Kisalföld, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-01 / 204. szám

Szombat, 2001. szeptember 1. Tervmódosítás kellene: Ötmilliárdos beruházás Duna korzé épülhet Lapunkban már megírtuk: a Rába-gyár vezetői nem zárkóznak el attól, hogy a Győr-Belvároshoz közel eső ingatlanjaiktól megváljanak, azokat befektetői csoportnak eladják. (A remélt bevételt 10 milliárd forintra becsülik a gyár szakemberei.) Arról azonban még nem beszéltünk, hogy a terület hasznosításához szervesen kapcsolódik a Pannon-Gabona rt. kezelésében, tulajdonában lévő, egészen a Belvárosig, a Dunakapu térig húzódó iparvágányok és a gabonatároló, az úgynevezett elevátor, valamint az új Duna korzó ügye is. Ez a terület lehetne ugyanis a Rábát a későbbiekben érintő fejlesztés első lépcsője. A területre a RAS Építész Ter­vező és Beruházó Kft. gárdája már megálmodta a teljes jövőképet az Audi exkluzív bemutatószalonjá­tól az üzletember hotelen, a fiata­loknak szánt garzonházon keresz­tül a városnak új építészeti, turisz­tikai látványosságot jelentő mo­dern jachtkikötőig. A tervezést fi­nanszírozó Marina Győr Kft. jó­voltából az építésziroda szakértő­ket kért fel a szükséges tanulmá­nyok elkészítésére, majd azokat fejlesztésiterv-módosítást kérve a városi közgyűlés illetékes bizottsá­gai elé benyújtotta. A terület tu­lajdonosaival, a várossal, a vízügy­gyel és a Pannon-Gabona rt.-vel is folytattak előzetes tárgyalásokat. A helyzet a beruházás szempont­jából pozitívnak mondható, bár kisebb problémák adódnak, első­sorban az iparvágány (évek óta nem használták) és a gabonasiló vételára körül. (Lapunk informá­ciója szerint jelenlegi vételára majdnem félmilliárd forint.) En­nek ellenére az ügyben érintett szakemberek és befektetők biza­kodnak. Szerintük a fejlesztési terv módosítása esetén akár há­rom év alatt megvalósulhatna az ötmilliárdos terv, amely ugródesz­kát jelenthet a Rába-gyár területé­nek hasznosítása felé is. Jachtkikötő Rosta S. Csaba, a RAS tulajdo­nos-építésze 2 éve kezdte el a pro­jekt fejlesztését. Egy Győrben szállodát építeni szándékozó cég számára készített vázlatokkal alá­támasztva adta be a rendezési terv módosításának kérelmét. A mó­dosítás a fejlesztés alapfeltétele, hiszen az ipari terület átminősíté­se nélkül nem építhető sem lakás, sem középület. Az azóta zajló el­járás eredménye ősszel kerül az önkormányzat bizottságai elé. Az építész elmondta, kezdetben nagy lökést adott, hogy a vízügy az eredetileg az Aranypartra terve­zett jachtkikötőt nem tartotta szerencsésnek, ellenben a Du­nakapu tér sarkában kialakítha­tó, európai színvonalú létesít­ményhez még területet is bizto­sítana. Milliós tanulmányok A Kása Ferenc nevével fémjel­zett Marina Győr Kft. segítsége nélkül (ő most a tulajdonosa a tervezetnek) azonban nem tudtak volna lépni a szakemberek. Ah­hoz ugyanis, hogy a fejlesztési terv módosításának kérelmét alátá­masszák, vizsgálatok sorát kellett elvégeztetni. A régészeti tanul­mány volt az első, az építészettör­téneti a második, aztán jöttek a többiek: vízügyi, hajózási, kör­nyezetvédelmi, parkolási, statikai, kertészeti, talajmechanikai, közle­kedési hatástanulmányok egészí­tették ki a már maketten is látvá­nyos terveket. Megtudtuk, egy-egy ilyen ha­tástanulmány elkészítése milliós költséggel jár. „Az egyeztetések során, már a módosítási kére­lem benyújtásától nagy segítsé­günkre volt Németh Iván főépí­tész - mondja Rosta L. Csaba. — Az ő tanácsai alapján tudtunk kialakítani olyan, egész területet felölelő egységes koncepciót, melyben a jachtkikötőtől a gar­zonházig minden szerepel úgy, hogy még a környék második legfontosabb közlekedési útvo­nalának terveit, zöldfelületeit, térfalait, egyszóval városképét is kidolgozhattuk.” A számítógé­pes modell segítségével már most több verzióban bemutat­ható az exkluzív Audi-szalon, a sétány melletti kis­kereskedelmi pavilonok, az elevátorból kiala­kítható garzonház, amely akár a leendő győri egyetem egyik fon­tos, diákok számára is megfelelő lakásbázisa lehet, a mélygarázs, a kétszer negyvennégy lakásos