Kisalföld, 2012. március (67. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

2012. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK KISALFÖLD MEGKÖTÖTTÉK AZ ELSŐ FÖLDHASZONBÉRLETI SZERZŐDÉST A MEGYÉBEN Állami legelő a nyugalom záloga Múlt pénteken megyénk­ben is megkötötték az első földhaszonbérleti szerződést: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet egy kópházai gazdával szerződött 46 hektáros legelőre és egy kis szán­tóra. Tizenhét megyei te­lepülésen húsz évre kap­nak kölcsönbe állami föl­deket a jelentkezők. GYŐR-MOSON-SOPRON CSÉFALVAY ATTILA A Nemzeti Földalapkezelő Szer­vezet (NFA) tavaly októberben kezdte el közzétenni a pályázata­it, és eddig 33 ezer hektár állami tulajdonú termőföld haszonbér­­letét hirdette meg: heteken belül körülbelül 1500 pályázóval köt szerződést, átlagban 15-20 hek­tárnyi területekre. Megyénkben 17 településen - Árpáson, Csor­nán, Gyomoron, Győrben, Győr­­szemerén, Felpécen, Fertőendré­­den, Kisfaludon, Nagylózson, Nagyszentjánoson, Páliban, Pusztacsaládon, Rábacsécsény­­ben, Sopronban, Szárföldön, Szil­sárkányban és Téten­­ találnak bérlőre az állami területek. A területekre családi gazdál­kodók, őstermelők, egyéni vál­lalkozók és gazdálkodó szerveze­tek jelentkezhettek. A pályázók lakhelyének vagy székhelyének a föld 20 kilométeres körzetében kell lennie, és nem lehet tulajdo­nukban és bérletükben összesen 1200 hektárnál nagyobb terület. A haszonbérbe adás fontos felté­tele az állattartás vállalása; a termőföldeket a nyertesek 20 év­re kapják meg. Korábban ezen - a Nemzeti Földalaphoz tartozó -szerződését a földalapkezelő szervezettel. A gazda 1980 óta foglalkozik állattenyésztéssel, sa­ját és bérelt szántója is van, ösz­­szesen 51 hektár. - Decemberben pályáztam a 46 hektáros soproni legelőre, melyhez aztán - érdeklődő híján­­ az 1,4 hektáros harkai szántó is „hozzácsapó­dott” (az éves haszonbérleti díjat 528 ezer fo­rintban állapí­tották meg). A legelőterületet régóta ismerem, korábban kaszáltam is, az utóbbi időben eléggé elhagyatott volt. Első feladatom az lesz, hogy rendbe tegyem. Viccesen annyit mondtak a szerződés aláírása előtt, hogy vitaminból nem lesz hiányom, annyi rajta a csipkebo­kor. Két év múlva várható az első kontroll, addig biztosan csak költeni kell a területre, s a bérleti díjjal együtt körülbelül tíz év múlva térülhet meg a befektetés. Otthoni gazdaságomban har­minc hízóbikát tartok, de lehet, hogy holnapra csak húsz marad, annyi az érdeklődő az állatok után. Emellett hobbiból van né­hány lovam is. A mostani ha­szonbérleti szerződést jó le­hetőségnek találtam: sokszor ki­fogytam a szálastakarmányból, s előfordult, hogy jég verte el a ku­koricámat, a szám is már csak egy hónapra elég. A bérleti szerződés megkötése után most nyugodtabban alszom” - mond­ta a kópházai gazda. f . Megyénkben tizenhét telepü­lésen találnak bérlőre az állami területek. Heteken belül körülbe­lül 1500 pályázóval köt szerződést a földalapkezelő­ földeket megbízási szerződé­sekkel csak időlegesen hasznosí­tották. A megyénkben elsőként a kópházai Grubits Márton írta alá múlt pénteken földhaszonbérleti Megyénkben elsőként a kópházai Grubits Márton írta alá földhaszonbérleti szerződését. A gazda 1980 óta foglalkozik állattenyésztéssel, saját és bérelt szántója is van, összesen 51 hektár. FOTÓ: magasi Dávid Vádjavaslat csődbűncselekmény miatt A győri Integrál-H Zrt. ellen csődbűncselekmény elköveté­sének gyanúja miatt indított nyomozást a NAV győri bűn­ügyi igazgatósága befejezte, az ügyet vádemelési javaslattal küldte meg a városi ügyészség­nek. A nyomozás megállapítása szerint a társaság vezetője fize­tésképtelenséggel fenyegető helyzetben az ésszerű gazdál­kodás követelményeivel ellen­tétes módon járt el. GYŐR TÓTH GYULA_________________ A Kisalföld 2009. július 17-én szá­molt be arról, hogy a Győri Ítélőtábla kimondta a győri Integ­rál-Hexa Zrt. fizetésképtelensé­gét. A