Félegyházi Hírlap, 1920 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1920-08-08 / 33. szám
a kommunista ügyek tárgyalásának folytatása. Csütörtökön délután a törvényszék Rózsa István ügyét tárgyalta, aki a kommunizmus ideje alatt két munkásembert arra kényszerített, hogy a vörös hadseregbe lépjenek be. Bizonyítékok alapján a bíróság figyelembe véve a fennforgó enyhítő körülményeket, 3 havi államfogház büntetést állapított meg s ezt is az előzetes letartóztatásban eltöltött idővel kitöltöttnek vette. Nevezettet a királyi ügyész internálás végett az államrendőrségnek adta át. Pénteken Tóth János és Bán Mihály ügye került a bíróság elé. Tóth János a kommunizmus ideje alatt a lakáshivatalnak volt a vezetője és a háztartási alkalmazottak szakszervezetének elnöke. Több ízben izgató beszédet tartott a szakszervezet gyűlésén s arra bujtogatta a cselédleányokat, hogy burzsuj gazdákkal szemben legyenek követelődzők. Izgató tartalmú cikket írt a Félegyházi Proletár című újságban, ezenkívül pedig még három rendbeli zsarolással vádolta a vád képviselője. Mindezen cselekményeiért a bíróság összbüntetésül 3 évi fegyházra, továbbá 10 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte, ezen büntetésbe az előzetes letartóztatásban eltöltött 10 hónapot beszámítani rendelte. Bán Mihályt lázadás és zsarolás vétségeiben találta bűnösnek a kir. törvényszék s ezért 5 havi fogházbüntetést szabott ki reá, amelyet az előzetes letartóztatásban eltöltött idővel kitöltöttnek vett. Internálása felől az államrendőrség intézkedett. Szombaton és vasárnap a bíróság szünetet tartott s igy némileg kipihenve fogott hozzá hétfőn reggel Sájber Károly és társai által elkövetett bűncselekmények tárgyalásához. Ezen ügyben körülbelül 140 tanút hallgattak ki s igy ítélethirdetésre csak szerdán este került a sortatásban eltöltött 6 hetet büntetésébe beszámították. Ott reszelgett a vádlottak padján Kőrössy J Gyula volt városi aljegyző is, úgy látszott nem jól érezte magát ezen „banda“ között, de hiszen ő ilyen válogatós, mert nem is olyan nagyon régen az ellenforradalmár városi tisztviselők „bandája“ miatt is szégyelte magát Héderi és Molnár István „elvtárs“ előtt, mert nem akartak kommunista felhívásának vakon engedelmeskedni, hogy a vörös hadseregbe belépjenek. Mivel felhívásával nagyobb eredményt nem ért el, a bíróság a lázadás vétségében találta bűnösnek, ezenkívül vele szemben megállapította a zsarolás vétségének fennforgását is, amelyekért 4 havi fogházbüntetést kapott. A tárgyalások még folynak, amelyek eredményét a jövő számunkban fogjuk közölni. TÁRCA,híravatta. Halálának századik évfordulója alkalmából irta: Szerédy Sz. Imre, a kecskeméti városi zeneiskola tanára. Aminthogy a mi évezredes kultúránkban az első országos hitű úttörő apostola a regénynek Jósika, a vígjátéknak Kisfaludy K., a népszínműnek pedig Szigligeti, szintúgy a 19. század magyar zenéjének megalapítói között az első hely kétségtelenül Lavota Jánost illeti meg, aki atyja és első komolyan értékelő művelője volt a mi zeneköltészetünknek. Lavotta ősét Tinódy Sebestyénnél, a regősöknél és a virágénekek alkotóinál kell keresnünk s amint kortársai — a sírkövén is — nevezték, ő volt a maga idejének Orpheusa. Erősen kifejlett ősmagyar zenészeti tehetségtől duzzadt az ő egyénisége s a tulajdonképeni magyar műzene ővele indult meg s az e korból leszármazott magyar tánczenék, hallgató nóták, verbunkosok, palotások stb., a kuruc idők muzsikájával együtt a naiv zeneköltészetnek csodálatraméltó hajtásai, amelyeknek a magyar népdalok máig is viruló képmásai, mindmegannyi ősforrásai