A Csonkamagyarország, 1942. július-szeptember (10. évfolyam, 27-39. szám)
1942-07-05 / 27. szám
iskunttlesytiaza, 1842 július 5. ARA 10 FILLER X. «utoljám 27. szám A KISKUNFÉLEGYHÁZI FÜGGETLEN KISGAZDA*, FÖLDMUNKÁS* ÉS POLGÁRI AGRÁRPÁRT HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: III., kerület Forgách ucca Megjelenik minden héten vasárnap Felelős szerkesztő és kiadó: DR. HORVÁTH ZOLTÁN Előfizetési díjak: Egész évre 500 pengő, félévre 250 pengő, negyedévre 230 pengő Tehetségkutatás (Egy kételkedő megjegyzései) Írta: BÁLLA ANTAL A sportőrület és a testkultusz korában végre odáig jutottunk, hogy már a hivatalos körök is kezdenek foglalkozni a tehetséges parasztgyermekek kiválasztásával és iskoláztatásával. A terv örvendetes, szép és helyes, bár meggyőződésünk, hogy nem sok jövővel kecsegtet. Mi indíthatta az eszme apostolait arra, hogy a tehetséges gyermekek kiválogatását követeljék? Talán korunknak egyik legszomorúbb tünete: az emberiség eltömegesedése. Rettentően sok az egyformán gondolkodó, vagy ami mág rosszabb, gondolkodni egyáltalán nem tudó „szabványosított“ (strandizált) ember. Valahogy érezzük a szükségét annak, hogy a társadalom nem nélkülözheti a szellemi magasabbrendűséget. A magyar közoktatásügy vezetőire nem panaszkodhatunk. Klebelsberg Kunó gróf, a Bethlen-kormány buzgó kultuszminisztere, megszervezte a külföldi magyar intézeteket és ösztöndíjasok százait küldték ki azóta államköltségen Németországba, Franciaországba, Angliába, Olaszországba. Klebelsberg elmondotta annak idején e sorok írójának, hogy egy szellemi elitet akar nevelni, kiváló, képzett, világlátott embereket, hogy azok jussanak majd idehaza a vezető állásokba. Ezeket a Klebelsberg-féle intézeteket az újságírók gúnyosan „kanoleumoknak“ keresztelték el és nem fűztek valami vérmes reményeket hozzájuk. Valóban, az állam költségén kiküldött fiatalemberek közül nagyon kevés kiváló tudós akadt. Egy fiatalember például elvégezte az egyik angol egyetemet s ott doktori diplomát szerzett. De nemsokára hazajövetele után itt Budapesten az egyesített bírói és ügyvédi vizsgán csúfosan megbukott. Szorgalmas, úgynevezett stréber ifjú volt, aki itthon megtévesztette tanárait. Ezenkívül összeköttetései is lehettek a magas közoktatásügyi minisztériummal. Kint az angol tanárok pedig határtalan szorgalmát és erőfeszítését akarták megjutalmazni azzal, hogy megadták neki a különben nem egykönnyen elérhető doktori titulust. A Klebelsberg-féle intézményekkel szemben mindenesetre teljes joggal felvethetjük azt a kérdést, hogy váljon a közadókból származó állami ösztöndíjak, amelyek azóta sokezer pengőre rúgnak, kifizetődtek-e? Az első és legsúlyosabb aggodalmunk az, hogy lehetetlenség a tehetséges embereket tenyészteni. A nagy tehetségek vagy zsenik áttörve minden akadályt, úgyis mindenképpen kiválnak. Arany János szerény viszonyok között élő parasztszülőknek volt a gyermeke. És talán ő eddig a legnagyobb kultúrájú magyar ember, nem is szólva költői tehetségéről. De sorolhatnánk fel nagyon sok példát. Lincoln az Egyesült Államok egyik legnagyobb államférfia, mint favágó és mint hajósinas kezdte meg életpályáját. Edison az emberiség legnagyobb feltalálója, újságárus ,gyerek volt. Franklin Benjámin, a nagy tudós és államférfi, mint nyomdászinas kezdte. Cobden, a XIX. század egyik legnagyobb gazdasági politikusa, tizenháromesztendős korában még a devonshirei herceg birtokait őrizte. Ha a