Kisalföld, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
Két hét múlva bajnoki rajt Folytatódik a csapatépítés Ma 18 órakor: Rába ETO—Karl-Marx-Stadt Az edzések iránti érdeklődés is fokmérője annak, milyen játékerőt képviselhet egy alakuló csapat. A héten mind jobban gyarapodott az a csoport, amelyik a Rába ETO stadionjának országút felőli edzőpályáján a korlátnak támaszkodva figyeli az edzés eseményeit. Persze, nem elsősorban a gyakorlatokra kíváncsiak a szurkolók, hanem a játékoskeret átalakulásának folyamatára. Két héttel a bajnoki rajt előtt már megállapítható, hogy a győri zöld-fehérek még soha nem igazoltak ennyi jó képességű labdarúgót, ami pedig külön a színvonalat illeti, utoljára 1981-ben, a nagy sorozat kezdetén érkeztek ilyen márkás nevek a csapathoz. Mindezt nagyon jól tudják a szurkolók, ezért is találgatják, vitatják egymás között, hogy a tavalyi gyengébb szereplés után vajon mire lesz képes az új Rába ETO? Áruljuk el — anélkül, hogy ez valamiféle kötelezettséggel járna a csapat felé — az általános véleményt: dobogós helyezésben reménykednek a csapat hívei! Győrfy László vezetőedzőnek nincs oka elkeseredettségre, hiszen annak ellenére, hogy Preszeller torokgyulladást kapott, Nagy Tamás kivizsgálása után még nem játszhat, Pecsics pedig csak hétfőtől kapcsolódik be a közös gyakorlásba, éppen 18 játékost vehet számításba a mai nemzetközi mérkőzésen. 18 órakor a Rába ETO a Csepel vendégeként Magyarországon tartózkodó NDK-beli Karl-Marx-Stadt együttesét fogadja (játékvezető: Hamar). — Folytatódik a mérkőzéssorozatunk, amelynek célja a legjobb tizenegy megtalálása — mondta a szakvezető. — Nagyon figyelem a csereként pályára kerülőket is, mert a meghirdetett versenynek megfelelően szeretném elérni, hogy a keret minden játékosa bármikor kész legyen az NB I-es bevetésre. Ismert tény, hogy 13—15 játékossal nem lehet végigjátszani az idényt, így azt hiszem, ma is meggyőződhetek arról, kire mennyiben számíthatok a korábbi rang visszaszerzéséért indított harcban. A tapasztalatok gyűjtésére kiváló alkalom a szombati állomás, a kemény és harcos NDK-stílust képviselő ellenféllel szembeni erőpróba. Az edző bízik abban, hogy végül is Preszeller vállalja a játékot, csak még azt nem döntötte el, milyen formációban küldi pályára tizenegyét. Pénteki tervei szerint az Albert—Csikós, Hlagyvik, Bordás, Preszeller—Kiss, Csongrádi, Rubold—Handel, Mörtel, Hajszán összetételű együttes kezdene, de hozzátette: ne vegyük ezt biztosra, mert ma délutánig még változhat. Az bizonyos, hogy jelenlegi keretének többi játékosa, így Boros, Csonka, Turbók, Rezi, Somogyi, Szabó és Májer is mindenképpen játéklehetőséghez jutnak. Az ETO focidélutánja egyébként már negyed 3- kor kezdődik, ekkor a serdülő első gárda az NSZK- beli Allershausen ifjúsági legénységével mérkőzik, majd 16 órakor következik a Rába ETO ifi I.