Kisalföld, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

1990. augusztus 1., szerda­­vl–ALFÖLD Tárgyalások az IMF-fel Várhatóan szeptem­berben kezdődnek Ma­gyarország és a Nem­zetközi Valutaalap kö­zött a tárgyalások az együttműködés további folytatásáról, a tervbe vett hároméves meg­állapodás előkészítésé­ről. A közelmúltban Budapesten jártak az IMF-szakértők, és vizs­gálataik eredménye­ként azt állapították meg: Magyarország eddig teljesítette az egyéves hitelmegálla­podásban foglaltakat, így hazánk - az IMF igazgató­tanácsa ked­vező döntése nyomán - lehívhatja az egyéves, 160 millió SDR-es (az IMF pénzneme : 206 millió dollár) készenlé­ti hitel második 40 mil­lió SDR-es részletét. A következő részlet a har­madik negyedévben esedékes, ám ennek lehívását is egy újabb szakértői vizsgálat fog­ja megelőzni. Az IMF-szakértők szeptemberben érkez­nek, s ekkor kerül sor az újabb hosszabb távú együttműködéssel kap­csolatos tárgyalások előkészítésére is. A magyar kormány há­roméves megállapodást kíván kötni az IMF-fel, s várhatóan szeptem­berre elkészül az ehhez szükséges középtávú program is. Napok óta izzik az aszfalt. A saját levükben jévő, mun­kát imitálók - akiknek nem adatott meg a szerencse, hogy a meteorológiával egyeztetve vegyék ki rendes évi szabadságukat - egyvég­­tében szidják a mázlistákat, a vakációzó régi-új főnökö­ket, a jól értesült beosztotta­kat, akik az elviselhetetlen hőséget csokibarnára sült monokinis lányok között bizonyára jól elviselik. De szidni illik a tömegközleke­dést, a tévéműsort, a szú­nyogokat, a kullancsot, a szalmonellát, a csúfos véget ért népszavazást, a határo­zott áremelést a tétova par­lamentet is. Mert bizony a kánikula még a T. Házba is betört. Hőguta határán ültek a képviselő urak minap, ebben is képviselve az egész orszá­got - melegtől duzzadt nyel­vük nemegyszer bakizott, elszólásokkal is vidámabbá téve működésük legrövidebb munkanapját. Már szinte bánták a hirtelen felbuzdu­lást, elátkozták azt a pillana­tot amikor azt ígérték: ha­laszthatatlan, létfontosságú és sarkalatos tennivalóik miatt lemondanak a nyári szünetről. De akkor még nem volt ilyen meleg a helyzet. Ta­vasszal még úgy nézett ki: a két legnagyobb párt közötti különbéke megdönthetetlen, az újságírók - akárcsak negyven évig - megszokásból is lojálisak lesznek a fennál­ló rendhez, a rádió és televí­zió fej nélkül is képes mű­ködni, ugyanakkor a legna­gyobb művészeti intézmé­nyek sürgősen új vezetőért kiáltanak. Ám a közéleti elő­rejelzések csak egyetlen esetben bizonyultak téved­hetetlennek: mégpedig ab­ban, hogy nyár közepén, kánikulában, a szabadságo­lások idején a szavazópolgá­rok még a megszokottnál is apolitikusabbak. így igaz, a strandokon és a forróságban izzó földeken vasárnap nem a köztársasági elnök válasz­tásának módja vezetett a slágerlistán. Gyakrabban ejtettek szót „kellemesebb” nyári témákról, például a siófoki portásgyilkosságról, az abdai bombáról, a véneki szarvas ufóról, mint arról, ki, miért nem a szavazóhelyisé­gek hűvösét keresi éppen. Mert lassan mindenki el­jut oda: a saját családom boldogulása a legfontosabb. Közügyekkel meg­törődjön az, akit azért fizetnek. Sokan már egy tál lencséért lemon­danának szavazójogukról. Ugyanis a magyar embernek nincsenek illúziói, két lábbal a poros földön jár. Tudja, szemtelennek áll ma is - ugyanúgy mint régen­­ a világ, nem ám a szemesnek. De legjobban megy mégis a szemetesnek, a seftelőnek, a csencselőnek. Vállalkozónak lenni ma nálunk a legna­gyobb