emeletes ház. Lapunk úgy értesült, hogy a tervbe pénzt fektető társaság­­ döntően a most majd 500 millióra tartott, ám műszakilag ebben a formájában csak gabonatárolásra alkalmas elevátor és a hozzá tarto­zó Pannon-Gabona rt. tulajdoni részének megvételéről van szó — hajlandó lenne további területek­ről, így a Rába-gyárról is tárgyalni, oda pénz befektetni, de a két terü­letet az első lépcsőben két külön projektként kezelik. A lehetséges befektetők kilétét vélhetően azután fedik majd fel, amikor a rendezési terv módosítását elfogadták. Egy év múlva? A soha nem volt győri Duna korzó ügye tehát sínen van, bár a területen található tolatóvágá­nyokról, melyeket nem használ­nak hosszú évek óta, még szin­tén döntenie kell a Pannon-Ga­bonának. Bizottsági, közgyűlési döntések, esetleges igenek után akár egy éven belül már szemmel látható változást tapasztalnának a győriek a területen, három esz­tendő múltán pedig fákkal öve­zett sétányon járhatnák végig a Duna-partot az új jachtkikötő­től egészen a parkolóházig. Fábián György A Graboplan Kft. pályázatot hirdet gyártás-előkészítő technológus csoportvezető -­ minőségellenőr munkakörök betöltésére. Pályázati feltételek: gyártás-előkészítő technológus munkakörhöz • könnyűipari vagy műszaki irányú főiskolai végzettség • PC-ismeretek • legalább 5 éves ipari gyakorlat • németnyelv-tudás; csoportvezetői munkakörhöz • középfokú vagy szakmunkás végzettség • legalább 5 éves termelésirányítói gyakorlat • németnyelv-tudás; minőségellenőr munkakörhöz • közép- vagy felsőfokú műszaki végzettség • németnyelv-tudás • legalább 5 éves ipari gyakorlat. Ha fejlődő társaságunk csapatához szeretne csatlakozni, 2001. szeptember 7-ig küldje el pályázatát zárt borítékban levelezési címünkre (9008 Győr, Pf. 883) „Pályázat" meg­jelöléssel. Pályázatához csatoljon szakmai önéletrajzot, végzettségét igazoló okiratok fénymásolatát. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Aktuális 3 FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS FUTÁS A VÁROSON ÁT­ Sikerrel rendezték meg tegnap délután a győri On-Line Áruháztól a marcalvárosi aluljáróig tervezett utcai futóversenyt. A megyei szabadidősport-szövetség által szervezett rendezvénynek közel 250 résztvevője volt. A nők közül elsőnek Kovács Andrea, a Győri Dózsa atlétája érkezett a célba, a férfiaknál (korhatár nélkül) Argyasi Attila volt az első, őt Málovics Bertold és Nyitrai Levente követte, valamennyien győri sportolók, atléták, illetve triatlonisták. A névadó áruháztól az első száz befutó értékes hajszárítót kapott ajándékba. Lajos, a „kétéltű": Ajtókat, ablakokat tört • Óvodákat fosztogatott Ötvenrendbeli, meglehetősen szövevényesnek tűnő betörés- és lopássorozat végére tett pontot a napokban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóosztálya. Tavaly év elejétől leginkább a megyénkbeli intézményekbe tört, illetve törtek be az akkor még ismeretlen tettesek, s vitték, ami mozdítható. Nos, egy ideig legalább nyugodtan alhatnak a fal­vak elöljárói, ugyanis a rendőrség befejezte a nyomo­zást a 24 éves Sz. Lajos győrasszonyfai és a 28 éves K. István ravazdi lakosok ügyében. Sz. Lajos kontójára - bizonyíthatóan - 25 rendbeli bűncselekmény ír­ható, társa, az ugyancsak büntetett előéletű K. István pedig a bakonysárkányi postahivatal kirablásában és több betörésben társtettesként közreműködött. A Veszprém megyei kis postáról egy forgótáras flóbert­­pisztollyal több mint 550 ezer forintot rabolt a két férfi, amit több, intézmény ellen elkövetett betöréses lopás követett. A rend őrei időközben megállapították, hogy fő­ként az ünnepeket megelőző időszakokban törnek be az iskolákba, óvodákba. A tettes (vagy tettesek) - személyiségére jellemzően — többnyire felfalta az ovisok másnap délelőttre félrerakott tízórai készle­tét, csokiadagját, karácsony előtt pedig több kiló szaloncukortól fosztotta meg a kicsiket.­­ A részletes elemző-értékelő munkát követően úgynevezett krimináltechnikai csapdákat állítottunk fel, azaz behatároltuk, hogy a tettes legközelebb hova tör be - mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Szabadfi Árpád ezredes, megyei rendőrfőkapitány.