Kisalföld, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-01 / 51. szám
Eltérő jövedelmek, egységes térítés A gyermekélelmezés ellentmondásai Háziasszonyok beszélgetnek 1989 februárjában, bevásárló kosárral a karjukon. — Mit főzzek? — töpreng az egyik — Tegnap spenót volt tojással, tegnapelőtt káposztás kocka, ma valami húsos kellene. — Én gulyást csinálok — passzolja az ötletet a másik. — Te is mindennap főzöl? — Tudod, az áremelések óta. Négyünk ebédjét — a gyerekekét az iskolában, a férjemét és az enyémet az üzemben — nem takarja be egy százas. Annyiból már megfőzök, s olyat, ami szájunk ízének való. Ráadásul a gyerekek mindig éhesen érkeztek haza, panaszkodtak, hogy egyre kisebbek az adagok a menzán. Hiába, kamaszodnak, amennyi tavaly még elég volt a gyomrukba, most már kevés. — Amit a gyermekélelmezéssel kapcsolatban csak lehetett, mindent elrontott — foglalja össze nem épp hízelgő véleményét a január 9-én életbe lépett SZEMMM-PM közös rendeletről Kollár Árpád, a győri Általános Iskolák Gazdasági Ellátó Szervezetének igazgatója. Az említett jogszabályt — amely a korábbi „sávos” helyett most jövedelemtől függetlenül, egységes összegben állapítja meg a gyermekétkeztetés térítési díjait , sok magyar családiban átkozzák. Bár kétségtelen: akadnak, akik jól jártak vele, kevesebbet fizetnek, mint korábban. A győri általános iskolákban már a tavalyi áremelkedések hatására mintegy 10 százalékkal csökkent a napközis étkeztetésre befizetett kisdiákok száma, s most újabb 10 százalék morzsolódott le: tavaly januárban még kb. 5300-an az idén márciusra már csak 4344-en igényelték a napi háromszori — tízórai, ebéd, uzsonna — étkeztetést. A tanulóebédet igénylők száma azonban szinten maradt, pontosabban egy átmeneti csökkenés után némiképp nőtt — folytatja Kollár Árpád. Vagyis a szülők egy része csak azt tudja vállalni, hogy csemetéje napi 18 forintért egyszer meleg ételt kapjon — plusz hozzá a napközi oktató-nevelő munkáját —, de a 10 forint többletkiadást, amiért még tízórait, uzsonnát ehetne a gyerek, már nem bírja — vagy nem akarja — fedezni. Pedig 10 forintból „házilag” sem igen oldható meg utódaink napi kétszeri kiegészítő táplálkozása. Magyarán: akadnak gyerekek, akik ideális napi ötszöri étkezés helyett csak háromszor esznek — s még jó, ha háromszor, hiszen sokan nem is reggeliznek. .. Szóval, megint adtunk egy nagy pofont az egészséges életmódnak. Arról már nem is beszélve, hogy a tej- és tejtermékek, zsírtalan húsfélék árának nagyarányú emelése a gyermekélelmezés minőségi összetételében is érezteti hatását. Neveljük azoknak a nemzedékét, akik vagy satnyává vagy túltápláltakká lesznek... — Ez a rendelet tele van anomáliákkal — háborog teljes joggal a közgazdász igazgató. — A központi keretből annyi pénzt kapott megyénk, hogy egy gyerekre naponta átlag 20—25 fillérnyi szociális kedvezmény jut! (A napközis étkezés önköltsége 43,80 Ft, nyersanyagnormája 28 Ft, a tanulóebéd önköltsége 28,60, nyersanyagnormája 18 Ft.) A muszájra is kevés az a pénz, amit rászorultsági kedvezmény címén adtak. Ráadásul a jogszabály intézményvezetői hatáskörbe utalta a rászorultság eldöntését; ez helyes annyiból, hogy az iskolaigazgatók valóban jobban ismerik a gyerekek körülményeit, mint az államigazgatási szervek, de az igazságos, méltányos döntéshez a mostani szociális kedvezmény tízszerese kellene, noha a helyi tanács is áldozott keretéből félmillió Ft-ot. Kollár Árpád nemcsak adatokat és kérdéseket sorol; a jogszabály mielőbbi módosítására is vannak javaslatai. — Napjainkban, amikor egyre nagyobbak a jövedelmi viszonyok közötti különbségek — becslésem szerint az egy a tízhez arányt is eléri — abszurd dolog egységesíteni a gyermekélelmezés térítési díjait. Sürgősen vissza kell állítani a kategóriákat, akár még nagyobb eltérésekkel is, mint volt. El tudom képzelni például, hogy amely családban az egy főre jutó jövedelem a társadalmi minimum felét nem éri el, ott a gyerekek ingyen étkezhessenek; akik a létminimum tájékán élnek, fizethetnék a norma felét; akiknél magas az egy főre jutó jövedelem, térítsék meg a teljes önköltséget, így nem sújtanánk a kiskeresetűeket ésnem adnánk juttatást a nagy jövedelműeknek. Van egy másik javaslatom is: az általános