Kisalföld, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-01 / 51. szám
alapítók A falu fölött egy emelettel A garázs felé megyünk be az emeletes házba. Míndösz,eze egy emelet, de az erkély,rő) belátni Szárföldet. Nagy Vendel fotellal kínál bennünket a zárt verandáján, ahol a kényelmes ülőalkalmatosságokon kívül még egy asztal és egy falhossznyi poszter a dísz. Sziklák, tövükben fenyőkkel és zuhog a vízesés. Nagy Vendel hatvanöt éves, valamikor az apja harminckét holdjából várt a jussra öt testvérével együtt Férjhez ment a hug, a nővér, vittek öt-öt holdat, maradt huszonkettő. S akkor már errefelé is agitáltak a téeszre. A papa hetvenéves volt fáradt a világ dolgaira, a két fiú Nagy Vendel és a báty. ..beközösítette” a családi birtokot. Kettőjüknél volt már akkor öt gyerek, valamerre mozdulni kellett. Az asszony kávét hoz, pálinkát rábaközi pereccel, és a gazda rágyújt, már harmadszor. ..Brigádvezetőnek választottak, ahogy megalakult a szövetkezet, de először nem álltam rá. Én ugyan nem parancsolok senkinek se. Nem adtak más munkát, így el kellett vállalnom. De olyan brigád mint az enyém, nem volt még egy. Befogattam egy pár lovat, három eber ekézett, utána kapált a többi, hatvanan-hetvenen, én meg sorba mentem a kapákat,, nem álltunk miatta. Egy könyvelője volt akkor a téesznek, a brigádvezetők dolga lett a munkaegység számfejtése is. Sok éjjel nem aludtam, nem azért mert nehezemre esett, könnyen ment nekem mindig a számtan. Már az iskolában is odamutattam az asszonynak a teleírt palatáblát, hogy másolja. Már ott ismertem a feleségemet” Irén néni, Nagy Vendelné: „Megmutattad bizony * palatáblát, de azért hogy dobjak két cukrot Jó Számtanos voltál a* igaz. Most is ő számolja ki a vejének meg a fiának, mennyit nyom a szénakazal. De bizony keserves időszakot éltünk akkor Alig lefeküdt, már zörgették az ablakokat, akkor még földszintes házban laktunk, mind a négyet verték, a gyerekeket is felzavarták, mert vagy a tehén ellett, vagy valami baj történt. Volt 6ragádvezető az állattenyesztésben is, a gépeseknél is. Hányszor sóhajtottam, de kicserélnélek. Most sincs ám nyugta, minap is kikapott tőlem, éjfélbe jött haza. Asszonyt gyalázod — mondom neki, mert olyan gebe vagy, mégsem pihensz.” Elégedett mosoly érkezik a sarokból, a kedves pár lekéri ésre. Amiért „kikapott”: a fogyasztási szövetkezet tartotta értékelő közgyűlését, ő a sértésfényesztő szakcsoport elnöke, és mint mindennek ennek is meg kell adni a módját, elfogyasztották a disznótoros vacsorát, eldiskurálhattak, megszaladt az idő. Háztáji az emeletes ház végében: most csak négy marha van, két tehén, két üsző. Egy hamarosan ellik — „Lesz e szerencsénk a borjúhoz” — aggodalmaskodik Irén néni. Sertés elmegy vágóba ebből az udvarból minden évben tíz-tizenkettő. Ahhoz, hogy a téesz már az első években tudott létezni, az alapítók nagy része éjfélbe feküdt és négykor kelt. A brigádvezetők nem csak számoltak, hanem, vetéstervet készítettek és kapáltak. Nagyéknál főleg az asszony járta a földet, öt hold répát, két hold kukoricát vagy fordítva, s kézi munkára merül az arratás is. De ebben a faluban nem csak Nagyinak van mér emeletes házuk ... „Volt egy sánta bikám, olyan bicegősen járt, elneveztük Fickónak — telt magának Vendi bácsi még egy pohárkával — az egyik unokám nagyon tudta utánozni. Aztán elvitték szerződéssel a Fickót is, bebiceg a csibész unokám: Nagypapa, hát a farkapénz?! Mert úgy van mi nálunk, ahogy elvisznek az istállóból egy tehenet vagy bikát, jön a négy unoka aprópénzért, azt nevezték el farkapénznek. Most már van időm, elgondolom néha, hogy rmrégből is a