Kisalföld, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-02 / 27. szám
Hétfő, 2004. február 2. Több mint félmilliárdot kap hét cég Folytatás az 1. oldalról. A Federal Mogul Sealing Systems Hungária Rt. százmillió forintot kapott egymilliárdos fejlesztéséhez. Kalmár Balázs ügyvezető elmondta, a most négyszáz munkatársat foglalkoztató cég létszáma legalább százzal gyarapszik. Tavaly ősszel avatta fel a társaság ötezer négyzetméteres új gyártócsarnokát, s múlt évi forgalma tizenegymillió euró volt. Már az idén másfélszeres forgalomnövekedéssel számol az autóbeszállító cég. A Mosonpack Kft. nyolcszázmillió forintba kerülő hullámpapír csomagolóeszközt gyártó-feldolgozó üzemének létesítéséhez kapott hetvenötmillió forint vissza nem térítendő támogatást. Pankotainé Lux Margits, Kisalföldnek elmondta, a most tizennyolc munkatársat foglalkoztató cég újabb huszonöt-harminc munkatárs felvételével és a befektetéssel arányos forgalomnövekedéssel számol. A Philips Industries Magyarország Kft. győri gyárában bővíti a DVD-lejátszó és -újraíró készülékeinek gyártókapacitását. Ehhez kapott százmillió forintos támogatást. Valamivel kevesebb, kilencvennégy és fél millió forintos támogatást nyert a Hungarian Alliance Logisztics Kft. A társaság közép-európai Renault-Nissan alkatrész-raktározási és logisztikai központot hoz létre Győrben. A Pannon Baromfifeldolgozó és Értékesítő Kft. mintegy kétszáznyolcvanmilliós fejlesztéséhez ötvennégymillió forint támogatást kapott a pályázaton. Rimányi Henrik ügyvezető igazgató úgy nyilatkozott, szeretnék, ha nagymértékben javulna az eszközök kihasználása és a munka hatékonysága. Védőgázas vákuumcsomagoló berendezést helyeztek már üzembe, korszerű darabolópályákat szerelnek fel. Az év második felében áttérnek a két műszakos termelésre. A most hétszáznegyven munkatársat foglalkoztató cég az óesztendőben tizenhárom és fél millió baromfit dolgozott fel, idén több millióval szeretné ezt növelni. A Graboplast-konszern idén másfél milliárd forintot költ a tatabányai, négy méter széles padlókárpitot gyártó kapacitásának bővítésére. Ehhez kapott a konszern százmillió forintos támogatást. Mint Bori Tibor, a Graboplast pénzügyi igazgatóhelyettese elmondta, a fejlesztés hasznaként a Grabofloorban nyolcvan százalékkal nő a gyártási kapacitás, s eléri majd az évi tizennyolcmillió négyzetmétert. A tatabányai gyárban harminccal bővül majd a foglalkoztatottak száma. Az üzemben a fejlesztés előkészítése már az év elején megkezdődött, s az a cél, hogy még az első negyedévben a fejlesztés befejeződjön. A Wolf-Plastics Csomagolási és Recycling Kft. száz százalékban osztrák tulajdonú cég, tizenkét éve termelnek fertőszentmiklósi üzemükben. André László ügyvezető igazgató közlése szerint a műanyag-feldolgozó cég sokféle kerek és ovális fröccsöntéssel készülő vödröt gyárt, egyebek között a festékipar számára. Nyolcvanöt munkatárssal, négy műszakban dolgozva tavaly két és fél milliárd forgalmat értek el. A társaság mostani hétszázötvenmilliós fejlesztéséhez kap százmilliós támogatást. A fejlesztés márciusban kezdődik és októberig szeretnék befejezni. Ferenczi József Nyolcadikosok: Matek és a lógó orr Pótfelvételi a hiányzóknak Folytatás az 1. oldalról. Gubicza László, a győri polgármesteri hivatal vezető főtanácsosa több intézményt is végiglátogatott. Tapasztalata alapján sokan inkább lázasan, de megírták a felvételit, mert két nap kevés a teljes gyógyulásra, azaz aki szombaton beteg volt, feltehetően hétfőre sem lesz sokkal jobban. Az, hogy a mai pótfelvételi után lesz-e pót-pótfelvételi, egyelőre talány, mert a minisztérium és a helyi oktatási irodák vezetői talán épp ezekben az órákban egyeztetnek erről. A logikát mérték Noha néhány hete még azt írtuk, a most kipróbált rendszer „diákbarátabb” lehet az eddigieknél, ma nyugodtan kijelenthetjük, tévedtünk. Sokan ugyanis a családdal együtt kudarcként élték meg a megmásíthatatlan tényt: a matematika-feladatsor