vállalkozás. Gladiá­torharc az adókkal, infláció­val, infrastuktúra-nélkü­­liséggel, a pénznélküliséggel a munkanélküliséggel. Ezen pedig egy nép által választott köztársasági elnök sem sokat változtathat. Délibáb ma Magyarorszá­gon csak valutáért terem. A hőguta viszont a legdemok­ratikusabb dologgá neme­sült. Ingyen, forintért, akci­ósan, otthon, utcán, munka­helyen, bárhol kapható, hozzáférhető, megszerezhe­tő. Vigyázat, jó lesz belőle bespájzolni. Télre biztosan elkapkodják! O.H.M. Délibábos hőguta Újabb lehetőség gyalogosoknak, kerékpárosoknak• Határnyitás Sopron körzetében Mikor 1989 nyarán felszámolták a határsávot és a mű­szaki zárat, sokan akadtak drukkerek és ellendrukkerek: jó volt-e a döntés? Egy év elteltével még sokan nem ismerik a helyzetet. Éppen a lakosság tájékoztatása érdekében kérdez­tük meg Kovács Gyula alezredest, a soproni határőrkerület törzsfőnökét a tapasztalatokról. - Hogyan alakult a határ­őrség munkája az új rendel­kezések nyomán? - Nyugodtabb időszakra számítottunk, de nem jött be a számításunk. Először sza­kaszosan, majd tömegesen árasztották el a határt az NDK állampolgárok. S hiába jött kezdeményezéseink nyomán az engedély, kien­gedhetjük őket, a helyzet nem enyhült. A más - román és bolgár - területről érkezők nem ismerték a rendeletet, így illegálisan akarták a határt átlépni.­­ Más nemzetekkel mi volt a helyzet? - Megindultak a román, bolgár, csehszlovák és szov­jet menekülők csapatai is. Az év végén reménykedtünk a konszolidáltabb körülmé­nyekben, éppen a román forradalom kapcsán is. Az­után később a hazánkba jött román állampolgárok előtt is világossá vált, hogy nálunk sem egyszerű a megélhetés. Ez a felismerés azután elin­dította az újabb rohamot. Csak jó lenne tudniuk: akár a zöldhatáron kísérleteznek, vagy útlevéllel a kilépőkön, egyik sem vezet eredményre. Osztrák vízum nélkül min­denképpen visszaküldik őket. Ugyanúgy a más álla­mokból érkezőket is. - Honnan jönnek legtöb­ben a határsértők? - Az első helyen - ismét­lem - Románia áll. Szomorú, hogy a török kísérletezők mellett a magyar határsér­­tők száma is növekedett. Ebben az évben a határsér­­tők összlétszáma 1358 fő volt. A velük kapcsolatos eljárás nagyon humánus. Az esetek döntő többségében visszairányítjuk őket az or­szágba. Ritkábban kerül sor - főként pénzbírsággal járó - szabálysértési eljárásra. Sajnos,többször szervezett csoportokkal is találkozunk, akik irányítják és menekítik a külföldit. Persze velük kapcsolatban már nem olyan egyszerű a megoldás. Eredeti reményünk, hogy a határon csend és nyugalom lesz, nem valósult meg. - Ismert, hogy a testület­nek olyan, kevésbé látvá­nyos feladata is van, mint a határrend védelme. - Valóban. Sajnos míg korábban elvétve akadt ha­­tárrendsértés, addig az utóbbi időben ezek megsza­porodtak. Melyek ezek? Te­rületsértés, tárgyak átdobá­sa, tűzátterjedés, légtérsér­tés, határfelrongálás. Az országok közötti bonyodal­makat és komoly kártérítési igényeket kiváltó ügyekben sokszor motívum a közönsé­ges felelőtlenség. Az elektro­mos jelzőrendszer lebontása nem eredményezett a hatá­ron rendetlenséget. Sőt, mostani gazdasági helyze­tünkben megtakarítást je­lent, mivel a rendszert nem kell karbantartanunk és a vadak, vagy a kidőlt fák által okozott vakriasztásokra rámozdulnunk. Ez hivatalos katonáink túlterhelt munka­idejét is némiképp csökken­ti. - Bizonyára a törvénytisz­telő polgároknak biztatást, jó híreket is tud mondani - Nem kétséges, hogy a társadalompolitikai nyitás­sal együtt pozitív