Együttműködés, 1980 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Lakoma—vagy üres tányér...? Létesítményben gondolkodni Interjú d­r. Katzer Károllyal az EG új igazgatójával Kevés olyan gyár van Ma­gyarországon, amely az elmúlt esztendőben simán, zökkenő­­mentesen termelt, s amely most is könnyű évre számít­hat. Számos gonddal küzdött tavaly az Energetikai Gépgyár is. Az elmúlt évi eredmények­ről, hiányosságokról és — a tapasztalatok alapján — az 1986-ban fontos feladatok tel­jesítésének feltételeiről, a mindenkire érvényes követel­ményekről beszélgettünk a budapesti gyár közelmúltban kinevezett új igazgatójával, dr. Katzer Károllyal, aki ko­rábban — mint köztudott — a vállalat gazdasági igazgató­ja volt, így az Energetikai Gépgyár helyzetét a vállalati összefüggésekkel együtt te­kinthettük át. Azonban mielőtt az érdemi interjúra sor kerülne, emlé­keztetni szeretnénk olvasóin­kat az 1979. július—augusztu­si, összevont számunkban megjelent, Tervteljesítés — szépséghibákkal című cik­künkre. Ebben — többek közt — dr. Katzer Károly, még vállalati gazdasági igazgató­ként, beszámolt a vállalat 1979. évi tervének félévi, idő­arányos teljesítéséről. El­mondta, hogy a vállalat telje­sítette az árbevételi, az ex­port- és a nyereségtervét. De ez az első látásra kedvező mérleg ellentmondásokat hor­dozott magában: nem teljesí­tette az árbevételi tervét az EG és a fővállalkozás, s ezen belül a budapesti gyár jelen­tősen lemaradt.­­ S mi most a helyzet? Visszanézve az elmúlt évre, változott-e valami a második félévben? Milyen a vállalati gazdálkodás tavalyi mérlege? — Számszerű adatokat még nem tudok mondani, mert a mérleg elkészítésének határ­ideje február. Azonban az elő­zetes számítások, felmérések arra engednek következtetni, hogy az árbevételt és az ered­ménytervünket megközelítően teljesítettük. Az eredményterv körülbelül kétszáztíz millió fo­rint — úgy tűnik, ez nagyjá­ból meg is lesz. — Ezt előlegezte a féléves időarányos tervteljesítés ked­vező mérlege, ami — hadd emlékeztessem önt is a tavaly félévkor elhangzottakra — mégis ellentmondásos volt. Enyhültek-e valamelyest ezek a feszültségek? — Sajnos, bizonyos kérdé­sekben nem sokat változott a helyzet. Az elmúlt évi gazdál­kodásról — általánosságban — elmondható, hogy a legna­gyobb problémát továbbra is a forgóeszközök és ezen belül a termelési készletek növeke­dése okozta. Nem sikerült ezen úrrá lenni. Ez a körülmény, a rendkívül kedvezőtlenül ala­kuló készlethelyzet állandó, sőt, olykor szinte áthidalhatat­lan pénzügyi nehézségeket okozott. Tavaly hetvenmillió forintot fordított a vállalat forgóeszköz-feltöltésre. Ez részben saját erőből, részben pedig bankhitelből »jött ösz­­sze«. Hogy mit jelent gyakor­latilag ez a hetvenmillió? En­nek »előteremtéséhez« száz-­negyven millió forint nyereség »megtermelése« szükséges. Ez pedig az elmúlt évi teljes ter­melési tevékenységünk ered­ményének több mint hatvan százaléka.­­ Nem mindig a belső gaz­dálkodás fegyelmezetlensé­gén, rendezetlenségén múlt, hogy idáig fajult a helyzet. Nem mentegetjük korántsem, akiket illet, de meg kell je­gyezni, hogy sokszor rajtunk kívül álló, objektív tényezők s kedvezőtlenül befolyásolták a vállalati gazdálkodást. Pél­dául sokáig elhúzódott a Pak­si Atomerőműnél végzendő munkák »realizálódása«. Ár­megállapodási nehézségek mi­att. Aztán később előre kellett hozni — mert szükséges volt — bizonyos atomerőművi be­rendezések gyártását. És nagy problémát jelent a KANGAL török erőmű szállítása is. — Elérkeztünk