Kisalföld, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

­ A faród, nap''ös’otthonos óvoda nagycsoportosai játékidőben rajzolással és konst­rukciós játékokkal ismerkednek Idén szeptembertől huszonhatan már iskolások lesz­nek. Változatos programok a világ minden tájára Gyorsabban és pontosabban Az 1985 év utolsó munka­napján kerestük fel az IBUSZ Észak-dunántúli Te­rületi, valamint a megyei igazgatóságát Mindkét he­lyen 1985. év már ismert eredményeiről és az 1986 évi terveiről érdeklődtünk. A területi igazgatóságon Szalay Alajos vezető fogadott bennünket. Az 1985. eszten­dő a területi igazgatóságok megalakulásának és munká­ja kezdetének éve volt — közölte. Az irányításom alá tartozó öt megyében gyors ütemben valósítottuk meg alapvető üzletpolitikai elkép­zeléseinket. A nehéz körül­mények ellenére kitűzött cél­jainkat teljesítettük. A kez­deti időszak után, 1986-ban legfontosabb feladatunk mind az aktív, mind a pasz­­szív idegenforgalom növelé­se, a gyorsabb, kulturáltabb ü­t­intézéssel és változato­sabb programok ajánlásával. A Győr-Sopron Megyei Igaz­gatóság munkáját pozitívnak értékelem. Jó munkát végez­tek. Dr. Polgár József megyei igazgató elmondta, hogy ta­valyi forgalmuk meghaladja az 1,5 milliárd forintot. Kü­lönösen a hegyeshalmi iroda végzett nagy munkát, a csúcsidők hatalmas forgal­mának panaszmentes lebo­nyolításával. Különösen ne­héz feladatot rótt az IBUSZ megyei irodáira a csehszlo­vák beutazó forgalom lebo­nyolítása. Főként azért, hogy zökkenőmentesen intézzék a helybeliek ügyeit is. Tavaly a valutabeváltás meghaladta az egymilliárd forintot. Elmondta azt is az igazga­tó, hogy csökkent a szerve­zett utaztatás Csehszlovákiá­ba. Egyedüli oka a forint és a korona árfolyamának ala­kulása. Megyénkből az IBUSZ-szal a világ minden tájára utaztak. Különvonat­­tal a Szovjetunióba, nőnapra autóbuszokkal Bécsbe és Bur­­genlandba, Ausztráliába, Thaiföldre, Indiába, vala­mint Japánba. A megyei igazgatóság jövő terveiről az alábbiakat tud­tuk meg: a hatékony gazdál­kodás mellett 1986-ban az IBUSZ Győr-Sopron Megyei Igazgatóságának a legfőbb feladata a hagyományos üz­letágak továbbfejlesztése, az ügyfelek eddiginél gyorsabb, pontosabb kiszolgálása. Hova utazhatnak me­gyénkből az IBUSZ-szal 1986-ban? — Sítúrákat szervezünk Bulgáriába, a Rodope hegy­ségbe és Albenába — foly­tatta dr. Polgár József. — Elvisszük utasainkat Cseh-Szlovákiába, Brünnbe, Tren­­csénbe, a Tátrába. Utakat in­dítunk a szépséges csehorszá­gi várak és kastélyok megte­kintésére. Lengyelországban úticélunk Krakkó lesz. Ro­mániába is körutakat szerve­zünk. A Szovjetunióba Moszkva—Leningrád—Vil­nius—Ungvár és Jalta lesz­nek útjaink végállomásai. Elvisszük utasainkat Párizs­ba, valamint a francia Ri­viérára. Spanyolországba, a Costa Bragán teremtünk üdü­lési lehetőséget. Olaszor­szágban Rimini, Velence lesznek útjaink céljai; szép és hosszú utat szervezünk Róma—Firenze—Velence út­vonalon Kombinált útjaink között bizonyára közkedvel­t lesz a Bajorország—Tirol— Velence útvonal. 1986-ban is egyre több utat szervezünk Ausztriába. Ezután leginkább nem Bécsben szállásoljuk el az Ausztriába utazó csoport­jainkat, hanem Bécshez kö­zel, a szebbnél szebb burgen­landi hotelekben és penziók­ban. Végül elmondta az IBUSZ megyei igazgatója, hogy a területi igazgatósággal együtt céljuk a belföldi turizmus növelése. Olyan utakat szer­veznek hazánk legszebb tá­jaira, amelyeket külföldiek­nek is ajánlhatnak. IB. Munkavédelmi video­­emutató Az Országos Munkavédel­mi Főfelügyelőség, a SZOT Munkavédelmi, Társadalom­­biztosítási és Egészségügyi Osztálya, valamint az OMVF Munkavédelmi Információs Központ 1986. március 24-én és 25-én rendezi meg a mun­kavédelmi