Kisalföld, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-02 / 27. szám
Az élet természetes rendje TÚL A HATVANON Emberi kapcsolatokról és hiányukról nem készül statisztika. Az azonban aligha vonható kétségbe, hogy minden magány közül legsivárabb az öregkori. Nehéz évek ezek, mert egyszeriben megváltozik a biológiaiegészségi állapot, a társadalmi helyzet. A kor előrehaladtával: csökken a munkaképesség, a jövedelem. Romlik az egészség, az alkalmazkodóképesség. S a meglazult vagy megszűnt kapcsolatokat nem váltját fel újak. A magányos öregek emlékeikkel diskurálnak, álmaikban régvolt szeretteiket szorítják fonnyadt arcukhoz. Nem könyöradomány! Szó se róla, azt az értéket, amelyet nyugdíjként az állam kifizet, a mindenkori aktív keresők produkálják. Ettől azonban még messze nem igaz, hogy valamiféle kegy vagy könyöradomány a nyugdíjasoknak kifizetett készpénz. Megtermelték azt ők maguk korábban, s az élet természetes rendje szerint most kapják meg azt, amit megelőlegeztek. Érdemes megfigyelni, hogy egyedi esetekre vonatkoztatva hasonlóképp gondolkodik mindenki vagy legalábbis a nagy többség, rögtön más azonban a helyzet, ha a nyugdíjasok, mint egy széles réteg kerül szóba. E felemásság megnyilvánulásaival egyébként nap mint nap lehet találkozni. Kapkodja az ember a fejét a nagy számoktól, amelyekkel kimutatható, hogy mennyibe is kerülnek az idős emberek azoknak, akik dolgoznak. Ettől már csak egy lépés annak kimondása, hogy mennyivel jobban élhetnének az aktív keresők, ha csupán magukra fordítanák jövedelmüket. Mit tagadjuk, sokan, nagyon sokan jutottak el az előbbi gondolatig. Bár hazánkban az öregek gondozása többnyire a családra, a közvetlen hozzátartozóra hárul, hiszen a statisztika szerint minden harmadik időskorú együtt él valamelyik gyermekével , ettől még nagyon sok a teljesen egyedül élő idős asszony és férfi. Köztük olyanok is szép számmal, akiknek pedig vannak gyermekeik, rokonságuk. A felmérések azt mutatják, hogy az idős férfiak elsődleges támasza az idős feleség, a 75 évesnél idősebb férfiak háromötödének él ugyanis a felesége. Teljesen más arányokat találunk viszont a hasonló korú nők körében, náluk is a 75 éves kort figyelembe véve mindössze 16 százalékuknak él a férje. Mi a megoldás? Ezek az adatok fényesen bizonyítják, hogy csupán az öregek számára létesítendő intézményhálózat nem hozhat önmagában megoldást. Tagadhatatlan ugyan, hogy ez a hálózat messze elmarad ma még a kívánatostól, hiszen alig néhányszor tízezer embert érint az öregek napközi otthona, a házi szociális gondozás és a szociális otthoni hálózat. A végleges megoldást, vagy legalábbis a mainál megnyugtatóbb helyzet megteremtését azonban sok egyéb elképzelés megvalósítása hozhatja meg. A közelmúltban például Győr-Sopron megyében a Szakszervezetek megyei Tanácsa azt kutatta, hogyan is élnek az idős emberek. Nem az volt az illetékesek célja a felméréssel, hogy régóta közismert általánosságokat ismételgessenek. Ez esetben éppen az egyéni óhajokat akarták feltérképezni az aktivisták, mert ezek ismeretében sikerülhet csak olyan programjavaslattal kirukkolni, amely az élet számos pontján pozitívan befolyásolhatja az idős emberek mindennapjait. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a megyei Népi Ellenőrző Bizottság értékelte a felmerülő problémákat s tette meg javaslatait a különféle illetékesnek. Sok a gond ott is. Az például, hogy a nyugdíjasok egyharmadának 1800 forint alatt van a nyugdíja, vagy hogy nagyon sok idős ember él régi típusú, nagyméretű, alacsony komfortfokozatú, nemegyszer tatarozásra szoruló lakásban. És figyelem: e korosztálynak több mint a fele tartósan beteg. Más országrészekre is érvényes, hogy a tanácsi segélyezés lehetőségeit behatárolja a költségvetés. Érdemes azonban megjegyezni, hogy esetenként nem használják fel a rendelkezésre álló keretet sem. Aki sokat búvárkodik e gondokból nehéz területen, azt