Kisalföld, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-01 / 209. szám
Nyilvántartás számítógéppel Kapósak a gyümölcsvelők Már kissé nyugodtabb napok járnak a Győri Áfész tartósítóüzemére, mint egy hónappal ezelőtt. Akkoriban még „csordogált” a málnatermés vége és már megkezdődött az uborkafelvásárlás és -feldolgozás is. Ennek a kis egységnek itt Győr határában mindig többféle feladata volt — jelentette ki Vörös Antal, a tartósítóüzem vezetője. — Egyrészt rajtunk keresztül megy az áfész közvetett, vagy közvetlen zöld és-gyümölcs exportja. Másrészt jelentős mennyiséget itt helyben fel is dolgozunk. E kettősség mindenképpen előnyös a termelőink részére, hisz például a tartósítóüzemben olyankor is fogadni tudjuk a felkínált árut, mikor még a kisebb mennyiség, vagy más okok miatt a külföldi piac nem indult be. Sajnos, mostaz uborkiaidény közben is előfordult, hogy a külföldi vevők nem fogadták a felkínált árut. Nagy mennyiségű uborka sorsáról kellett gyorsan dönteni. Egy részét csemegeuborkaként üvegekbe raktuk, a többit pedig előtartósítva tároljuk addig az időig, mikor majd elegendő idő lesz a feldolgozásra. — Itt nálunk az igazi szezon a bogyósgyümölcsűek felvásárlásával kezdődik — mondta Meszlényi Lajosné üzemvezető-helyettes. — Az átvett málna és ribiszke a hűtőtárolóba kerül, majd pulpot készítünk belőle, amit tartálykocsikban szállítanak külföldre. Idén sajnos bogyósokból nem tudtuk a tervezett mennyiséget felvásárolni és exportra értékesíteni. Most már biztos, hogy uborkából sem lesz meg a kívánt 2500 tonna. Az uborkának mintegy felét helyben, az üzemben tartósítják. És bár az utóbbi esztendőkben a hazai piacon is nagy a kínálat savanyúságokból, az áfész a többcsatornás értékesítés lehetőségeit kihasználva el tudja adni a teljes feldolgozott mennyiséget. — A minőséggel az idén is voltak gondjaink — szögezte le Vörös Antal. — A termelőktől beérkező uborkát osztályozógépre vittük és az összmennyiségnek közel húsz százaléka méret feletti, vagy görbe és göbös volt. Ezt elkerülendő szigorítottunk az átvételen és ez érezhető javulást is hozott. A konzervüzem ugyan lehetővé teszi, hogy a méret- és alakhibás uborka egy részét vágott vegyes savanyúságnak feldolgozzuk, ám ez a termék a magas alapanyagár és az egyéb költségek miatt számunkra ráfizetés. A tartósítóüzem legfőbb termékeit a málna pulp és az ecetes uborka adják. Ám ez mellett még számos más konzervféleséget is készítenek. Így például évente feldolgoznak mintegy kétszáz tonna gombát, 150 tonna paprikát és jelentős mennyiségű körtét, szilvát, almát. — Évek óta egyik sikeres cikkünk a bodzabogyó — mondta az üzemvezető. — Zömmel annak az osztrák cégnek szállítjuk, amelyik a málnát és a ribiszkét is vásárolja tőlünk. Ám az idén belföldi vásárló is jelentkezett aki üdítőital alapanyagnak veszi meg a nálunk gyártott úgynevezett bodzavelőt. Más gyümölcsvelők iránt is elég nagy lenne a kereslet, ám ezekből nem lesz elegendő alapanyag. Ha valaki elautózik a kis tartósítóüzem mellett, aligha gondolná, hogy az ottani éves árbevétel a sörpalackozó forgalmán túl több mint 110 millió forintra rúg. Megkönnyítendő a napi tájékozódást, a nyilvántartást és a számlázást idén IBM kisszámítógépeket kapott az üzem. A sörpalackozó építésekor pedsig korszerűsítették a tartósító fűtési rendszerét és vízellátását is. Ezek az átlagosnál jobb körülmények lehetővé teszik, hogy az üzemből nyersen, illetve feldolgozottan évente mintegy nyolcvanmillió forint értékű zöldséget, gyümölcsöt exportáljanak. N. E. Bot a fűben? Lehetne ott is, közel az élesen kanyargó kavicsos út mellett. Vagy lehetett volna. Hanem a nézelődés mellé a szerencse lopakodott, váratlanul leltünk rá a lébénymiklósi termelőszövetkezet üzemi múzeumában, tavaszi-nyári délelőtt, amikor dr. Busa Géza elnökhelyettes kalauzolásával jártuk a termeket. És akkortól már arra a faragóra