—Allershausen összecsapás. Itt említjük meg, hogy a szomszédos kiskúti sporttelepen ugyancsak délután 4-kor lesz a Gy. Elektromos—SC Brunn (osztrák) barátságos mérkőzés. M. G. A könnyűbúvárok különös merülése A győri MHSZ ÉVI tájékozódási könnyűbúvárjai az elmúlt években sikert sikerre halmoztak. A hazai vizeken szinte egyeduralkodók voltak a Rápa-parti búvárúszók. A legrangosabb magyarországi eseményeken, az országos bajnokságon, a Pelikán Kupán és a Rába Kupán főszerepet játszottak a győri békaemberek. Az említett versenyeken számolatlanul „gyártották” a különböző színezetű érmeket. A honi viadalok mellett az Európa-bajnokságoiknak is állandó résztvevői voltak a klub képviselői: Wachtler Katalin és Biborka Judit a felnőtt EB-n az értékes negyedik helyen végzett, míg Vörös Norbert a hannoveri ifjúsági EB-ről bronzéremmel tért haza. Egyszóval a búvárok igazolták, hogy Győrt nem hiába nevezik a vizek városának... Az idén tavasszal még öt válogatott, kerettaggal rendelkezett a klub, de az OB-n szerzett egy árva érem már jelezte, hogy a szakosztály fénye vesztett korábbi erejéből. Rendkívül kedvezőtlenül érintette a győri könynyűbúvár életét, hogy a sikeredző Tálos Gábor májusban — építkeznikezdett — hátat fordított a sportágnak. Ráadásul a versenyzői gárda is jelentősen meggyengült. Havasi Mónika és Biborka Judit tanulmányai miatt lemondta a válogatottságot, de kevesebb ideje jutott a felkészülésre a szintén vezéregyéniségnek számító Wachtler Katalinnak és Rákosfalvy Zoltánnak is. A veszteséglista akkor lesz teljes, ha megemlítjük, hogy márciusban a tehetséges Domonkos Attila Szolnokra igazolt. Könnyen megállapítható, hogy nincs irigylésreméltó helyzetben a klubvezetés, hiszen eredményeket produkáló versenyzőit kell pótolni. — Kétségtelen, hogy nagy vérveszteség érte a szakosztályt — mondja Demjén Tibor klubtitkár. — Sajnos, ezt a folyamatot már megszokhattuk, hiszen a továbbtanulások miatt nálunk gyakori az úgynevezett generációváltás. Célunk, hogy fiatal, harmincöt tagú versenyzői gárdánkból mielőbb kinőjön az említettekhez hasonló klasszis. A feltételeink jelentősen javultak, ezentúl állandó helyünk lesz a Móra Ferenc Általános Iskola uszodájában, ami minden körülmények között biztató a jövőre nézve. Az utánpótlásbázisunkat növelni kívánjuk, s így szeptembertől toborzót hirdetünk meg. A Móra iskolában este hattól, nyolc óráig várjuk a nyolcévnél idősebb, úszni tudó gyerekeket. Remény tehát van, ezt támasztják alá az újdonsült edző, Kurucz Attila szavai is: " Tehetséges búvárjaink kemény munkával elődeik nyomdokaiba léphetnek. A világbajnoki indulásra is esélyes Wachtler és Vörös jó példa lehet a többiek előtt, akik közül Knipfer Judit és Struhár Mónika az ifjúságiak között már bizonyították képességeiket. H. A. Tenisz-CSB Megyei csapataink sorsolása A tenisz CSB II és III osztályában augusztus 8-án megkezdődnek az 1987. évi férfi és női bajnokság őszi idényének küzdelmei. Megyénket a II. osztályban a Gy. Épru férfi, a Gy. Vízügy női, az SVSE női, valamint a III. osztályban a Gy. Vízügy férficsapatai képviselik. Augusztus 8.: Budafok—Gy. Épfu, Gy. Vízügy—Siófoki Spartacus (női), SVSE—Boglárlelle. Szekszárdi Kórház—Gy. Vízügy (férfi). Augusztus 9.: Bp. Elektromos —Gy. Épfu. OSC—Gy. Vízügy (n), SVSE—Siófoki Spartacus. Augusztus 15.: Gy. Épfu— MAFC. Boglárlelle—Gy. Vízügy (n), Gy. Vízügy—Siófoki Spartacus (f). Augusztus 16.: Gy. Epru—Dunakeszi, Gy. Vízügy—SVSE (n), Goldberger—Gy. Vízügy (f). Augusztus 20.: Gy. Vízügy— Granvisus (f). Augusztus 21.: Gy. Vízügy— BVSC (f). Augusztus 22.: SVSE—OSC, Gy. Vízügy—KÉV Metró (f). Szeptember 5.: Kőszeg—Gy. Épfu. A Győri Vízügy SE tenisz szakosztálya augusztus 3—4—5-én tenisz tanfolyamot szervez kezdőknek. 