temérdek munka, éjszakázás, amit az asszonnyal mi elviseltünk? Nem ez a ház, amit nyolcvanban emeltünk ilyenné, nem ez az, amiért megérte. Hanem az a farkapénz a lényeg, amit mindig négyfele oszthatok. Dr. Szabó Több tarkánszőtt kelme Újabb 32 automata szövőgépet vásárol a Textilértékesítő Vállalattal közösen a Pápai Textilgyár, a tarkánszőtt kelmék legnagyobb házi készítője. Valamennyit még az idén felszerelik, s így az elmúlt évihez képest, már ebben az évben mintegy félmillió méterrel több tarkánszőtt szövetet, flancilt és puplint készítenek. A többlet teljes egészében a belföldi ellátást javítja. A dunántúli textil nagyüzem évente 13 millió méter kelmet készít, s ebből 11 millió méternyit külföldön értékesít. Évek óta biztos piaca van minden termékének. A vásárlói közül angol, NSZK-beli és francia cégek rendelik a legtöbbet. A pápai textil egyik ajánlója a kitűnő minőség, s másik a divatos minta, s nem elhanyagolható az sem, hogy szerte a világon folyamatosan növekszik a természetes anyagok kereslete. Pápán pedig már hosszú idő óta előnyben részesítették ezeket a termékszerkezet és a választék megtervezésénél. A külföldön, oly sikeres nagyüzem a hazai igényeket mindeddig csak részben tudta kielégíteni. Ezen segítenek most az új gépek beszerzésével. Utánpótlás a mezőgazdaságnak Felvétel előtt -elbeszélgetés Kapósak az állategészségőrök Ahhoz, hogy mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk a jövőben is fejlődni tudjon, nagy szükség van a képzett szakmunkásokra, középvezetőkre. Hat-hét esztendővel ezelőtt bizony nem volt könnyű egy-egy mezőgazdasági szakmunkásképző elsős osztályaiba elegendő jelentkezőt verbuválni. És most? — Az utóbbi esztendőkben sokat változott a helyzet — mondta dr. Csöndes József, a győri Veres Péter Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatója. — Szerencsére egyre többen jelentkeznek hozzánk. A szakközépiskolai osztályban állategészségőröket képzünk. Ide közel négyszeres a túljelentkezés így a jó tanulmányi eredményű jelentkezők között válogatni is tudunk. Eddig két végzős állategészségőr osztályunk volt mindegyikből több mint tizen továbbtanultak a többiek pedig gyorsan kaptak munkát téeszekben, állami gazdaságokban. A visszajelzések szerint jól meg is állják a helyüket. Az utóbbi esztendőkben a szakmunkásképzés is megújult az iskolában. A húsfeldolgozó szakmára kétszeres túljelentkezés van általában, de a végzős tanulók mindegyike biztonsággal el tud helyezkedni. A körülményekhez való alkalmazkodást jelzi az élelmiszeripari tartósító szakmunkás képzésben a hűtőipari tárgyak mellett konzervgyártást is tanítanak. Így a gyerekek két szakmát tanulnak és az iskola befejeztével nagyobb a lehetőség a munkahely választásra. A kivállattenyésztő szakma némiképpen hullámvölgyben van, hisz a a baromfitartás visszaesése azt is magával hozta, hogy kevesebb szakmunkást igényelnek a mezőgazdasági üzemek. Éppen ezért a tanulók a baromfigondozáson túl a prémesállatok, így a nyulak, a nutria tartását is megtanulják, örvendetes az is, hogy egyre többen jelentkeznek a nagyállattenyésztő szakmára, ahol a szarvasmarhák és a sertések gondozására, tartására készítik fel a tanulókat. A szakmunkásképzésben nagyot léptünk előre azzal, — mondta az igazgató — hogy mostanra már minden gyakorló üzemben van kisebb tanműhelyünk és az üzemek szívesen is fogadják a diákjainkat. Alapvető célunk a munkára való nevelés, tanítás. A szakmunkásképzőben néhány szakmára nem a legjobb képességű gyerekek jelentkeznek. Éppen azért bevezettük azt a gyakorlatot, hogy a felvétel előtt minden jelentkezővel a szülei jelenlétében különkülön elbeszélgetünk és válogatáskor a jobb magaviseletű, munkára nevelhető gyerekeket részesítjük előnyben. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy jó ez a módszer. Kialakult az iskola nevelői testülete is jól képzett tanárok, köztük több szakmérnök segíti az oktatást. Részben ennek az elismerését látjuk abban, hogy 1985-től beindul nálunk az állattenyésztő és állategészséger technikusok képzése. A mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek igényét, elismerését jelzi az is, hogy a tanulóknak több mint fele már a képzés ideje alatt társadalmi ösztöndíjas szerződést köt valamelyik gazdasággal, élelmiszeriparral. Vannak gondok is az iskolában. Egyrészt kinőtték az épületet, a zavartalan oktatás érdekében már a kollégium tanulószobáiban is órákat tartanak. Másik nehézségünk az, hogy a sporteredményeiről ismert intézménynek nincsen tornaterme. Úgy tervezik, hogy a tanács segítségével és jelentős társadalmi munkával egy régebbi gépszint alakítanak át tornateremmé. Különben ez iskola felszereltsége jónak mondható, nem hiányzik a manapság olyan divatos számítógép sem. Másik nagy előny az, hogy a több megyéből érkező szakmunkástanulókat a kollégiumban is el tudják helyezni. N. R. 1984. március 1., csütörtök a Nehéz lenne megszámolni, hányféle mélyhűtött tésztát készítenek ma már a győri höltőházban. Ezekben a napokban kezdték meg a legújabb termékük gyártását, az úgynevezett gyümölcstortát, amely háromféle változatban kerül majd az üzletekbe. Új korrózióvédő anyag Legalább két évtizeden át biztonságosan védi a korróziótól a nagyfeszültségű távvezetékeket a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet új kenőanyaga. Hároméves kutatómunkával a Tiszai Kőolajipari Vállalattal együttműködésben sikerült olyan anyagot előállítaniuk, amely a legkritikusabb időjárás mellett is megvédi a vezetékeket. Az új terméket a Villamosipari Kutató Intézet és a Vasipari Kutató Intézet is levizsgáztatta, s ,.bizonyítványa” alapján teljes értékű helyettese az eddig importált kábelvédő anyagoknak. A kutatók gondoltak a magyar gyártmányú kábelek exportjára is, így a korrózióvédő anyag nemcsak a hazai körülmények között használható, hanem megőrzi jó tulajdonságait a tengerpartok sós-párás levegőjében is. A Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet szakembereinek közreműködésével a Tiszai Kőolajipari Vállalat nyírbogdányi üzemében megkezdték az új kábelvédő gyártását. A kényelem hátrányai Érdekek és beidegződések A figyelm című közgazdasági hetilap glosszájának külföldi üzletkötője úgy jellemzi a magyar szállításokat, hogy azok év elején anyagellátási gondok, azután influenza, később szabadságolások miatt akadoznak. Mígnem az év utolsó heteiben, decemberben a magyar cégek egyszerre odaömlesztik a vevőknek az egész évben hiába várt termékeket, árukat. A glossza műfaji szabályainál fogva túloz, ám az kétségtelen, hogy ipargazdaságunkban az év befejezése és a következő esztendő indítása nehéz helyzetek elé állítja a vállalatokat, ipari szövetkezeteket. Év végén a hajrá, év elején gyakorta a kényszerű — anyaghiányból adódó — üresjáratok okoznak gondokat. Szokásunkhoz híven az év elején is utánajártunk a vállalatok anyagellátásának, az évkezdés zavarainak. Kedvező és — tartósan ismétlődő — kedvezőtlen tapasztalatokat egyaránt szereztünk. Ezekből általánosítható az, hogy a nagyvállalatok többé-kevésbé „bespájzoltak”, igyekeztek kivédeni a menetrend szerint bekövetkező év eleji zavarokat. Pénzügyi fedezet hiányában a kisebb vállalatok, szövetkezetek ugyanezt nem tudták megtenni, következésképp sorsuk, 1984-es