felszámolást végző Mátra­­holding Gazdasági Tanácsadó Zrt. felszámolóbiztosa akkor la­punk kérdésére elmondta: 158 cég jelentette be követelését, a jo­gos igény 4 milliárd 587 millió fo­rintra rúg. Időközben a NAV Nyu­gat-dunántúli Regionális Bűn­ügyi Igazgatósága csődbűn­cselekmény elkövetésének gya­núja miatt folytatott nyomozást a jelentős építőipari vállalkozással kapcsolatben. A nyomozás a közelmúltban befejeződött, az iratismertetést követően a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldik meg a pénzügyi nyomozók a Győri Városi Ügyészségnek. Az igazgatóság tájékoztatása szerint megállapítást nyert a csődbűn­cselekmény elkövetésének gya­núja, ugyanis a társaság vezetője fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben az ésszerű gazdálko­dás követelményeivel ellentétes módon járt el. A tájékoztatás szerint az Integ­­rál-H ellen 32 különböző vállalko­zás kérvényezte a felszámolási el­járás megindítását. Mivel az építőipari vállalkozás alvállalko­zói között vannak olyan cégek is, amelyeknek a társaság több tíz­millió forinttal tartozik, a nagy­­vállalat fizetésképtelensége több más gazdasági társaság fizetés­­képtelenségéhez és felszámolásá­hoz vezetett. A cégvezető védője, dr. Rákos­­falvy Zoltán lapunk megkeresésé­re elmondta:­­ A védelem álláspontja sze­rint a cégvezető bűncselek­ményt nem követett el. Az ügy­ben beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény meg­állapította, hogy egyes vagyon­tárgyak értékesítésével összes­ségében javította a cég pénzügyi helyzetét, elősegítve ezzel a hi­telezői igények kielégítését. Ezenfelül az APEH által jóváha­gyott zárómérleg szerint is öt és fél milliárd forint értékű va­gyont adott át a felszámolónak, melyből a hitelezők értékará­nyos értékesítés esetén kielégí­tést nyerhetnek. Változások és sikerek a vámrégióban Az új szervezeti keretek között is a jogszerű, szakszerű és eredményes működés biztosítá­sa volt a NAV nyugat-dunántúli vám-főigazgatóságának kiemelt célja az elmúlt évben. A régió számára valamivel több mint 29 milliárd forint bevételi előirányzattal szemben 34 mil­liárd forint bevételt teljesített a főigazgatóság. NYUGAT-DUNÁNTÚL TÓTH GYULA________________ A NAV Nyugat-dunántúli Regio­nális Vám- és Pénzügyőri Főigaz­gatóság főigazgatója, Fekete Atti­la pénzügyőr ezredes az elmúlt évet értékelve elöljáróban el­mondta, tartalmas és mozgalmas évük volt, melynek első felét a szervezeti integráció és annak ki­hívásai határozták meg.­­ Az évet megelőzően rendkí­vül rövid idő, szűk fél év állt ren­delkezésre az integráció előkészí­téséhez. Ismert, hogy két hason­ló, de mégis eltérő szervezet - a vám- és pénzügyőrség és az APEH - integrációjára került sor, más és más szervezeti felépítés­sel, szervezeti kultúrával, külön­böző munkaviszonyt meghatáro­zó szabályozókkal. Ez nagy kihí­vást jelentett. Az elsődleges cél az volt, hogy mindenütt az új szer­vezeti keretek között a jogszerű, szakszerű és eredményes műkö­dést biztosítsuk - mondta Fekete Attila. Az ezredes jelentős eredmény­nek nevezte, hogy a régió számá­ra valamivel több mint 29 milliárd forint bevételi előirányzattal szemben közel 34 milliárd forint költségvetési bevételt teljesített a főigazgatóság és igazgatóságai. Valamennyi bevételi előirányzatot sikerült hoznunk, kiemelem a jövedékiadó-bevéte­­leket, melyben összességében kö­zel kétmilliárd forint többletbevé­tellel zártuk az elmúlt évet. Ugyanígy az uniós vám, import­­áfa, regisztrációs adó és környe­„A régió számára vala­mivel több mint 29 mil­liárd forint bevételi előirányzattal szemben közel 34 milliárd forint költségvetési bevételt teljesített a főigazgató­ság és igazgatóságai ” Fekete Attila főigazgató zetvédelmi termékdíj terén is si­került az előirányzatokat túltelje­síteni. Szintén eredményként könyvelem el az adószakmai és bűnügyi ággal végzett közös szakmai munkát. Az integrációval kapcsolatban az ezredes