1977—1980. között született fiúknak és lányoknak. Naponta 15 órától jelentkezhetnek a fiatalok a Kálóczy téri tenisztelepen. Már a versenyzőkön a sor Minden kész a Magyar Nagydíjra Ahogy közeledünk az idei magyarországi Forma-1-es futam időpontjához, érezhetően ezzel arányosan nő az érdeklődés az esemény iránt. A verseny előtti utolsó sajtótájékoztatóját tartotta a szervező bizottság tegnap délelőtt, a budapesti Fórum Szállóban. László Erika sajtófőnök köszöntője után Urbán Lajos közlekedési miniszter, a verseny fővédnöke ismertette az előkészületek tapasztalatait. A tavalyi rendezvénnyel, annak sikeres megszervezésével hazánk tekintélyt szerzett külföldön. Ezt a kialakult képet kell megőrizni és esetleg még szebbre festeni a jövő hét végi versennyel. A tavalyi bemutatkozás több tekintetben is csúcsot hozott, az akkori nézőszámot nehéz lesz túlszárnyalni. Egy héttel a Forma–1-es futam előtt a jegyek mintegy negyven százaléka talált gazdára. Száz-százhúszezer nézőt várnak a Hungaroringre. Ez ugyan kevesebb lenne, mint a premieren volt, de a többi verseny látogatottságával öszszehasonlítva még jónak számít. A mutatók szerint a tavalyi verseny jelentősen növelte az idény idegenforgalmát. Mostanra is hasonló létszámú külföldire számítanak az előrejelzések alapján, hiszen erre az időszakra már nincs üres szállodai férőhely a fővárosban. A pályával kapcsolatban Urbán Lajos elmondta, hogy több mindent elvégeztek, amire tavaly az idő rövidsége miatt nem kerülhetett sor, így például megoldották a terület vízelvezetését, kedvezőbb feltételek között dolgozhatnak az újságírók, sok kilométernyi járdát építettek. Szeretnék úgy megszervezni a közlekedést és a parkolási lehetőséget, hogy mindeki elégedett legyen. Zsembery Jenő versenyigazgató a rendezés körülményeit ismertette. Tavaly a FISA a legtöbb pontot a magyar rendezőknek adta, ez kötelez az idei esztendőre is, mondta, ötven oldalas, minden részletre kiterjedő forgatókönyv készült, s majdnem változtatás nélkül ugyanazok végzik a munkát, akik a tavalyi elismerést megkapták. 130 sportbíró 25 ellenőrzési ponton kíséri figyelemmel a Forma–1-es futamot. Még egy kicsit a számoknál maradva, 130 pályatűzoltó, 100 technikai mentő és 14 pályaorvos teljesít szolgálatot a verseny idején. A biztonságra az NSZK-beli ONS és a csehszlovák Narex gépkocsijai ügyelnek. Egy mentő- és egy katonai helikopter is a gyors mentést teszi lehetővé (reméljük, nem lesz szükség rájuk). Az első verseny mindenképpen nagyobb szenzációt jelentett, most nagyobb propagandára van szükség, mondta Moldován Tamás, aki utóbbiért a felelős, öt nyelven 450 ezer prospektust jelentettek meg, különböző kiadványokban, kiállításokon reklámozták a Magyar Nagydíjat az itthoniaknak és a külföldieknek. A Vigadóban felállították a Forma-1 központi jegyirodáját, de ezen