Kisalföld, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

Teremts daccal és reménységgel Kiss Sándor harmincnyolc éves. a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat házgyárának művezető­je. 1972-ben Kiváló dolgozó, 1971- ben szakszervezeti munkájáért kapott oklevelet, esztendő múl­tán kiváló újító A megyei párt- végrehajtóbizottság tagja. A párt XII. kongresszusán a Központi Bizottság tagjának választották. Kiss Sándor életéről, munkájáról, pályájáról vall meggyőző, őszinte egyszerűséggel. (Riportunk a 3. oldalon.) R nyugtalan ember Horváth Ede 5G éves, és nem kíméli magát. Másokat sem. Sze­mélyét, munkáját viták és dicsé­retek övezik. Szívós és fáradha­tatlan. Valaki így jellemezte: egy ember, aki csak a gyárnak él. A vezérigazgatóról, a több mint 22 ezer embert foglalkoztató gyárról már többször írtak. Horváth Edéről, az emberről annál keve­sebbet. Mit jelent számára a munka és a család? Milyen ér­zés a népszerűség? Vannak-e pél­daképei? Erre kerestünk választ. (írásunk az 5. oldalbn.) Ha a Sala egyel akar Töbí halászi emberrel szót vál­tott a riporter, majd a község ta-, nácsi vezetőivel beszélgetett el arról: mit tesznek a halásziak községük gazdagodásáért? Jó partnerei-e az új tanácsi vezetés­nek az ott élők? A tapasztalatok jók, ugyanis az óvodabővítés nem történhetett volna meg időre a lakosság segítsége nélkül. Szépen fásítottak az utóbbi időben. Az ál­dozatkészségre alapozva elérhető közelségbe került egy tornaterem építése. A falu egyet akar... (Riportunk az 5. oldalon.) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYÖR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1»80. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,60 FORINT XXXVI. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM EGYSÉG ÉS SZOLIDARITÁS A munkásünnep, május elseje külsőségei különbözőek, orszá­gonként mások. Tartalma, min­denütt, ahol szervezett dolgo­zók élnek: azonos. Már csaknem egy évszázada, hogy lezajlott a haymarketi vérengzés; 1886-ban négy amerikai munkás esett áldozatául az erőszaknak, a tőke kegyetlen fellépésének. Erre az eseményre emlékezve, az amerikai mun­kások iránti szolidaritás kifejezésére három esztendővel később, 1889-ben a II. Internacionálé párizsi, alakuló ülé­sén úgy döntött, hogy május elseje min­denütt a világon legyen a munkásosz­tály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe. Két fogalom kapcsolódik azóta is a proletár-ünnephez: egység és szolidari­tás. Századunk történelme, a technikai fejlődés, a civilizáció térhódítása nem tette kétségessé, hogy a munkásosztály nemzeti és nemzetközi méretekben egy­aránt csak erői egyesítésével valósíthat­ja meg céljait, vívhatja ki követeléseit, szerezheti meg jogait. Amikor május elseje megünneplése a nemzetközi proletariátus törvényévé vált, a közös, harc középpontjába a nyolcórás munkaidő kivívását állították, s a sztrájkok évtizedeken át javarészt a bérrel és a munkaidővel voltak kap­csolatban. Nemzeti keretek közt a mun­kások feilépése már ekkor is gyakran kapott politikai tartalmat. Minthogy a szakszervezetek voltak a munkásság el- , ső tömörülései, érthető hogy ezekből nőttek ki a munkáspártok: a szocialista, a szociáldemokrata, majd a kommunista pártok. A munkásság pártjai pedig cél­jaik elérése érdekében mindmáig igény­lik a szakszervezetek cselekvő támoga­tását. Napjaink megosztott világában külö­nös jelentősége van a munkásosztály akcióegységének, a közös fellépésnek, mert a hidegháború, a szembenállás hí­veivel. az enyhülés ellenfeleivel ez a szervezett erő a siker reményében ve­heti fel a harcot. Persze, az ünnep fényében ma még illúzió lenne nemzetközi egységről be­szélni, annak ellenére, hogy — ha oly rövid ideig is — volt már példa a nem­zetközi méretű szervezeti egységre. Még tartott a második világháború, amikor a nemzetközi szakszervezeti mozgalom létrehozta első világszervezetét, a Szak- szervezeti Világszövetséget. Az önfe­ledt öröm azonban, nem tartott soká: Churchill hírhedt fúltoni beszéde meg­adta a hangot a hidegháború kórusá­nak, s ez nem maradt hatástalan a nemzetközi szakszervezeti mozgalomra sem. A tőkés világ szakszervezetei ki­váltak a SZVSZ-ből, s megalakították saját központjukat, a Szabad Szakszer­vezetek Nemzetközi Szövetségét Csaknem negyed századnak kellett el­telnie ahhoz, hogy a munkásosztály