az Energeti­kai Gépgyárhoz... — Igen, most a pécsi hő­erőművel van gond. Maximá­lis erőfeszítéseket tesz a gyár a próbaüzem biztosítására. Re­mélhetőleg, mire a cikk meg­jelenik, sikerül a dolog, s megindul, sőt, javában tart már a próbaüzem. — Annak idején, a féléves mérlegnél is kimutatható volt, hogy jelentős hiányosságok vannak a gyárban a gyártás ütemezésénél és a szállítások­nál. — Változatlanul nagy gond a gyárban a programszerűség hiánya, az ütemtelenül történő gyártás és szállítás. Sokszor előfordult, hogy »differencia« volt a gyártás és a szerelés között. A belső gyártás nem egyszer elszakadt a létesít­mény szerelésének folyamatá­tól. N­em tudta követni a sze­relés megkívánt ütemét, így nem volt szinkronban a gyár­tás és a szerelés között. — Hogyan lehetne segíteni ezen? — A jövőben az egyik leg­fontosabb feladat lesz az Energetikai Gépgyárban — s ezért mindenkinek dolgoznia kell a maga helyén, különös figyelemmel — a program­ és a tervszerűség maximális ja­vítása, s ezen belül a »léte­sítményben való gondolkodás« megvalósítása. Minden szin­ten, minden fázisban »tarta­ni« kell az ütemet a műve­zetőnek, a technikusnak, a szerkesztőnek, a számlázónak, stb. Igen nagy tanulság az el­múlt évről, hogy mekkora el­csúszásokat okozhat az, ha az egyik láncszem nem kapcsoló­dik kellően a másikhoz. — A másik fontos feladat —, s ez bizonyos mértékig a létesítményben való gondol­kodáshoz tartozik —, hogy fokozottabb mértékben növe­kedjék a vállalkozás, illetve a fővállalkozás részaránya. Eb­ben van a »jövő«, ez hozza a pénzt. Ebben ugyanis nemcsak a gyárt­mányban megtestesülő élő- és holtmunka realizálódik. Ha­nem az is, az a többlet szelle­mi érték is, amit a komplett létesítmény működtetéséhez például a vállalkozói, szerkesz­tői, a technológusi gárda hoz­záad. Az eredményfelelőssé­gért és a vállalkozásért jogo­san felszámítható a többletbe­vétel. Gyakorlati példával: ne egy-egy thermogenerátort ad­junk el, hanem — korántsem tréfa — meleg levegőt. Mit je­lent ez? Azt, hogy ha egy me­legházban bizonyos hőfok kell a növények termesztéséhez, akkor megtervezett, legyártott, fölszerelt, »kulcsrakész«, a megfelelő hőfokot biztosító be­rendezést adjunk el, amelynek az árába a berendezéssel kapcsolatos teljes vállalkozói szellemi munka ellenértékét is beleszámolhatjuk. — Tehát az Energetikai Gépgyárnak 1980-ban sem lesz könnyű... — A vállalatnak sem. De melyiknek lesz az? Ismeretes, hogy a gazdasági szabályozó rendszer bizonyos elemei ja­nuár 1-től megváltoztak. Ed­dig nem tapasztalt mértékben megszigorodtak a vállalati gazdálkodási tevékenység fel­tételei. Számításaink szerint jelentős mértékben beszűkül­nek az érdekeltségi alapok. A gazdálkodási tevékenység hom­lokterébe a hatékonyság növe­lése kerül. Ez nem szólam ... Az a vállalat ugyanis, amely növeli a munka hatékonysá­gát, olyan anyagi forráshoz juthat, amelynek révén dina­mikusan emelkedhet a bérfej­lesztési mutatója. Anélkül, hogy létszámcsökkentésre kényszerülne. A hatékonyságát növelni nem tudó vállalat vi­szont kénytelen lesz feltárni létszámfeleslegét és megválni attól.