Kisalföld, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

Otthonteremtő közösség 2. Lakásfenntartó szövetkezetek (Befejező rész.) Budapesten más városokban, de mind több községben is vannak szövetkezeti lakások, házak. Így nevezik őket, mert tulaj­donosaik lakásfenntartó szö­vetkezetbe tömörülve gon­doskodnak a ház karbantar­tásáról, s majdan felújításá­ról. Hazánkban jelenleg mint­­egy 870 ilyen szövetkezet van, 170 ezer lakással. Létrejöt­tük és későbbi növekedésük körülményei nem voltak azo­nosak és ma sem azok. Egy részük a céljukat megvalósí­tott lakásépítő szövetkezetből alakult át fenntartóvá. Ennél jóval nagyobb hányadukat azok alakították meg, akik úgynevezett tanácsi értékesí­­tésű szövetkezeti lakást vásá­roltak. Végül: választották a fenntartó szövetkezeti formát olyan családok is, amelyek OTP-beruházású társasház­ban laknak. H­árom­negyedm­illió ember otthona Az utóbbiaknak is nyomós okuk van rá, hogy lakásfenn­tartó szövetkezetet hozzanak létre, illetőleg bevöljenek egy már működőbe. A költségve­tésből gazdálkodó ingatlan­­kezelő vállalatok ugyanis csak az állami, a tanácsi bér­lakások karbantartásával, fel­újításával foglalkoznak és köztudomású, hogy nehézsé­gekkel küszködnek. Minden, magánerőből épített ház, ille­tőleg lakás ,,üzemeltetése” és bizonyos idő után elkerülhe­tetlen tatarozása a tulajdono­sok dolga, terhe. A társashá­zakra ugyanúgy érvényes ez, mint a szövetkezetiekre és természetesen a családi há­zakra. Kézenfekvő, hogy a társas­házak lakóinak is az a leg­ésszerűbb megoldás, ha a kar­bantartás és a felújítás költ­ségeinek viselésére összefog­nak, s havonta bizonyos ösz­­szeg befizetésével pénzügyi alapot képeznek. Ez a magya­rázata annak, hogy az idén is várhatóan 2,5—3 ezer OTP beruházású lakással gyara­podnak a fenntartó szövet­ke­zetek. További, mintegy öt­ezerrel a lakásépítő szövet­kezetek növelik a mostani la­­kásállományt. S mint eddig, ebben az évben is a tanácsi értékesítésű szövetkezeti la­kások járulnak hozzá a leg­nagyobb arányban — szám szerint 9,5—10 ezerrel — a fenntartó szövetkezetek tér­hódításához. A kezelésükbe tartozó lakások száma az idei év végén előreláthatóan meg­haladja a 183 ezret. Ez pedig — a családtagok számát is figyelembe véve — annyit jelent, hogy több mint há­romnegyed millió ember él szövetkezeti lakásban. Jó egyetértésben Nem mindegy, hogy hogyan. Jó közösségi szellemű szövet­kezet egymással egyetértés­ben lévő tagjaiként-e, vagy csak úgy, mint nagy házak­ban összezsúfolódott idege­nek, akik kényszerűségből vállalták a szövetkezetet. Minden rájuk vonatkozó jog­szabály módot és ösztönzést ad rá, hogy egészséges gon­­dolkozású és magatartású la­kóközösségek alakuljanak ki ezekben a szövetkezetekben. Olyanok, amelyekben követ­kezetesen érvényesülhet a de­mokratizmus, a tevékeny részvétel a közös ügyek meg­vitatásában, a döntésekben és az érdekelteket közvetlenül érintő feladatok megoldásá­ban. A szövetkezet — elveink és törvényeink szerint — azonos érdekű állampolgárok önkén­tes összefogása, társulása olyan közös célok megvalósí­tására, amelyek egybevágnak a társadalom érdekeivel. Ez a lényege hiányzik minden olyan lakásfenntartó szövet­kezetnek, amelynek a tagjai valójában kiutalásos­­alapon vásárolhatnak a tanácstól úgynevezett szövetkezeti la­kást. A beköltözéskor vagy utána találkoznak életükben először a lakók egymással. S már első tapasztalataik sem kedvezőek. Mások — a meg­rendelő, a beruházó — veszik át az elkészült házat, lakáso­kat. Rendszerint hosszú hi­bajegyzékkel, s azzal az ígé­rettel, hogy a műszaki átvé­telkor felfedezett és a később előbukkan­ó hibákat