a mai napig fejlődött magyar zeneirodalomnak. Lavotta János tiszta magyar ősi nemesi (izsépfalvi) családból származott, szül. 1764. július 5-én, Puszta-Födémesen, Pozsony megye. Zenei tehetsége már korán megnyilatkozott s apjától, aki szintén eléggé képzett muzsikus volt, elsajátítva egy ethaást, már 10 éves korában meglehetősen hegedült is. Ettől kezdve jeles zenészek vezették be a zene tudományába, így a többek között Czisler hegedűvirtuóz, esztergomi érsek karnagya, aki a hegedüjátékban művelte ki. 20 éves korában már Bécsben tűnt fel játékával, hol számos kitüntetésben volt része és az akkori legelőkelőbb körök kedvence lett. Jó hírneve, 1787-ben Pestre jövet, már Sájber Károly és dr. Kalmár Mór vezették a tömeget múlt év márciusában a főszolgabiróság épületébe, ők szólították fel a főszolgabirákat, hogy hivatalukat hagyják el. Mikor ez sikerült is nekik, dr. Kalmár Mór az erkélyre ment és az utcán zajongó csőcseléket nagy jogi és igazságérzéstől áthatott beszéddel iparkodott megnyugtatni, azt hangoztatván, hogy kívánságukat teljesítették, a főszolgabirákat rövid uton elmozdították állásaikból s ő, a nép gyermeke vette át a járás vezetését. Ezután a járás községeit járta be, ahol hasonló beszédeket mondott és a tanácsköztársaság fenntartása érdekében izgatta a hallgatóságot. Ezen ügyből kifolyólag a bíróság Sajbert bűnösnek mondotta ki a hatóság elleni erőszak bűntettében s ezért 2 évi fegyházra, 500 kor. pénzbüntetésre, 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogának felfüggesztésére ítélte. Dr. Kalmár Mórt ugyancsak a hatóság elleni erőszak bűntettében, valamint 4 rendbeli izgatás bűntettében és 1 rendbeli lázadás vétségében találta bűnösnek a bíróság, miért is összbüntetésül 7 évi fegyház és 3000 kor.pénzbüntetéssel sújtotta, de beszámította az előzetes letartóztatásban eltöltött 10 hónapot. Kimondotta továbbá a 10 évi hivatalvesztést és politikai jogának felfüggesztését. Molnár Istvánnal ezúttal még nem végzett az igazságszolgáltatás, egyenlőre 3 rendbeli izgatás bűntettében és 2 rendbeli lázadás vétségében mondotta ki a bíróság bűnösnek és mindezért 5 évi börtönbüntetést, mellékbüntetésül 5 évi hivatalvesztést szabott ki reá és politikai jogának gyakorlását is felfüggesztette. Ganszberger Mórnak szintén része volt a főszolgabiróság elcsapásában és ezért 8 havi börtön és 200 kor. pénzbüntetést kapott, ezenkívül a bíróság 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte, az előzetes letartótmegelőzte hol szintén sok sikerrel, mint hegedűvirtuóz hangversenyezik, bemutatva néhány magyar szerzeményét és mint az akkori krónika feljegyzi, ez volt az első eset, hogy koncertteremben megszólalhatott a magyar zene múzsája. Ettől kezdve Lavotta híre gyorsan emelkedik, a közbámulat és tisztelet tárgya lesz s egyben Sándor Lipót nádor vendége. Atyjának, ki őt a jogi pályára szánta, mindez nem volt ínyére, kitagadta s minden támogatást megvont tőle, amikor is kedélyhangulata egyszerre irányt változtatott, nyakába vette az országot, megkezdvén kalandgazdag pályafutását. Petőfinek Rózsavölgyi Márkra, a 19. század utolsó trubadúrjára vonatkoztatott elégiája — „a hegedű és koldusbot“ — oreára is vonatkozik. Nem volt maradása sehol sem s hacsak tehette, került minden társaságot és legszívesebben a szabadban, erdőn, mezőn hegedült. Viszontagságos tengődésre, örökös kóborlásra kárhoztatta a sors, hóna alatt gróf Szirmaitól Olaszországban kapott Stradivári hegedűjével és hátán a kulaccsal, „Servus humillimus“-sal, — amint kedvenc borocskáját nevezni szokta — bolyongott szüntelen. 