Kisalföld, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

l^' -’' T" """ '"^v— . ...~ — - - - - * - -----— ■ Kastélyok és kúriák Felújítás külföldi tőkével ? Beszélgetés Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszterrel Két és fél milliárd schilling hitel felvételéről tár­gyalt Otto Graf osztrák gazdasági miniszterrel Somo­gyi László magyar építésügyi és városfejlesztési mi­niszter — közölte nemrég egy ausztriai tartományi he­tilap, majd ennek nyomán egy bécsi idegenforgalmi magazin. A hírrel kapcsolatban munkatársunk meg­kérdezte a legilletékesebbet, a magyar építésügyi tárca vezetőjét. — Bár némileg szokatlan lenne, hogy építésügyi mi­niszter tárgyal hitelügyben, ám amit az osztrákok a köl­csön céljaiként megjelöltek, miszerint Magyarország eze­ket kastélyok felújítására és idegenforgalmi célra való át­alakításukra kívánja fordí­tani, indokolná némileg. Mi az igazság a hitelfelvételről megjelentekkel kapcsolatban? — Magyarországon ma je­lenleg­­mintegy 70 olyan kas­télyt­­és kúriaegyüttest tar­tunk számon, amelyeket ide­genforgalmi célra lehetne hasznosítani Emlékeztetőül, a kúriák egy-egy család el­helyezésére szolgáltak, tehát kisebb mértékűek, a kasté­lyok között viszont olyan óriási együttesek is vannak, mint például a gödöllői Gras­­salkovich, a fehércsurgói vagy éppen az edelényi kas­tély. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság felmé­rést készített a kastélyokról és kúriákról. Ezek egy része ma is használatban van, csak nem éppen a legcélszerűbben hasznosítják ezeket. Megíté­lésünk szerint idegenforgalmi célokra sokkal inkább meg­felelnének, mint például rak­tárnak, irodának, vagy ép­pen tées­z-központnak. Mai használói nem sokat törőd­nek felújításukkal, amikor tönkremennek, otthagyják a kastélyokat.­­ Nyolc-tíz éve van egy kastély rekonstrukciós prog­ramunk, ám a magyar állam magában nem képes előte­remteni ennek a pénzügyi fe­dezetét. A kastélyprogra­munk részeként Vas megyé­ben már számos kastélyt és kúriát célszerűen felújítottak. Ma üdülőnek vagy éppen ok­tatási központként használ­ják ezeket. De nemcsak Vas megyében értünk el ebben a programban eredményeket, ilyen módon mentették meg a ráckevei vagy a szi­ráki kastélyt. Ám még mindig lé­nyegesen nagyobb a lehető­ség, mint amire eddig erőnk­ből, pénzünkből futotta. — Ezért aztán k­ét-három éve azzal is foglalkozunk, ho­­­gyan lehetne olyan külföldi tőkét behozni, amelyek ré­vén ezeket a kastélyokat és kúriákat, magyar partnerek­kel együttműködve, fel lehet­ne újítani, s olyan módon le­hetne bekapcsolni az idegen­­forgalomba, hogy számunk­ra is, és a közreműködő kül­földi partnerek számára is pénzt hozzanak. Tárgyaltunk már amerikaiakkal, svéd, an­gol, francia és NSZK cégek­kel. Ők hozzák a pénzüket, mi adjuk a házat,­­és persze valamennyi magyar pénzt is elő tudunk teremteni. Nem arról van­ tehát szó, hogy mi hitelt akarunk felvenni, er­ről szó sincs, hanem azt sze­retnénk, hogy aki betársul a rekonstrukcióba, az részt vesz abban tőkével. A fel­újításokat vegyesvállalati formában végeznénk. A meg­termelt hasznon a­­magyar szabályok szerint osztozná­nak a résztvevő felek. Nem akarjuk a magyar nemzeti vagyon részét képező kasté­lyokat­­és kúriákat kiárusíta­ni, ellenben szeretnénk azo­kat megőrizni az utókor szá­mára és szeretnénk, ha hasz­nosabbak lennének, mint ahogy­­eddig voltak. — Ilyen alapról tárgyal­tam nemrég Ausztriában is, nem két és félmilliárd schil­ling hitelért mentem tehát, noha néhány száz millió schilling csakugyan nagyon jól jönne, hanem arról sze­rettem volna meggyőzni az osztrák vállalkozókat, hogy vegyenek részt vegyesválla­lati formában a magyar kas­télyok felújításában­. Ha már a kastélyok felújításáról be­szélünk, nemcsak ezzel fog­lalkozunk.