feladatai közül a tanultakból legfeljebb néhány „köszönt” vissza, a többi kifejezetten a logikai és a kombinációs készség felmérésére épült. Mindenki másra számított. Sok diák lógó orral lépett ki abból a teremből, ahol írásbelizett és órákig gondolkodhatott azon, vajon túlságosan stresszesen ült neki a feladatoknak, vagy ennyire nem tud semmit. S noha a nyolcadikosok öt hónapig felvételi előkészítőre, pluszórákra vagy akár korrepetálásra jártak, ezek után végképp úgy gondolhatták, hiába hajtottak ennyire. Egységes kulcs alapján A feladatlapok javítását a tanárok egységes kulcs alapján végezték és több intézményben — így például a Krúdyban — már ma reggel nyolc órától megtekinthetik azt a szülők. Az értékelőlapokért a legtöbb iskolában szerdán, illetve csütörtökön délelőtt 8 órától lehet menni, s ezt a küldő, azaz a tanuló jelenlegi iskolájában annyi példányban kell sokszorosíttatni és az igazgató aláírásával, az intézmény pecsétjével hitelesíttetni, ahány helyet megjelöl a tovább tanuló diák. Hat Adózók nyílt napja Egyéni vállalkozók és magánszemély adózók részére bevallási nyílt napot tart az APEH győri, mosonmagyaróvári és soproni ügyfélszolgálati irodáiban kedden délelőtt kilenc órától délután fél négyig. Az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak adóbevallásukkal kapcsolatos kérdéseikre, kipróbálhatják az adóhivatal nyomtatványkitöltő és ellenőrző programját és kitölthetik saját adóbevallásukat is. Az internetes bevalláskitöltő programot az ügyfelek által hozott adathordozóra (floppy, CD) másolják. SZERETNÉ NAPJÁT MOZGALMASAN, DE MÉGIS RUGALMASAN TÖLTENI? Budapesti székhelyű Food Express Kft. részére keresünk 12 évnél fiatalabb, 5 ajtós vagy kombi saját autóval rendelkező Szállító- Területi Képviselőket egyedi kiszerelésű meleg ebédjének házhozszállításához Győr területéről. Ha szeretne bekerülni vállalatunk sikeres csapatába, akkor hívjon bennünket a 06-1-299-5239-es telefonszámon! Támogatott hulladékgazdálkodás A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nemrégiben bírálta el a hulladékgazdálkodás témakörében benyújtott pályázatokat. A tárca összesen 74,8 millió forintot osztott szét. Győr-Moson-Sopron megyében három önkormányzat kapott kisebb-nagyobb összeget. Fertőszéplak és Fertőd illegális hulladéklerakó helyek felszámolásához egymillió 575 ezer, illetve egymillió 585 ezer forintos állami segítséget vehet igénybe. Sopron nyílt téri komposztáló megvalósításához jutott hatmillió 450 ezer forinthoz. KISALFÖLD www.kisalfold.hu Aktuális 3 Katonás rend, korszerű laktanya A laktanya-rekonstrukciós program elindulása óta jelentősen javultak a győri légvédelmi rakétások munka- és elhelyezési körülményei. A felújított épületek többségében már zuhanyzókat, teakonyhákat is használhatnak a katonák. A közel 30 éve átadott likócsi laktanya épületeinek felújítása során - a központi pénzek felhasználása mellett - jelentős belső átcsoportosítással olyan korszerűsítéseket is végeztek, amelyek minőségi javulást hoztak a szolgálati körülményekben. A Magyar Honvédségen belül 1999-ben indult el a laktanya-rekonstrukciós program. Először, ha fejleszteni nem is, de a normális állapotokat tartani tudtuk. A rá következő évben lett végleges a terv, amelyben rögzítettük, milyen lépéseket lehet tenni a laktanya rendbetételére - mondta el a Kisalföldnek a 12. légvédelmi rakétadandár parancsnoka, Varga László dandártábornok. A rekonstrukciós terv - amely 2010-ig szól - első lépésben 2006-ig rögzíti részletesen a tennivalókat, amelyek mellé anyagi forrást is biztosított a felső vezetés, így 2000-ben elindulhatott a laktanya-rekonstrukció.Az alapos tervezésnek köszönhetően, a központi beruházás részeként három éve átadtuk a laktanya korszerű konyháját, majd a következő évben a vámosszabadi honvédszállót. Ezt követően a két legénységi épület felújítása következett, s tavaly a győri, Bartók úti honvédszálló is elkészült. Idén a tantermi épületet és az