Kisalföld, 1986. november (42. évfolyam, 259-282. szám)
1986-11-01 / 259. szám
A GT nem GMK Túl a holtponton a „Komplex" Baljós mérkőzés a soproni építőiparban — éppen két éve jelent meg nagy visszhangot kiváltott írásunk, amely ezt a címet viselte. Azt a nem éppen sportszerű módszert próbáltuk benne leleplezni, amellyel egy Budapestről irányított tsz-melléküzemág vezetői egy soproni építőipari vállalkozás dolgozóinak zömét felelőtlen ígérgetéseikkel magukhoz csábították. A budapesti melléküzemágról aztán rövid néhány hónap alatt kiderült, hogy életképtelen, a történet tehát a józan várakozásoknak megfelelően végződött. De kiheverte-e a baljós mérkőzés következményeit az akkor rendkívül súlyos helyzetbe került soproni cég, az itteni Dózsa termelőszövetkezet gesztorságával működő Komplex Építő és Szolgáltató Gazdasági Társaság? — erre keressük a választ mostani, a két évvel ezelőttinél már sokkal békésebb tényekről beszámoló írásunkban. — A Komplex GT, bár a két éve történtek nem múltak el nyomtalanul, végső soron kiállta a megpróbáltatást — mondja Ebergényi László, a gazdasági egységigazgatója. — Azóta sikerült újra rendeznünk sorainkat és bebizonyítottuk, hogy az építőipari piacon a mai, beruházás-ínséges időkben is létjogosultsága van egy, a miénkhez hasonló rugalmas, kis szervezetnek. A Komplex GT természetesen nincs egy „súlycsoportban” a nagy építőipari vállalatokkal, kétségtelenül nagy cég viszont, ha a kisiparosokhoz, gazdasági munkaközösségekhez viszonyítjuk. (Még ma is sokan összetévesztik egyébként a gazdasági munkaközösséget az egészen más jellegű gazdasági társasággal. Míg a közismert gmk-k lényegében magánvállalkozások, a gazdasági társaságok olyan szocialista gazdálkodó szervezetek, amit két vagy több állami vállalat, illetve szövetkezet hozott létre.) A Komplex GT épületfelújítási, karbantartási munkákat végez Sopronban és környékén, általában önálló fővállalkozóként, az ő munkájukat dicséri többek között a Lenin körút több, szépen helyreállított régi lakóháza, a Sopron Szállóhoz tartozó hangulatos sörház kialakítása, vagy a fertőrákosi kastély felújítása. — Nem dicsekvésként mondom, hiszen ez a szervezetünk méretéből fakadó adottság: gyorsan és rugalmasan tudunk reagálni a megbízói igényekre — mondja az igazgató. — Az információk nálunk időben és térben egyaránt koncentráltan jelennek meg, kevesebb a kényszerpálya, így megvan a lehetőség az azonnali döntésre és cselekvésre. Hogy ezzel a lehetőséggel élni is tudunk-e, az már igazán csak rajtunk múlik ... Az első megbeszélés és a végleges szerződéskötés között alig néhány óra telt el például a Pannónia Szálló udvari épületeinek bontásánál, az egyik soproni ABC- áruházban egy hétvégén keletkezett tűz kárainak felmérése pedig még be sem fejeződött, amikor mi már hétfőn hozzáláttunk a helyreállításhoz. Ezek természetesen rendkívüli esetek. A gyorsaságért áldozni kell, más munkákat átütemezve, létszámot átcsoportosítva, de mindez nemcsak megbízóinknak, hanem nekünk is megéri, hiszen a rugalmasság, gyorsaság nem rossz reklám a GT- nek. A négy éve (akkor még nem önálló gazdálkodó szervezetként, hanem egy nem soproni székhelyű szervezet itteni részlegeként) megalakult cég mára elismert részévé vált a soproni építőipar kapacitási „palettájának”. Bebizonyította: egy kevesebb, mint száz dolgozót foglalkoztató kis cég is képes megállni a helyét — a mai, beruházás-ínséges időkben is — az építőipari piacon. — Voltak természetesen sikertelen vállalkozásaink is — mondja Ebergényi László. — Velünk is előfordult, hogy létszámhiány miatt nem tudtuk betartani a vállalt határidőt, vagy, hogy egy munkánk végül veszteséges lett. Még jobban kell takarékoskodnunk a költségekkel, s javítanunk kell a munka hatékonyságát és jövedelmezőségét. Van még mit tennünk a munkaidőalap védelmében, a munkafegyelem és a munka minőségének javításában. A munka feltételeinek