tervük teljesíthetősége attól függ, szállít-e a hazai, külhoni partner, kapna,-e importengedélyt. Ez utóbbi engedély egyébként nagyvállalatokat is elbizonytalanított. A Graboplast például január elején még csak reménykedhetett abban, hogy minden rendben lesz. A jóval kisebb Mosonmagyaróvári Műanyag feldolgozó és Kefegyártó Vállalatnak remény sem jutott: fél gőzzel termelt, s akiknek nem tudott munkát adni, azokat megkérte, vegyenek ki néhány nap szabadságot. Csaknem két hónappal az évkezdés után ismét tájékozódtunk az anyagellátásról. S ha már említettük a magyaróvári műanyagfeldolgozókat, folytassuk is az ő példájukkal. Kényszerűségből maguk keresték meg a csehszlovákiai alapanyagszállító partnerüket: vajon miért késik a ping-ponglabdák alapanyaga. Nem kis meglepetésükre kiderült, hogy külkereskedelmi vállalatunk február közepéig még tárgyalási szándékát sem közölte északi szomszédainkkal, holott ők már korábban gyártottak vagy három hónapra elegendő alapanyagot magyar partnerüknek. Mit lehet erre mondani? Nehéz megérteni, hogy egy vállalat anyagellátása, dolgozóinak foglalkoztatása egy külkereskedelmi ügyintéző hangulatán, nemtörődömségén múljék! Mosonmagyaróváron ez történt, s emiatt — lévén kisvállalat — még elnézést sem kell kérni a kínos helyzetbe hozott vezetőktől, kényszerszabadságolt munkásoktól. A fogalmazás bizonyára keménynek tűnik, ám tudomásul kell venni mindenütt, hogy népgazdasági céljaink eléréséhez, egyensúlyi helyzetünk fenntartásához a korábbinál más szemléletre van szükség. Miután a szemlélet megváltoztatása — ezt jó ideje tapasztalhatjuk — elsősorban nem agitáció, hanem megfelelő érdekeltségi rendszer kérdése, ezen a területen is új módszereket kellene kipróbálnunk. A magyar exportban nincsenek elhanyagolható, kis tételek. Nem vagyunk export-nagyhatalom, főleg tőkés piaci eladásainkban a nagy tételek viszonylag kevés hasznot hoznak. Ugyanakkor gyakorta kedvezőek a tapasztalatok a gyorsan megoldott kis tételű szállításoknál. Tavaly például megdupláztuk az úgynevezett kishatármenti forgalmunkat, s a dollárkitermelési mutató is kedvező volt. szakemberek véleménye szerint még csak töredékét aknáztuk ki a jószomszédság, a földrajzi közelség kínálta lehetőségeknek. Ha tovább akarunk lépni, aligha engedhetjük meg magunknak, hogy szubjektív dolgokon, egy-egy ügyintéző hozzáállásán múljanak az üzletek. Örömmel hallottam arról az elhatározásról, hogy a megyei külkereskedelmi megbízottak a jövőben talán rendelkezhetnek bizonyos kontingenssel, amit viszonylag önállóan és gyorsan kitölthetnek áruval, exportszerződésekkel. Erre annál inkább szükség van, mivel a vállalatok többségénél ma még nincs reális alapja az önálló export-import jog gyakorlásának. Kevés az idegen nyelvet jól beszélő, tárgyalóképes ember, s e régi mulasztás pótlása még évekig eltart. Addig mindenképpen jól együtt kell működnie mindazoknak, akik a jelek szerint sokkal többet tehetnek exportunkért, mint eddig. A külkereskedelmi szervezetek nincsenek irigylésre méltó helyzetben, mégis azt kell mondanunk, hogy tevékenységük elmarad a gazdaság mai igényeitől. Elmarad elsősorban érdekeltségi problémák miatt. A tempó nem kielégítő. Nem foghatjuk föl másként az export-import területén folyó munkát, mint szolgálatot, szolgáltatást a termelők részére. Ebben az összefüggésben senki nem viszonyulhat úgy az árutermelő szervezetekhez, mint ha hatóság lenne, ahol szívességet tesznek a vállalatoknak. Természetesen mindez, nem tagadja azt, hogy az eredményes külkereskedelmi munkához elengedhetetlen a versenyképes vállalati árufedezet . Magyar Tibor EURIPOIB * 3