Kisalföld, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
1999. december 1., szerda Tényleg, kifizeti a halottszállítást? Tiltakoznak a vállalkozók A nyilvánosság tudatos félretájékoztatását látják Győr két meghatározó temetkezési vállalkozásának vezetői Borbély Attilának, a Magán Temetkezési Vállalkozók Egyesülete elnökének lapunkban megjelent nyilatkozatában (november 24., 18. oldal). Mindkét érintett társaságnál úgy ítélik meg, hogy az elnök a szervezet neve mögé bújva, saját cége érdekét előtérbe helyezve nyilatkozott. Annál is inkább felháborító a dolog, mert a nyilatkozó az egyesület nevében teljesen félrevezette a hozzátartozókat. Ezt nem szabadott volna megtennie. Különösen úgy, hogy ismerte az október elsejei hatállyal életbe lépett törvény előírásait. Azok korrekt és egyértelmű módon meghatározzák, hogy a temetési szolgáltatásokat milyen esetekben finanszírozza az egészségbiztosító vagy a hatóság, s mikor kell a hozzátartozóknak fizetniük a halottszállításért, illetve hűtésért - nyilatkozta lapunknak dr. Ladocsy Géza, a Jószív Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója. - A kollégának pontosan ismernie kellett a törvény előírásait. Ezért kértük azt, hogy a Kisalföld hasábjain keresztül immár az érvényes jogszabályt ismerhessék meg a hozzátartozók. A rendelet értelmében, ha a háznál elhunytak boncolásra szállítását a háziorvos rendeli el, akkor a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításáig felmerült költségeket az illetékes kórház viseli - kezdi a jogszabály értelmezését az Interprofi Kft. képviselője, Nagy Attila. Rendkívüli halálozáskor - baleset vagy bűncselekmény gyanúja esetén - a hatósági, illetve az igazságügyi orvosi boncolást elrendelő hatóság intézkedik a vizsgálat elvégzésének helyére szállításról. Annak járulékos költségei is az elrendelő hatóságot terhelik, egészen a halotti bizonyítvány kiállításáig. Azt is előírja a törvény, hogy az említett okmány kiállításától felmerült temetőbe szállítási, hűtési és öltöztetési költségeket az eltemettetőnek kell fizetnie - folytatja Ladocsy Géza, aki még hozzáteszi: az írásban említett kétszeri költségfelszámolást - ha ilyen előfordult - teljes mértékben elítélik. Ennél az utolsó pontnál érdemes megjegyezni, hogy itt a rendelet hiányos. Ugyanis a hozzátartozó nem tehet róla, ha esetleg Győrtől 20 kilométerre lévő településről a megyeszékhelyre kellett boncolásra szállítani az elhunytat. A visszautat mégis vele fizettetik meg. A háziorvos által boncolásra utalás évente talán tizenötször fordul elő. Azonban hatóság által elrendelt szállítás jelentősen több van - tájékoztat a részletekről Nagy Attila. A társaságok képviselői másik nagy félrevezetésnek tartják a kórházakban elhunytak utáni költségviselési információkat. Szerintük a nyilatkozó itt is csúsztatott, amikor egy már nem érvényes rendeletre hivatkozott. - Márpedig az egészségügyi intézményekben végzett halottkezelés nem része a temetkezési szolgáltatásnak. Azt az egészségbiztosító sem finanszírozza. A díjfizetés rendjét a kórház, intézmény állapítja meg - zárja a jogszabály értelmezését Ladocsy Géza, Tóth Gyula Rámpák, kapaszkodók a könnyebb élet felé A megyében mintegy ötszáz kérelmet továbbítottak a mozgáskorlátozottakat képviselő egyesületek lakás-akadálymentesítési támogatásra. Az állam legfeljebb százötven, hozzátartozó jogán százezer forinttal támogatja azokat, akik hatvanhét százalékot meghaladó mozgásszervi károsodást, munkaképességcsökkenést szenvedtek és állapotuk végleges. A támogatást természetesen nem csak egyesületi tagok igényelhetik. Mint Szabó János, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson- Sopron Megyei Egyesületének elnöke elmondta, a megyei szervezet kétszázötvenöt, a soproni körülbelül százötven, a mosonmagyaróvári pedig ötven kérelmet továbbított Budapestre az egyesületek szövetségének. A kért összegek összesen a megyében mintegy hatvanmillió forintot tesznek ki. A kérelmeket a helyi egyesület egy orvosszakértői bizottsággal vizsgáltatja meg, s ha a kérelmező a támogatásra jogosultnak bizonyul, el kell készítenie a tervdokumentációt a lakás műszaki átalakításának lehetőségéről. A kérelmezőnek rendelkeznie kell a munka elvégzéséhez szükséges saját erő fedezetével. A tapasztalat szerint százezer forintot szinte minden jogosult kérelmezőnek megad az állam a könnyebb élet, az önállátás biztosítására. Az elnök elmondása szerint szinte minden második mozgássérült