­­ A férfit éppen „éjszakai akciója közben”, a tápi is­kolában lepték meg a rendőrök, akik a helyszínen betörőszerszámokat, csavarhúzókat, feszítővasat, fo­gókat és elemlámpát is lefoglaltak. A gyanúsított kezdetben konokul tagadott, a szakértői vélemények ellenére vallomását változtatgatta, mindhiába. Több mint egy évig tartó nyomozás után végre fény derült Sz. Lajos valódi életére: a munka nélküli férfi a rab­lásból és a betörésekből származó pénzből és a lopott holmik, híradás-technikai eszközök eladásából tar­totta fenn magát. Társát ez év júniusában kapcsolták le a határon. K. István ugyanis embercsempészésért 9 hónapos börtönbüntetését töltötte egy osztrák börtönben. Harcsás Dr. Németh Tudit szakorvos ÉRTESÍTI JELENLEGI ÉS LEENDŐ PÁCIENSEIT, HOGY 2001. szeptember 5-én PSZICHOTERÁPIÁS ÉS PSZICHIÁTRIAI szakrendelőjét A RÁBA HOTEL I. EMELETÉN MEGNYITJA.__________• : > I Rendelési idő: szerda, csütörtök 16.30-20 óráig.______ s 11 Bejelentkezés: 30/9751 -069 s • l Üzenetrögzítő: 96/507-671 is S3 AFL HunaarvKft. Multinational company with more than 3000 people, active in the field of EDS supply for car industry, has an immediate opening for an experienced CAD SPECIALIST. The successful candidate: -has a technical university/college degree -speaks very good English (+German is an advantage) -has CAD and basic MS software knowledge -is able to work independently. Your task will be to: -prepare/modify wire harness drawing using CAD (EDGS) System -keep everyday contact with English designers. Please apply with your CV, cover letter, copy of diploma(s) and a photo at AFL Hungary Kft., Emberi Erőforrás Osztály, 8060 Mór, Gyár u. 10., not later than September 7, 2001 _____________________________________________'_______________________________________04843925 Rába: Saját elképzelésekkel 1# 1 fim im ! II „Vezermajavitas Politikai hullámokat is vert a Rába stratégiai tervével együtt nyilvánosságra hozott létszámcsökkentés híre. Talán ezért is, és a sajtókapcsolatok javításáért tegnap Győrött bemutatkozott a Rába megújított vezérkara. Steiner László, az új vezérigaz­gató mutatta be az átszerveződő holding átalakított vezetését. Esze­rint Romvári Ferenc a vezérigazga­tó-helyettesi teendők mellé meg­kapta a kormányzati kapcsolatok ápolásának felelősségét, Pintér Ist­ván stratégiai igazgatóként, Szabó József eszközgazdálkodási és be­szerzési igazgatóként folytatja munkáját. Kugler Gyula a Futómű Kft. ügyvezetői teendői mellett el­látja a holding operációs igazgatói tisztét, a májusban érkezett Lengyel Péter maradt a pénzügyi igazgató, és a két teljesen új ember közül Vissi Ferenc a humánerőfor­rás-igazgatói, dr. Megyeri János a műszaki, kereskedelmi és minő­ségügyi igazgatói posztot kapta. Steiner László a létszámcsök­kentésről elmondta, akiktől meg­váltak, azoknak 9 százaléka nyug­díjba ment, 53 százaléktól meg­egyezéssel búcsúztak, 4 százalékuk lett kiszervezés „áldozata”, és 34 százaléktól kellett felmondással búcsúzniuk. Készítettek egy kimu­tatást a Rába költségvetési kapcso­latairól is. Tavaly különböző jogcí­meken 8,8 milliárd forintot fizet­tek be az államháztartásba, ezenfe­lül 549 millió forint helyi adót Győrnek, 26 milliót Kapuvárnak. A vezérigazgató hangoztatta: az úgynevezett járműtelephely mint belvárosközeli ingatlan értékesítése nem sürgető. Szabó József készlet­gazdálkodási és beszerzési igazgató a különböző ingatlanfejlesztési el­képzelésekről, a kerengő hírekről szólva elmondta: a Rábának meg­vannak a saját elképzelései is. Az bizonyos, hogy a terület, mint új városrész, akár húszezer ember korszerű, sőt, luxuskörülmények közötti elhelyezésére is alkalmas. Ez bőven meghaladja a Győr kör­nyéki ingatlankeresletet, tehát re­gionális szinten - Bécstől Buda­pestig - kell gondolkodni. A szá­mítások szerint egy ilyenfajta pro­jekt értéke a 200 milliárd forintot is meghaladhatja, ez pedig már nemzetközi szinten is komoly té­telnek számít. Cs. E.

Next