­­ De ha mindenki a lehető legtisztességesebben és legfe­­gyelmezettebben dolgozik a maga területén, akkor annak velejárója lesz a hatékonyság növelése. Nagyon komolyan, egészen másként kell figyelni a munkára, feladatainkra, de főként a realizálódásra. Hogy »el legyen végezve« — képes­ségeinkhez mérve a legjobban — ami ránk van bízva. Ne­héz, bonyolult gazdasági hely­zetben kell törekedni a haté­konyság növelésére, s ez min­denekelőtt a különböző szin­tű vezetőktől kíván meg a ko­rábbinál lényegesen követ­kezetesebb és célraorientált vezetői stílust, módszert. — Meghatározó jelentőségű­nek tartom — az adott körül­mények és a munkatársakban rejlő hozzáértés ismeretében — a kérdés emberi oldalát. Minden tevékenység mögött, akár jó, akár rossz, emberek állnak. Jó lenne, ha el tud­nánk érni, rajtunk múlik, hogy beosztástól, szakmai hovatartozástól függetlenül az emberek együtt akarjanak ten­ni a közös célért, bizalommal legyenek egymás iránt, s ne mozgósítsanak hiábavalósá­gokra értékes energiákat... — Közelebbről? — Például a fölösleges pa­­pírmunkára célzok. Mennyi jobb felhasználásra érdemes energia fekszik olyan jelenté­sekben, »kigyűjtögetésekben«, amelyek felhasználhatósága az adott időpontban enyhén szól­va kétséges. Nem vagyok híve a »zsebből ügyintézésnek«, hi­szen a célok megvalósításához fegyelem kell, ehhez pedig a felelősség pontos, egyértelmű meghatározása. De sikerezetten káros, hogy szobák, osztályok rendszeresen leveleznek egy­mással minden apróságról, hogy adott esetben föl lehessen mutatni a semmit. — Meg kell szűnnie a »nem az én asztalom« féle szemlé­letnek. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy egy asztal­nál ülünk, s rajtunk múlik, hogy lakomát tálalunk-e fel, vagy csak az üres tányérokat nézzük... — A hasonlatnál maradva, konkrétan mi kell ahhoz, hogy ne maradjanak üresen a tá­­nyérok? — Néhány általános kérdés­ről, követelményről már szót váltottunk. Egy ilyen cikk ke­retében lehetetlen minden lé­nyegest felsorolni, részletesen elemezni. Mégis — a teljesség igénye nélkül — megemlítenék néhány elsőrendűen fontos, je­lentős konkrét feladatot. A Pakson végzendő gyártási és — a korábbiakhoz képest meg­növekedett — szerelési fel­adatok végrehajtása, a Magyar Viscosa Gyárban a vízlágyító és a tápházi berendezések fo­kozott ütemben történő szere­lése, a tervben szereplő, nem rubelelszámolású export-köte­­lezettségek teljesítése, a Bábol­nai Állami Gazdaságnak szál­lítandó több, mint félezer thermogenerátor határidőre és jó minőségben történő le­gyártása.­­ Bízom abban, hogy a a gyár kollektívája, érezve a mindenkire háruló fokozottabb felelősséget, együtt gondolko­dással, együtt cselekvéssel akarja megoldani problémáin­kat, enyhíteni gondjainkat — fejezte be az interjút dr. Kat­zer Károly. Juhász Erzsébet „... ha mindenki a lehető legtisztességesebben és legfegyelmeze­­tebben dolgozik a maga területén ...” (A képen Zámbó János). Lehet-e kevés baleset? EG: egyre kevesebb Az Energetikai Gépgyár — immár a 178. évével — nem­csak a vállalaton belül, ha­nem az országban is a legré­gibb, legpatinásabb gyárak közé tartozik. Történetéről a Malomszitától a hőerőműig cí­mű (vállalati kiadás) könyv számol be részletesen. Ameny­­nyire felemelő a nagy ipar­­történeti múlt, annyira lehan­goló, hogy a gyár eszközein és épületein is meglátszik ez a »nagy öregség«. Az elmúlt 15 évben számta­lan terv és javaslat készült a gyár rekonstrukciójára. A megvalósulásig azonban egyik sem jutott el: nem a szándék hiányzott, hanem a pénz és a kivitelező erő. Az 1970-es évek közepére az állagok — külö­nösen az épületek — nagy mértékű leromlásához vezetett az a körülmény, hogy a meg­előző időszakban már a szin­ten tartáshoz — állóeszköz­fenntartáshoz — sem volt ele­gendő fedezet. A rekonstrukció elmaradása, valamint az, hogy az állagok szinten tartása sem volt rend­ben, odáig vezetett, hogy a század elején épített — és 1946-ban részben