Kisalföld, 1986. november (42. évfolyam, 259-282. szám)
1986-11-01 / 259. szám
Turbék István azok közé tartozott, akik nem okoztak csalódást Torinóban sem. Ma minden bizonnyal Fischer őrzése lesz a feladata. Képünkön a tatabányai Piolár elől rúgja el a labdát. FTC—Rába ETO az Üllői úton A hazai csapat az esélyesebb Hétközben a Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzései jelentették az eseményt a honi labdarúgó-életben. Mától azonban már ismét a bajnoki találkozók kerülnek reflektorfénybe. Szó szerint is, hiszen a forduló két legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását — Bp. Honvéd —MTK-VM és FTC—Rába ETO — egyaránt este, egyidőben (16 órakor) rendezik meg! Még egy évvel ezelőtt is az utóbbi jelentette a slágert, a forduló krémjét, most viszont úgy tűnik, a kispesti kilencven percet előzi meg nagyobb várakozás. Persze, a Fradi-pályán mindig nagy az érdeklődés és éppen a közelmúlt parázs ütközetei, valamint az FTC idei jó szereplése valószínű tekintélyes számú közönséget vonz az Üllői útra. A Rába ETO megnyerte utolsó bajnoki mérkőzését a Siófok ellen, a Ferencváros viszont legutóbb vesztette el veretlenségét, a Vasassal szemben, a Népstadionban. A győriek azonban utána kellemetlen vereséget szenvedtek a torinói kupamérkőzésen, s nem árultak el meggyőző formát a Balaton partipiros-feketék ellen sem Gellei Imre vezetőedző meglehetősen morózus volt a péntek délelőtti edzésen, amelynek végén szabadrúgás-variációkat és tizenegyeseket gyakoroltak játékosai Nem volt a pályán Szíjártó, akit csütörtökön porccal operáltak, s a sérültek számát szaporítja Horváth R. és Rugovics is. Egy újabb vereség már-már súlyos helyzetbe sodorná a győri zöld-fehéreket, ezért szurkolói is „pontos” hazatérést várnak a Rába ETO-tól. Az Üllői úti kezdőcsapat: Albert —Csonka, Hlagyvik, Turbék, Preszeller — Kiss, Rubold, Somogyi — Szabó, Szentes, Hajszán. A mérkőzés esélyese azonban a házigazda FTC legénysége. Vajda György, budapesti tudósítónk az összecsapás helyszínén kereste fel a készülődő Ferencvárost. A fővárosi zöld-fehérek egykedvűen végezték a gyakorlatokat, arcukon nem látszott sem a Vasas elleni vereség bánata, sem az MNK- beli továbbjutás öröme. A csendes őszi délelőttön csak Dalnoki Jenő vezetőedző hangja harsogott a stadionban, nagyobb lelkesedésre buzdítva fiait. Az edzés után készségesen és vidáman nyilatkozott: — Túltettük magunkat a Vasastól elszenvedett vereségen. Nincs megállás, folytatjuk a megkezdett utat, amelyen most a Rába ETO legyőzésének kell követnie. Sajnos, a gólerős Dzurják és a jó formába lendült Kvaszta nem játszhat, de nélkülük is győznünk kell a győriek ellen. A csapatom: Zsiborás — Hámori, Pintér, Strausz, Keller — Palkovics, Szántó, Dukon — Zsinka, Fischer, Kincses. Dalnoki Jenő arra volt csak kíváncsi, hogy a Rábában játszik-e Hajszán, mert az ördöngősen cselező balszélsőtől tartanak az Üllői úton. A sziklakeménységű Hámorival szemben nem lesz könnyű dolga a válogatott kerettag csatárának ... Annak ellenére, hogy az FTC őszi eredményei tiszteletet parancsolóak, reméljük nem lesz lefutott mérkőzés a ma esti találkozó. A Fradi eddigi játéka ugyanis nem volt meggyőző, a Rába ETO- nak lehet keresni valója az Üllői úton . . . P. GY. Beckenbauer: Agnolin, a primadonna Szombaton tárgyalja az NSZK Labdarúgó Szövetségének fegyelmi bizottsága Franz Beckenbauer „ügyét". A nyugatnémet labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szerdai barátságos Ausztria—NSZK (4—1) találkozó után első dühében, majd csütörtökön is a legválogatottabb negatív jelzőkkel illette a 90 perc bíróját, az olasz Agnolint. Okkal tehette, hiszen az itáliai bíró két tizenegyest adott meg