Kisalföld, 2000. szeptember (55. évfolyam, 218-230. szám)
2000-09-16 / 218. szám
2000. szeptember 16., szombat Megnyílt a BNV Példátlanul és páratlanul szerény érdeklődés mellett nyílt meg tegnap délelőtt az egyébként páros számú, 104. Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási termékek szakvására. A seregszemlét megnyitó Mádl Ferenc köztársasági elnök idő hiányában nem tudta megtekinteni a kiállítást, így aztán elmaradt a protokollséta. így derülhetett ki, hogy a díszvendégek más években formálisnak tekintett látogatása mégis fontos volt, külön is rangot adhatott azoknak a cégeknek, amelyek bemutatóját megtekintették. Most hiába várták a díszvendégeket a vásári nagydíjjal kitüntetett cégek is, pedig csupán három a számuk, közöttük a megye két nagydíjas társaságával. Mádl Ferenc köztársasági elnök örvendetes tényként értékelte tegnapi BNV-megnyitó beszédében, hogy a vásár meg tudta őrizni vonzerejét, s a közép-kelet-európai régió legfontosabb és legnagyobb vására tudott maradni. A kiállítás igazolja, hogy a magyar gazdaság szereplői egyre szebb és jobb termékeket állítanak elő. A magyar gazdaság fejlődését a külhoni szakemberek is példaértékűnek tartják. A magyar vállalatok esélyeit, jövőbeni gyarapodásuk lehetőségeit kedvezően befolyásolja, ha nemcsak Magyarország sikeres, hanem a környező államok is. Mádl Ferenc reményét fejezte ki, hogy a millenniumi évhez kötődő Magyar Világ 2000 címet viselő kiállítás minden résztvevő számára maradandó élményt jelent. A BNV-n 24 ország több mint 900 kiállítója vesz részt, s a 715 hazai cég között van az a 27, amelyik Győr-Moson-Sopron megyét is képviseli. Kétségkívül közülük a legsikeresebb a bősárkányi Biotextima Kft., hiszen a korszerű bioágycsaládok sokadik példányával megjelenő cég tavaly is BNV-nagydíjjal térhetett haza, idén pedig különleges tulajdonságú, antiallergén hatású párnázati anyagával nyerte el a BNV-nagydíjat. Vörös Gyula cégvezető okkal lehet büszke cége és munkatársai teljesítményére. A megye másik legsikeresebb BNV-s cége a fennállásának 100. évfordulóját idén ünneplő Mofém részvénytársaság. Puska Ferenc vezérigazgató a cég tegnapi, kőbányai sajtótájékoztatóján a héttagú Junior BNV-nagydíjas terméket úgy jellemezte, hogy neve szerint fiatalos, dinamikus, egyszersmind latinos megjelenésű. A megye két nagydíjasa a címre benevezett 124 termék közül vitte el a pálmát. A vásármegnyitás napján fogadta a sajtó képviselőit a Külügyminisztérium uniós standja, mely idén programját az elektronikus Európához csatlakozás gondolatának szentelte. Magyarország a GDP tekintetében jól teljesített, hazánk uniós országokba való exportja máris meghatározó. Az elektronikus gazdaság új forma, s ebben a tekintetben hazánk elmaradása az USA-tól nem nagyobb, mint az unió országaié. Ez a szektor hazánkban ígéretesen fejlődik, s ebben a tekintetben összhangban vagyunk az unióval, hangzott el a sajtótájékoztatón. A BNV jövő vasárnapig tart nyitva, s a kiállítást most is szakmai programok kísérik, közöttük energiatakarékossági konferenciát rendeznek. Ferenczi József Felvételünkön Vörös Gyula, a Biotextima Kft. ügyvezetője cége legújabb kitüntetésével. KISALFÖLD A magasföldszint magassága „Teljesen valótlan állítás, hogy apu 45 millió forintot keresett a távgyógyítással. A forgalom valóban annyi lehetett, viszont ennek kilencven százalékát különböző adókra, gyakori ingyenes előadások terembérleteire, illetve különböző hirdetések költségeire fizette ki.” Mindezt Oláh Katalin, a jelenleg a tököli rabkórházban előzetesen fogva tartott Oláh Imre győri órásmester lánya mondta el lapunk munkatársának, miközben megmutatta azt az ablakot, amelyen édesapja