is tudhatja, hogy az idős emberek — nagyon sok helyen tapasztalják a társadalmi szervek képviselői — nem is feltétlenül anyagi támogatást várnak, hanem emberi törődést, tanácsadást, közösségi kapcsolatokat. Gyógyír: a munka Részben anyagi meggondolásból, de nem utolsó sorban éppen társaság hiánya miatt vállalnak nagyon sokan munkát nyugdíjaskorban. Abban mindenki egyetért, hogy ez kölcsönösen jó mindkét félnek, tehát a munkáltatónak éppúgy, mint a munkavállalónak, hiszen míg az előbbi hasznosítja az idős dolgozó szakmai tapasztalatait, a munkavállaló számára ez a kapcsolat a termelésben való részvétel lelki plussza miatt is roppant jelentős.. Ez szépen hangzik, de nem mindig sikerül gyakorlottá tenni a mutatós elméletet. Már csak azért is, mert hiszen nem egyforma az emberek munkabírása túl a hatvanon, de bizony nem egyformán buzog a munkáltatókban a készség arra, hogy tudásának, kedvének megfelelő munkakörben hasznosítsa volt dolgozóját. A gondok szerteágazóak. Kezdve azon, hogy becsült adatok szerint a nyugdíjasok közül a tartós betegségben szenvedők esetenként jövedelmük húsz százalékát költik gyógyszerre. E ponton kissé ellentmondásos, hogy amíg a rendszeresen segélyben részesülőket, nygdíjuk nem lévén, ingyenes közgyógyszerellátás illeti meg, ez nem jár azoknak a kisnyugdíjasoknak, akiknek jövedelme nem haladja meg a segélyezettekét. Nagyok a kulturális hátrányok, mármint a — rossz kifejezéssel — szolgáltatásiak. A sok helyütt fellelhető nyugdíjas klub, kissé rezervátumjellege miatt nem igazán jó megoldás. A nyugdíjasok ugyanis nem csupán koruk alapján sorolhatók be egy csoportba; jókorák körükben az életmódbeli, műveltségbeli különbségek. Bizony éppen azok maradnak hátrányban, akiket a szociológia az alsóbb kategóriákba sorol. Az idei esztendőt az ENSZ Egészségügyi Szervezete, a WHO az öregek évének nyilvánította. És igaz az is, hogy az ENSZ — amiként korábban környezetvédelmi, fejlődési és más egyéb kérdéseket vitatott meg — világértekezletet hív össze ez év nyarára, amelynek tárgya a megnövekedett emberi életkor és az abból fakadó problémák megoldásának elősegítése lesz. Nekünk a saját dolgainkat ettől függetlenül el kell végezni. Családban, rokonságban, a társadalom egészében. F. Gy. A gondok közismertek. Két évtized alatt több mint ötszázezerrel emelkedett hazánkban a nyugdíjas korúak száma, jóval többen vannak ma már a kétmilliónál. Arra is fel kell már most készülni, hogy az elkövetkezendő évtizedekben újabb százezrekkel gyarapszik majd táboruk, s ami különösen fontos: részarányuk a népesség egészében állandóan nő. Az ettől való aggodalom teheti, hogy hovatovább társadalmi méretekben tapasztalható néhány félreértés. Félelem attól, hogy nem leszünk képesek „eltartani” az idősebb nemzedéket. A nyugdíjasklubban 4 - HIDAIPOID Kormos István emlékére Vers-és prózamondó verseny A megyei tanács művelődési osztálya, az MMK, a KISZ, az SZMT és a Hazafias Népfront, a fogyasztási és ipari szövetkezetek, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szövetségeivel karöltve Kormos István vers- és prózamondó versenyt hirdet. A versenyen egyéni nevezéssel minden 14. életévét betöltött megyei amatőr versmondó részt vehet. A kiíró szervek nem tekintik amatőrnek azokat, akik valamelyik színházi stúdió tagjai, vagy előfelvételivel rendelkeznek a Színművészeti Főiskolára, illetve akiknek működési engedélyük van. A nevezési lapokat a városi tanácsok, illetve a járási hivatalok művelődési osztályain lehet beszerezni, s két Kormos István vers, valamint a huszadik századi magyar irodalomból kiválasztott két vers vagy rövid próza megjelölésével kell azokat március 1-ig ugyanoda beküldeni. A verseny menetrendje: május 9., Sopron, Liszt Ferenc Művelődési Központ (Sopron város és járás selejtezője), május 16., Csorna, Művelődési Központ (Csorna város és járás, valamint Kapuvár város selejtezője), május 16., Mosonmagyaróvár, városi