Félegyházi Hírek, 1989 (2. évfolyam, 1-25. szám)

1989-01-24 / 2. szám

ÉVFORDULÓ Néhány napja múlt, hogy egy évvel ezelőtt a jobbra törekvő ösz­­szefogás eredményeként útjára bocsátottuk a Félegyházi Hírek cí­mű, kéthetenként megjelenő váro­si újságot. Az egy esztendő arra késztet, hogy — mint az élet szin­te valamennyi területén — mérle­get készítsünk arról, vajon mit si­került elérnünk céljaink közül, melyek azok, amelyeknek valóra­­váltásával adósok maradtunk, s főleg mindezek ismeretében ho­gyan, merre szándékozunk tovább lépni. Azt talán öndicséret nélkül el­mondhatjuk, hogy nem kis szerve­ző munka árán, a társadalmi ak­tivisták, a városukat szerető, azért tenni is kész félegyháziak lelkese­désének eredményeként az egy évvel ezelőtt indított újság stabi­lizálódott, szerves részévé vált az itt élő emberek tájékoztatásának. Az olvasók várják megjelenését, s azon „melegében” viszik, amint kijött a nyomdából. Ha ezt néz­zük, akár elégedettek is lehetnénk, különösen akkor, amikor tudjuk: a múlt év november 25-én meg­tartott városi pártbizottsági ülésen elismerő vélemények hangzottak el az újságról. De nem csak elis­merés volt. Kaptunk kritikát, tá­mogató jellegű észrevételeket is. Nem először. Korábban, a június 1-jén tartott tanácsülésen szintén szóba került a Félegyházi Hírek. Milyen kifogások, vélemények, javaslatok hangzottak el ezeken a fórumokon? Időrendben haladva megemlítjük, hogy a tanácsülés a tájékoztatás javítását, felelősségé­nek növelését fogalmazta meg, a Félegyházi Hírekről szólva pedig igényelte a pontosabb, folyamatos információt, az olvasói levelek és az arra adott válaszok egyidejű közlését. A városi pártbizottságon aránytalansággal marasztalt el bennünket az egyik felszólaló, mondván, hogy a lapot fenntartó szervezetek, gazdaságok „méltán várják el a megszüntetett belső la­pok profiljának következetesebb, arányosabb teljesítését”. Más ész­revétel a várospolitikai tájékozta­tás fontosságát, a város egész la­kosságát érdeklő írások közlését, szorgalmazta. Mindezeken túl — mintegy a lap eddigi működésének összegezéseként — köszönet is el­hangzott és biztatás a munka foly­tatására. Ilyen körülmények között le­het-e okos a szerkesztőbizottság? Nem könnyű, de folyamatosan megkísérelni mindenképpen szük­séges, a bölcsességre való törekvés kötelességünk. Természetesen mi is nyitottabbak, a gondokra érzé­kenyebbek, az eredményekre fo­gékonyabbak akarunk lenni. Ugyanakkor tudjuk: olyan újsá­got nem szerkesztettek még a vi­lágon, amellyel mindenki egyfor­mán elégedett. Bennünket is, mint minden szerkesztőt, elsősorban és talán kizárólag az olvasói igények minél teljesebb kielégítése vezérel, s az ilyen irányban figyelmeztető kritikát, bírálatot tisztelettel meg­köszönjük és igyekszünk haszno­sítani. Kezdettől ez a törekvésünk. Csakhogy néhány tényezőt (mondhatnám objektív körül­ményt) sajnos figyelembe kell venni. Az első, hogy a Félegyházi Hírek kéthetenként megjelenő új­ság. A folyamatos, tehát naprakész tájékoztatás már itt kényszerűen csorbát szenved. S ezt azzal együtt mondjuk, hogy az igény jogossá­gát elismerjük, sőt e nagy időkö­zök ellenére törekvésünk, hogy a város életében fontos, meghatáro­zó folyamatokat kövessük, jobb esetben a lakossági érdekeket fi­gyelembe véve, helyes irányba befolyásoljuk. Ez eddig is mód­szerünk, gyakorlatunk volt, de tudjuk, itt is vannak pótolni való­ink. A másik nem kevésbé fontos „objektív körülmény”, hogy hi­ányzik egy függetlenített, szak­képzett újságíró, aki főmunkaidő­ben, hivatásszerűen szervezné, szerkesztené az újságot, itt élve­­lakva Kiskunfélegyházán. Az első, a kéthetenkénti megje­lenést egyelőre aligha tudjuk meg­változtatni, pontosabban nem sok az esély arra, hogy gyakrabban vehessék kézbe az olvasók a lapot. Talán a jelenlegi szerkesztőbizott­ság és a szerzők (akik jobbára fő­hivatású munkájuk mellett írnak) nem is győznék erővel azt, hogy hetenkénti újságot állítsanak elő. De ez a gond megoldható lenne, ha főállásba sikerülne egy újság­írót Kiskunfélegyházán letelepí­teni, befogadni. Ahhoz ugyanis, hogy valóban jó városi újság