kiesett. Ez a párkány csupán 122 centiméter magas, tehát semmiképpen nem magasföldszint, mint azt a rendőrség állítja. Ebből a magasságból pedig nem lehet olyan súlyos sérüléseket szenvedni, mint amilyeneket apu szerzett - magyarázza Katalin. Oláh Imre elfogásakor combnyak-, borda-, kisujj-, illetve szilánkos csuklótörést, valamint zúzódásokat szenvedett. Mindezt azért, mert kiugrott az előállítására kiérkező rendőrök elől. Apunak semmiképp nem a búvóhelye, hanem a lakása volt, ahol történt az eset. Nem bujkált, ott élt. Csak a rendőrség nem tudta, hogy hol keresse. De ennél érdekesebb, hogy reggel nyolc óra előtt tartóztatták le, de csak másfél óra elteltével került kórházba, s oda sem mentővel vitték, pedig combnyaktörése volt. Menni nem tudott a fájdalomtól, szemtanúk szerint úgy húzták Oláh Katalin szerint ebből a magasságból kiugorva nem keletkezhettek édesapja súlyos sérülései. Itta kocsiig méltatlankodik a fiatalasszony, aki kifogásolja, hogy apja kérése ellenére sem neki, sem ügyvédjének a mai napig nem adták ki a látleleteket, a kórházi zárójelentést. - Ideg-összeroppanásáról a rendőrség tudott - mondja könnyeivel küszködve Oláh Katalin, ennek ellenére rátörték az ajtót és megverték. Állapota azóta kritikussá vált, ennek ellenére sem küldtek ki hozzá pszichológust. Ő csak gyógyítani akarta az embereket, hitt abban, amit csinált. Eredményeire bizonyíték az a sok köszönőlevél, ami hozzá érkezett. Most meg teljesen tönkre van téve, már nemcsak testileg és lelkileg, de erkölcsieg is. - A kollégák intézkedését kivizsgáltattam. Megállapítást nyert, hogy testi kényszert valóban alkalmazniuk kellett a kollégáknak Oláh Imrével szemben, de őt senki nem bántotta, nem verte meg. Az ablakon ő maga ugrott ki. A kihallgatás során valóban panaszkodott fájdalmakra, azt azonban senki ne várja a rendőröktől, hogy egy rendőrségi szobában felismerjenek egy combnyaktörést. Amikor panaszkodott, beszállították a kórházba kivizsgálásra, de senki nem vonszolta őt az autóig - reagált Oláh Katalin felvetéseire Kőhegyi György alezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője. A látlelettel és a kórházi zárójelentéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy Oláh Imre nagykorú, szellemileg beszámítható, így az iratokat csak személyesen neki lehet kiadni. Azok átvételére sem ügyvédjének, sem hozzátartozóinak nincs jogosultsága. Mindezt a Petz Aladár Megyei Kórház főigazgatója, dr. Bugovics Elemér is megerősítette. Mivel Oláh Imre továbbra is kórházban van - ha az rabkórház is -, személyes iratait a társintézménynek kell továbbküldeni. A főigazgató véleménye szerint akár húsz centiméter magasságból leugorva és elesve is lehet valakinek combnyak-, illetve csuklótörése. Tóth Gyula Tizenöt éves a Leier-csoport Magyarországon A bizalom birodalma Michael Leier, a bátor üzletember, aki 15 évvel ezelőtt úgy döntött, bizalmát és nem kevés pénzét fordítja magyar vállalkozásának kiépítésére, ma már a hazai betoniparban, az előre gyártott épületelem- és téglagyártásban, valamint az autókereskedelemben is meghatározó üzletember, és most további keleteurópai bővítésként óriási lengyelországi téglagyár beindítást tervezi. Mint azt a Leier-cégcsoport magyarországi megalakulásának 15. évfordulóján tartott ünnepségen elmondta: ő nehéz ember, de örül annak, hogy az aggódó hangok ellenére is befektetett, és köszönhetően munkatársainak napjainkra virágzó osztrák-magyar birodalmat vezethet. Az ünnepségnek az a szerelőcsarnok adott otthont Gönyűn, ahol elkezdődött a cég sikertörténete. Az osztrák tőke, a magyar munkaerő valóban csodákra képes, és ez az összefogás már akkor gyümölcsöt hozott, amikor még az