iskola alsó tagozatában legyen ingyenes az étkeztetés, állampolgári jogon. Ne szociális támogatásokkal, családi pótlékkal nyújtson az állam — felemás — segítséget! + + 4-Némileg kedvezőbb a helyzet az óvodások étkeztetésében. A győri óvodákat Ellátó Gazdasági Szervezet részéről Fátrainé Zsebedics Katalin ad tájékoztatást a gyermekélelmezés helyzetének alakulásáról. — Győrött — Csanakot és Szentivánt nem számítva — 4560 gyerek számára van hely az óvodákban, a kihasználtság 96 százalékos. A januári adatok szerint 4386 felvett gyerek közül 3350-en esznek az intézményben. Az átlagos térítési díj 23 forint, a nyersanyagnorma, pedig 22 forint. A kedvezményben részesülő nagycsaládok száma 430, számukra 20 forint alatt lesz a térítési díj. A győri óvodák 700 ezer forint rászorultsági kedvezményt kaptak a központi keretből, de ebből például csak a Kossuth utcai óvodának 80 ezer forint kell, s ez az öszeg is jóformán csupán arra elegendő, hogy az eddig — gyámhatósági térítés révén — ingyenesen étkező kicsik kapják meg a napi betevő falatokat. A többi rászorulónak már nemigen jut a szociális kedvezményből, (ötven százalék kedvezmény jár — iskolások esetében is — a három, vagy többgyermekes családok gyerekeinek, a térítési díj 70 százalékát kell fizetni, fogyatékos, vagy tartósan beteg gyerekekért.) Külön hangsúlyozza az étkezésről való lemondást Fátrainé. — Az intézmények kötelesek elfogadni a szülő lemondását a másnapi étkezésről — ha például beteg a gyerek —, de csak abban az esetben van erre lehetőség, ha háromnegyed 11-ig érkezik a jelzés . (Az időpontnak azért van jelentősége, mert a gyermekintézmények a Nyugatmagyarországi Vendéglátótól kapják az ennivalót, s még a vállalattal is egyeztetni kell a létszámot.) Sok szülő azonban nem tartja fontosnak a lemondást, inkább hagyja veszni a befizetett pénzt. Pedig ilyen esetekben nemcsak a családok néhány forintos veszteségéről van szó! Az óvodai étkeztetésnél fejenként, naponta 12,40 Ft az állami támogatás; a le nem mondott, el nem fogyasztott ételekkel naponta, adagonként 56 forintot dobunk ki az ablakon. Ez pedig már a „közös zsebből” megy... Tábori Judit SOK SZÜLŐNEK okozhat gondot az a hír, amely szerint idén nem lesz táboroztatás az évente mintegy kétezer kisdiákot fogadni tudó brennbergbányai úttörőtáborban! Mi az igazság? Erről beszélgettünk a legilletékesebbel, Száraz Lajosnéval, a Magyar Úttörők Szövetsége Győr- Sopron megyei elnökével. Tudni kell, hogy az országgyűlés alaposan csökkentette a társadalmi szervezetek költségvetését, így természetesen kevesebb jutott az úttörőszövetségnek is. Győr- Sopron megye a központból 980 ezer forintot kapott politikai célokra. Ebből kellene fedezni az itt élő 53 ezer pajtás programjait, képzését, táboroztatását. Ezzel szemben csak a brennbergbányai úttörőtábor működésének évi teljes költsége 4,35 millió forint! — Nem lehetne kevesebb pénzből megszervezni a táboroztatást? — Sajnos, nem. Az említett összeg egynegyede az üzembentartáshoz kell. A pénz többi részét a gyerekek utazási támogatására, étkezésére, programjaira fordítjuk. A pajtások, akik júniustól augusztusig egyhetes turnusokban töltötték itt a nyarat, ugyanis ingyen utaztak és kizárólag étkezési hozzájárulást kértünk tőlük. Ez tavaly például 35 forint volt naponta. Idén, ha nem tudunk még valahonnan pénzt szerezni, egy gyermek heti költségtérítése mintegy másfélezerbe kerül majd! — Mit tesz a megyei úttörőelnökség azért, hogy a kedvezőtlen helyzeten változtasson? — kérdeztem Száraz Lajosnétól, aki elmondta, hogy a megyei tanács elnökéhez fordultak segítségért. Márciusban dönt a tanácsülés a pénzmaradványok sorsáról. Ebből szeretnék pótolni a hiányzó összeg egy részét. Egymillió forintot „kitermel” a tábor, oly módon, hogy ősztől tavaszig az ifjúsági turizmus céljaira hasznosítják. Másfél millió forint támogatást a megyei KISZ-bizottság is ad. S emellett az úttörőelnökség megpróbál intézményekhez, vállalatokhoz fordulni, mert semmiképpen nem akarja feladni ezt a hagyományos — eddig kedvezményes — táboroztatási lehetőséget! Laczkovics J. Lesznek-e táborozók 1989. március 1., szerda Jestánik..." A mosonmagyaróvári agrártudományi egyetemen 23 és fél millió forintba kerül az ősi vártól karnyújtásnyira lévő várkapitányi épület felújítása. Mint Dr. Erdős János gazdasági igazgatótól megtudtuk, az épületben kap majd helyet egy 100 főt befogadó előadóterem és több szemináriumhelyiség mellett két tanszék is új otthonra talál. Az alagsorban pinceklubot létesítenek. Aki segít, a7 marrics mrrrnne A*AVAJTlo jTQiilUS _____________________________ •• . ............. ............................ Már az előszobában robbant abomba. A megtermett férfi és a felesége megmutatta ugyan a „Mama” szobáját, s mentek volna a dolguk után, de a „Mama” rákezdte: — Azt akarják, hogy megdögöljek. A pénzemet akarják a mocskosok ... Dörrent az érces férfihang, kontrázott a feleség, nyomdafestéket nem tűrő kifejezések röpködtek be a kicsiny konyhaajtón és onnan is kifelé. Kaotikus hangzavar, szitkok, átkok, könnyek. Maga a pokol. Egy házban, de külön-külön lakrészben él az idős asszony és a házaspár. A lakásnak viszont csak egy kijárata van: a rendszeres találkozás elkerülhetetlen. A „Mama” nyolcvanhárom éves, egyedül él. Akivel évek óta perben, haragban, kölcsönös gyalázkodásban van, az az egyetlen fia. Akinek életet adott, akit felnevelt, akire ráíratta a családiház háromnegyed részét ... Osliban, a Nagymező utca 16.számú házban békebírónak „alkalmaztatott” a krónikás, legalábbis ez volt hihető a nyers vita sikeres lezárása után. Ültünk a fűtetlen szobában az idős asszonynyal, akiből dőlt a panasz: — Egyedül élek, nagyon egyedül. Akikhez ragaszkodnék, azok nem jöhetnek ide, mert ezek nem engedik be. Én meg nem merem kitenni a lábam, csak ritkán. Akkor is kimegyek a kapuhoz, leveszem a kampóról az éthordómat, aztán visszahúzódom ide. A fiam képes lenne eltenni láb alól. De a menyem is. Amióta az a nő idejött, nekem pokol az életem. A pénzemet akarják. Egyszer már be is jöttek a szekrényembe, s kiváltottak a könyvemből egy összeget. Csak azért, hogy az unokámnak ne jusson ... A történet módfelett különös: az unoka vonzódik a nagymamához, ám a szülők ezt rettenetesen ellenzik. Az unoka egy egész éven át magánál tartotta a nagymamát, ápolta, gondozta, tartotta benne a lelket. A szülők ezt úgy élték meg: a lány pénzt kapott a nagymamától, innen a nagy buzgalom, sőt, az összesre igényt tart. Innen kezdve valami dereng: még elfogyhat a nagymama pénze, mielőtt az egyszerű fiú számára megnyílhatna az örökség ... Létezhet, hogy ennyi mindennek lehet oka a pénz? A konyhában együlást csitítja a házaspár, mert nagyhirtelen akarnak meggyőzni mindenről. Számlák, csomagkülde vények, pénzesutalványok kerülnek elő, azt bizonyítandó, hogy ők, mint szülők mennyi mindennel támogatták a lányukat , amíg az el nem vált. A legkülönösebb dokumentum egy kézzel írt elismervény, amit a lányuk írt alá. Ebben az áll, hogy elismeri: a szülei a bútorvásárláshoz átadtak neki harmincezer forintot. Ez az összeg nászajándék gyanánt szolgál, abban az esetben azonban, ha a házasság felbomlik, a lány köteles a harmincezer forintot a szüleinek visszafizetni! — Karácsony óta nem láttuk, nem mer hazajönni! — mondja az asszony. — Azért gürcöltünk mi egész életünkben, hogy most elherdálja azt a pénzt? Elvált, aztán összeállt egy nem is tudom milyen emberrel, akitől terhes. Szégyen ez nekünk, de azt hiszem jogos: itt a kötelezvény, kérjük viszsza a pénzt! Az asszony a szóvivő, csepüli a lányát. A férj a saját anyját szidja, nem panaszkodik rá, csak dühöng. Közben az idős asszony kiloplakodik az előszobába és mondja, mondja a magáét, elképesztő erős, magas hangon. Nem figyelnek rá, de az asszony betaszítja a konyhaajtót: — Mindig ilyen, látja? S ez így megy évek óta. Azt híreszteli a faluban, hogy mi nem adunk neki lenni. Milyen dolog ez? Amennyi kell neki, annyit a kutyának is odalökök. De neki nem kell. Elment a tanácshoz. Úgy hordják neki az ebédet. Hát csak egye! Igaz, ami igaz: az ajtót valaki feszegette, s az udvari ablakot is betörte valaki. Az unokaöccs, mondják a háziak, állítólag részeg volt, s nem engedték be. De ők senkit sem engednek be. Ez a ház, háromnegyed részben az övék. Ballag a „Mama” a járdán, s hangosan panaszkodik. A szomszédok kinéznek, csóválják a fejüket, számukra ez már nem újság. Ezen a helyzeten változtatni kellene. De hogyan? Vajon hogyan ...? Kalocsai Mihály KIMPOID . 3