Kisalföld, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-02 / 205. szám
Vállalati „belügyek” Érték és eredmény I v— mint valamennyi szervezet — magában rejt !A Vollaldi sülönféle konflitusokat, feladatokét, érdekekét, eredményekből való részesedéseket, s mindenekelőtt — felelősségeket. A vita, a vélt vagy való igazságok következetes képviselete, s ezzel a nézetek ütközése természetes kísérője a tervezésnek, éppúgy, mint a végrehajtásinak. Minél szerteágazóbb egy-egy termelőhely tevékenysége, annál inkább szükség van a hasznos vitákra, az előzetes egyeztetésekre, a teendők, s az érdekek lehető legjobb összehangolására. A gond abban van, hogy ezek helyett némely cégnél akaratlanul is szaporítják a konfliktusokat, az önérdekek frindenek fölé emelésének szolgálatában. Készülnek a középtávú vállalati programok. S mikor máskor, mint ilyenkor vélhető jogosnak, hogy az érintettek kivétel nélkül keressék a megoldásokat, a forrásokat, a tartalékokat, azt tehát, ami előbbre juttatja a közös ügyet, a jó vállalati terv kidolgozását. Mégis meghökkentően gyakran lehetünk tanúi áldatlan vitáknak, egyre terjedelmesebb följegyzések, emlékeztetők, s viszont följegyzések készítésének, amikben — sajnos — nem az kap helyet, melyik főosztály, osztály mit hogyan csinál, hanem ennek az ellenkezője: mit nem tesz, mire nem hajlandó, mire nem képes. Aligha újdonság az a megállapítás, hogy a vállalati szervezet — tisztelet a kivételnek —, amint azt sok vizsgálat igazolta, lényegesen elavultabb, mint amilyen a termelőhelyek technikai,, technológiai szintje. S ha ezt az amúgy is nehézkes, lassú szervezetet szétszabdalja az egyes részterületek függetlenedése a többi alkotóelemtől, ha a tényleges feladatkijelölést az váltja fel, hogy az osztályok, a főosztályok elutasítanak minden ésszerű kompromisszumot, akkor könnyen bekövetkezhet az akcióképtelenség, a holtpont. Kimozdulni persze szükségszerű ebből az állapotból, ám közben telik az idő, újabb energiákat emészt fel a felettesek — az osztályokat, főosztályokat felügyelők — megbeszéléseinek sorozata, s a cél még mindig nem került közelebb. L’ . már nem „belügy”, nem marad egy-egy vállalt* poulgi,aui részleg irodáinak falain belül, ez az egész közösség holnapját befolyásolja. Mégis, érdekes módon, a kelleténél sokkal kisebb az az erkölcsi nyomás, amelyet a kollektíva gyakorolhatna érintett tagjai csoportjaira, felismertetve velük — s amennyiben ez nem megy, akkor kényszerrel — az érdekek alapvető azonosságát, az ebből következő szükségszerűséget. A túlzott tapintathoz, a veszélyes megértési készséghez talán hozzájárul, hogy gyakran forma szerint minden rendben van. Zajlanak az értekezletek, készülnek a papírok, sorra testületek elé kerülnek a különféle előterjesztések, sőt — bárki láthatja —, hogy az osztályokon, és főosztályokon -most meghalni sem érnek rá, mert rengeteg a munka. Minden energiának annyi az értéke, amennyi az eredménye. Mégis, gyakran csak addig jut el az ítélkezés, hogy a fölhasznált energiákat méltányolja. Kétségtelen, a vállalati főosztályharc rengeteg erőt, időt, jobb sorsra érdemes szellemi erőfeszítést emészt fel. A teendők tologatása, annak megmagyarázása, miért nem tarthatók be a határidők, a felelősség ismétlődő elhárítása, az akadályok új, s még újabb csoportokba rendezése mellett olykor más eszközök is bevetésre kerülnek: szaktekintélyek, felügyeleti szervek, másokkal nem közölt intézkedések alakjában, jogszabályok papírízű eltolásában. . Történhet mindez azért, mert — akár a tervezésben, akár más teendők esetében — előzetesen nem határolták körül egyértelműen a feladatokat, s az azokkal járó felelősségeket, nem jelölték meg pontosan az elérendő célt, az elérést szolgáló feltételeket, eszközöket. A korábban megszokottra hagyatkoztak a rutinra, arra, hogy