javítását szolgálja, hogy végre valóban alkalmas, új telephelyünk is hamarosan felépül a Pozsonyi úton, ez nemcsak megkönnyíti a munkát, hanem tevékenységünk bővítésének a lehetőségét is megteremti. M. T. Ismét elérkezett az őszi faültetések ideje. Győrött is sokan felkerekedtek az utóbbi napokban és elgyalogoltak, elautóztak az állatkórházzal szembeni faiskolai lerakathoz. Ám onnét nem csemetékkel megrakottan, hanem lelombozódva, letörten távoztak. A lerakat kapuját ugyanis lelakatolták. Rajta egy tábla is fityegett: az árusítás a bolt átadása és átvétele miatt szünetel. A gyakrabban viszszatérő vásárlók tudni vélik, hogy ez a tábla már jó másfél hónapja riogatja az arra járókat. „Mi lesz hát a lerakat sorsa?” Érdeklődtek nálunk is jónéhányan. Bevallom, a fenti hír hallatán ez a kérdés bennem is megfogalmazódott. Annál is inkább, mivel a jelenlegi helyzet kísértetiesen emlékeztet egy korábbi állapotra, mikor fa helyett jó ideig szintén hasonló tábla várta a vásárlókat. Az említett lerakatot mintegy tíz esztendővel ezelőtt a Siófoki Állami Gazdaság létesítette. Az évek során sokezer facsemetét adtak el. Sőt, az üzleti forgalom növelése érdekében egy aránylag jól menő mezőgazdasági árudát is kialakított az állami gazdaság. Aztán más szelek fújdogáltak és a gazdaságnak egyre kevésbé érte meg az áruda üzemeltetése, amit a nagy távolság részben indokol is. Vevőt kerestek hát a lerakatra és találtak is. A győri Új Kalász Termelőszövetkezet ugyanis éppen bővítette kereskedelmi hálózatát, s ebbe úgy vélték, a faárusítás is beleillik. A bolt átadása jó ideig eltartott, olyannyira, hogy ez kissé a faültetési idénybe is átnyúlt. A vásárlók bíztak abban, hogy végre megoldódott a lerakat üzemeltetésének sorsa. De nem így történt. Úgy a lerakatban, mint a boltban csökkent a választék, romlott a kiszolgálás színvonala, s ráadásul elmaradt a várt nyereség is. A győri Új Kalász Termelőszövetkezet élére új vezetőség került, mely fontos feladatának tartja, hogy megszüntesse a veszteséges, vagy éppen kis nyereségű ágazatokat. Így idén ismét gazdát keresett a lerakat és a kertészeti áruda. Hallottunk erről a lehetőségről, és végül is mi vásároltuk meg a területet a rajta levő árudával — mondta dr. Filátz Zoltán, a győri Agroker Vállalat igazgatóhelyettese. — Méghozzá azzal a céllal, hogy ott valamilyen hiányt pótló kereskedelmi tevékenységet folytassunk. Rögtön az elején megjegyzem, hogy nem akarjuk a mezőgazdasági kertészeti áruda régi profilját megtartani, mivel nekünk egy hasonló üzletünk nem messze onnét, a József Attila utcában üzemel. Azt sem kell különösebben bizonygatni, hogy az Agrokernek, mely mezőgazdasági gépek és alkatrészek forgalmazásával foglalkozik, nem feladata a faárusítás. — Ennek ellenére éreztük, hogy a lerakatra szükség van a városban — mondta Filátz Zoltán —, és ezért felvettük a kapcsolatot a csornai termelőszövetkezettel, amelynek van egy faiskolája. Bérbe adtuk nekik a területet, és így a mostani őszön, illetve jövő tavasszal ők árusítják Győrött a facsemetét. A közelmúltban beszereztük a szükséges engedélyeket, és a mostani tapasztalatokat hasznosítva jövő ősszel már valószínű mi forgalmazzuk a facsemetéket. Sőt tervezzük e tevékenységi kör szélesítését is. Természetesen a vásárlókat az érdekli leginkább, hogy idei őszön mikortól lehet Győrött vásárolni. Nos a csornai termelőszövetkezet előrejelzése szerint november 3-tól. És hadd tegyem hozzá, szeretnénk abban bízni, hogy a hányatott sorsú lerakatban nem kerül sor hamarosan az ideihez hasonló bukásokra, évismétlésekre. N. E. 1986. november 1., szombat Hej halászok, halászok... Költöztetik a pontyokat Kónyból Csatárláncba fejlődnek a csónakok és megindulnak egymás mellett a kónyi tó hálóval lerekesztett szakaszán. A partról az ember csak annyit lát, hogy a halászok hosszú nyelű szákjaikkal bele-belenyúlnak a vízbe és kiemelik