Együttműködés, 1982 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
•• Önmagunknak bizonyítunk Aligha akad olyan ember, aki ne vezetett volna naplót gyerekkorában. Beleírta a titkos, rejtett gondolatokat, az első szerelem élményeit. A féltve őrzött kis könyvbe belekerültek a napi események, örömök, bánatok. Napjainkban is íródnak naplók. Nemcsak „tinik”, felnőtt emberek is rögzítik napi örömeiket, gondjaikat. De ezeket a naplókat nem rejtik el. Nincs bennük titok. Sőt, sokszor még az sem kerül lapjaikra, ami pedig oda kívánkozna. . ti Vannak brigádok, amelyeknek tagjai papírdarabokra, cetlikre jegyzik fel mindazt, aminek a naplóban lenne a helye, így a napló üresen marad mindaddig, amíg el nem érkezik az értékelés ideje. Minden brigádtag tudja, hogy ez mit jelent: ilyenkor még a brigádnaplót is megnézik azok, akik azelőtt még a brigád felé se néztek... Tény, ami tény: a brigádnapló ez esetben nem tanúsíthatja, mennyire szocialista az illető brigád, hiszen — mint már említettük — a napló üres. Jó néhány brigád „füzetkéjében” viszont nehéz lenne üres helyet találni. Gyöngybetűkkel írt sorok tanúskodnak a brigádélet valamennyi eseményéről: a termelési sikerekről, a kulturális vállalások teljesítéséről. A mozi-, színház-, tárlat- stb. jegyek gondosan, szépen beragasztva bizonyítják: ezek a brigádok nemcsak a termelésből vették ki derekasan a részüket: tanulnak, művelődnek is. A baj csak akkor kezdődik, ha a sokféle jegy láttán valaki megkérdezi a brigád tagjaitól: mely darabokat, filmeket látták, mi a véleményük az előadókról, az alkotókról? Bizony jobb, ha a válaszokat nem írják a brigádnapló lapjaira. Mert előfordul, hogy a naplóba nagy műgonddal beragasztott jegyek sohasem láttak jegyszedőt, tulajdonosaik pedig színházi előadást... Szerencsére nem ez az általános. A különböző díszítő elemeik, jegyek nélkül is lehet tartalmas egy brigádnapló. A minap egy beszélgetésnek voltam fültanúja. Kis csoport várt a megállóban egy távolsági buszra, a munkaidő utáni csúcsforgalomban. Valószínűleg egy közeli gyár dolgozói lehettek s úgy tűnt, másmás brigád tagjaiból verődtek össze. Beszélgettek erről, arról, szóba került a brigádnapló is. Szavaikból kiderült: egyik-másik naplóba a brigád vállalásai, feladatai, azok teljesítésének eredményei találhatók. Emellett feltüntetik a hibákat is. Indokolják, hogy mit, miért nem tudnak véghezvinni. A sapló említést tesz közös élményekről is, de csak pár mondat erejéig. A brigád számára nem a formaságok a fontosak. „Mi önmagunknak bizonyítunk” — mondta határozottan egy fiatal lány, mintegy véget vetve a beszélgetésnek. A brigádnapló alapján időnként értékelik a brigádokat. De az értékelők elé nem mindig a valóságos kép kerül. Talán, ha ők is megértenék a forma és a tartalom viszonyát , a brigádnapló reálisabb segítséget nyújthatna a brigád megítéléséhez. Hát még, ha időnként segítséget is adnának ahhoz, hogyan kell vezetni... Szatmári Judit Találj a tízesbe! Talán nem sokan tudják, hogy 1981 tavasza óta budapesti gyárunkban MHSZ lövészklub működik. A lőpályát KISZ-esek, MHSZ-tagok és szocialista brigádok társadalmi munkában építették, alakították ki egy eddig kihasználatlan pincerészből. Ezután már természetes volt, hogy a KISZ-bizottság versenyt hirdetett, tagjai mérjék össze tudásukat, ügyességüket. Először alapszervezeteken belül indult a verseny. Volt olyan fiatal, aki életében először fogott kezébe, puskát. A szabályokat, a fegyver kezelését Varga László, az MHSZ helyi klubvezetője türelemmel magyarázta az újoncoknak. Szabályos lőlapokra, 10 méter távolságra kellett lőni légpuskával. A 10 méter nagyon kis távolság, de beletalálni egy akkora körbe, mint egy kétfilléres, ráadásul a közepébe, nem könnyű feladat! És mégis sokaknak sikerült! Ez a játék, mert tulajdonképpen játéknak indult, nagy sikert aratott fiataljaink között. A KISZ-esek elhatározták, versenyezzenek tovább az alapszervezetek legjobbjai egymással. A verseny ugyanolyan jókedvvel és lelkesedéssel folytatódott. Egy fiatal mama mesélte: otthon nagyot nőtt a tekintélye fiai előtt, amikor megmutatta lőlapján a tízes találatot. S hogy nemcsak a KISZ- esek