filmek hagyomá­nyos bemutatóját, továbbá első ízben a munkavédelmi videoprogramok bemutatóját is. A bemutatóra azok a munkavédelemmel, illetve a munkavédelemhez kapcsoló­dóan a környezetvédelem­­mel, egészségvédelemmel, balesetekkel foglalkozó fil­mek, videoprogramok ne­vezhetők be, melyek 1984. január 20. után készültek, és még nem vettek részt a munkavédelmi filmbemuta­tón. ■ A Csipkés hagyaték néhány különleges darabja látható Kapuváron a Rábaközi Mú­zeum kiállításán. Képünkön a 19. század második feléből származó teás- és kávéskan­na látható, emellett a látogatók szép fa, porcelán és üvegtárgyakat csodálhatnak meg. 4 - LÍBIAI FÖLD Városszépítő tervek Sopronban Felüljáró helyett aluljáró? Száztizenöt éve, az országban elsőként alakult meg a városszépítő egyesület Sopronban. Nem is igen lehetne fel­sorolni, mi mindennel gyarapodott a város az egyesület te­vékenysége jóvoltából: erdei sétautak, fával szegélyezett utcák sokasága, de olyan, városképalakító munkák is, mint a Széchenyi tér vagy a Május 1. tér mai arculatának­ialakítása, vagy egy, a legutóbbi időkből való példa: a sopronbánfalvi barokk, kolostorlépcső helyreállítása. Fi­gyelmük azonban a látványos, nagy alkotások mellett a vá­ros képét, hangulatát meghatározó sok-sok apróságra is ki­terjed: az egyesületnek minden olyan munkát magára kell vállalnia, amit más nem csinál még — idézi Bognár De­zső, az egyesület elnöke egykori elődjét, dr. Heimler Ká­rolyt. Egy dologra semmiképpen nem panaszkodhatnak a sop­roni városszépítők, arra, hogy ne lenne feladatuk, így volt ez száztizenöt esztendőn keresztül, most pedig, ami­kor az országos takarékosság a soproni tanács lehetőségeit is erősen korlátozza, különö­sen nagy szükség van a tár­sadalmi összefogásra. A soproni városszépítő egyesületnek több mint ezer tagja van. A kiadásokat ezeknek, valamint az úgyne­vezett jogi tagoknak (válla­latoknak, intézményeknek) és a kollektív tagdíjat fizető szocialista brigádoknak a tá­mogatásából tudják fedezni. Az egyesület elnöksége a na­pokban ült össze, hogy mi­után számot vet, mit végzett az 1985. évben, összeállítsa és elfogadja az új év mun­katervét és költségvetését is. Ma is feladatuknak tartják a város fásítását. Megkezdő­dött már a Balfi úti, román kori úgynevezett pihenőke­reszt környékének parkosítá­sa (azt mondják, innen esik a legszebb kilátás a városra), s az egyesület a Deák-kút környékén kialakított felsza­badulási emlékerdő állapotá­ra is vigyázni kíván. A köz­területek fásításán, s a váro­si kertészetnek nyújtott tá­mogatáson kívül (ebből első­sorban a Szabadság körúton felállítandó padokra és az Erzsébet-kert faállományá­nak szükséges pótlására fut­ja) a város lakói között is osztanak ki szelídgesztenye oltványokat. Az egyesület építési-város­rendezési szakbizottsága el­sősorban csak a javaslatok­kal él, amelyeket elküld a tanács illetékeseinek. Az egyik legérdekesebb: felvető­dött, nem lehetne-e esetleg a Frankenburg úti vasúti át­járóba tervezett felüljáró he­lyett esetleg aluljárót építeni ugyanott. A javaslatot most vizsgálják. Sok szó esett ar­ról az igényről is, hogy — mint világszerte — Sopron­ban is egyre több a kerék­pár, így szükség lenne a vá­rosban a kerékpárutak háló­zatának kialakítására. A helytörténeti szakbizott­ság egyik legfontosabb mun­kája a soproni emlékművek dokumentatív értékű fény­képekkel illusztrált katalógu­sának összeállítása, a propa­ganda szakbizottság egyik ér­dekes­ kezdeményezése pedig a régi soproni fényképekből és képeslapokból tervezett ki­állítás. Hozzájárul végül az egyesület a híres várostorony zenei felszereléseinek kiala­kításához, s így a toronyze­nék máris éleződő hagyo­mányának gyakoribb felele­venítéséhez, és