ké­szüljön, elengedhetetlen, hogy aki írja, szerkeszti, benne éljen a vá­ros hétköznapjaiban és ünnepei­ben. Tudjuk, hogy olvasóink szeretik, magukénak vallják a lapot. Sze­retnénk, ha több levelet írnának, mert — erre ígéret és igény is van — az illetékes városi vezetők, szakemberek készséggel várják az olvasói érdeklődést és készek a válaszra, bármilyen közérdekű ügyben. Nem könnyű gazdálkodni a hellyel, a kéthetenkénti négy ol­dallal. Sok olyan területe van az életnek, amely talán több nyilvá­nosságot érdemelne, de csupán vil­lanásszerűen tűnik fel olykor-oly­kor. Ez arra sarkall bennünket, hogy javítsunk az arányokon, tö­kéletesítsük munkánkat. Ehhez kérjük a városszerető fél­egyháziak segítségét, a lapot két­hetenként kezükben tartó olvasó­ink leveleit, javaslatait, ötleteit. Ilyen gondolatokkal indítjuk a Félegyházi Hírek második évfo­lyamát. Gál Sándor Munkásgyűlés az Április 4. G. M. központi gyárában A­z év második mun­­kanapján kora reg­gel az I-es üzemben gyü­lekeztek a Központi Gyár dolgozói, ahol Szabó Lajos vezérigazgató köszöntötte a munkásgyűlés résztvevő­it, üdvözölte Ormándi Já­nost, a városi pártbizottság titkárát, majd így folytat- ben is­­ta: — Ismét elmúlt egy esz­tendő. Kemény munkával, sok gonddal teli évet tu­dunk magunk mögött, de a nehézségek ellenére is megvalósítottuk azokat a célkitűzéseket, amelyek biztosítják a kollektíva, a vállalat jövőjét. — Mit várhatunk 1988- tól? — tettük fel a kérdést a múlt év elején. Nem volt könnyű a válasz, egyben azonban biztosak voltunk, és ígértük, lesz munkánk.­­ Sok munkánk volt. Több, mint ami szükséges és tar­tósan vállalható. Ez jó volt, mert ez tette lehető­vé, hogy 1988. évi tervün­ket egy milliárd 21 millió forintra teljesíteni tudtuk, és hogy ezen belül tőkés exportunkat túl is teljesí­tettük. ígértük, hogy nem kell senkinek — ha teljesítmé­nye változatlan marad — attól tartania, hogy nettó jövedelme csökken. A sok munkásból adódott lehető­ség a teljesítmények növe­lésére, melynek eredmé­nyeképpen közel 10 száza­lékkal nőtt az átlag­jöve­delem is. Hölgy ezt nem adták olcsón? Igaz. De több, fegyelmezettebb és jobb minőségű munka árán juthattunk hozzá a sze­rény többletjövedelemhez is. És így lesz ez a jövő­Az 1989-es esztendő sem ígérkezik könnyebbnek. Az biztos, hogy továbra is sok munkánk lesz. Kell is, mert ebben az évben sem lehet kevesebb az árbevé­telünk, mint 1988-ban volt. Az adóval összefüggő sza­bályozó változások jelentős gondokat okoznak a ter­melés jövedelmezőségében. Az 1989-es tervszámok még nincsenek véglegesítve, de az már meghatározható, hogy kevesebbet nem ter­melhetünk. Befejezett ipari árbevé­telünk nem lehet kevesebb 1 milliárd 20—25 millió fo­rintnál. A gazdaságosságot előtérbe helyezve, tőkés exportunkat célszerűnek látjuk 130—135 millióra nö­velni, a szocialista export 400—495 és a belföldi ter­mékek aránya mintegy 395—400 milliós nagyság­ban eredményezhetnek egy igen szerény nyereséget. A bérfejlesztésre mintegy 5— 10 százalék között van le­hetőség. A szerény ered­ményeket is igen szigorú takarékos gazdálkodással tudjuk csak elérni. Tovább kell fejleszteni érdekeltsé­gi rendszerünket, minden­kit teljesítménye alapján kell, hogy értékeljünk, és megítéljünk. Ezután Ormándi János, az MSZMP városi titkára köszöntötte a gyár dolgo­zóit. Elismeréssel szólt a vállalat dolgozóinak mun­kájáról és ismertette a vá­ros ipari és mezőgazdasági üzemeinek eredményeit. A pártbizottság nevében azt kérte, hogy az 1989. évi célkitűzéseket sikerrel vált­sák valóra a gyár dolgozói. L. M. Ormándi­­János beszél A résztvevők egy csoportja (Fotó: Vidékiné) Mindennapi kenyerünkért Aki reggelenként a Rom­­hányi János utca környé­kén jár, az mindenkor érezheti a friss kenyér il­latot. Itt van ugyanis a ti­­szaalpári Tiszatáj Mg. Tsz. „sütő üzeme”. Évtizedek óta süti a finom igazi házi kenyeret. A gépi dagasz­­táson kívül, minden más műveletet kézi erővel vé­geznek. Évente 4500 mázsa kenyeret sütnek itt, és mi­re az üzletek kinyitnak, a friss kenyerek már ott vannak a polcokon. Vala­mikor 8 ember dolgozott itt, jelenleg a létszám 3 fő. H. I.

Next