­­ Vannak olyan törekvé­seink, hogy külföldi tőke be­vonásával, vegyesvállalati formában Budapesten­ és a Balatonon, valamint a­­gyógy­fürdő­helyeken készüljenek szállodák. Ezekről is tárgya­lunk. Ez a kettő, a kastélyok és kúriák felújításai, idegen­forgalmi célra való bekap­csolása és új szállodák épí­tése egymáshoz kapcsolódó program. Egyelőre csak tár­gyalásokról számolhatok be, ugyanis a pénz mindenütt kevés, konkrét szerződéskö­tés még nem volt, mindenki alaposan meggondolja, mi­lyen fejlesztésekben vesz részt. Mindenesetre azt el­mondhatom, hogy például osztrák részről a majki kas­télyegyüttes iránt van­ érdek­lődés, svéd cégek pedig a gö­döllői Grassalkovich kastély felújítása iránt érdeklődnek. F. J. HOGY EZÚTTAL miért a könyv­kötészetben, negyven­­valahány négyzetméteren dolgozó emberekről lesz szó? A kérdésre válasz adható emígy: mert hárman — Harmat Gusztávné, Igazvöl­gyi Józsefné, Harmat Gusz­táv — nagyon jól dolgoznak, s ez a hír a fülünkbe jutott. Az igazgató megállapítását a megalakulástól számított idő hitelesíti,­­kellő távolságot jel­­­nt az öt esztendő, amióta a Tszker győri területi köz­pontjánál vannak. Ha ebből a tavalyi évet vesszük, s a megalakulás körülményeit jegyezzük, amiről Kopácsi Elek igazgató szól, akkor a homályosnak vélt pontok még inkább kirajzolódnak. A könyvkötőbrigád ma is azo­kat a céllkiitűzéseket szolgál­ja, amit alakuláskor megfor­galmaztak pontosabban szé­lesebb igényeket, hiszen már abban a pillanatban nyilván­való volt, ezeket lehetetlen kikerülni — soha nem akar­ták —, a megrendeléseket, amelyek vállalatoktól, intéz­ményektől, a lakosságtól ér­keznek. Az elképzelés nem­csak a torgszövet­kezetek igé­nyével találkozott,­­és hogy valóban jól döntöttek, azt bizonyítják fel évtized szá­mai. — Szolgálunk, mert szol­gáltatásról van szó — mond­ja Harmat Gusztávné a tár­sak nevében —, s nincs ab­ban szorongásunk, hogy a vezetők bizalmát nem élvez­zük. Szükséges említeni, a tavalyi tervünk egymillió 350 ezer forint volt, ezt túl­teljesítettük. Nyereségérde­keltségben dolgozunk. Való igaz, a Corvin utca messzi­re esik vállalatunk központ­jától, elhangozhatna, mi azt csinálunk itt, amit akarunk. Minket nem a vállalatvezetés hajt, hanem a terv, ha azt akarjuk, jusson forint a pénztárcánkba. Tisztességgel kidolgozzuk a nyolc órát. A Mártika győri, én és a fér­jem Komáromból járunk be, ha olyan munka akad, csi­náljuk szombaton is. Kötünk be főkönyvi kartonokat, köz­lönyöket — az összes munka húsz százalékát a termelő­­szövetkezetnek végezzük —, folyóiratokat, hetilapokat, könyveket, egyet éppúgy, mint százat. Kasírozunk tér­képeket, akad számos javí­tás, újrakötés, nem egyszer sürgős munka — a szakdol­gozatok készítésének idősza­kában —, az ilyeneket soron kívül elvégezzük, felár nél­kül. Sokan megfordulnak nálunk, ügyfeleink vannak Hegyeshalomtól Budapestig. Nem olyanok teszik a dol­gukat a műhelyben, akik idegen területen dolgoztak, hanem a munkájukat értők. A házaspár negyedszázada van a szakmában — a férj mestervizsgával­­is rendel­kezik —, Igazvölgyiné több min­t tíz éve. A beszélgetés során kézenfekvőnek tűnnek a következők: úgy tudtak be­kapcsolódni a szolgáltatások áramkörébe, ahogy a többi ágazat, melléküzem a terüle­ti központnál, kezdve a lánc­fűrészjavítótól,­­az irodagép­­javítón keresztül a használt gépkocsikat értékesítőig. Ál­landó megrendelőik vannak, az igazgató a jól dolgozók közé sorolja a brigád­tagokat, akik ha szükséges — közöti példa is van rá —, művészi értékű, magasrendű kötése­ket is elvégeznek. Ez a szolgáltatás nem mos­tohagyerek a cégen belül, a tevékenység — nyomdai jel­­legűvel szeretnék bővíteni — része a nagyobbnak — az áruforgalom 524 millió fo­rint volt tavaly —, új infor­mációhoz ugyancsak juthat­tunk a műhelyben: a Tszker országos központja kereske­dőházzá alakul, nyilvánvaló, hogy ez nagyobb lehetősége­ket, még szerteágazóbb mun­kát garantál, egészen a ter­melésszervezésig nyúlik, lehetővé teszi a kereskede­lem és a termelés közti tő­keáramlást. HARMATNÉ fontosnak tartja elmondani, egyedi kí­vánságokat is teljesítenek, amire az erejükből és a fel­szereltségükből telik, ha­vonta háromszáz könyvet kötnek be, hagyományosan, kézzel. Tervük hasonló a ta­valyihoz . „Ezt teljesíteni kell. Külön örömünkre szol­gál az a tapasztalat, hogy az emberek igénylik a szépet, egy-egy javításra szoruló művet úgy hoznak be, hogy érezni, fontosnak tartják