Kisalföld, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

A kevesebb több lenne? Sok vagy kevés a jogszabály? Olyan kérdés ez, amelyre aligha lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Mert igaz, hogy az emberek többsége túlságosan is „besza­­bályozottnak” érzi életünket, mindennapjainkat olykor ügyeink elintézésében éppen az okoz gondot, hogy az adott eset megoldására nincs megfelelő rendelkezés. Máskor olyan „joghézagokról” hallani, amelyek ugyancsak megne­hezítik az igazgatást, az ügyintézést. Jelenleg hatályos jogrendszerünkre persze messze az a jellemző, hogy foghíjas. Sokkal inkább túltermelési válság­gal küzdenek a jogalkotók. De a döntő kérdés ezen a terü­leten is a minőség, nem pedig a mennyiség. Hiszen a jó, a társadalmi viszonyokat eredményesen regulázó szabályokra természetesen nagy szükség van. A baj csak akkor adódik, ha olyankor is paragrafusokkal akarnak beleszólni az éle­tünkbe, amikor az adott problémát más­ társadalmi eszkö­zökkel kellene megoldani. Magyarországon jelenleg több mint ötezer jogszabály van hatályban, s évente kö­rülbelül 4­ 500 újabb külön­böző szintű rendelet, határo­zat születik. (Igaz, ezek az új rendelkezései?: körülbelül ugyanennyi korábbi jogsza­bályt hatályon kívül is he­lyeznek.) A szakemberek már többször is megvizsgál­ták: mi lehet a hátterében ennek a feltűnően nagy ren­deletalkotó kedvnek?­­ Egy-egy év számszerű jog­alkotási mérlege nagy mér­tékben függ az adott idő­szakban megoldandó társa­dalmi, gazdasági feladatok­tól. Jó példa erre a tavalyi, tehát az 1084-es év, amikor a kormány 65 határozatot bo­csátott ki. Ennyi miniszterta­nácsi határozat egyetlen év alatt Magyarországon 1945 óta nem született. Ugyanígy szokatlanul magas volt 1984- ben a minisztertanácsi ren­­deletek száma is: 66. Ez 1983-hoz képest harminc szá­zalékos növekedést jelentett. Ha azonban a számok mögé nézünk, azonnal kiderül: az új jogszabályok jelentős há­nyada a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítésével kapcsolatos. A paragrafusok tehát tulajdonképpen egy politikai döntést próbáltak meg lefordítani a jog nyel­vére. Volt egy időszak — né­hány évvel ezelőtt —, ami­kor a miniszteri szintű ren­deletek, utasítások száma emelkedett feltűnően magas­ra. Ennek magyarázata azon­ban már korántsem bizo­nyult ilyen elfogadhatónak. A szakemberek megállapítása szerint az egyes minisztériu­mok, országos hatáskörű szer­vek a területükön felmerült valamennyi témát jogszabá­lyokba akarták csomagolni. Kialakult egy olyan tévesz­me is, mintha egy-egy tárca szerepét, fontosságát az ha­tározná meg, hogy az adott időszakban hány rendeletet, utasítást, körlevelet, vagy ép­pen irányelvet adott ki Az effajta irányítási szemlélet nemcsak megnehezítette, bo­nyolulttá tette a helyi szer­vek munkáját, hanem egy­ben helytelen szemléletre is nevelte az irányítottakat. A konkrét ügyek eldöntésében az önállóságukkal együtt las­san megszűnt a felelősségük is, hiszen minden esetben akadt valamilyen központi szabály, amire hivatkozhat­tak. Máskor a jogi norma ki­bocsátása a minisztériumnak is hivatkozási alapot jelen­tett, mondván: ők megtették a magukét, kiadták a tiltást, az előírást. Csakhogy a pa­ragrafus önmagában semmit nem old meg, sőt. .. Ha vég­rehajtásnak egyéb feltételei nem biztosítottak, több kárt okoz, mint hasznot, lejáratja a többi jogszabály tekinté­lyét, komolyságát is. Szerencsére ma már mesz­­sze kerültünk ezektől a gon­doktól, hiszen átalakult, megváltozott a minisztériu­mok irányítási rendszere, ami mellesleg máris kimu­tatható a miniszteri szintű jogszabályok számának csök­kenésében. (A hatályon kí­vül helyezésekkel együt­t most sikerült először elérni a felszabadulás óta, hogy a mi­niszteri rendeletek száma összességében is kevesebb lett.