az NSZK ellen, majd Matthäus kiállította. — Ne gondolják, hogy ma mást mondok Agnolinról, mint tegnap — nyilatkozta Beckenbauer a SID sportügynökségnek. — Véleményem ugyanaz róla, amit a mérkőzés lefújása után állítottam. Matthäus kiállítása gúny, tréfa vagy egyszerűen egy rémálom. Ez volt a legnagyobb hiba, amit bíró valaha is elkövetett azért, hogy ő játszhassa a főszerepet a mérkőzésen. Mert Agnolin nem más, mint egy színész, egy primadonna. Eljátszotta a legfőbb szerepet a Fráter-stadionban. Beckenbauer kijelentéseit az NSZK Labdarúgó Szövetségének egy munkatársa, Hans Kindermann vizsgálja meg. Valószínű, hogy Beckenbauert megbünteti majd szövetsége. 4 — KIÍMFÖLD MEGYÉNK REMÉNYSÉGEI EVEZÉSBEN MÁR KÖZEL A CÉLHOZ MOTTÓ: „Tehetséges fiatalok minden sportágban találhatók. Kérdés viszont, melyikük képes végigjárni azt a rögös utat, amíg egy kezdőből ismert, befutott sportoló lesz ...'’ Ha Győrött, evezős berkekben a sportág jövőjéről és az esetleges kiugró sikerekről beszélnek, azonnal egy 19 éves, 190 centiméter magas fiatalember kerül a középpontba. A nemzetközileg isismert Kormos—Tóvári kettős után egy újabb olimpiai részvételre esélyes versenyzővel rendelkezik a győri evezőssport. Pedig Mitring Gábor sportolói pályafutása nem úgy indult, hogy egyszer majd felnőtt válogatott is lehet. A Győri Vízügy evezőse 1979-ben először kajaklapátot fogott a kezébe. A kajaktól azonban meg kellett válnia, mert... De erről már beszéljen ő maga. — Három évig kajakoztam, eredményeim azonban nem voltak — mondta. — Bárkeményen dolgoztam, nem jött össze a sikeres szereplés. Egyáltalán nem csodálkoztam,amikor azt mondták, próbálkozzak meg más sportággal, például az evezéssel. Nem sokáig haboztam, bejelentkeztem az evezősökhöz, és azóta egy másik csónakházba járok edzésekre. Egy évig Jelenka Ferenc volt a mesterem, majd immáron három éve Pák Béla irányítása mellett végzem az edzéseket. — Nem volt nehéz az átállás? — Mindkettő vizes sportág, ez nagyban megkönnyítette a helyzetemet. A napi tizenöt-húsz, sőt huszonöt kilométeres edzések sem voltak szokatlanok. Bebizonyosodott, hogy az evezéshez jobb a felépítésem, és ezt az eredmények is igazolják. Az edzőm szerint a versenyeken a jobb tempótartásra kell még ügyelnem. — Milyen sikereket ért el eddigi pályafutásán? — Három éve, az első versenyidényemben serdülőként a magyar bajnokságon egyesben második, kétpár- és négypárevezésben pedig a harmadik helyen végeztem. A következő esztendőben bekerültem az ifjúsági válogatottba, a grünaui IBV-n kétpárevezősben a budapesti Hompath oldalán a harmadik helyet szereztem meg. A tavalyi lengyelországi IBU-n ugyanebben a számban már felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Két ifjúsági világbajnokságon is indultam, Jönköpingben nyolcadik, Brandenburgban pedig a hetedik helyen végzett egység tagja voltam. Az országos ifjúsági bajnokságon mindhárom színű éremből gyűjtöttem már be magamnak. — Az idén megtörtént a felnőttek között is a bemutatkozás ... — . A bledi regattán kétpárevezősben a csepeli Dózsával a második helyen végeztünk, megelőzve többek között az olimpiai helyezett jugoszláv duót. A nottinghami világbajnokságra is kijutottam volna, de az érettségi miatt erről lekellett mondanom. — A kevés szabadidőt hogyan tudja hasznosítani? — Nemrég vettem egy autót, amelyet nagy kedvvel bütykölgetek. Kikapcsolódásképpen sokat olvasok, elsősorban a Szöulról szóló útikönyveket forgatom nagy érdeklődéssel. Aki nem tudná: ott lesz az olimpia 1988-ban . .. H. A. Aranytól születésnapra Csapattársaival, további 3 ezer nápolyi szurkolóval — és nem kevés pezsgővel — ünnepelte 26. születésnapját Diego Maradona, az olasz FC Napoli