élelmiszerraktár parancsnoki épületét újítjuk fel. Sajnos égető probléma, hogy a javítóműhely felújítása csúszik — sorolta a tábornok. A rövid bevezető beszélgetést követő laktanyabejáráson útba ejtettük a kapuügyeleti helyiséget, ahol 24 órás szolgálatot teljesítenek az ügyeletesek. — Az utóbbi három-négy évben jelentősen javultak az elhelyezési körülmények. Korábban nem volt lehetőség zuhanyzásra, most külön tisztálkodhatnak a nők és a férfiak. Emlékszem arra is, amikor olyan hideg volt, hogy a 24 órás szolgálatból húszat téli öltözékben töltöttünk, mert a fűtés hagyott maga után némi kívánnivalót — emlékezett a korábbi évekre az 1992 óta Győrben szolgáló Kocsis Fűzte/főtörzsőrmester. A következő helyre tartva a saját erőből, valamint a légierő költségvetéséből és némi kijárással szerzett központi forrásokból végrehajtott felújításokat sorolta a tábornok. - Megújult az összes szolgálati hely, az ügyeletes tiszti helyiségtől az őrszolgálatokon át a műszaki ellenőrző állomásig - folytatta Varga László -, de sorolhatnám még. Amire büszke vagyok, hogy a központilag felújított épületekben új bútorokat, audiovizuális eszközöket helyeztünk el, számítógépes nyelvi labort és oktatótermet alakítottunk ki, a legénységi épületekben pedig teakonyhákat, mosó- és szárítóhelyiségeket. Ezek mind az állomány hangulatát, munkavégzésének minőségét javítják. Az egyik legénységi épületben az 1993 óta szolgáló Hauke Péter főtörzsőrmestert sikerül szóra bírni. Neki igazán van összehasonlítási alapja, mivel itt töltötte sorkatonai szolgálatát, majd továbbszolgálóként, most hivatásosként szolgál. - Összehasonlíthatatlan a helyzet. Ugyanezen a szinten voltam sorkatona, s a három századnak volt egy zuhanyzója. A tizenkét fős körleteket a négyszemélyesek váltották fel. Azóta kicserélték az ablakokat, nem „visz ki” bennünket a huzat. Akkoriban ugyan volt fűtés, de a negyediken nem lehetett érezni - sorolta a főtörzs. - Ha a jelenleg tervezett beruházások befejeződnek és év végén nekiállhatunk a javítóműhely felújításának, elmondhatom, hogy a laktanya a huszadik-huszonegyedik század színvonalán lesz. Akkor megyünk a föld alá, azaz a csatorna-, a víz- és az elektromos vezetékek cseréje következik - beszélt a további felújítási tervekről Varga László dandártábornok. Tóth Gyula „ITATÁS”: Az új töltőállomás átadásáig konténerből tankolják a lánctalpas kilövőállvány-hordozókat. Riasztás Győr helyett Pécsre Szombaton délután csaknem három és fél órát vártak a győri tűzoltók arra, hogy az ÉDÁSZ szakemberei áramtalanítsanak egy vezetéket. Az ügyeletre küldött hívást Pécsre továbbította a telefonközpont. Szombaton délután egy órakor riasztották Gyirmótról a győri tűzoltókat. Egy lakóház árammérőjéhez csatlakozó vezeték izzott, és feltehetően annak zárlatossága miatt lobbant be a villanyóra. Az oltáshoz először áramtalanítani kellett volna a hálózatról a családi házhoz leágazó vezetéket, ezért a tűzoltók hívták az ÉDÁSZ diszpécserszolgálatát. Hívták, aztán 3 óra 20 percen át vártak az ügyeletesek megérkezéséig. Közben a lakóház tulajdonosa poroltóval eloltotta a tüzet. A hideg is segített abban, hogy az áttüzesedett vezeték „lehűljön”. A hét végén tehát csődöt mondott az ÉDÁSZ diszpécserszolgálatának hibabejelentő szolgálata. A diszpécserszolgálat telefonközpontját információink szerint most alakítják át. A gyirmóti esetnél az ÉDÁSZ-hoz küldött hívás állítólag a központon keresztül automatikusan Pécsre(!) továbbítódott. A baranyai városban nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy őket a tűzoltók Gyirmótra hívják. Végül mégiscsak eljutott az üzenet Győrbe, és ezt követően 20 percen belül a villanyszerelők már megérkeztek Gyirmótra. Elgondolni is rossz, mi történhetett volna súlyosabb, nagyobb bajjal fenyegető, az áramszolgáltatással kapcsolatos üzemzavar esetén... F.J. Új helyre költöttünk Címünk: 9022 Győr, Gárdonyi Géza u. 3. • Telefon: 96/311-322 • Fax: 96/311-323 • www.vivax.hu