azt kéri, hogy fürdőszobáját átalakíthassa. Akiket a sors tolószékbe kényszerített, szeretnék kibővíteni a tisztálkodásra szánt kis zugot. Még többen azt szeretnék, ha fürdőkád helyett tusolóval rendelkezhetnének, mivel egy hetven-nyolcvan kilós embernek már nem mindenki képes segíteni. Szabó János, aki sorstársa is az egyesületi tagoknak, megjegyezte, rengetegszer előfordul, hogy a mozgássérültet segítő hozzátartozó maga is megrokkan. Sok olyan kérelmet továbbítottak, melyben a mozgáskorlátozott kapaszkodókat kíván felszereltetni a fürdőszobában. Majdnem ugyanennyien igénylik fűtésrendszerük korszerűsítését, egyszerűen azért, mert a szénfűtéshez elengedhetetlen fizikai munkát nem képesek ellátni. (A vezetékes gáz bevezetéséhez vagy villanykályha felszereléséhez mindenképpen szükséges a tervdokumentációhoz mellékelni az ÉDÁSZ, illetve az Égáz engedélyét.) Sok kérelem érkezik az egyesületekhez a lakás küszöbmentesítésére, rámpák felszerelésére, szélesebb ajtók kialakítására. Főként az ágyba kényszerült sérültek között gyakori az az igény, hogy kaputelefonjukat átalakíthassák és mondjuk egy ágy alatti gombbal engedhessék be a rokont vagy a postást. De előfordul az is, hogy valaki speciális, könnyebben elérhető és kezelhető konyhabútort, vagy távirányítású garázsajtót szeretne. Laczó Balázs Partnerkereső találkozó A Belgiumi Német Közösség Minisztériuma a közelmúltban partnerkereső szemináriumot tartott Brixenben. A rendezvényen luxemburgi, liechtensteini, osztrák, magyar, belga és olasz óvodák képviseltették magukat. Megyénkből a mosonmagyaróvári Vackor Óvodából Horváth Zoltánná, a győri Sün Balázsból pedig Szakálné Róth Mária vettek részt a nemzetközi szakember-találkozón. A rendezvény célja az európai oktatási projektek létrehozásának elősegítése volt, mondta érdeklődésünkre Horváth Zoltánná. Az előadások során a szakemberek megosztották egymással tapasztalataikat, elképzeléseiket. A magyar óvodákban folyó munkát videofilmeken is bemutatták. Mind a győri, mind pedig az óvári intézmény „paneles”, ezért a kicsik oktatásában különös hangsúlyt helyeznek a környezetismeretre, valamint az ének-zenei nevelésre. Az ismerkedés és a nevelési programok kölcsönös megismerése után a pedagógusok létrehozták a közös projekteket. A magyarok luxemburgi, belga és osztrák társintézményekkel vették fel a kapcsolatot. Ez a program az óvodán kívüli gyermeki tevékenységeket is magába foglalja. Az együttműködés első lépéseként februárban érkeznek Győrbe és Mosonmagyaróvárra a külföldi szakemberek, akik négy napot töltenek itt. A partnerek ezután mindegyik óvodába ellátogatnak, végezetül egy közös kiadványt is létrehoznak. A különböző projektek publikációinak megismerésére az előzetes tervek szerint három év múlva újra Brixenben kerül sor. V. M. KISALFÖLD OMJJÖH» | HIRDETÉSFELVÉTEL GYŐR Újlak u. 4/A információ: * 96/504-422 Szeszesitalgyártó és Forgalmazó Kft. pályázatot hirdet MŰSZAKI, TERMELÉSI IGAZGATÓ munkakör betöltésére. Feladatok: • termelés szervezése, irányítása • műszaki szakmai háttér biztosítása. Feltétel: • felsőfokú szakirányú végzettség • szeszipari vagy élelmiszer-ipari termékek gyártásának irányításában szerzett szakmai ismeretek • önálló vezetői ambíciók • kreatív gondolkodásmód • korhatár 45 év. § Amit nyújtunk: • perspektivikus jövőkép • kiemelt bérezés. A pályázók írásban benyújtott önéletrajzukat, kérjük, az alábbi címre küldeni szíveskedjenek. PANNON-LIKŐR KFT. 9083 Écs, Pf. 1. Pályázati diszkréciót biztosítunk. Pályázati határidő: 1999. december 15. Bírálati határidő: 1999. december 20. Aktuális 3 A kitartó kismama győzelme 1. oldal A Vitnyéden élő varrónőnek meggyőződése, hogy ha az ember tudomásul veszi az élettel járó gondokat, akkor felülkerekedhet a kellemetlenségeken és növelheti a gyógyulás esélyeit. Ez jutott eszébe akkor is, mikor három évvel ezelőtt erős görcsök törtek rá, akkor is, mikor csöndben hallgatta az orvosát, aki feltárta cukorbetegségét. Tudta jól, ez a felismerés egy életre szól, hiszen édesapja szintén ebben a betegségben szenvedett. Mégiscsak egy pillanatra bonyolódott bele fájdalma és félelme szövedékébe, aztán úrrá lett önmagán és a válságos helyzeten, lélekben is talpra állt. Az elhatározás hamar megszületett és hozzá vasakarat társult, így Bors Gyuláné fogyókúrázni kezdett. Nem volt könnyű dolga, mert második gyermekének születése után 94 kilogrammosra hízott, de buszsofőrként dolgozó férje boldogságuk érdekében