megjegyezte, a koráb­bi években a szervezetek közötti együttműködésben korrekt szak­mai és emberi kapcsolatok ala­kultak ki régiós és igazgatósági szinten egyaránt. A vám- és az adóhatóság együttműködésének eredményeit értékelve Fekete At­tila elmondta: - Többek között megemlíthe­tem az úgynevezett gabonás el­lenőrzéseket, melyek több konk­rét adóvizsgálathoz nyújtottak se­gítséget. A jövőben fontosnak tar­tom az adószakmai és bűnügyi ággal végzett közös munka to­vábbi elmélyítését. Készülnünk kell Horvátország uniós csatlako­zására, amely várhatóan a követ­kező év nyarán megtörténik. Az erre való felkészülést már idén el kell kezdeni - mondta végül Fe­kete Attila. KÖRKÉP ! Köszönő viszony ÁLLÁSPONT Az unió rúdja rájár Magyarországra az elmúlt hónapok­ban, de a helyzet - egészen más léptékben - fordítva is igaz, már ha azt nézzük, hogy Brüsszel több törvényt érintő kekeckedésére vagy 150 milliárd forintnyi támoga­tás felfüggesztésének belengetésére válaszul terjed az EU-ellenesség és -szkepticizmus. Az Eurobarometer ta­valy novemberi felmérése szerint egy év alatt hét száza­lékkal csökkent az EU-ban bízó magyarok aránya, de a januári Békemenet „Nem leszünk gyarmat” jelszavának vagy a Jobbik csillagos-kékes zászlóégetésének mögöttes jelentéséhez sem kell kódfejtő. Persze ha nem az unióval (ahonnan a magyar behoza­tal kétharmada származik, és amely exportunk három­negyedét veszi meg), akkor kivel? - erre a kérdésre kelle­ne tudni választ adniuk azoknak, akik szerint a közössé­gen kívül tágasabb. Elméleti válasz kettő van, csakhogy egyedül nem megy, a Keletre támaszkodás esélyeiről pedig aján­lott olvasmány Matura Tamás elemzése a Ma­gyar Külügyi Intézet de­cemberi tanulmányai között. A szakértő a Föld legnagyobb, 3300 milli­árd dollárnyi devizatar­talékával bíró Kína le­hetséges magyar kap­csolatairól ír. Azt hang­súlyozza, hogy a legné­pesebb ország jelenléte Közép-Kelet-Európában elhanyagolható, s az is marad, mivel a világkereskedelem 90 százaléka a tengereken zajlik. Hazánk ráadásul nemcsak az egy lakosra jutó ten­geri kikötők számában áll rosszul. Kína négy szempontot figyelembe véve fektet be a világban: piacot, technológi­át, nyersanyagot és nyugati vállalatokkal kötött straté­giai szövetséget akar, ezek közül azonban az elsőben ki­csik, a másodikban gyengék, a harmadikban szegények vagyunk, a negyedikben pedig nem tudunk segíteni. A kutató szerint nincs komoly realitása annak sem, hogy Magyarország legyen Kína egyik logisztikai köz­pontja. Erre a tengerparti Romániának, Bulgáriának és Horvátországnak is jobb esélye van, ráadásul az EU-Kí­­na kereskedelem csaknem kétharmadát Németország és Franciaország bonyolítja le. Amíg a Duna magyar szaka­sza ennyire rosszul hajózható, biztosan nem rúghatunk labdába, s ezen még az sem változtat, hogy Orbán Viktor rendkívül szívélyesen fogadta a kínai kormányfőt tavaly nyáron. Hiába tűnik tehát úgy, hogy a XXI. század Kínáé lesz, érdemes legalább köszönő viszonyban lenni a valóság­gal­­ és az EU-val. Is Kína négy szem­pontot figyelembe vé­ve fektet be a világ­ban, ezek közül azon­ban az elsőben kicsik, a másodikban gyen­gék, a harmadikban szegények vagyunk, a negyedikben pedig nem tudunk segíteni. HANCZ GÁBOR ÚJSÁGÍRÓ SZÉCHENYI TERV 5 AZ ÚJRAGONDOLT PAPÍR Március 1. az Újrapapír Világnapja, mivé^sTaz -fn honnan jön és 7^a,e“sz^glo­giáknak köszínhet&Tna^huflfdlSai «325?* Új,echno10­ mányos (cellulóz) papírral azo^I^X ^ 8Vak°rl3t,lag a ha*V°­hrn T ?ekával co­lunk már megtermelt hulladéknak hnovfh^' hogy adunl(­e esélyt az álta­lának belőle. A CSZ új termétet oml­a fák megmentéséhez. Reflex Környezetvédő Egyesület 9024 Gyft. (Bartók Béla u. 7. tel.:96/316-192 c e-mail: reflexgk­3.hu ) www.reflex.gyor.hu ~ Reflex á’/T.,, KEOP-6.1.0/B/11-2011-0020 A környezeti tanácsadás fejlesztése MM a Nyugat Dunántúlon fókuszban *S­tun,h­au, a hulladé­­csökkentés lehetőségeivel HaBH !

Next