kívül például a Skála, a Centrum, a Hungarocamion és az Utasellátó is foglalkozik jegyárusítással. Akik azonban csak a helyszínen akarnak vásárolni, megtehetik, mert a Magyar Autóklub a Hungaroring harminckét pontján árusít, az öt utazási irodával együtt. A Magyar Nagydíj lesz az idei Forma–1-es világbajnokság második felének nyitánya. Az újságíróknak bemutatták a verseny díjait, amelyeket a győztes és a helyezettek vehetnek át augusztus 9-én délután. A Hollóházi Porcelángyár remekei, az ,1902-ben a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert vázából készítettek négy darabot, az értékük 400 ezer Útra kész az öttusa válogatott Győrött készült a világbajnokságra a női öttusa válogatott. A kedden kezdődő nagy eseményre vasárnap utazik el a csapat. Huszonhárom ország hatvankét versenyzője nevezett, a sportág történetében ez lesz a legnépesebb női öttusa VB. A magyar csapattól Tulok, Emkő, Kovács I., Kárpáti — az 5—8. hely valamelyikének megszerzését reméli Magyar Vilmos szövetségi kapitány. Egyéniben Tulokot az 1—10., Emhőt a 10—20., Kovács I.-t vagy Kárpátit a 20—25. helyre várja a kapitány. A csapatban mindenki egészséges, gondtalan volt a felkészülés. Nagyon bizakodó a hangulat, hiszen Magyar Vilmos szerint valamennyi számban régen voltak ilyen jó formában a lányok. tíz edző is hibás volt A Gy. Dózsa kiegészítése Lapunk július 21 -i számának a Gy. Dózsa területi bajnokságból kiesését értékelő cikke a volt szakvezetőt (Halasi István — a szerk.) idézi, aki szerint nem voltak meg a tárgyi feltételei a sikeres szereplésnek. A Győri Dózsa ügyvezető elnöke, Horváth Tamás most levelet írt szerkesztőségünknek, ebben kéri néhány olyan tény közlését is, amelyek más megvilágításba helyezik az ügyet. Egyben elismerve, hogy az egyesület elnöksége először nem kívánta a nyilvánosságot tájékoztatni a kiesés témájában lefolytatott részletes elemzésről, mondván, hogy az csak a bizonyítvány magyarázása lenne. A cikk után viszont úgy tűnik, csupán az egyesület a hibás a kényszerű osztálycseréért. A kiesés okai az elnökség megfogalmazásában: — Kéthetes, bentlakásos edzőtáborozással készült a csapat a tavaszra, ezt a lehetőséget nem megfelelően használta ki, fegyelmezetlenségek, lazaságok fordultak elő. Az ismert időjárási viszonyok következtében nem mindig volt lehetőség a füves pálya használatára, ám az edzésekhez, edzőmérkőzésekhez minden esetben megfelelő pálya állt a csapat rendelkezésére. Az ősszel sikeresen szerepelt, a télen játékosállományában megerősödött együttes összetételét az edző indokolatlanul megváltoztatta, egyesekkel kivételezett, rossz elképzeléseihez az utolsó pillanatig ragaszkodott. A vezetés több esetben alkalmazott figyelmeztetést a hiányosságok megszüntetésére, és már a tavasz közepén elhatározta, hogy nem hoszszabbítja meg a vezetőedző szerződését, így került sor arra, hogy az utolsó mérkőzésen megbízott vezető kísérte a csapatot Mosonmagyaróvárra. A Mátra lábánál elterülő Pipis-hegyi MHSZ-repülőtér adott otthont a sárkányrepülők nemzeti bajnokságának. A hazai versenyzők mellett az idén Csehszlovákiából és a Szovjetunióból is érkeztek résztvevők.