európai csatlakozás csak ködös álom lehetett. Mint azt az ünnepségen jelen lévő dr. Fónagy János, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, a Leier működése példa volt, mert az Ausztriából hazánk felé forduló figyelem megsokszorozódott, amint beindult a vállalkozás. Nagy szerepe van a tiszteletben konzulként is funkcionáló Michael Leiernek abban is, hogy ma már hazánk harmadik legnagyobb külföldi gazdasági partnere a szomszédos ország. Az ünnepségen, ahol megjelent megyénk közéletének színe-java is, külön jutalomban részesítették azokat a dolgozókat, Lukács Benjámint, Deák Miklóst, Deák Vilmost, Kabereff Pétert és Szabó Istvánt, akik az alapítás, vagyis 15 év óta a cégnél dolgoznak. Nekik külön is gratulált a tulajdonos és Mártonná dr. Baj Mária 3, Leier-cégcsoport magyarországi igazgatója. (A cégcsoportot a keddi A pénz beszél mellékletben részletesen is bemutatjuk olvasóinknak.) Fábián A kitüntetett dolgozók körében Michael Leier és dr. Baj Mária. Átadták a Kisfaludy Temet Színház a színházban Örömünnephez érkezett a Győri Nemzeti Színház társulata. Tegnap este a Gammasugarak hatása a százszorszépekre című színművel átadták az épület egykori festőtermének helyére megálmodott Kisfaludy Termet. A 42 millió forintos nyári felújítások részeként alakították ki a 12-szer 24 méter alapterületű, 120 nézőhelyes termet, a hozzá tartozó két gyorsöltözőt, társalgót és büfét a közönségnek. Felújították a vizesblokkokat és a negyedik emeletre vezető lépcsőházat. A beruházásról Tichi László gazdasági igazgatót kérdeztük. - A Kisfaludy Terem születésével megpecsételődött a Padlásszínház sorsa? - A Padlásszínház kényszerű helyszín volt az előadások számára, színészlakásokat alakítunk ki a helyén. A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ felújítási munkái miatt onnan is kiszorultunk. - A tavasszal átadott műhelyházzal viszont felszabadult a negyedik emeleti festőterem, így szinte kézenfekvő volt a megoldás... - Valóban kedveztek a körülmények. A nagyszínpad méreteinél fogva alkalmatlan kamara-előadásokra. A színművek többsége viszont nem igényel ekkora teret, a játék intimitását éli meg. - Mennyi idő telt el álomtól a valóságig? - Áprilisban kezdtünk el gondolkodni a megvalósításról. Egyeztettük a pénzügyi lehetőségeket, elkészültek a tervek. A tényleges munkára alig két hónap maradt. - Ki finanszírozta? - Az önkormányzat részéről rendelkezésre áll ez az összeg. A költségeket a színház megelőlegezte, az önkormányzati támogatás nagyságáról jelenleg egyeztetünk. Csütörtökön megtörtént a műszaki átadás, a szakhatóságoktól megkaptuk a használatbavételi engedélyt. - Sikerült a legmodernebb színpadtechnikát beépíteni? - A pénz ez esetben is kevesebb volt, mint amennyit el tudtunk volna költeni. Szcenikailag, színpadtechnikailag kihoztuk belőle a legtöbbet. A világosítás, hangosítás, ügyelői rendszer megfelel a kor igényeinek. Változtatható a színpad, a nézőtér elrendezése, a nézők karfás székekben foglalhatnak helyet. A tervező koncepciója szerint a második ütemben lehetőség lesz a klimatizálásra. A levegőztetés, szellőzés jelenleg is megoldott. - A színészek már birtokba vették? - A darab felújító próbáit az új teremben tartották. Azzal, hogy az anyaépületben próbálhatnak, az ő komfortérzetük is javult. » - Milyen előadásokat láthatunk itt? - Október végéig a Gammasugarak hatása a százszorszépekre című színművet adjuk elő, október 27-én a Bernarda Alba háza bemutatóját tartjuk. A Három nővér és a Csapodár madárka is itt kerül színpadra. Minden készen áll a nézők fogadására. W. K. Tibhi László, a Győri Nemzeti Színház gazdasági igazgatója a tegnap átadott Kisfaludy Teremben. Aktuális 3