társadalmi környezet vagy a rossz közszellem nem akadályozza meg a parasztzsenik, vagy nagy tehetségek érvényesülését, azok, szerintünk, feltétlenül kiválnak és magasba törnek. Éppen ezért kérdés, vajjon a tehetségek mesterséges tenyésztésének van-e értelme? Az elmúlt két évszázad tapasztalatai figyelemre méltó tanulságokat mutatnak. Az európai emberiség legnagyobb tehetségeit, legeredetibb szellemeit, feltalálóit, gondolkodóit, íróit a XVIII. század adta. Egy században születtek: Kant, Goethe, Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Napoleon, Smith Ádám, hogy többet ne említsünk. Ez a század találta fel a gőzgépet, fedezte fel a villamosságot, alapította meg a tudományos kémiát, élettant, stb. A tehetségekben oly csodálatosan gazdag század végén Európa lakossága mindössze 180 milliót tett ki; ma 450 millió. Azóta elterjedt az írás-olvasástudás; csaknem mindenkinek alkalma van a tanulásra; a rendiség megszűnt és minden, pálya mindenki számára nyitva áll. És a következő század mégsem termelt megközelítőleg sem annyi nagy tehetséget, mint a megelőző XVIII. Úgy látszik az isteni Gondviselés nem tűri meg azt, hogy emberek avatatlan kézzel belenyúljanak az ő titkaiba és kicsikarják az ő adományait. Nem állítjuk a világért sem azt, hogy a gyermekkorban a tehetségek nem nyilvánulnak meg, ám de nem mindig. Gyakran megtörténik, hogy különös képességeket el nem áruló gyermekekből kiváló emberek lesznek, de gyakoribb eset az, hogy a tehetséges gyermekek elposványosodnak. Erre a fontos jelenségre Schopenhauer, a nagy német bölcselő hívja fel egyik elmélkedésében a figyelmet. Tehetséges ember az, akinél a gyermekkor gyors felfogó és feldolgozó képessége a felnőtt korban is megmarad. Csakhogy ez legtöbb embernél nem marad meg. Az elme később, húsz éves kor után elveszti felfogó erejét, az emlékezet meggyengül s az úgynevezett tanult emberek nagy tömegei azokkal a frázisokkal évtek élnek át az életen, amelyeket gyermek- és fiatalkorban a fejükbe szedtek. Új benyomásokra, új összetételre, vagy a tanult dolognak eredeti feldolgozására már többé nem képesek. Az eszesnek, és sokszor nagyon tehetségesnek látszó gyermekekből és fiatalemberekből meglett korukra tizenhárompróbás filiszterek lesznek. Nagy Miklós, ki maga is kiváló pedagógus, „Tehetségkutatás-tehetségmentés“ címen szép és értékes cikket írt a Független Magyar Újságba. Aggodalmait az utolsó betűig aláírjuk. Az ő fejtegetéseit megtoldhatjuk még azzal, hogy a tehetséges gyermekek kiválasztásához igen jó, igen értelmes pedagógusok, lelkiismeretes tanítók kellenek. Aki gyermekek nevelésével foglalkozott, tudja, milyen nehéz a gyermek képességeinek kipuhatolása. Egy sablonos vizsga, vagy bizottság nem tud arról dönteni, várjon a gyermekek tehetségesek-e. Akadnak vizsgaiszonyba szenvedő gyermekek és ismeretlen bizottság előtt bennük vész minden tudomány. Az ügyesebbek, bátrabbak, de kevésbbé tehetségesek esetleg jól kivágják magukat. Azt a mesterkélt eljárást, amit a kultuszminiszter tervez, teljesen rossznak és elhibázottnak tartjuk. Az a gondolat, hogy neveljünk egy paraszt származású értelmiséget, helyeselhető s ez a „tehetségmentés“ mellett az egyetlen komoly érv. A tehetséges parasztgyermekek kiválogatásának gondolatát ezért nem utasítjuk el, de viszont nem hihetjük, hogy úgy, amint a kultuszminiszter tervezi, valaha is nemzeti életünk védőbástyája épülne ki ebből az úgynevezett tehetségmentő munkából.