élvezték a vetélkedést, hanem a lőpálya kialakításában segédkező szocialistabrigád-tagok is — erről előző számunkban már beszámoltunk. P. M. 2 EGYÜTTMŰKÖDÉS Kiskunfélegyháza Együtt nyugdíjasainkkal A szakszervezeti bizottságtól azt a számomra kedves feladatot kaptam, hogy segítkezzem a nyugdíjasaink évente „megrendezett” fogadásánál, megvendégelésénél. Elnézem most a találkozás örömétől, egymás látásától szinte megfiatalodó arcukat, de azt is észreveszem, hogy egynémelyik lépése a tavalyi találkozás óta bizonytalanabbá vált. Nézem kedves öregjeinket és elgondolkodom. Bizony, még nem is olyan régen keresni kellett a nyugdíjas állást protekcióval, hízott liba, sonka „közbenjárásával”. Ma keresni kell a nem nyugdíjas munkakört. Kevés van ilyen (alkalmi munkás, maszek segédmunkás). Hivatalosan szólva: ma Kiskunfélegyházán 214 nyugdíjas szerepel a nyilvántartásban. De ez nemcsak papíron van meg, mint valami szokásos, statisztikai adat , hanem élő kapcsolatot alakítottunk ki nyugdíjasainkkal. Ez sokféle módon és formában megnyilvánul. A minden évben a már szinte ünneppé váló találkozón túl — a közös kirándulások, üdültetés, segélyezés, közvetlen segítségnyújtás,jogsegélyszolgálat, nyugdíjasok klubja stb. — mind mind megannyi olyan mozzanat, amivel segíteni akarunk és segítünk is a valamikor, nem is olyan régen értünk és velünk dolgozóknak. A legutóbbi példa: a Németh Marika-estre is kihoztuk a jelentkező nyugdíjasokat gyárunkba. Gépkocsi ilyenkor van, a szállítási osztály ezt biztosítja. A buszvezetőtől kezdve a nyugdíjas-ügyintézőig és a KISZ-ügyeletesig mindenki udvarias, előzékeny és türelmes. Mert ez utóbbi is kell mind a két fél részéről, hiszen többen, különféle kérdésekkel keresik meg a gondjaikkal foglalkozó munkatársakat. „Nekem Cserkeszőlőre beutaló kellene.” Jön a szíves útbaigazítás: „Tíz forint egy napra, mikor lenne esedékes?” Humanitás, emberszeretet jellemzi ezeket a nyugdíjasainkkal foglalkozó munkatársainkat. A portás mosolyog rájuk. „Tessék bemenni, Józsi bácsi.” A legutóbbi, a novemberben tartott vállalati nyugdíjas-találkozón a vezérigazgató és a vszb titkára mondott kedves köszöntőt. S hogy ne csak „igével éljen” az ember: az ebéd finom, a sör hűtött. Akonyhavezető és munkatársai örülnek, hogy ízlik az ebéd. Ez az ő sikerélményük. Kis dolgok, nagy örömök ezek Kedves KISZ-es lányok tálalják fel az ebédet. Ismerve nyugdíjasaink életkörülményeit — és megkülönböztetve kis és nagy gondjaikat — ez alkalommal is nagy többségük soron kívüli segélyt kapott. Ebéd után vidám tetejére mindenfelé. Itt a pártbizottság titkára, ott a vezérigazgató, amott a vszb titkára látható egy-egy csoportban. Haza is a busszal mennek. A buszvezető pontos, türelmes és kedves. Igen, ő is nyugdíjas lesz egyszer. Mint az emberek többsége. Fekete Ferenc Tériké „elfutó” napjai Frissen, csinosan, mint mindig. Bizonyára ez volt a benyomásuk az EG 1981. november 7-i ünnepségén résztvevőknek, amikor Déri Józsefné, Tériké, a szakszervezeti bizottság politikai munkatársa átvette a kiváló dolgozói oklevelet, immár a harmadikat, korábbi SZOT-oklevele mellé. És nagyon megérdemli — bizonyára ezt is hozzátették gondolatban. Ha valakiről elmondható, hogy közismert ember — Dériné, Tériké az. Talán nincs is senki a gyárban, aki ne ismerné barátságos mosolyát, jóindulatát, szolgálat- és segítőkészségét. És őszinteségét: ha teljesíthetetlen kívánságokkal — ilyen is van! — keresik meg a szakszervezeti bizottságot, nem kelt oktalan reményeket. Azt mondja: ez nem megy. Keressünk más megoldást. Vagy sokoldalúságát, ügyeket intéz, az írógéphez fordul, telefonon ad felvilágosítást, tárgyal, beszélget, meghallgat — néha ez is nagyon jólesik! —, megmondja, hogyan tovább, ha nem ide tartozik a dolog; öt, üresnek látszó percben iratokat rendez, szortíroz. Néha fölvetődik az emberben: hogyan lehet ennyi mindent figyelmesen, jól, koncentráltan és gyorsan csinálni? Pedig ez csak a „felszíne” az egésznek. Munkája tartalmas és sokrétű. Mindent csinál — mondja róla Manhertz János, az tiszk titkára. Igen megbízhatóan, felelősséggel és kötelességtudóan. Mindent csinál? Néha ez okozza a