1792-ben Protasevich színtársulatához szerződött havi 15 váltóforintnyi díjazás mellett karmesternek, hol 4 évet töltött. Itt írta Lavotta „Első szerelem“ címü (Homoródi nóta) felséges hallgató magyarját, melyet Csokonai „Reményhez“ címü költeményére alkalmazott és amely a mai kor gyermekei számára Herczeg Ferenc „Ocskay brigadéros“-ában „Szerenád a Tisza-ház előtt“ címmel Kun Lászlónak vonószenekarra való átiratában lett ismét nagyon népszerű. A társulat bukása után többnyire a kiválóbb magyar nemesi családoknál (a legtöbb ideig Szabolcsban Eördög Alajosnál, id. Ábrányi Kornél atyjánál) tartózkodott és mindenütt a vendégszerető család tiszteletére hálából egy-egy zenedarabot szerzett, amelyeket ha ő maga játszott, azokba sok olyan mellékes sajátságot tudott önteni, amit azután se leírni, se utána. A zsidósajtóban is szorgalmazzák már a zsidókérdés rendezését, mielőtt a magyarság türelmetlensége kirobbanna. Ezek tájékozva vannak a közhangulat felől, tisztában vannak vele, hogy hová kell vezetnie véreik fékezhetetlen zsidóskodásainak Mert látnak. És akkor a mi saját külön butáink legbutábbjai még ott tartanak, hogy ma is gyártogatják az alkalmi hülye vicceket az ébredezőkről, mintha azok is csak tréfából, szórakozásból keseregnének, az ő ráutattatásukra. A komolyabb zsidók pedig hallgatnak és várják a szalmaláng kialvását. Nem hiszik, hogy az életünkről van szó ?!! — A tájékozottabbak közül azok szemtelenkednek egész nyíltsággal, akik a külföldön biztosítva érzik a bőrüket. Persze, hogy a zsidókról van szó. Valósággal tajtékzik a hírhedt Krausz Náthán Bécsben, aki, míg minta-magyar volt is — akkor Göndör névre hallgatott, — de már min játszani más nem tudott s ebben magasult ki az ő általános akkori nimbusza, így Tiszafüreden Bihari, a cigánykirály a kezét csókolta, a cigányok pedig földhözvágták hegedűjüket, mikor meghallották játszani. 1816-ban műáru-kereskedést nyitott Debrecenben, mely azonban csakhamar csődöt mondott, mivelhogy nyugtalan természete nem engedte, hogy hosszabb időre letelepedjen valahol. E kóborlások és a mértéktelen életmód után, mint elcsigázott, megőrlődött 56 éves embert érte utól a halál a zempléni „vég“-en, Tálya városában, (1820. augusztus 10.), ahol sírját — „nemes Lavotta János, híres magyar hangművész és nemzeti nóták szerzője porai felett“ — egyszerű piramis alakú sírkő jelzi. Bernáth Gáspár, az 50 es évek népszerű humoristája meg is írta teljes életrajzát és Kirch János által revidiált kéziratai nyomán műveinek nagyobb részét Káldy Gyula adta ki egyik gyűjteményében. Lavotta alkalmazta műveiben legelőször az u. n. „magyar skálát“ s instrumentális műveit, s mint a Muravölgyi emlék, Hevesi nóta, Égi háború, Mezei álom stb., csak úgy egy szál hegedűre hangjegyezte le s hagyta hátra, mert a többszólamlúság, ha érezte is, mégis távoli terület volt számára, így ezeknél inkább csak az eszme lebegett a lelke előtt. Hasonló eszményítési ösztön lengi át az 5 részből álló „Szigetvár ostroma“ című szerzeményét is (Káldy Gy. hangszerelésében még kiadatlan), mely határozott szvitnek számít s amelyet teljes joggal az első magyar „programm-zenének“ lehet nevezni. Klasszikus dalai közül — mint: Felfogadtam száz meg százszor . . ., Édes, kedves galambocskám . .., Az alföldön halászlegény vagyok én . . . stb. — még a mai napig is néhány fennmaradt és közszájon forog. De Lavotta akkor is halhatatlanná tette volna magát, ha soha mást nem irt volna, mint azt a dalt, amely átmegy fél nemzedékről nemzedékre, hogy „Cserebogár, sárga cserebogár.“ FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1920. augusztus 8. 1920.