változások következtek be a kerület határforgalmi helyzetében. Május 27-én megnyílt Fertő­­újlak és Pamhagen között a vasúti személyforgalmi átke­lő. Az érdeklődés egyre na­gyobb. Megindulhatott a hajóátlépés is július 18-án Fertőrákos és Mörbisch kö­zött. A lehetőségek egyre bővülnek. Augusztus 1 -jétől­­ gyalogosok és kerékpáro­sok részére - nyitva áll az út Fertőrákos és Mörbisch, valamint Fertőd és Pamha­gen között. Hangsúlyozni kell, hogy ezek a közúti átke­lők reggel 8-tól este 20 óráig működnek és vízumköteles utasokat nem fogadhatnak. - Terveik? - Szeretnénk szolgálatun­kat kulturáltan, európai szinten teljesíteni. Reméljük, hogy mielőbb sikerül a Sop­ron Bécsi úti határátkelőt a jelenlegi rendszerből átépíte­ni korszerű, hatsávos keze­lőhellyé. A kishatárforgalom jegyében augusztus folya­mán szakaszunkat több he­lyen nyitjuk meg ideiglene­sen, hogy a szomszédos - osztrák és magyar - közsé­gek együtt ünnepelhesse­nek. V. G. Nyár minden mennyiségben Megjött végre az igazi forróság! Éltesebb hölgyek pihegnek, szívük tájékát masszíroz­zák, s közben talán a régmúlt forróságok után sóhajtoznak... A fiatalabbak még nem félnek a napra menni, csónakra kifeküdni, vízitúrára indulni. A legifjabbak nagy pezs­gést okoznak a parti vizekben, még az sem zavarja őket, hogy a Duna az idén mintha piszkosabb és szagosabb lenne, mint az­előtt. Fotó: Szűk D. Szovjet-magyar kapcsolatok Az átállás ára A BIRODALMI központtól függetlenedő Közép-Kelet-Európában valamiféle visszarendeződés elképzelhetetlen. Erre biztosítékot nyújtott a nemrég lezajlott szovjet pártkongreszszus is. Hiába követeltek vizsgálatot a katonai-ipari csoport szószólói azon a címen, „Ki vesztette el Kelet-Európát?”, Gorbacsov és Sevardnad­ze sikeresen verte vissza ezeket a támadásokat. A Makasovok, Bur­akovok - akik a bonyolult társadalmi és politikai kérdéseket még mindig a legszívesebben hatalmi szóval oldanák meg - ideje lejárt. Túl nagy örömre még sincs okunk. Régiónk, ha politikailag nem is, gazdaságilag annál inkább ki van szolgáltatva a Szovjetu­niónak. Nem minden alapot nélkülöz az a vélemény: .Mi lesz, ha az utolsó kivonuló szovjet katona lekapcsolja maga után a villanyt?" A szovjet-magyar kapcsolatok változását, a lehetséges szovjet hozzáállást jelezte már a Novoje Vremja című politikai hetilap május végén megjelent cikke is. Mellesleg, szomszédunk várható maga­tartása „piaci” alapon, de nagyon emlékeztetett az elmúlt évtize­dek diktáló politikájára. Az írás szerint „tarthatatlanná vált a korábbi függőségi viszony, amikoris a Szovjetunió - mint katonai nagyhatalom - politikai szempontból gyarmattartó volt, s gyakor­latilag meghatározta az országok kül- és belpolitikáját, míg gazda­ságilag a kiáltóan olcsó nyersanyagokat szállító gyarmat szerepét játszotta". Vitatkozni lehet az állítás második felével, hogy Kelet- Európában ki volt a gyarmatosító és ki a gyarmatosított, ám nem érdemes. A tények cáfolhatatlanul meggyőzőek. A meddő vita helyett a cikk néhány olyan gondolatára hívnám fel a figyelmet, amely egybevág nyugati megfigyelők elemzéseivel. Mindkét fél egyetért abban, hogy a KGST bomlásánk, a dollárel­számolásra való áttérésnek a Szovjetunió lesz a haszonélvezője. Legalábbis rövid távon?