ők „állják" a város helytörténeti folyóira­ta, a Soproni Szemle költsé­geinek jelentős részét is. M. T. Harminchatos barázda Kéri Lehelné­től, a rajkai termelőszövetkezet elnöké­től kaptam nemrég a köny­vet — kertünk alatt folyik a Duna — a gazdaság tízéves krónikáját. Már a cím is jel­zi, hogy a szerző — a név ismerősen cseng a megyében élők fülében, Dávid József, a fotókat Németh József ké­­szítette — szívközelből írta meg ezt a dokumentumot (így is lehet, így a kelleme­sebb, olvasmányosabb, em­beribb), emlékeztetőt a nagyüzemről, amely öt tele­pülés — Bezenye, Dunakiliti Feketeerdő, Rajka és Tejfa­­lusziget — határát öleli egy­be. Van ennek a könyvnek egy olyan fejezete, ami A múlt címet viseli, s ebben nagyapák mesélnek a régi dolgokról. Rendi Nándor, Baranyai László, Varga Gusztáv, Woller Ottó nyu­galmazott pedagógus, aztán Horváth Dezső — a tehené­szetben dolgozott brigádve­zetőként —, aki a dunakiliti következésből arra is em­lékezik, tudja, hogy százti­zenhét lovat vittek a közös­be, — és idézve innentől a szavait —. Az első moholy akkor derült az arcokon, amikor egyszerre harminc­­hatan szántottunk. Hát tud­ja, az olyan szép volt, hogy azt filmezni kellett volna, ördög Laci volt az agronó­­musunk, s azt mondta, hogy ennek az összefogásnak, a harminchatos egyfogású ba­rázdának még az Úristen is örül. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen barázdákra egyre kevesebben emlékeznek. Fo­gyatkoznak azok, akik éj­szakánként amikor föléb­rednek, azon törik a fejü­ket: hogyan is volt akkor, a nagyidőben? Kik voltak az értékelő bizottság tagjai? Ki a második elnök, a harma­dik, és meddig? Milyen tör­téneteken nevettek a tagok? Hát már te sem tudod? Te sem? Jó dolog az, hogy az ilyen és egyre szaporodó ki­adványokban — más kérdés ez, hogy némelyik közülük ki vagyian csillog — a gaz­dálkodás főbb mutatói, a tag, az alkalmazotti létszám ala­kulása, a növénytermelés és az állattenyésztés eredmé­nyei mellett az ember a leg­előkelőbb helyen szerepel. Névsort hoznak a könyvek, eseteket, amelyeket sokáig emlegetett a tagság, faluké­peket, közeli arcokat idéz­nek fel. Szerencsésnek mondható minden ilyen vál­­lalkozás, sok gazdaságban már korábban jól jött volna, bár igaz, érdemes sorrendet tartani: előbb a fontosabb, a megoldásra váró feladatok. Bevezetőjében Kéri Lehel­né emígy ír: „Dokumentu­mot, forrásanyagot is szeret­nénk adni a jövő nemzedék kezébe. Emlékeztetőt, hogy jobban becsüljék az ú­ttörő­­ket, az apák történelemf­or­­máló munkáját. Jóllehet a szerzőnek nem volt lehetősé­­ge arra, hogy részletesen és minden árnyalatát felvillant­sa az elmúlt évieknek de azért ha figyelmesen végig­­lapozza az olvasó e könyvet, nemcsak a rajkai Egyetértés Szövetkezetről kap átfonó képet, hanem az öt község lényeges változásairól, társa­dalmi, emberi kapcsolatairól is.” Régóta tudjuk, mire jó egy ilyen krónika. Lehet er­ről még beszélni? Lehet, és kell, mert fogyatkoznak az alapítók. Legalább az ő em­lékeiket kellene feljegyezni ott, ahol ez nem történt meg, begyűjteni ezeket, semmi ne maradjon kinn, a gazdaság történetéhez, teg­­napjához tartozó esemény, adoma, név, az elődök, a kö­zösre szövetkezők törekvései. Az alapítók — érdemes hoz­zájuk közelebb hajolni — a jelenünkhöz, a jövendőnk­höz tartoznak. Az eszünkkel tudjuk, a rájuk való emlé­kezés nélkül minden króni­ka hiányos lenne. Tisztelet­tel adóznak nekik a zár­számadásokon, egyéb ren­dezvényeken. Reméljük, ebben az esz­tendőben is sok csendes be­szélgetés adódik velük, a nagy idők tanúival. Amikor legtöbbször a kezdet kerül elő, a gondok, bajok éppúgy, mint a dunakilitihez hasonló egyfogású barázdák. J. J. 1986. január 2., csütörtök

Next