majd kijavítják az illetékes válla­latok a jótállási határidőn belül. Növelni a tagok c? szerepét Ezek a javítások gyakran elmaradnak vagy elkésnek, és ennek minden következmé­nyét a szövetkezet kénytelen viselni. Nem egyszer milliós vagy még nagyobb költsége­ket, amelyeket elhárítani nem lehet, ha egyáltalán lakni akarnak a házban. Zsebbe nyúlnak tehát és fizetnek, azután futnak a pénzük után. Közben szidják a szövetke­zet vezetőségét, amely pedig semmiről sem tehet, kény­szerhelyzetben van. Rossz hatása van annak is, hogy a most már meglehetősen nagy méretű és létszámú, lakás­fenntartó szövetkezetek egy részében még nem találták meg a jó gyakorlati megol­dást a tagok érdemleges sze­repének kibontakoztatására a közös ügyek megvitatásában a döntések meghozatalában és a határozatok végre­s má­sának az ellenőrzésében. He­lyenként maguk a választott vezetők is hajlamosak rá, hogy bürokratikus, hivatali szellemben dolgozzanak, uta­­sítgassanak. A tagok és a népgazdaság szempontjából sem közömbös hogy a szövetkezeti házak, lakások állagának megóvását karbantartását milyen szín­vonalon sikerül megoldani. Tavaly a szövetkezeti laká­sok 45 százalékára terjedt ki a szervezett házkezelés. Az a cél, hogy az idén öt százalék­kal növekedjék ez az arány, ami pedig a karbantartást il­leti, arról a szövetkezeti laká­sok 36 százalékában gondos­kodjanak szervezetten, hiva­tásos szakemberek. Ez az előirányzott fejlődés újabb állomás lesz azon az úton, amely végül az egész lakás­szövetkezeti hálózatban meg­­­­valósíthatja a korszerű és jól szervezett javítást és felújí­tást. A legutóbbi években több intézkedés biztosított a lakás­­szövetkezeteknek a korábbi­aknál kedvezőbb lehetősége­ket arra, hogy még jobban megfeleljenek rendeltetésük­nek. Remélhető, hogy ez az esztendő megérlel további olyan döntéseket, szabályozá­sokat is, amelyek még meg­lévő nehézségeket hárítanak el a lakásszövetkezetek társa­dalmi szempontból is igen fontos, egészséges fejlődésé­nek az útjából. G. P. A tisztes ipar helyzete Sopronban Legtöbb a kőműves Annyi a kútásó, mint a kozmetikus Országszerte egyre keve­sebb a kisiparos. Nem egy kismesterséget hamarosan tö­rölni kell a szakmák jegyzé­kéből. A nyergeseg, gyertya­­mártók kihalását leginkább a néprajz-kutatók bánják — a cipészekét, kárpitosokét va­lamennyien fájlaljuk. Sopronban és a városkörnyé­ki községekben az elmúlt év­ben — ha­ csekély mértékben is —­ növekedett a kisiparban dolgozók száma. A környék­beliek jelenleg 339 mester, segéd, vagy segítő családtag szolgálataira számíthatnak. Legjobb a helyzet Sopronban. Itt a kisipari létszám megha­ladja a 300 főt. A községek közt Kópháza vezet — itt 23 iparos van —, Fertőrákos kö­vetkezik. A városkörnyéki településeken működő meste­rek kizárólag szolgáltató te­vékenységet folytatnak. Kö­zülük minden második mun­kaviszonya megtartása mel­lett dolgozik. Ez a tény jelzi, hogy a vállalatok és szövetke­zetek, ha a feltételek bizto­sítottak, támogatják a mel­lékfoglalkozásként való ipar­űzést. Az új iparigazolvány tulajdonosai közt sok a fiatal. Nyugdíj mellett viszont egyre kevesebben vállalkoznak mű­helynyitásra. Bár az összkép kedvezőnek mondható, a magánkisipar létszámának alakulását muta­tó statisztikában számos jel a­ holnapi gondokra utal. Idén kevesebb műhelyben dolgoznak, mint tavaly. Csök­kent a főfoglalkozásúak szá­ma, növekedett a segítő csa­ládtagoké. A létszámnöveke­dés tehát az utóbbiaknak kö­szönhető. A szolgáltatás mel­lett a kisipar fontos hivatása, hogy átörökítse a sokszor csak e körben megszerezhető szakmai ismereteket. Annak ellenére, hogy a mesterek kö­zül sokan tartanak