járási Művelődési Központ (Mosonmagyaróvár város és járás selejtezője), május 30., Győr, Petőfi Sándor Művelődési Központ (Győr város selejtezője), május 30., Győr Megyei Művelődési Központ (győri járás selejtezője). A verseny megyei döntőjét a mosonmagyaróvári városijárási Művelődési Központban tartják június 6-án. A zsűri egy első díjat (1500 forint), két második díjat (1000 forint) és három harmadik díjat (500 forint) ítél a legjobbaknak. Minden brummog: tíz barlang alja, teteje! Comenius — ez még a tizenhetedik század — mulatságos ábécéjében a ptrücsök csörög, ci-ci, a bábuk dudul, dudu, a csecsemőgyermek siránkozik, é-é-é, a lúd gágog, gaga, a száj lehel, háh-háh, az egér ciceg, i-i-i, a kácsa kácsog, kha-kha, a farkas erdet, lu-ulu, a medve dörömböl, mum-mum. A medve várja az embereket, a gyertyaszentelőket. Összetörten gubbaszt az odúban a nagyfejű, mintha súlyoslelkiismeret-furdalásai lennének, mintha valamelyik őse valóban elkövette volna azokat a borzalmakat, amelyeket a valamikori vadászok, a kucsmás hegyiemberek ráaggattak. Csupa lámpás, csupa gyertya a hegyoldal! „Óh, az emberek! Napszámra elgyönyörködnek a fákban, a rézhúszfillérekben meg a nagy bankókban. A beszédben, a járásban még komoly valamennyi. Órákig fekszenek a díványon, hallgatják a fejszecsapásokat, átkozzák a hideget, a hódfarkú csereneket pörgető szelet, a villanydrótokat szabdalót, a tetőket tépőt. Közben rólam beszélnek, titkos mosollyal, álomban ébren, mintha ismernének, mintha az udvarukban éltem volna, nem a forradásos hegyben. De semmit se tudnak rólam! Sáros bundámról, körmeimről fogaimról semmit! Elvonulnak meglesni? Nyikorognak mögöttük a szekerek, ki ne ébredne fel erre a zajra, erre csak mérges lehet a világ, benne az állatok, bárányok és tigrisek. Az embereknek bizodalmuk vagyon bennem, jönnek-mennek, pinceszagúak meg földszagúak, lármázik bennük a család, a munkahely. Az emberek időjósként tisztelnek. Medvenapi jegyzetlap pontosan úgy, mint egy békát. Ma én vagyok a világ közepe, kiakasztok a házikómra egy táblát: „Félfogadás!” Hallomásból tudom, hogy a németeknél a borz, Amerikában meg a mormota jósol ilyenkor, ott február második napját a mormota napjának mondják, akkor nálunk ez a medve napja, vagyis az enyém.” Alázatos volt ez a tél , bólogat a vadász. Jégkorból kiolvadt vizekben állunk, a szívünket figyeljük, hátha kihullik belőle valami. Valami jel. Az idő már nem tud meglepni bennünket, emlékezetünkben rögzítjük az utakat, a szánokat, amelyeken a vadaknak hordtuk a szénát. Rögzítjük a jéggel benőtt ereszeket, a búza és örömre nehéz könnyeket, a gyerekek persze hurráznak, csinosodik az arcuk attól az örömtől, amit hamarosan a remélt meleg hoz. Más medvében hisznek, nekiszabadulnak rétnek, faluvégnek, nem tudják elfelejteni a tavalyi tavaszt és a nyárt. A fiúk utálják a medvét. Ilyenek lettek, ilyen megátalkodottak. Nem hallgatják áhítattal a felnőttek hülyeségeit, nincsen szükségük a népi jóslásokra sem. Azért van bennük udvariasság, van bennük érdeklődés a világ dolgai iránt, van bennük tisztelet, önérzetesek, lehet szeretni őket a büszkeségükért, azért, hogy nagyot akarnak, nagyobbat, mint mi, hogy nem ismerik a félelmet, hogy az igazságért úgy tudnak küzdeni, mint a mesebeli harmadik gyerek, a legkisebb, így múlik az idő! Marad a tél? A tavasz jön? A barlanghoz nem mindenki áll oda, hogy lássa, hogyan vélekedik a medve. Kívülem érdekel-e valakit? Ha süt a nap, a medve sietve viszszabújik, ő tudja: lesz még tél, legalább negyven napig, lesz hó, hideg, hatheti fagy. Dehát az ő szeme se láthatja a helyzetet olyan vigasztalannak! A fiúk a térdükön verik a ritmust: „Január-február, itt a nyár !... Torkából bőg a medve — brummbrumm —, ásítozik, kövéredik. J. J. Hatmillió forint a kár Tavalyi tűzesetek A múlt esztendőben öszszesen háromszázkét esetben riasztották megyénkben a tűzoltókat. Tüzek következtében