félreértéseket. Sokan azt hiszik, Terike titkárnő. Nem tudják, valójában mi a dolga, és a szívesen vállalt egyéb feladatokat — amik nem tartoznának a munkaköréhez — vélik a „főhivatásának”. (Tényleg csak zárójelben: Tériké nem nézi le, nem becsüli le a titkárnői munkakört. De azt mondja: disztingváljunk. A tény az, hogy politikai munkatárs vagyok a szakszervezeti bizottságon és nem titkárnő. Igaza van!) Nézzük tehát: mi a feladata? Gyakorlatilag minden munkában segíti, adott helyzetben tehermentesíti az oszk titkárát. A munkaköre önálló. Megszervezi a különféle szakszervezeti rendezvényeket — a meghívó szövegét csak el kell neki néhány adattal mondani, megírja, továbbítja azt az illetékesekhez. Termet, helyiséget biztosít. A különféle előzetes, írásos anyagokat (a tanácskozásokhoz) eljuttatja a tisztségviselőknek, szétosztja az újságokat, a Vasast és az Együttműködést; önállóan intézi a dolgozók utazási kedvezményeit; elkészíti a testületi ülések jegyzőkönyveit. A Vasas Szakszervezet által kiadott irattározási szempontok szerint osztályozza az ügyiratokat. Postát bont; a felmerülő ügyek nagy részét, a levelekre válaszolás többségét saját hatáskörében elintézi, néha csak aláírásra megy a titkárhoz, aki az idejének nagy részét más, fontos teendőkre fordíthatja ezáltal. Például: csak azokat az ügyeket veszi kézbe, amelyek „felsőbb” szintű egyeztetéssel oldhatók meg. És nagyon sokat segít Tériké akkor is, amikor Manhertz Jánost a hivatása vidékre szólítja, a szerelési munkahelyekre megy, vagy bármilyen okból távol van. Akkor Tériké — „a szakszervezet nem állhat meg” — a teendőkből sokat önállóan elintéz. Jó értékítélete van, nagy helyismerete és emberismerete, jó a kapcsolata mindenkivel, az ügyes-bajos dolgokat türelemmel és eredményesen intézi — mondja Terikéről a „főnök”. Ennél többet, egy ilyen fontos, főleg az érdekvédelemmel kapcsolatos munkakörben, talán nem is lehetne mondani munkájának elismerésére. Ki hinné, hogy már tizenöt éve dolgozik a gyárban? Középfokú végzettsége van, a Kőolaj- és Gázipari Tröszttől került az EG-be, a munkaügyi osztályra. Különböző beosztásokban — termelési és munkaverseny-felelősként is — dolgozott évekig.Három éve dolgozik a szakszervezeti bizottságon. Innen tehát a sok tapasztalat, emberismeret. — Itt nagyon sok az azonnal megoldandó, az előre nem látható feladat — tájékoztat gyakorlati munkájáról. — Mikor reggel bejövök, még nem tudom pontosan a napi beosztást, hiszen annyi minden történhet. Hozzáfogok valamihez, jön valaki, elpanaszol valamit, na, akkor azt próbálom elintézni. A lényeg: amit lehet, meg kell oldani. Még azt is néha, ami nem a mi feladatunk. Az emberek bíznak bennünk — értük vagyunk, kötelességünk segíteni, ahol csak lehet.Állandóan emberekkel kell bánni. Ha néha fárasztó is, azért vállaltam ezt a munkát, mert szeretem. Még akkor is, ha időnként nincs látszata. Mert ilyen ennek a munkának a természete. Egyszer kérte, a Manhertz elvtárs, írjam le, mit is csinálok, össze próbáltam szedni — végül magam sem hittem el, mennyi mindent végzek naponta. Óriási a forgalom — és óriási a bizalom. — A dolgozók nem szeretnek várni — folytatja —, és igazuk van. Nem az a cél, ho°v az ügyek intézésével értékes munkaidő menjen el. Mihamarabb a végére kell járni. Vagy például az értekezletek. Úgy igyekszem intézni, hogy minél kevesebb idő menjen el ilyesmire, hogy ne rángassuk fölöslegesen az aktivistákat. Velük is jó a munkakapcsolata. Akkor érezte ezt először, amikor egyszer megtört a jég. Nem azt kérdezte valaki, hogy „mikor jön be a Manhertz elvtárs”, hanem leült és elmondta a búbánatát... Mert azért, hiába volt Teriké termelési és munkaverseny-felelős évekig, neki is bele kellett jönnie az újabb témákba, meg kellett szoknia, az újabb munkakört. Beszélgetnénk még sokáig — éppen arról van szó, hogy Csepelről jár be, egy-egy órát utazik oda-vissza, és az utolsó éves óvodás kisfiával nagy izgalommal készülnek az iskolára —, amikor egyszerre hárman is benyitnak ... Nem az a lényeg, hogy mi az a munka, hanem az, hogy meglegyen, így búcsúzik. Juhász Erzsébet Örményesi kép: Polgár Sándor kiváló dolgozó az olajégőműhelyből