szikla lett, melyre felesége bátran támaszkodhatott. A férfi biztatta az asszonyt, aki megvásárolta a szükséges szakirodalmat, naponta számolta az elfogyasztott ételek energia- és szénhidráttartalmát, az elővigyázatosság miatt családjának is másképp főzött, szorgalmasan tornázott, biciklizett. Az első eredmények láttán a hangulata is javult és a kitartás győzelmének köszönhetően fél év alatt 30 kilogrammot fogyott, anélkül, hogy arcára éles vonásokat vésett volna a keserűség. A súlyosabb szövődmények megelőzése együtt járt külsejének kedvező megváltozásával, amit sok karcsúsodni vágyó hölgy elirigyelt tőle, de hiába próbálkoztak tettének utánzásával. Úgy véli, azért nem jártak sikerrel, mert nem voltak olyan nyomós okaik, mint neki a gyógyulásba vetett hite. Ő bezzeg megtanulta távol tartani magától a lényegtelen dolgokat, így váratlan teherbe esését is áldásnak érezte és túl szépnek ahhoz, hogy lemondjon róla. Erejét már egyszer bizonyította, mikor szembeszállt a cukorbetegség esetleges következményeinek rémével, ezt a kihívást sem akarta kikerülni. Harmadik babáját nagy örömmel várja a kismama, szeretné, ha a 14 és a 12 éves lányoknak egészséges kisöccsük születne. Ennek érdekében pár napot a Petz Aladár Megyei Kórházban töltött, ahol dr. Hídvégi Tibor főorvos is megvizsgálta. Terhessége alatt rendszeresen kell ellenőrzésekre járnia Győrbe, még szigorúbban kell diétáznia, de szerinte mindez megéri. Érdemes kitartania a születendő gyermeke miatt és azért, hogy ne kelljen mindennap inzulinkezelést kapnia. A fegyelmezett kismama másoknak is ezt ajánlja, hiszen már tudja, hogy sikerülhet. Rimányi Zita Bors Gyuláné 30 kilogrammot fogyott cukorbetegsége miatt, dr. Hídvégi Tibor főorvos pedig abban segíti, hogy a gyermekvárás alatt se legyenek gondjai. (9946/8406/5/19) Fotó: Szűk Ödön A Győri Rádió ma délután fél négytől fél hatig szóló Pitypang című magazinműsorában az adás emblémájával ellátott írással kapcsolatban tesz fel kérdéseket a műsorvezető, Bukowski Zsuzsa. A témáról tehát bővebben is hallhatnak a 1350- es győri, az 1116-os mosonmagyaróvári, valamint a 1188-as hullámhosszokon.) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet - természetes és jogi személyek részére - a COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési program első szakaszának tanácsadói támogatására. A pályázat célja: Az Oktatási Minisztérium COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési programjához kapcsolódó minősített tanácsadók jegyzékének összeállítása. A részletes pályázati kiírás az Oktatási Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodáján, valamint a regionális OKÉV-központokban vehető át 1999. december 1-jétől, illetve letölthető az Oktatási Minisztérium honlapjáról. (www.om.hu) 1055 Budapest, Szalay utca 10-14., félemelet 40. 1055 Budapest, Báthory utca 10. 1055 Budapest, Báthory utca 10. 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 40. 8200 Veszprém, Óváros tér 21. 7400 Kaposvár, Szántó utca 5. 3530 Miskolc, Városház tér 5. 4024 Debrecen, Simonffy utca 2/A 6722 Szeged, Petőfi Sándor sugárút 3. Oktatási Minisztérium ügyfélszolgálati iroda: OKÉV Központi Iroda: OKÉV Közép-magyarországi Területi Iroda: OKÉV Nyugat-dunántúli Területi Iroda: OKÉV Közép-dunántúli Területi Iroda: OKÉV Dél-dunántúli Területi Iroda: OKÉV Észak-magyarországi Területi Iroda: OKÉV Észak-alföldi Területi Iroda: OKÉV Dél-alföldi Területi Iroda: A pályázat benyújtásának módja és határideje: A pályázati anyagokat: - tanácsadó cégek esetében 1999. december 16-án 10 óráig - természetes személyek esetében 2000. január 5-én 14 óráig kell benyújtani zárt borítékban, 3 példányban az Oktatási Minisztérium Ügyfélszoglálati Irodáján (1055 Budapest, Szalay utca 10-14., félemelet 40.). Kérjük, a borítékon tüntesse fel: COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési Programiroda. Amennyiben a pályázatot nem személyesen nyújtják be, úgy postai úton a következő címre kell megküldeni: Oktatási Minisztérium, COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési Programiroda, 1884 Budapest, Pf. 1. Ez esetben a postára adás legkésőbbi dátuma a pályázat benyújtására meghatározott határidő lehet. A pályázattal kapcsolatos esetleges kérdésekkel a COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési Programirodához lehet fordulni. Lipták Andrea, COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési Programiroda, 302-0600/1425, 302-0600/1892.