tanulót­ v­ele miután azok szakképesí­tést szereznek, a kisiparosok nem szívesen foglalkoztatják őket. A szolgáltatások körének bővítését hátráltatja, hogy szinte nincsenek új műhelyek. Sopronban és környékén legnépesebb a kőműves szak­ma. Magában a városban 34 önálló mester, illetve alkal­mazott dolgozik. Van elég szobafestő is. Ők 28-an van­nak. Nincs hiány asztalosból és lakatosból sem. A város­ban és a környező öt kiemelt községben ugyanannyi kút­ásó és parkettcsiszoló van, mint kozmetikus: egy-egy. A városi tanács megállapí­tása szerint a helybeli ma­gánkisiparosoknak elegendő munkájuk van. Műhelyeik technikai felszereltsége elfo­gadható. Az anyagellátás biz­tosítására a KIOSZ körzeti csoportja a helyi Áfés­­szel szerződést kötött. Az Áfész által szállított anyagokban nincs is hiány. Joggal pa­naszkodnak viszont, a vasa­sok, az építők és a háztartási és elektro-akusztikai beren­dezések javítói, valamint a gépkocsiszerelők. Nekik még sokat kell anyagra, kisgépre várniok. M. L. 1979. február 1., csütörtök Eső veri, hó takarja, rozsda marja Ha elmarad a téli fölkészülés... Az úton latyak,­ só olvasz­totta, kerékgyúrta hó és sár, körben a tél fehérsége. Győr­ből Enese felé haladva, a jobb oldalon szembontó kép: rak­tár a szabad ég alatt. Festé­kek rozsdaette lemezdobozok­ban, elázott papírkartonok — több millió forint értékű áru. A Győr-Vas megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat (korábbi és ismertebb nevén: a Fű­szert) árukészlete. Befordu­lunk a telep udvarára, s a Zsiguli tengelyig süllyed a kásás hóba, a sárba. Tenge­lyig süllyedt a targonca is, nem használható rendelteté­se szerint, szerepét az embe­ri kéz vette át újra­: csatár­láncot, élő szállítószalagot al­kotva rakodik pár ember a konténerekből. Körbe az udvaron lehangoló látvány: vastag hóréteg alatt százezernyi festékdoboz és egyebek. A kitt lemezdobozát teljesen szétette a rozsda, már-már szétesik. A külön­féle festékek dobozai sem tudnak dacolni az idővel, vaslemezből vannak, pár hét alatt elrozsdásodnak. Téli föl­készültségnek nyoma sincs. Sehol egy ponyva, fólia, ami­vel letakarhatnák az értéke­ket. A raktártelep dolgozói és a rakodómunkások egymás szavába vágva mondják, be­szélik el a dolgok eredetét. — Tavaly ősszel költöztünk ide. Csak a hidegre legérzé­kenyebb anyagoknak tudunk itt egy fűtött helyiséget adni, a többi megfagy, megrozsdá­sodik. — Az udivar nincs lebeto­nozva, azért rakodunk kézi erővel — magyarázza Nagy Imre egységvezető. — Napon­ta tíz-húsz konténer áru ér­kezik, bizony alaposan meg kell dolgozni vele. — Miért nem takarták ez az árut legalább fóliával vagy ponyvával? — Ígérték, hogy vesznek, de azóta se történt semmi. — Nemhogy fóliát, még egy gumicsizmát sem sikerült kapnom — szól közbe a re­vizor és átázott bakancsára mutat. — Azt mondták, be­teg a raktáros, azért nem tudnak adni. Az előzmények némi kiegé­szítésig szorulnak. Az történt ugyanis, hogy 1975-ben kor­szerű raktárral is gazdago­dott a vállalat: Győrött hat vállalat összefogásával elké­szült a koordinációs raktár­bázis,­­ ahol a Füszért is ka­pott 6500 négyzetméternyi raktárterületet, ott helyezték el az élelmiszereket. Ekkor került szóba az is, ho°v meg­felelő támogatással fölépül a koordinációs raktárbázis úgy­nevezett II. üteme, ahol meg­oldódik a vegyianyagok táro­lása, védelme. Előkészületként ajánlotta föl megvételre a vállalat a Bercsényi ligetben levő rak­tárát. Ezt a megoldást a Bel­kereskedelmi Minisztérium is támogatta, miután a volt raktár területe alkalmas ar­ra, hogy ott ötezer adagos gyermekélelmezési üzemet lé­tesítsen a Nyugat-magyaror­szági Vendéglátó