emlékeztünk, akinek az esze és az éles kése mívessé tette a botot. A fát alakító hagyományőrzők közül lépett elénk az ismeretlen az álmok épületének mondott házban, ahol összegyűjtötték közösen az emberek mindazt, ami régen volt, íme, a múlt — nem egyszer riasztón. Ám ezúttal bájoló erejű nézéssel kell bámulnunk a botot, faragóját, kondásnak mondhatjuk, disznókat hajtott, terelt, hüccsentett, olykor karikást készített magának, ez itt — a lelkek őrzőjét örökítette meg rajta — bemutatásra kitett, örökül hagyott kincs lett. Biztosak lehetünk abban, hogy minden nehézség nélkül megképződött a másik pásztor arca, szeme, orra, szája, s talán nem tesszük rosszul, ha a meteorológiai nyár végén — fényképpel felidézve — újra csak örömet lelünk a botban. Faragni mindenből lehet, csontból, szaruból, körtefa lemezből — próbálkozhatott sokféle anyaggal a mi kondásunk —, de olyant, hogy láthassa a nép, az egész falu. Szemünket lehunyva magunk elé képzelhetjük a mestert, ül a fűben, nem emléktárgyat készít, nem sótartót, kanalat, még csak nem is karikást valamelyik komájának, hanem őrzőbotot a maga gyönyörűségére. Ki tudja, miért? Ha biztatást kap valakitől, lehet, bot végére kerülnek a boldog, rendes emberek, meg a boldogtalanok, azután a borisszák — sorban a település jellegzetes figurái. Kuritórium-jellege lenne egy ilyen gyűjteménynek a gazdaság múzeumában! Ilyesforma tűnődésekkel forgatjuk a népi hagyományokat követő alkotást, a karikatúra irányzat hűségében-jellegzetességében kidolgozott művet, amelyik sok mindent elmond alkotójáról. Meg ne haragudjon a mi néhai kanászunk — feltehetően ismerte a karcolás technikáját, használt növényi ornamentikákat — beleragadt a hansági sárba, pedig fényes termekbe vihette volna az útja. Neve lenne, alkotásait nemcsak divatból keresgélnék össze. De híre sincs, úgy elment közülünk, hogy csak a botját hagyta hátra, ami elénk villan a hasznos szerszámok, tárgyak, régi-közeli világra emlékeztető dokumentumok közül. Kedvére való lehetett ezzel végigsétálni a falun, azt sem tarthatjuk kizártnak, látta az, akiről faragták, amiképp ugyancsak lehetséges, hogy az ő hagyatékából keveredett elő. Emlékeket idéz a bot — lehetne düledező ház padlásán —, kanászokat, némely faluvégi disznópószkom mestereit, akik vállra akasztott tarisznyával járták a gyepöt a konda után, estig beledagadt a lábuk a csizmába; ezer témát merítettek a világból — néha szándékosan merevre faragták ki a figurát —, tudták a parasztstílust, kötődtek babonákhoz, hiedelmekhez. Manapság ilyen botok a fűben nem leledzenek, letehetünk abbéli szándékunkról, hogy megérdeklődjük valakitől a településen: hová lettek a hagyományőrzők? A nyírfa alá telepedők, az akác alatti műhelyben köhécselők. Egyre nézzük a termelőszövetkezet múzeumában a fából életre keltett embert. Jól ismerhette az ügyes kezűt, aki bosszú nélkül a disznóhajtó botból növesztette ki, nem egyszer malac, kódorgó emse után dobta, de rögvest — elgondolni könnyű — bocsánatot kértem így:már elnézést, plébános uram! J. J. 1988. szeptember 1., csütörtök ■ A Bosárkányi Háziipari Kisszövetkezet varrodájában bérmunkában készítenek a Magyaróvári Kötöttárugyár részére különböző termékeket (pólókat, férfi- és gyermekpizsamákat, női pulóvereket). Ennek egy része osztrák, francia és csehszlovák piacra jut. Lényegesek a gazdálkodás hagyományai Agrárexport és idegenforgalom • A hatékonysági mutatók alapján az ország százhuszonhat állami gazdasága között egyik legnagyobb szántóterületű gazdaság a Lajta-hansági Állami Tangazdaság az első harmadba sorolható. A múlt hét végén a negyventagú vállalati tanács igazgatót választott, s Zámbó Antal igazgató nyugdíjazása miatt a tisztet a többség szavazata alapján dr. Nagy Frigyes igazgatóhelyettes kapta meg, így már vele beszélgettünk a tangazdaság első féléve után a termelésfejlesztési elképzelésekről. — A pénz ilyen