az előző terv is így készült — az előző feladatot is így hajtották végre —, s mégsem dőlt össze a világon,am össze. Ha azonban valaki venné a fáradt orságot, s kiszámítaná, hogy a lehetségesnek és a ténylegesen elértnek mi az aránya az így készült tervekben, az így végrehajtott feladatokban, akkor szembeötlő különbségekre kulkanna. Ráadásul napjainkban a korábbiktól lényegesen eltérő gazdasági környezetben könnyelműség abban bízni, hogy ami egyszer vagy kétszer megfelelt munkamódszerként, stílusként, az most is jó lesz. A vállalati főosztályharc ezért olyan csata, amiben csak vesztesek lehetnek, a látszat-győztesek is azok lesznek. M. O. Nemzetközi diatoma tanácskozás Huszonhat ország 120 őslénytani szakemberének és botanikusának részvételével megkezdődött hétfőn Budapesten a Technika Házában a VI. nemzetközi diatoma szimpózium. A hatnapos eseményen — amelyet első ízben rendeznek szocialista országban — a tudósok csaknem 90 előadás keretében vitatják meg a diatomákkal — kovamoszatokkal — kapcsolatos kutatásaik eredményeit A kovamoszatok kutatása nemcsak a botanika és az őslénytan tudományában játszik fontos szerepet, hanem más területeken is, például a geológiai kormeghatározásnál. Az eseményt Fülöp József akadémikus, a Központi Földtani Hivatal elnöke nyitotta meg. A Mathiász Jánosné brigád Asszonyok szőlőben Töprengek magamban, lefogadom, hogy a fertőszentmiklósi asszonyok, a Mathiász Jánosné ezüstkoszorús szocialista brigád tagjai négy óra után pár perccel úgy elröppennek, hogy csak na. Nem mintha szusszanásnyi időre nem adhatnának meg, de hosszabb beszélgetésre nincs mód. Különben is minek annyit beszélgetni. Ilyesmit nem engedhetnek meg a régebben Bregenczi dűlőnek, most a csapodi úti Felső dűlőnek mondott részen, a termelőszövetkezet borfeldolgozójának egyik helyiségében, ahová az előbb érkeztek. Készülődik hazafelé tizennyolc asszony. Az autóbusz az épület előtt áll. Így is rendben a dolog, a vezetőtől, Holper Dénes kertésztől sok mindent megtudunk. A brigád 1972-ban alakult, dolgoznak a szőlőben, a gyümölcsösben, mikor hol akad munka. Decemberben a metszést kezdték, április elejéig tartott. Megszedtek egymillió dugványvesszőt. Metszés után a kötés következett, ahhoz nagyon kell a szapora női kéz. Aztán cseresznye és meggyszüreten voltak, most a tőke alatti részt tisztítják, sarlózzák, amit a vegyszer nem vitt ki, azt. Betyárkórót is. Jövő héten kezdődik az almaszedés, a gyümölcs szovjet exportra kerül. Közben újra kötöznek, a szőlő fiatalabb részét. Kovács Gergelyné mondja, régen nem volt ennyi dolog a szőlőben. A negyven hold terület azóta megnagyobbodott százhetven holdra, kell az asszonykéz. Megesik a háromezer forint, meggyszedéskor a négyezer. Reggel fél nyolckor kezdenek, autóbusz hordja őket, az ebédidő fél óra, beszéd közben sokféle elhangzik, délután négy óráig dolgoznak, teszik a dolgukat, az igyekezet sohasem túlbuzgó, csinálják a munkát, végzik tempósan, ahogy az már a vérükben van. Kijárnak naponta, évek kötelékei fűzi őket a szőlőhöz, a száz hektárhoz. Fele kékfrankos, de akad benne saszla, piros tramini, rizlingszilváni. Tavaly negyven vagon szőlő termett, az idért többre számítanak, újabb terület fordul termőre, harminckét hektárnyi. Szép a szőlő, a cukorfokkal nem tudni, hogyan lesznek. A korábbi fajták világosodnak, érnek. Család hangulatú a brigád, két szakmunkásuk van, két lány, Markó Katalin és Kőműves Kornélia. Egyik szőlész, másik gyümölcstermesztő. Németh Istvánná tizenegy éve dolgozik az asszonycsapatban. Horváth Gyuláné és Ternyák Ferencné is régen. Kovács Jánosné három hónapja. A nyugdíjasok közül kijár a szőlőbe Iliás Erzsébet, Balogh Jánosné, Bönöcz Jenőné. Az asszonyok szorgalma nem újkeletű. A szőlőt úgy metszik (ha nem jobban), mint a férfiemberek. Sokszor, különösen