­ Van egy területe a jogal­kotásnak, ahol nem a ren­delkezések számának csök­kentése, hanem növelése a cél. Igen, az Országgyűlés ál­tal alkotandó törvényekről van szó, amelyekből az el­múlt években a kívánatosnál kevesebb született. A múlt év utolsó napján Magyaror­szágon összesen 136 törvény volt hatályban. Tavaly a par­lament öt új törvényt ho­zott, és hármat helyezett ha­tályon kívül. Bár az elmúlt időszakban már több politi­kai állásfoglalás is sürgette a demokratizmus növelése érdekében az országgyűlés törvényhozói munkájának fo­kozását, ennek eredményei egyelőre nem látszanak. Az új törvén­yek száma évek óta három és hét között mo­zog, s ehhez még azt is hoz­zá kell számítanunk, hogy ezek között minden évben visszatérően szerepel az elő­ző évi költségvetés jóváha­gyását és a rákövetkező év költségvetésének elfogadását tartalmazó törvény. Reméljük, hogy az idei év­ben megválasztott új ország­gyűlés működésének öt éve alatt gyakrabban él majd a törvényhozás lehetőségével életünk minden területén. Az eredményes, a kor követel­ményeihez igazodó törvényal­kotói munka ugyanis az­ egész jogrendszert tekintve meghatározó jelentőségű. D. A. Kiskereskelm­i tanácsadás A Datorg Külkereskedel­mi Adatfeldolgozó és Szerve­ző Rt. tanácsadó irodája — amely öt éve segíti külke­reskedelmi szakemberek munkáját — a vegyesválla­latokra, illetve a biztosítási formákra vonatkozó tudni­valók közzétételével bővíti szolgáltatásait. Rövidesen el­készítik az ezzel kapcsolatos új kiadványokat. Az iroda kiterjedt szakér­tői gárdával rendelkezik, amely elsősorban a külke­reskedelmi munka szervezé­séhez nyújt segítséget. Ma már mintegy 100 állandó partner veszi igénybe szol­gáltatásait. Az üzletfelek között egyaránt megtalálha­tók a hagyományos külkeres­kedelmi vállalatok és az ön­álló vagy eseti külkereske­delmi jogot kapott termelők Ez utóbbiak számára igen hasznosnak bizonyult az az információgyűjtemény, amely a különböző külkereskedel­mi ügyletekkel foglalkozó jogszabályokról tájékoztat A katalógusból gyorsan ki­kereshetők az alartjogszabá­­­lyok és a módosító rendele­tek is. Lehetőség van arra is, hogy az érdekeltek az ösz­­szes információhoz mikrofil­men hozzájussanak. A növekvő vegyesvállalat — alapítási kedv láttán — és mert január 1-től az ilyen vállalkozások alapításának és működésének szabályozá­­sa is változott — döntöttek úgy az iroda vezetői, hogy az ezzel kapcsolatos tudni­valókról is kiadványt jelen­­tetnek meg. A KAMTON, amelyikre legutóbb a dióbéllel teli kar­tonok kerültek, már Francia­­ország felé robog, az úticél valamelyik déli tartomány, Gers vagy Loir és Cher. ki tudja, a vásárló talán épp Toulouse lakója. Tóth úr, Tóth Béla, a Szevker Válla­lat dolgozója most amiatt ideges, hogy a kamionos el­vitte a fuvarleveleket. Adja az ég, ne így legyen, biztosan csak elkeveredett a papír. Hanem a fő az, szé­pen megyeget kifelé az ex­port dióból, tíz vagonnal szállítottak eddig, a legtöb­bet Svájcba, de jutott Svéd­országba, Angliába. Érdekes, a svájciak a tavalyihoz ké­pest igencsak rákaptak a dió­­bélre, alighanem még a Jucker-klubokban is azt rág­csálnak az előkelőségek.