szervezetei ismét rátaláljanak a köze­ledés útjára. Először a kétoldalú kap­csolatok formálódtak, majd sor került az első lépésekre a többoldalú érintke­zés útján. Jó hatással volt erre a folya­matra a politikai enyhülés, mert a ked­vezőbb nemzetközi légkörben Európá­ban sikerült immár rendszeressé tenni kontinensünk szakszervezeti vezetőinek kétévenkénti genfi konferenciáját. Ezeken a találkozókon közös érdeklő­désre számot tartó kérdéseket vitatnak meg, a munkásérdekvédelemmel, a munkahelyi környezettel, a szakmai ok­tatással és képzéssel összefüggő problé­mákra keresnek megoldást. M indmáig ez az egyetlen jelentős multilateriális fóruma az euró­pai szakszervezeti mozgalom­nak, legalábbis az egyetlen olyan, amelyen keleti és nyugati szer­vezetek vezetői egyaránt részt vesznek. A nemzetközi központok még nem ju­tottak el az érdemleges párbeszédig. Holott — többek között éppen a genfi konferenciákon — bebizonyosodott, hogy lenne miről beszélni, s bőven ta­lálhatók olyan időszerű feladatok, ame­lyek csak a széleskörű összefogással tel­jesíthetőek. Mégis, természetesnek kell tartanunk a lassú haladást. Negyedszázad során sok bizalmatlanság, sok gyanakvás ra­kódott le, kövesedett meg. Mindennek feloldása nem megy egyik napról a má­sikra. azt mégis elmondhatjuk, hogy a kölcsönös vádaskodás korszaka már nagyrészt a múlté. Európában sokan, egyre többen keresik az együttműkö­dés útját, a közös fellépés lehetőségeit, a szolidaritás kibontakoztatásának mó­dozatait. Nyilvánvaló, hogy más a hatalomhoz való viszonya a szakszervezeteknek a szocialista országokban, s megint más a tőkés világban. A munkásosztály ér­dekei azonban mindenütt azonosak; a világ megosztottsága nem menthet fel egyetlen szakszervezeti vezetőt sem a közeledés útjának keresése, a szolidari­tás kiterjesztése alól. A tőkés világon belül,1 különösen Nyugat-Európában, ahol az 1972-ban megalakult regionális központ, az Euró­pai Szakszervezeti Szövetség egyesíti magában a munkásszervezeteket, a legnagyobb gondot a mullinacoinális vállalatok térhódítása, nemzeti kerete­ket messze meghaladó hatalma jelenti. Ezen a területen is parancsolóan szük­séges lenne, éppen a dolgozók érdekei­nek érvényesítése miatt, a célok és fel­adatok egyeztetése. Már csak azért is, mert a multinacionális vállalatok kere­sik a piacot, a lehetőségeket a szocia­lista országokban is. A szakszervezeti kapcsolatok fejlődése, a folyamatos érintkezés és párbeszéd lehetetlenné tenné a multinacionális vállalatok ter­jeszkedését, például valamelyik tőkés ország munkásosztálya rovására. Ez az egyetlen példa is bizonyítja, hogy a munkásosztály szervezetei nem mond­hatnak le hagyományos, erős fegyve­rükről, a cselekvő szolidaritásról sem Keleten, sem Nyugaton. A magyar szakszervezetek felismer­ték felelősségüket, s most amikbr a munkásünnep alkalmat ad a számvetés­re, elmondhatjuk, hogy az elmúlt más­fél évtizedben sikerült széleskörűen fejleszteni kétoldalú kapcsolatainkat. Minden lehetséges fórumon, legutóbb Belgrádban a szakszervezeti világkonfe­rencián felléptünk a többoldalú együtt­működés érdekében. A magyar szakszer­vezetek készek az égyüttmúködésre min­den olyan szakszervezettel — függetle-* nül annak politikai beállítottságától, ve­zetőinek és tagjainak világnézetétől—, amely tevékenysége középpontjába a munkásérdekek i védelmét és követke­zetes, elkötelezett képviseletét állítja. Korunkban azonban, amikor niég nem hárult el egy újabb, minden - eddiginél pusztítóbb háború veszélye, a* munkás­osztály szervezetei nem elégedhetnek meg ennyivel. A dolgozó ember legalap­vetőbb érdeke ugyanis az, hogy béké­ben, biztonságos körülmények között végezhesse munkáját, nevelhesse gyer­mekeit, tervezhesse a jövőt. Nemes hi­vatásukról, legjobb hagyományaikról mondanának la a szakszervezetek, ha nem lépnének fel az enyhülés ellenfe­leivel szemben, ha nem szállnának sík­ra a poitikai enyhülésnek'katonai eny­hüléssel való kiegészítése, a leszere­lés mellett. A mostani május elsejének ez az egyik legfontosabb üzenete. A nemzetköz: munkásosztály egy­segének megteremtése, a szoli­daritás erőteljes érvényesítése az a meg­bízható erő. amely képes gátat vetni a fegyverkezési hajszának, leszerelheti a fenyegetést, és garantálhatja békés, biz­tonságos jövőnket. ÉLJEN MÁJUS ELSEJE! ÁMON LÁSZLÓ GRAFIKAJA

Next

/
Thumbnails
Contents