az erősebb növésű fajták metszésénél megdagadt estére a kezük. Mondhatták volna, fáj, de csak maguknak sóhajtottak, pedig elbeszélhették volna ismerősnek, idegennek, de akkor már nem lettek volna fertőszentmiklósiak. Ők csak ünnepnapokon engedhetik meg maguknak a fényűzést. Most a gumicsizma, a rosszabb ruha jár nekik, a háziakkal, a gyerekeikkel sem hivalkodnak, emlegetik készülődés közben, sok odahaza a dolog, mosás, főzés. Egyszóval a második műszak elé utaznak. Minek kérdezném, elvégzik becsületesen, tűnődésre nem sok idő juthat, milyen asszony lehetett a szőlőnemesítő, Mathiász János felesége. A róla elnevezett fajtát viszont jól ismerik : késői, muskotályos csemegeszőlő, piros a levele, amikor elvirágzik, piros a szem, utána meggördül, mire megérik újra piros lesz. A mondást tudják: a szőlő urat nem ismer, csak szolgát, a királynak se terem, ha nem szolgálja ki. (Joó) 1980. szeptember 2., kedd Radiológus kongresszus Pécsett ülésezik a X. magyar radiológus kongresszus, amely a röntgenvizsgálat és a sugárkezelés új módszereit vitatja meg. Az orvostudományi egyetemein hétfőn megnyílt tudományos tanácskozáson mintegy, négyszáz orvos vesz részt, tíz országból érkeztek külföldi vendégek. A jubileumi kongresszus alkalmából a Magyar Radiológus társaság díszoklevelet, adományozott Bozóky László akadémikusnak, az Országos Onkológiai Intézet igazgatójának négy évtizedes munkássága és a magyar radiológia fejlesztéséhez való kiemelkedő hozzájárulása elismeréséül. A diplomát dr. Zsebők Zoltán professzor, a társaság elnöke adta át. A tudományos ülésen — két szekcióban — összesen százharminc előadás hangzik el a röntgendiagnosztika és a sugárterápia témaköréből. A kongresszus alkalmából orvostechnikai kiállítást rendeztek. Az Országos Vetőmag és szaporítóanyag Felügyelőség Győr-Sopron-Komárom megyei területi felügyelősége Laboratóriumában az aratás befejezése óta folyamatosan végzik a kalászos vetőmagok minősítését. A szakemberek az eddigi eredményekkel elégedettek. A felügyelőség ezideig 110 vagon árpa és 500 vagon búza fémzárolt vetőmag minőségi vizsgálatát végezte el. A „kisasszony” hajthatatlan maradt A csapodi juhászok A rossz természeti környezetet kicserélni nem lehet — a cseh talaj egyébként se adná meg magát —, hanem a mezsgyén belüli lehetőségeket mégiscsak keresni kell. Megoldásokat mindig talál az ember. Tartásra alkalmas állatot is: „megfelelő lenne a juh, a zeg-zugon eljárhatna a nyár, legelhetnének füvet, árvakelést az állatok.” Alkalmas a juhtenyésztésre a csapodi termelőszövetkezet. Még mielőtt erről szó esnék, el kell mondani, hogy jó termést hozott a gabona. Aki egy kicsit is ismeri a cseh talajt, nem húzza félre a száját, nem biggyeszti le, hanem elfogadja a helybeliek összegzését. A zabbal kapcsolatban már azt hallani: megtalálták a csapadtak a fő gabonanövényüket. Dehogy találták meg! Csak az történt, bő csapadéka volt a zabnak. Amíg az egyik szem örül, sír a másik. Ebben az esztendőben csalódást okoztak az aprómagvak: gyönyörű volt a bíbor, a hideg megölte nem sikerült rajta a magfogás. Vége lett a mohárnak ... Hogy mi hozza be a kiesést? Az elnök reménykedik, talán a gyümölcsös meg a juhászat. Ami a juhokat illeti: van 2064 anya, 42 kos, 500 hízóbárány, 716 jerke (ebből négyszáz anya lesz az idén), 100 szopósbárány. Mindig volt errefelé egy-két nyáj, a régi hodályokat 1978-ban építették, az újakból négy készült el, kettő most készül. Az anyaistállók 640, az elletők 320 férőhelyesek. Megbízhatók, hozzáértők a juhászok, de mindezt a húshasznú szarvasmarhák gondozóiról is mondja a termelőszövetkezet főállattenyésztője, Lőrincz Erzsébet, aki két éve került a gazdaságba, s néhány dologban ugyancsak keménykezűnek bizonyult, ígérték neki, hogy a hátába állítják a vasvillát, de