­­ Ilyenekkel kezdődik a be­szélgetés a felvásárlóval, akire múltkoriban a francia kereskedők — a repülőgépük Bécsben szállt le. Ferihegy a köd miatt nem tudta fogad­ni — Mosonmagyaróvár fő­­utcáján köszöntek rá a bé­relt személygépkocsiból. Üd­vözöljük, Tóth úr! Hogy mikor adta magát erre a dologra? Tizenöt esz­tendeje. Előtte a Mészövben dolgozott, számon tartja, me­lyik évben vittek ki hatvan­hét vagon mákot a nyugati országokba, s mikor ötven vagon babot a ködös Ang­liába. Mindig lelkesedett a hasznos ügyekért. Korán el­határozta, gazdász lesz vagy kereskedő. A tapasztalatok nem a levegőből ragadtak rá, huszonhat évesen már a Fu- tura RT — terményfelvásárló és értékesítő részvénytár­saság — termelési osztályá­nak csoportvezetője, külön­ben győri születésű, az édes­apja tanító Bodonhelyen, gyerekként sok emlék köti a településhez, Árpáshoz szin­tén. Sose volt sötét szobá­ban ábrándozó, a szeme, ó, a szeme még mindig éles, ha­mar észreveszi, ha az áru, fi­noman szólva nem a legjobb minőségű­, piacra nem való. Decemberben kétszázötven karton dióbelet küldött visz­­sza Szombathelyre. Minden kartont megnéz, pz idáig nyolcezret a Csornai Áfész telepén, ott pakolják a kamionokat. Áprilisig eltar­tanak a szállítások, van, aki a rosszabb minőségű dióbe­let is eladná, de Tóth úr ott van, paplanos ágyukban a külföldi vevők nyugodtan al­­hatnak, olyan árut kapnak, amire nem kell mozogni. Az első esztendőkben a vállalat­tól szállítottak ki babot, má­kot, a hollandoknak mohar­­magot és kölest madárele­delnek. Rég volt? Nem most. Tóth Béla nemcsak hírből, hallomásból tudja, mit je­lent kereskedni, ahogy azt se távoli emlékeiből, mennyi örömöt adhat egy kert. A négyszáz négyszögöles terü­let­et fölássa, termel benne zöldséget, gyümölcsöt, burgo­nyát, szőlőt. Utóbbi elfagyott, harminc liter bor lett össze­sen — 1984-ben hétszáz —, ilyen rossz esztendő még so­se járta, szerencsére sok ri­biszke termett, abból készí­tett italt, kihozza a nótákat az emberből ebben a gyak­ran közömbös és feledékeny világban. Ha a megyében dióbél felvásárlásról hallunk — a felest száznyolcvan, az iparit száztíz forintért veszik —, rögvest Tóth Béla neve kerül elé, aki igencsak jeles­kedik abban, hogy úgy men­jenek a dobgok, ahogy az a nagykénvben írva vagyon. Az élet tudományából a legszükségesebbeket megta­nulta A felesége idén nyug­díjas lesz, fiuk a vagongyár­­ban dolgozik, mérv ők. Be­csületes legyen mindig, szor­galmas. Jól végezze a munkát — ezt teszi még hozz­á Tóth úr, akinek megint eszébe jutnak azok a fuvarlevelek. Igen, akárhogy esett­, az is szerencse dolga: itt lapul­nak-e valamelyik irattartó­ban, vagy nem? J. J.­­ TÓTH ÚR 1986. január 2., csütörtök Záhonyi mérleg A MÁV záhonyi üzemigazgatóságán egy különösen ne­héz, de igen jól sikerült esztendő tapasztalatait összegezik ezekben a napokban. Az import- és tranzitforgalomban csaknem három szá­zalékkal szárnyalták túl a kitűzött célt. Az exportforgalom­ban a tavalyi, csúcsnak vélt mennyiségnél hatszázezer ton­nával több áru hagyta el a határt Záhonynál, s ennek elle­nére érezhetően enyhült a korábbi vagonhiány. A záhonyi üzemigazgatóság 110 millió forinttal teljesítet­te túl éves bevételi tervét. ­ A csornai termelőszövetkezet kertészetének üvegházaiban egymillió 100 ezer szál szegfűt neveltek a múlt évben. Szanyi bizodalmak Ez m­élló termék nagyobb biztonsást ad — Ritkán vártuk ilyen nyugodtan az évkezdetet mint most — mondta ottjártamkor Mészáros László, a Szanyi Mezőgépipari Termelőszövetkezeti Közös Vállalat igazgató­ja. 1985 éves tervünket sikerült nemcsak mennyiségben, de időben is teljesítenünk, így a partnereink elégedettek le­hettek. A legfontosabb, hogy az 1986-os esztendőre is, úgy tűnik, lesz elég megrendelésünk. Ráadásul teljesíteni tud­juk azt a célkitűzésünket is, hogy a vállalt munkák nyere­ségtartalma kielégítő legyen. Hogy minek köszönhetik a szanyiak ezt a kedvező pozí­ciót? Nos legfőképpen annak, hogy a különféle cégektől vállalt