két ember vesztette életét, tizenegyen sérültek meg, és csaknem hatmillió forint kár keletkezett a közvagyonban illetve a magántulajdonban. Ezzel együtt az országos összehasonlításban megyénk tűzvédelmi helyzetét jónak értékelik. Ám ez a tény elsősorban az állami tűzoltóság, az önkéntes egyesületek és az üzemi tűzoltóság tagjai helytállásának, felkészültségének, korszerű és jó felszereltségüknek köszönhető... Tavaly, az előző évihez mérten több tűz történt megyénkben. Népgazdasági ágazatonként vizsgálva a mezőgazdasági üzemek (ezen belül is a termelőszövetkezetek „vezetnek”, ahol 130 tűzesetet jegyeztek fel, csaknem még egyszer (!) anynyit, mint a megelőző évben. Az összesített adatokból világosan kitűnik: romlott a tűzvédelmi fegyelem! Ugyanis a tüzek eredete az esetek többségében emberi gondatlanság .. . Nézzünk néhányat: a Fertői Nádgazdasági Vállalat ásványrárói telepén a megsüllyedt és túráztatott tehergépkocsi kipufogójának szikrája gyújtotta meg előbb a száraz nádtörmeléket, majd a kévéket, és ebből csaknem 1 millió forint kár keletkezett. A jánossomorjai téesz tarlóégetője megszegte a tűzvédelmi előírást, emiatt leégett három birkahodály 240 ezer forint értékben. A Rábapatonai Új Metész Class Dominátor kombájnja fel nem ismert műszaki hiba miatt gyulladt ki, és égett el... Gyakoribb volt a múlt években a lakóházi tüzek száma is: nyolcvannégyhez vonultak ki tűzoltók. Előidézői között ott található a bekapcsolva felejtett villanyvasaló, más elektromos készülék szabálytalan működtetése, a rosszul kezelt olajkályha, de a leggyakoribban a dohányzás. A múlt évi két, halálos kimenetelű eset (és idén már (!) újabb kettő) a dohányzás, az ágyban történt cigarettázás következménye. Az állami, az önkéntes és üzemi tűzoltók mindennapi munkájuk során nagyon sokat tesznek a tüzek megelőzéséért. Eredményként mondható el: elsősorban az iparban és az ipari szövetkezetekben jól szervezett a tűzvédelem. A vezetők és dolgozók szemlélete, felelősségérzete helyes irányban változott, mindinkább érvényt szereznek a szabályoknak, előírásoknak. Hogy ez mindenütt és minden időben így legyen, a megye tűzoltói az ipari, a mezőgazdasági üzemekben, szövetkezeti létesítményekben, kisiparosok műhelyeiben, intézményekben és a községekben, kisebb városokban a lakóházakban is rendszeresen ellenőrzik a tűzvédelmi előírások megtartását. A különösen tűzveszélyes helyekre, vagy ahol hiányosságot tapasztaltak, gyakrabban visszatérnek. Csupán az állami tűzoltóság tagjai a múlt évben 1700 ellenőrzést tartottak, és közel négyezer hiányosságot tártak fel — mindössze kilencvenkét olyan hibát találtak, amelynek megszüntetése pénzbe került volna. A hiányosságok zömének oka az emberi hanyagság, a tűzvédelmi szabályok figyelmen kívül hagyása! Gondatlan veszélyeztetés miatt megyénkben tíz állampolgár ellen indult büntetőeljárás, negyvennégy munkahelyi vezető és száztizenhét dolgozó több mint százezer forint bírságot fizetett. További százötvenen írásbeli, míg ennél jóval többen helyben, szóbeli figyelmeztetésben részesültek a tűzvédelmi előírások meg nem követelése, illetve megszegése miatt. Horváth Irma Elismerés a Eredményesen zárta az elmúlt esztendőt a soproni fotóklub. Az amatőr közösség a megyei és az országos kiállításokon színvonalas szerepléséért augusztusban elnyerte a „Szocialista kultúráért” jelvényt. Az elismerést újabb követte: 1981-ben végzett kiemelkedő amatőr művészeti munkájukért a Népművelési Intézet nívódíját is kiérdemelték. Úgy tűnik, a megszolgált dicsőséget „jegyzik” Sopronban. Legalábbis ezt bizonyítja a fotósok idei első öröme. A Liszt Ferenc Művelődési Központban működő fotóklub a napokban költözik az Ifjúság utcai új helyiségébe. Reméljük, ha az eddigi, más amatőr csoportokkal közösen használt műhelyükhöz nem volt hűtlen a siker, önálló helyiségükben még elmélyültebben dolgozhatnak az újabb eredményekért. 1982. február 2., kedd