a „kisasszony”, ahogy nevezték, hajthatatlan maradt. Példának csak egy: nincsen olyan dolgozó, aki munkaidő alatt iszik, netán részegen áll a munkába. Maradva tovább a juhászat dolgainál: a termelőszövetkezet a juhtenyésztési egyszerű társaságnak a tagja, nagyon jó kapcsolat alakult ki a gesztorral, a Lajtahansági Állami Gazdasággal, aztán a gyapjúforgalmival. Nemrég két aszarániai kost vettek, a nagy selejtezésen túl vannak, hamarosan tenyésztői munkát is végezhetnek. A pénzt meg hozza a tejes bárány, a gyapjú, a nehézbárány. Tavasszal a tejesbárány kilójáért nyolcvan forintot kaptak, hizlaltak nehézbárányt, harmincöt kilós jerkéket és negyven kilós kosokat adtak le, háromszázat. Mi sem természetesebb, a cél a jövedelmezőség, a gazdaságosság. Az ágazatnak jövője van Csapodon. Ez tűnik ki a legrégebbi juhász, Horváth László szavaiból, aki harmadmagával Cirákról jár át. Negyvenhét éves, elődei jobbról, balról juhászok voltak. — Csapodon hat éve vagyok — mondja. — A mi brigádunk négy tagú: Varga István, ifj. Nagy József, és a fiam Horváth Zoltán. Négyünkre 1600 állat jut, lejárjuk a hodályokat, abrakolunk, hajtunk ki a legelőre. Négy-öt kilométeres a körzet, legeltetünk a Rókalikon is, ha az idő jobb, elhajtunk odáig. Legeltetünk a tarlókon, majd a silókukoricára megyünk. Egy birka takarmányigénye tíz deka abrak, négy-öt kiló zöldtakarmány, harminc deka széna. Horváth László a téltől fél. Hidegek az új hodályok, kívülről ugyan szépek, de ő nem ilyeneket képzelt el. Drágák, inkább szerelőcsarnokhoz hasonlítanak, soká lehet kigazdálkodni az épületeket. Hanem a juhászat mégiscsak a mezsgyén belüli lehetőségek egyike Csapodon, J. J. Közgazdász konferencia Husszonnégy ország 100 neves külföldi közgazdászának közreműködésével hétfőn Budapesten a Hilton szállóban megkezdődött az első nemzetközi készletgazdálkodási konferencia. Mivel az energiahordozók, nyersanyagok, befejezetlen és készáruk világszerte nagy értékeket kötnek le, mindenütt behatóan vizsgálják a fölösleges készletezés, a készletek hullámzásának megelőzési módjait. Ezeknek a vizsgálatoknak tapasztalatait cserélik ki most Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében. Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke nyitóelőadásában elmondta, hogy hazánkban a készletállomány alakulása az utóbbi években bizonyos mértékben javult. 1961 és 1968 között még lényegében a termeléssel azonos ütemben növekedtek a készletek, azóta a változás annyi, hogy a termelés minden 1 százalékos emelkedése átlagosan a készletek 0,6 százalékos bővülésével jár. Egy, a közelmúltban lezárult vizsgálat szerint azonban még mindig nem kielégítő a helyzet. A reálisabb készletgazdálkodást akadályozták — s részben még ma is nehezítik — az árszabályozás elavult vonásai, amelyek lehetővé teszik, hogy a túlzott készletezéssel járó magasabb önköltséget is előbb-utóbb megtérítse a vállalatnak a vevő vagy a költségvetés. Csak a szabályozó rendszer 1980. évi módosítása során indult meg a kedvező folyamat, amelytől a területen is változás várható. A feldolgozó iparban az úgynevezett önköltségi ár rendszeréről ugyanis áttértek a verseny-árrendszerre, vagyis a hazai értékesítési összeg nem egyszerűen a kalkulációtól, hanem attól függ, hogy ugyanazt az árut külföldön mennyivel tudják a korábbinál jobb áron értékesíteni. Ez az árképzési rend azonban még csak a termelésnek alig több mint egyharmadára terjed ki, ami arra is utal, hogy a korszerű ösztönzés kialakításában még sok a tennivaló — mondotta az államtitkár. A tanácskozás hétfői plenáris ülésén további előadások is elhangzottak a készletek népgazdasági szerepéről, a vállalati készletgazdálkodásról, a készletezés elemzésének tudományos módszereiről. Mától péntekig szekciókban folytatódnak a megbeszélések. HUAIFÖID ■ 3