részegységgyártások mellett igyekeztek önálló ter­mékcsoportokat is kialakítani. Közülük a legismertebb ta­lán a könyvtári bútorok készítése. Ezek szinte az egész or­szágba elvitték már a szanyiak jó hírét, így például leg­utóbb a pécsi megyei könyvtár felszerelésében segítkeztek. — Sajnos a felvevőpiac korlátozott — mondta Mé­száros László —, de azért 1986-ban is 16 millió forint körüli árbevételt tervez­tünk könyvtári bútorokból. Az igazi lehetőség az volna, ha külföldön is megjelen­hetnénk ezzel a termékkel. A minőség és az ár megfe­lelő, érdeklődés is volt (pél­dául legutóbb a Szovjet­unióból), de a külkereske­delmi közvetítőink nem je­leskedtek. Mindenesetre úgy tervezzük, hogy néhány bú­tort eljuttatunk a belgrádi könyvtári szakkiállításra bízván abban, hogy az ot­tani megmérettetés minden­képpen hasznunkra válik. A szanyiaknak fontos part­nere a Mezőgép téti üzeme, amelynek behordócsigákat gyártanak. Idénre 7200 csi­gára kaptak megrendelést, ami ötszáz darabbal megha­ladja az előző évit. A kapa­citást viszont nem tudják növelni, így a többletmeny­­nyiség legyártásához min­denképpen a munkaidő és a munkaerő jobb hasznosítá­sára lesz szükség. Ugyancsak ismert terméke a közös vál­lalatnak a műanyag redőny, melyet főként osztrák alap­anyagból raknak össze. A könnyen felszerelhető, esz­tétikus redőnyök iránt, nagy volna a kereslet, de a sza­nyiak csak korlátozott meny­­nyiséget tudnak belőlü­kyár­tani, mivel a részegységeket szállító ausztriai vállalat ke­vés magyar terméket tud át­venni. Éppen ezért most a szanyiak azt vizsgálják, hogy a redőny alapelemei elké­­szíttethetőek-e a hazai gyár­tóknál? — Nagyon jó a kapcsola­tunk a Mechanikai Mérőmű­szerek Gyárával — mondta Mészáros László —, részük­re több fontos berendezést gyártunk. Sőt, már nálunk is rendelkezünk önálló ter­mékkel. Megvásároltuk ugyanis egy robbanásbiztos szekrény szabadalmát. Ezt most az egész országba mi szállítjuk. És mivel ezeket a berendezéseket öt eszten­dőnként felül kell vizsgálni és fel kell újítani, azt is vál­laltuk. Úgy tűnik, ez hosz­­szabb távra munkát ad majd nekünk. Előnyös volt az is számunkra, hogy a szaba­dalmi díjat a műszaki fej­lesztési alapból kifizethet­tük. Tavaly a győri műsza­ki főiskola szakmai segítsé­gével elkezdtük bizonyos csövek nagy pontosságot és megbízhatóságot igénylő he­gesztését. Az első darabok sikerültek. Bízunk benne, hogy újabb megrendelése­ket is kapunk majd. A szanyi közös vállalatnál 1986-ban több mint ötven millió forint árbevételt ter­veznek, és ebből mintegy tízmillió forint nyereséget várnak. Ez mindenképpen dicséretes. A távolabbi jövőt nézve azonban a vállalat ve­zetői már nem ennyire elé­gedettek és derűlátóak. A felszínen maradáshoz ugyan­is szükség volna az állandó megújulásra, fejlesztésre. A közös vállalatok azonban sa­játságos helyzetben vannak. Nyereséget ugyanolyan fel­tételek között képezhetnek, mint az ipari üzemek. Ám ez a haszon nem marad meg a dolgozók bérnövelésére, il­letve fejlesztésekre, hanem tovább osztódik. Az egykor befizetett tőke viszonzása­ként minden évben tekinté­lyes osztalékot kapnak így azután a közös vállalatnál dolgozók érdekeltsége, kötő­dése nem túl nagy. Mivel az irányítást az alapító téeszek küldötteiből álló igazgatóta­nács végzi, a dolgozók bele se nagyon szólhatnak a vál­lalatot érintő elképzelések­­be. Szarvban úgy érzik, ezen mindenképpen változtatni kellene, keresik is ennek a legcélszerűbb módszerét Azt pedig nemcsak Szarvban, hanem másutt is be kell lát­ni a közös vállalatok alapí­­tóinak, hogy olyan tehén nem létezhet, amelyet min­denki fej, de senki sem etet. N. E. KUMFÖLD­3

Next