rendbehozott — kazánműhelyt 1976-ban életveszély­esség miatt le kel­lett állítani, a megmunkáló műhelyben pedig nagyobb eső­zések alkalmával a munkát szünetelteni kellett. A kiesett 1600 négyzetméter alapterületű kazánműhely — 4 emelőgéppel —, valamint a megmunkálóműhely állaga és zsúfoltsága az egyébként sem megfelelő munkafeltételeket tovább rontotta. Kedvező és időszerű válto­zást hozott az 1978. és 1979. évi nagyobb fejlesztési és ál­lóeszköz-fenntartási keret. Lehetőséget adott arra, hogy az időközben megszüntetett ön­töde helyett korszerű kazán­­­műhelyt építhessünk, egyben több emelőgépet is sikerült korszerűsíteni, illetve felújítás­ni. A megmunkálóműhely te­tőszerkezetének felújítására is — a több éves sikertelen kí­sérlet után — végre sor kerül­hetett. Ezek az intézkedések — bár jelentősek, csak a kezdeti lé­péseknek tekinthetők, számta­lan probléma vár még megol­dásra. A törekvések biztatóak és reménykeltők: az öreg gyár végülis megújul. Akkor hát jöjjenek a té­nyek. A három napon túl gyó­gyuló üzemi balesetek alaku­lása az Energetikai Gépgyár budapesti gyárában — szere­lés nélkül — a következő: 1975- ben 60 baleset; 1160 kiesett munkanap (43,4 ezrelék); 1976- ban 63 baleset; 1047 kiesett munkanap (47,3 ezrelék); 1977- ben 65 baleset; 2428 kiesett munkanap (54,4 ezrelék); 1978- ban 45 baleset; 763 kiesett munkanap (38,5 ezrelék); 1979. I—XI. hónapjában 30 baleset; 614 munkanap esett ki a termelésből; ez 27 ezrelék (a cikk leadásáig). Az utóbbi két évben jelen­tősen csökkent a balesetek száma, ez­­azonban nem azt jelenti elsősorban, hogy az üzemekben javult meg ilyen nagyszerű mértékben a meg­előző tevékenység — bár két­ségtelen, hogy van javulás —, hanem­ az öntöde megszűné­sével a legbalesetveszélyesebb munkatevékenység szűnt meg. (Az öntödében a legradikáli­sabb intézkedések ellenére is 100—120 ezrelék között volt a balesetelőfordulási arány, ami a gyári összesítésben a koráb­bi években igencsak megmu­tatkozott.) A balesetek elemzéséből itt is megállapítható, hogy — bár az eszközök nem kifogás­talanok, a technológia is hagy kívánni valót maga után —, a balesetek túlnyomó többsége nem műszaki hiányosságokból, hibákból, előre nem látható bonyolult tevékenység miatt, hanem figyelmetlenség, gon­datlanság miatt következett be. Erre utal az a tény, hogy a megtörtént baleseteknek há­romnegyede lábsérülés volt, és az anyagok esése, vagy eldő­­lése miatt következett be. Sok esetben előfordult, hogy a dolgozók a kiadott védőfel­szerelést nem használták (er­re utal az is, hogy sok a Téglás István vállalati biztonságtechnikai megbízott szemsérülés, vagy pl. a hallás­védő vatta mellőzése, pedig a megvizsgáltatott 67 dolgozó közül 32-nél már halláskáro­sodást állapított meg az orvo­si vizsgálat). A balesetek megelőzésében, a morális szemlélet kialakítá­sában jelentős változást idé­zett elő az, hogy a vállalatnál, az év első felében minden ve­zetőt — csoportvezetőig bezá­rólag — a biztonságtechnikai ismeretekből levizsgáztattak. Felelevenítettük az ezzel kap­csolatos feladataikat, kötele­zettségeiket, ezen keresztül a felelősségüket. A munkavédelmi őrmozga­lom, a KISZ bekapcsolódása a munkavédelembe, a fiatalok differenciált oktatásának el­rendelése együttesen hozzájá­rult a balesetek csökkenéséhez A dolgozók maguk is egyre jobban érzik és érzik, hogy a munkavédelem elsősorban és döntően az ő érdekükben van, és a balesetek megelőzésében, a biztonsági fegyelem megte­remtésében kötelességük is te­vékenyen részt venni. EGYÜTTMŰKÖDÉS

Next