mértékű bevonása a költségvetésbe, az infláció erősödése mondhatnánk rendkívüli készenlétet, figyelmet kíván a termelőüzemek vezetőitől is. Hogyan látja ön a fejlesztési elképzeléseket az anyagi lehetőségek tükrében? — Nap mint nap érezhető, hogy a szinte már megszokott pénzügyi források nem állnak rendelkezésünkre, s az agrárolló nyílását nem tudja a kormány az ígéret ellenére sem megfékezni. A gazdálkodási környezetet rontják még a mezőgazdaság sajátosságait kellőképpen nem figyelembe vevő intézkedések, s az adóelőlegről szóló rendelet a munkakedvre is kihat, nem csak a bányászoknál. De szerencsére megedződött ez a mezőgazdaság, mivel ritkán van lehetősége az áremelkedésekben kifejezni a termelés költségeinek az emelkedését, és a szó szoros értelmében mindent ki kellett gazdálkodnia, így ha nehéz is, de lehet megalapozott jövőelképzelésünk, tervünk. Annál is inkább, mert a gazdaság a stabil, jó gazdaságok közé tartozik. Húsz éve dolgozom itt, elnöke voltam a vállalati tanácsnak, így a pályázatomban, amit az igazgatói tisztség elnyerésére készítettem, termelésfejlesztési elképzeléseimet a realitásokra építhettem, hiszen korábban is részese voltam a vezetésnek. Fontosnak tartom a gazdálkodásunkban a hagyományokat, amik értékek, ezeket szeretnénk megőrizni, azaz továbbfejleszteni a kor követelményeinek megfelelően. — Milyen hagyományokra gondol elsősorban? — Sok bírálatot kaptunk azért, hogy ekkora gazdaságban, mint a miénk, a hagyományos ágazatok ápolása melllett tettük le a voksot, fő ágazatunk maradt a növénytermesztés és az állattenyésztés. De idővel, bízunk benne, becsülete lesz a mezőgazdaságnak, akkora, hogy abból is megélhet, nem kell gombkötő üzemet meg fröccsöntő műhelyt létesítenie. — Ez azt jelenti, hogy a fejlesztések során is kizárnak minden melléktevékenységet? — Ellenkezőleg, csak a fontossági sorrendre vigyázunk. Jelenleg is folyamatosak a szarvasmarha-ágazatot erősítő beruházások, és elkezdődött ugyanakkor egy idegenforgalmi bázis építése a gazdaság területén. Szeretnénk még felújítani a sertés- és juhászati ágazatot, mivel ezek exportárualapot is képeznek. Új utakat keresünk a kistermelés integrálásában, s lényegesnek tartom a szociálpolitikával való rendszeres foglalkozást, a munkafeltételek javítását, és főleg a vállalkozó szellemű dolgozók többletbefektetéseinek a honorálását. Ez az utóbbi mostanság különösen hangsúlyt kap majd nálunk, így az elképzelések részletes megvitatása az illetékes szakemberekkel az elkövetkező hetek feladata lesz. A gazdaságnak mindig is szoros kapcsolata volt a városban működő felsőfokú agrárintézménnyel, nem véletlenül érdemelte ki a tangazdaság címet. Konkrét megfogalmazásban helyet kap-e a fejlesztési elképzelések között ez a kapcsolat? — Ma is büszkén vallom magam óvári gazdásznak, ezen a százhetven éves akadémián a professzoraink mindenkor értelmiségieket neveltek annak ellenére is, hogy volt időszak, amikor háttérbe szorították az intézményt. Szerenénk a ma is élő kapcsolatot, ami az egyetem és a tangazdaság között van, tovább erősíteni, az együttműködésben a kutató- és oktatómunkának még nagyon sok tartaléka van. — A jelenlegi gazdálkodási környezetben mit tart a legfontosabb vezetői erénynek? — Talán elsősorban a kockázatvállalás bátorságát, amit ötvözni kell a türelemmel, a mértéktartással. Szent István napján sok volt a szónoklat, miközben arra gondoltam, hogy vajon hányan olvasták el az intelmeit? Hányan döbbentek rá abból az ezeréves írásból, hogy a vezetés minden elemét mélységes moralitással kell alátámasztani. Mert az a jó vezető, szerintem, aki minden területen bír a mértéktartás erényével, vagyis tudja, meddig mehet el, mik azok a cselekvéssorok, amiket még tolerál a közösség. A gazdálkodás sikere is egyre jobban megkívánja, hogy tanuljunk az ezeréves intelmekből. — Köszönjük a beszélgetést! G. Szabó M. HIÍMFÖLD — 3