­Az átállás számunkra előnyös vonzatai majd csak később érvényesülnek. Most azonban a Szovjetunió évente akár 16 milliárd dollárt is nyerhet, míg a kelet-európai országok a KGST megszűnésével bruttó hazai termékük 4 száza­lékára rúgó veszteséget is elszenvedhetnek. Számukra a kemény­valutás elszámolásra való áttérés ugyanazt jelenti, mint a Nyugat számára az 1973-as olajsokk jelentett, miközben Kelet-Európa még kevésbé képes egy ilyen csapást kivédeni. Csehszlovákia évi 2,7, Lengyelország, Bulgária 2,5, Magyarország 1,9, Románia 1 milli­árd dollár veszteségre számíthat. A kelet-európai kis országok egyrészt többet lesznek kénytelenek fizetni a szovjet kőolajért, föld­gázért, miközben az eddig ellentételként szállított kevésbé verseny­­képes termékeikért jóval kevesebbet kapnak. Ha vásárol majd egyáltalán a Szovjetunió valutáért ezekből a sokszor elavult termé­kekből. Ráadásul, még ha el is tudnák adni termékeiket a vállala­tok, szembesülhetnek a szovjet partner fizetési nehézségeivel, így az Agrimpex és a Terimpex is a szovjet partner 20 illetve 1,7 millió dolláros tartozásának kiegyenlítésére vár pillanatnyilag, miközben az energiahordozók stratégiai volta keményebb tárgyalási pozíció­kat biztosít a Szovjetunió részére. Ezzel a fegyverrel már csak azért is élhet Moszkva, mert a kelet-európai országok kínos örökségként a szovjet energiaellátásra vannak felfűzve. AZ ELMÚLT héten aztán bekövetkezett az, amitől mindenki félt: a Szovjetunió - egyoldalúan - 30 százalékkal csökkentette a szállí­tásokat. Ennek következtében drasztikusan emelkedett a benzin ára Bulgáriában, Csehszlovákiában és Magyarországon. Ennek ellenére kocsisorok kígyóznak a szófiai, prágai benzinkutak előtt s ott lebeg Kelet-Európa feje fölött a veszély: mi lesz, ha a szovje­tek elzárják a gázcsapokat? A kérdés már az elmúlt évtizedben is számtalanszor elhangzott a szovjet-magyar viszony elemzése kap­csán. Ma ismét fel kell tennünk, más aktualitásai: a szovjet gaz­dasági és belpolitikai élet tűnik egyre kiszámíthatatlanabbnak. E mostani szovjet lépés mögött sok­­ elsősorban gazdasági ok húzódik meg. Problémák vannak magával a szovjet olajiparral is. A termelés csökkent, a belföldi fogyasztás emelkedett. Benzinhi­ány van a Szovjetunióban is, Moszkvában átlag 4 órát kell egy tankolásért sorban állni. A Kreml döntésének legfőbb oka azonban a nemesvaluta és a nyugati árucikkek beszerzésére irányuló két­ségbeesett igyekezet. Jelentések láttak napvilágot arról, hogy a Szovjetunió olajat cserél nyugati gabonára. A kelet-európai országok pedig nem tehetnek mást, mint hogy a világpiacon vásárolják meg a hiányzó olajmennyiséget, amivel még mélyebbre zuhannak a külföldi adósságok szakadékába, vagy csökkentik olajfogyasztásukat, ami viszont még súlyosabb gazda­sági pangást okozhat. Magyarországnak most például 55-65 mil­lió dollárt kell költeni a világpiacon a le nem szállított olajmeny­­nyiség pótlására. GAZDASÁGI TÉREN a szovjet birodalom olyannyira sebezhető, hogy csak a legszigorúbb és legbirodalmibb gazdaságpolitikát tudja képviselni. Piaci kapcsolatok kiépítésére egyszerűen nincs ideje. Az a súlyos nyomás, amit a szovjet gazdaság a magyar nagyvállala­tokra gyakorol, közvetlenül politikai erővé válik. A szovjet szállítá­sok elmaradása, a magyar áruk átvételének megtagadása azonna­li termelési zavarokat, kapacitáskihasználatlanságot, munkanél­küliséget idézhet elő politikai beavatkozás nélkül is. A gorbacsovi Szovjetunió - akár reformer, akár nem - saját gazdasági helyzete miatt arra kényszerül, hogy magába szívja a kis országok jövedel­mét. Ezeket a negatív hatásokat csak több lábon álló energiarend­szerrel és piacváltással ellensúlyozhatjuk. Ez utóbbi szempontból biztatóak Magyarország első félévi exportsikerei. Stier Gábor 3

Next