Vállalat. A megállapodás szerint 1978. október 31-ig a Füszért a rak­tárat kiürítette, átadta. A termékek egy részét győri raktáraiban helyezte el, a többit a Zöldérttől bérelt enesei raktártelepre szállítot­ta. Az a telep azonban kicsi­nek bizonyult. A kialakult kényszerhelyzetben egyetlen lehetőség adódott: mindent elkövetni a szabadban tárolt anyagok védelme érdekében. Sajnos, éppen ezt mulasztot­ták el... A Győr-Vas megyei Élelmiszer és Vegyiárú Nagy­kereskedelmi Vállalat igazga­tója Eller Imre. Vele beszél­gettünk a tárolási gondokról. — Évente több mint 3 mil­liárd forint értékű árut moz­gatunk, forgalmazunk — mondta egyebek között. — Nagyobb tárolási gondunk csak a győri raktárháznál van. Amikor fölajánlottuk Bercsényi ligeti raktárunkat, úgy tűnt, sikerül rövid idő alatt tető alá hozni az újabb raktárbázist, és ezzel a gon­dok végleg megoldódnak. — Hol tart most a raktár­építés ügye? — Időközben a létesítés költségei elérték a 91 millió forintot. A gondok ellenére optimista vagyok, bízom ab­ban, hogy megkapjuk az igen, nyert 50 milliós hitelt és eset­leg már ebben az évben el­kezdődhet a raktárépítés. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy addig nincs­ teendő az árukezelés terén. Sürgősen rendet teszünk, mert arra eddig is lett volna lehetőség, hogy legalább le­takarjuk a szabadban tárott árukat. Megállapodtunk az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalattal is, és eszerint ők 2 millió forint értékű vegyi­­anyag-készletet átvesznek szocialista megőrzés címén. A kiskereskedelmi raktárakban fedél alá kerül a társadalmi értékek egy része. A Bercsényi ligeti raktár átadása, eladása valóban köz­­érdeket szolgált: a gyermek­­élelmezés megoldását, ötezer adagos éttermet létesít a he­lyén a vendéglátó vállalat. Mindez azonban korántsem jelentheti azt, hogy a lehető­ségeikhez mérten ne kövesse­nek el mindent a több millió forint értékű termék védel­méért. Az enesei telep veze­tője is tehetett volna hatáso­sabb lépéseket, a vállalatnak sem lett volna szabad meg­feledkeznie a téli felkészülés­ről. Sokszor elmondtuk már, itt is megismételjük: télen a tél nem jöhet váratlanul. A hóesésre, a hidegre akkor is számítani kellett volna, ha korábban néhány évig enyhe telünk volt. Mert ha nem ezt tesszük, akkor — mint ebben az esetben is — milliós érté­kek kerülhetnek veszélybe. Úgy vélem, ennek az ügy­nek ez a legfőbb tanulsága! Magyar Tibor A Győr-Vas megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat enesei raktártelepe. Matusz Károly felvétele Együttműködési szerződés Szovjet gyártmányú, úgy­nevezett lineáris elektron­gyorsító berendezést helyez­tek üzembe szerdán a Villa­mosszigetelő és Műanyag Gyárban. Ily módon elkészült az ország első, ipari méretű, gépi besugárzó üzeme. A be­rendezést a leningrádi Jefre­­mov Intézet szállította. A villamos- és képesipar­­ban évek óta megoldásra váró feladat a szerelési munka korszerűsítése, amelynek egyik akadálya volt, hogy ha­zánkban nem gyártottak szé­les körben alkalmazható, hőre zsugorodó kábel­szerelvénye­ket. Ezeket eddig tőkés im­portból kellett beszerezni. Most a hazai sugárkémia je­lentős állomásához érkezett. A szovjet Techsnabexport külkereskedelmi egyesülés olyan berendezést szállított a gépipar műanyagfeldolgozó bázisának számító Villamos­­szigetelő és Műanyag Gyárba, amelynek révén a hőre lá­gyuló anyagot, például polieti­lént, nagyenergiájú elektron­sugárzással átalakítják. Az üzem ünnepélyes át­adása után a magyar és szov­jet partnerek hosszú távú együttműködési szerződést ír­tak alá, amely kiterjed a kö­zös kutatásra, fejlesztésre is. KIÍMFÖLD 3

Next