argentin kiválósága. A dél-amerikai játékost a klubvezetés egy aranytállal ajándékozta meg. Erre két nevezetes dátumot vestek fel emlékeztetőül: 1985. november 3-át és 1986. június 29-ét. Az előbbi napon nyert az FC Napoli a Juventus ellen bajnoki találkozón. Az idei júniusi dátum pedig Argentína VB-döntős győzelmének napja az NSZK felett. Maradona kérdést kapott: ha lejár a szerződése, marad-e Nápolyban, aláír-e újabb évekre? — Szeretném, ha egész életemet itt tölthetném. Ha akármilyen természetű szerződési vita támad, és mennem kell, akkor minden nápolyi meg fog érteni... A megújulás első lépései Fertődön Újra virágzó sportéletet szeretnének Fertődön az ötvenes évek második felében, de még a hatvanas években is virágzott a sportélet. A fejlődés azonban megtorpant, az okait ma már kár lenne keresni. Tény, hogy a labdarúgócsapat kiesett a megyei bajnokságból, és jelenleg a körzeti bajnokság küzdelmeiben vesz részt. Az eredmények ott biztatóak. Nyolc mérkőzésből tizenöt pontot gyűjtöttek a sárga-feketék, akiknél most Túri Lajos tevékenykedik edzőként. Szeptember hatodikán fordulat történt a község sportéletében. Megalakult a Fertődi Állami Gazdaság sportköre, az augusztus végén feloszlott Fertődi SC utódaként. A sportkör új vezetője, Olaszy Gyula elnök, — aki egyébként az állami gazdaság igazgatója is —, valamint Orbán László ügyvezető elnök elmondották, hogy minden erejükkel arra törekednek: jövőre ismét a megyei bajnokságban szerepeljenek a község labdarúgói. Jelenleg 45 játékos igazolt a szakosztálynál. A felnőtt labdarúgócsapat mellett két testnevelő tanár, Varga Jenő és Lajber Sándor irányítja a serdülő és az ifjúsági csapatot. Az új sportkör a megyei sporthivataltól 50 000 forintos támogatást kapott. Terveik szerint jövőre tekeszakosztályt hoznak létre és foglalkoznak egy női kézilabdacsapat megalakításának gondolatával is. A sporttelepet is jövőre hozzák rendbe és több lehetőséget teremtenek a szabadidősportra. Olaszy Gyula elmondotta, a gazdaság elég erős ahhoz, hogy jó gazdája legyen az új sportkörnek. Ettől függetlenül azért várják a többi patronáló szerv segítségét is! Új szelek, „fényes szelek” fújnak tehát Fertődön. Ott, ahol most elhatározták, megpróbálják visszavarázsolni az elmúlt évtizedek virágzó sportéletét. A kezdeményezés még időben történik, a megvalósítás sikere a jövőben csaknem kizárólag a fertődi embereken múlik. W. F. TORNÁSZ ELŐKÉPZŐ. Az 1979/80-ban született fiúk részére tornász előképző tanfolyam kezdődik november 11-től a győri Bercsényi Miklós Gimnáziumban. A foglalkozásokat kedd, csütörtök, pénzéki napokon 18 órától tartják. NOVEMBERI PROGRAM. A Kiszöv sportnapjával (ma 9 órakor) kezdődik a Győri Sportcsarnok novemberi műsora. Az egyik legrangosabb esemény november 15—16- án az országos mesterfokú tornászbajnokság lesz a létesítményben. KUPAIDŐPONTOK: A Hapoel Rámát Ganz Rába ETO kézilabda KEK-mérkőzést november 16-án este játsszák az izraeli fővárosban. A visszavágót egy hét után, délután 4 óraikor rendezik a Győri Sportcsarnokban. VARGA HELYETT MAJOR. A múlt héten kiállított tekejátékos a Graboplast — M. Vasas mérkőzésen nem Varga Gábor, hanem párja, a mosonmagyaróvári Major József volt. A megyei szövetség téves tájékoztatása valószínűleg azért történt, mert a két játékos neve egy sorban volt a jegyzőkönyvben. ORSZÁGOS VERSENY. Ma délelőtt 10 órakor November 7. Kupa elnevezéssel országos puskás lövészverseny lesz, az MHSZ győri, Bácsai úti lőterén. CSORNAI ZÁRÁS: A hazai csapat győzelmével fejeződött be az őszi-tavaszi rendszerű öregfiúk labdarúgó bajnokság (8 résztvevő), a második helyen Kóny, a harmadikon Fertőd együttese végzett. 1986. november 1., szombat