a halakat. Bevallom, más látványra számítottam. Nagy kerítőhálókra, vízben caplató, a halakkal küszködő halászokra. Vagy éppen a sok furfang valamelyikére, mely a magyar nép ősi halásztudományát jellemezte. — Nekünk mindig azt a módszert kell választanunk, amelyik a legcélravezetőbb — mondja ifjú Vida András, a győri Előre Halászati Termelőszövetkezet elnöke. — Itt, a kónyi tavon az elektromos halászattal lehet a legjobb eredményt elérni. A hosszú nyelű szákokba áram van vezetve, ami egy kicsit elkábítja a halat és úgy már könnyen beemelik a csónakba. — De az áramütés mégiscsak árt a halnak — tamáskodom. — Nem úgy van az — szól ki a csónakból az egyik idősebb halász, Vida József. — Harmincadik esztendeje űzöm ezt a mesterséget, nekem elhiheti. A hálós fogásnál sokszor jobban törődik, sérül a hal, mint ilyenkor. Az áramütés nem túl erős, csak rövid időre kábulnak el tőle a halak. Nem is lehet ez másként, hisz mi nem akarjuk most feldolgozni, vagy áruba bocsátani őket. Télre egy teleltető tóba kerülnek, s majd onnét adjuk el a halakat lassanként. Fontos, hogy épek, egészségesek maradjanak. Közben a pontyok, amúrok, busák mintha igazolni akarnák a fenti szavakat, éledezve vergődni kezdenek a csónakok aljában. Ügyes kézzel szétválogatják őket, mérlegelik, majd belekerülnek a tehergépkocsikra rakott, vízzel telt tartályokba, ahol a hosszú utazás idejére palackokból vezetik a vízbe az oxigént. Vida Ferenc még tovább folytatja a mondókáját: — Év közben a mi brigádunk (a Herman Ottó brigád) a Nagy-Dunán halászik. Ott változatosabbak a fogási módszerek, előkerülnek a varsák éppúgy, mint a háromszáznegyven méteres kerítőháló. Szeretem a Dunát, mert ha ott bizonytalan is a fogás, azért mindig akadhat a hálóban meglepetés. Idén, a folyón öt vagon körüli halat fogtunk. A leggyakoribb talán a márna volt, de azért süllő, sőt kecsege is akadt. Ez pedig fontos, mert mindkettő a víz tisztulását jelzi. A többiek közben végeznek a rakodással. A Herman Ottó brigád tagjai ismét csónakba szállnak, ifjabb Vida József, Vida Zoltán, ifjabb Vida Károly, Bors Ferenc, Bartalos Béla rövidesen ismét a vizet nézik és kiemelik a halakat. Mellettük pedig a többi brigád. Év közben a halászaink kisebb csoportokban elkülönülve dolgoznak — jegyzi meg Vida András, a szövetkezet elnöke. Vannak, akik a Nagy-Dunán, mások a Marcalon, a Rábán, vagy másutt tevékenykednek. Ilyenkor ősszel viszont összejön húszhuszonnégy ember és a lehalászást együtt végzik a belterjes vizeinken. A régi időkben a folyók, a holtágak természetes szaporulata jelentette csak a halászok zsákmányát. Ez azonban nagyon bizonytalan volt, sőt az utóbbi évtizedekben jócskán csökkent is a halállomány. Éppen ezért a biztosabb fogás érdekében a halászok húsz-huszonöt dekás pontyokat telepítenek a tavakba. Ezeket éven át táplálják gabonaipari melléktermékekkel, majd ilyenkor ősszel lehalásszák. — Az idei év elég biztatóan alakul — mondja ifjú Vida András. — Úgy számítjuk, hogy közel négyszeres volt a halak súlygyarapodása, a kifogott pontyok javarésze egy kilogramm felett van. Az intenzív vízterületeink nagysága hatvanöt hektár. Ezekből összesen száz tonna körüli halat várunk. Sajnos ezt a nagy mennyiségű halat, pontyot, amúrt, busát Nagybajcsra kell szállítanunk, Kónyból, Barbacsról, vagy Fehértóról. Ez bizony nem olcsó mulatság. A nagybajcsi tóból télen és tavasszal Győr, illetve a város környékének halellátását kívánjuk biztosítani. És mivel az említett mennyiség nem elegendő, még száz tonna halat vásárolunk is más szövetkezetektől. A halászok közben ismét megrakott csónakkal eveznek a partra. — Aztán fürdött-e ma a tóban valamelyikük? — érdeklődöm. — Hát, az nem tanácsos, főleg itt — tiltakoznak a halászok. — A kónyi tó ugyanis valamikor tőzegbánya volt. Most is ingoványos, laza a medre, ha az ember valamit beleejt, örökre elsüllyed. Németh E. Fotó: Szűk. KIMFÖLD" 3