a könyvet” — igyekeznek mi­nőségi munkát végezni, olyant kiadni, hogy ne ér­hesse szó a ház elejét.. Mi­után a szolgáltatások eddig is olcsóbbak voltak mások­nál, nem félnek attól, hogy munka nélkül maradnak. J. J. Könyvkötészet a Corvin utcában 1988. március 1., kedd ■ Jó kilátásokkal kezdte az évet a Pannonhalmi Építőipari Kisszövetkezet. Egy­re többen érdeklődnek külföldről is az idehaza népszerű bowling pályája iránt. (A teke egy fajtája.) Elképzelhető, hogy 1988-ban a szovjet megrendeléseken kívül Dél- Koreából és Bulgáriából is kap megbízatást. A kisszövetkezet nyúli asztalosüzemé­nek — képünkön — bőségesen adnak munkát ezek a megbízatások. Növelik az érdekeltséget Tudom, nem nagyon illik a szomszéd rétjére hivatkoz­ni, lévén, hogy az a közmon­dás szerint is mindig zöldebb. Ennek ellenére most mégis néhány bábolnai példát em­lítenék, annál is inkább, mi­vel az országos hírű mező­­gazdasági kombinát me­gyénkben üzemeltet baromfi­­tartó telepeket, illetve Győ­rött egy feldolgozóüzemmel is rendelkezik. A kombinát vállalati tanácsa a napokban értékelte a gazdálkodást. A huszonötezer hektáron gazdálkodó kombinát tizen­­hárommilliárd forintnyi ár­bevételéből tavaly több mint egymilliárd forintnyi nyere­séget realizált. Ez az arány lényegesen jobb mint az or­szágos átlag. Bár azt is hoz­zá kell tenni, hogy Bábolnán a körülmények is jobbak a már említett általánosnál. És ezt nem feltétlen a földekre és a technikai felszereltség­re kell csupán érteni. Bizo­nyos fajta adottságot jelent az egy-egy gazdaságban meg­lévő szellemi tőke, a meg­szerzett és jól­­hasznosított információ, a nemcsak a je­lennek élő, hanem a jövővel is számoló gazdálkodás. Mit tettek Bábolnán más­ként mint a többiek? Az elő­ző esztendőhöz képest ta­valy csaknem hétszáz fővel csökkentették a kombinát­ban a létszámot. Annak, aki az adott körülmények közt nem tudott helytállni, annak hamar búcsút mondtak azzal a jókívánsággal­, hogy másutt több sikert érjen el. Abban, hogy ez megvalósulhasson, néha segítették is az embe­reket. A másik fontos cél az volt Bábolnán, hogy ne le­gyenek veszteséges üzemek, ehhez növelték az önelszá­moló egységek számát és olyan belső árakat és kap­csolatrendszert alakítottak ki, amely a mindenkori piaci viszonyokat is közvetlenül érvényesíti. Ennek ellenére voltak olyan üzemek, ahol a nyere­ség elmaradt a Bábolnán ki­tűzött céltól és ezek közé tartozott a győri baromfifel­dolgozó is. Utóbbi egyben példa arra is, hogy a sok jó döntés mellett akadnak fias­kók is a kombinátnál. Győ­rött ugyanis az előző esz­z­tendő nagy kereslete miatt tavaly egy második műszak beállításával megduplázzák a termelést és a terveknek megfelelően fel is dolgoztak majdnem negyvenezer tonna baromfit. Igen ám, de köz­ben a piac visszaesett, jelen­tős árcsökkenés következett be, raktárkészletek halmo­zódtak fel, a belső fogyasz­tás sem emelkedett jelentő­sen, így ráfizettek a baromfi­feldolgozásra. A tapasztala­tokat mindenesetre gyorsan leszűrték és idén már eleve csökkenő feldolgozással szá­molnak és emellett keresik az új piacokat is. És való­színű, meg is találják, mert a bábolnai eszme szerint nem lehet több éven át ráfizeté­ses egy önelszámoló egység. Vagy ha igen, úgy nem csak a körülményekben, hanem a vezetésben is keresik a hi­ba okát. Visszatérve a kombinát ta­valyi céljaihoz, ezek közt je­lentős súllyal esett latban a szigorú költséggazdálkodás, és az állandó piacbővítés. Az elmúlt évi egymilliárd forin­tos nyereségből jelentős ösz­­szeget tartalékoltak a bábol­naiak, hisz az országos köz­­gazdasági és egyéb változá­sok a kombináttal sem kivé­teleznek, így idei tervezett nyereségük alig több mint fele a tavalyinak. Ám mint Burger Róbert, a kombinát vezérigazgatója hangsúlyozta, idénre is vannak tartalékaik, egyebek közt­ szeretnék elér­ni, hogy a dolgozók valami­féle tulajdonosi érzülettel vegyenek részt a gazdálko­dásában, ugyanis a mai hely­zetben nem elegendő többet és jobban dolgozni, hanem emellett a megújulás érde­kében minden egyes embert gondolkozásra is kell kész­tetni. Németh E. HIJAIFÖLD . 3

Next