Félegyházi Hírlap, 1920 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1920-08-08 / 33. szám

a kommunista ügyek tárgyalásának folytatása. Csütörtökön délután a törvényszék Rózsa István ügyét tárgyalta, aki a kom­munizmus ideje alatt két munkásembert arra kényszerített, hogy a vörös hadseregbe lépjenek be. Bizonyítékok alapján a bíró­ság figyelembe véve a fennforgó enyhítő körülményeket, 3 havi államfogház bünte­tést állapított meg s ezt is az előzetes le­tartóztatásban eltöltött idővel kitöltöttnek vette. Nevezettet a királyi ügyész internálás végett az államrendőrségnek adta át. Pénteken Tóth János és Bán Mihály ügye került a bíróság elé. Tóth János a kommunizmus ideje alatt a lakáshivatalnak volt a vezetője és a ház­tartási alkalmazottak szakszervezetének el­nöke. Több ízben izgató beszédet tartott a szakszervezet gyűlésén s arra bujtogatta a cselédleányokat, hogy burzsuj gazdákkal szemben legyenek követelődzők. Izgató tar­talmú cikket írt a Félegyházi Proletár című újságban, ezenkívül pedig még három rend­beli zsarolással vádolta a vád képviselője. Mindezen cselekményeiért a bíróság össz­­büntetésül 3 évi fegyházra, továbbá 10 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak fel­függesztésére ítélte, ezen büntetésbe az előzetes letartóztatásban eltöltött 10 hóna­pot beszámítani rendelte. Bán Mihályt lázadás és zsarolás vét­ségeiben találta bűnösnek a kir. törvény­szék s ezért 5 havi fogházbüntetést szabott ki reá, amelyet az előzetes letartóztatásban eltöltött idővel kitöltöttnek vett. Internálása felől az államrendőrség intézkedett. Szombaton és vasárnap a bíróság szü­netet tartott s igy némileg kipihenve fogott hozzá hétfőn reggel Sájber Károly és társai által elkövetett bűncselekmények tárgyalá­sához. Ezen ügyben körülbelül 140 tanút hall­gattak ki s igy ítélethirdetésre csak szerdán este került a sor­­tatásban eltöltött 6 hetet büntetésébe be­számították. Ott reszelgett a vádlottak padján Kőrössy J Gyula volt városi aljegyző is, úgy látszott nem jól érezte magát ezen „banda“ között, de hiszen ő ilyen váloga­tós, mert nem is olyan nagyon régen az ellenforradalmár városi tisztviselők „ban­dája“ miatt is szégyelte magát Héderi és Molnár István „elvtárs“ előtt, mert nem akartak kommunista felhívásának vakon engedelmeskedni, hogy a vörös hadseregbe belépjenek. Mivel felhívásával nagyobb ered­ményt nem ért el, a bíróság a lázadás vétségében találta bűnösnek, ezenkívül vele szemben megállapította a zsarolás vétségének fennforgását is, amelyekért 4 havi fogházbüntetést kapott. A tárgyalások még folynak, amelyek eredményét a jövő számunkban fogjuk közölni. T­ÁRCA,­­hí­ravatta. Halálának századik évfordulója alkalmából­ irta: Szerédy Sz. Imre, a kecskeméti városi zeneiskola tanára. Aminthogy a mi évezredes kultúránk­ban az első országos hitű úttörő apostola a regénynek Jósika, a vígjátéknak Kisfaludy K., a népszínműnek pedig Szigligeti, szint­úgy a 19. század magyar zenéjének meg­alapítói között az első hely kétségtelenül Lavo­ta Jánost illeti meg, aki atyja és első komolyan értékelő művelője volt a mi zene­költészetünknek. Lavotta ősét Tinódy Se­bestyénnél, a regősöknél és a virágénekek alkotóinál kell keresnünk s amint kortársai — a sírkövén is — nevezték, ő volt a maga idejének Orpheusa. Erősen kifejlett ős­magyar zenészeti tehetségtől duzzadt az ő egyénisége s a tulajdonképeni magyar mű­­zene ővele indult meg s az e korból leszár­mazott magyar tánczenék, hallgató nóták, verbunkosok, palotások stb., a kuruc idők muzsikájával együtt a naiv zeneköltészet­nek csodálatraméltó hajtásai, amelyeknek a magyar népdalok máig is viruló képmásai,­­ mindmegannyi ősforrásai a mai napig fejlődött magyar zeneirodalomnak. Lavotta János tiszta magyar ősi ne­mesi (izsépfalvi) családból származott, szül. 1764. július 5-én, Puszta-Födémesen, Po­zsony­ megye. Zenei tehetsége már korán megnyilatkozott s apjától, aki szintén eléggé képzett muzsikus volt, elsajátítva egy et­ha­ást, már 10 éves korában meglehetősen hegedült is. Ettől kezdve jeles zenészek vezették be a zene tudományába, így a többek között Czisler hegedűvirtuóz, eszter­gomi érsek karnagya, aki a hegedüjátékban művelte ki. 20 éves korában már Bécsben tűnt fel játékával, hol számos kitüntetésben volt része és az akkori legelőkelőbb körök kedvence lett. Jó hírneve, 1787-ben Pestre jövet, már Sájber Károly és dr. Kalmár Mór ve­zették a tömeget múlt év márciusában a főszolgabiróság épületébe, ők szólították fel a főszolgabirákat, hogy hivatalukat hagy­ják el. Mikor ez sikerült is nekik, dr. Kal­már Mór az erkélyre ment és az utcán za­­jongó csőcseléket nagy jogi és igazságér­zéstől áthatott beszéddel iparkodott meg­nyugtatni, azt hangoztatván, hogy kívánsá­gukat teljesítették, a főszolgabirákat rövid uton elmozdították állásaikból s ő, a nép gyermeke vette át a járás vezetését. Ezután a járás községeit járta be, ahol hasonló beszédeket mondott és a tanács­­köztársaság fenntartása érdekében izgatta a hallgatóságot. Ezen ügyből kifolyólag a bíróság Sajbert bűnösnek mondotta ki a hatóság elleni erőszak bűntettében s ezért 2 évi fegyházra, 500 kor. pénzbüntetésre, 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogának felfüggesztésére ítélte. Dr. Kalmár Mórt ugyancsak a hatóság elleni erőszak bűn­tettében, valamint 4 rendbeli izgatás bűn­tettében és 1 rendbeli lázadás vétségében találta bűnösnek a bíróság, miért is össz­­büntetésül 7 évi fegyház és 3000 kor.­pénzbüntetéssel sújtotta, de beszámította az előzetes letartóztatásban eltöltött 10 hóna­pot. Kimondotta továbbá a 10 évi hivatalvesztést és politikai jogának fel­függesztését. Molnár Istvánnal ezúttal még nem végzett az igazságszolgáltatás, egyen­lőre 3 rendbeli izgatás bűntettében és 2 rendbeli lázadás vétségében mondotta ki a bíróság bűnösnek és mindezért 5 évi bör­tön­büntetést, mellékbüntetésül 5 évi hivatal­­vesztést szabott ki reá és politikai jogának gyakorlását is felfüggesztette. Ganszberger Mórnak szintén része volt a főszolgabiróság elcsapásában és ezért 8 havi börtön és 200 kor. pénzbün­tetést kapott, ezenkívül a bíróság 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak fel­függesztésére ítélte, az előzetes letartót­megelőzte hol szintén sok sikerrel, mint hegedűvirtuóz hangversenyezik, bemutatva néhány magyar szerzeményét és mint az akkori krónika feljegyzi, ez volt az első eset, hogy koncertteremben megszólalhatott a magyar zene múzsája. Ettől kezdve La­votta híre gyorsan emelkedik, a közbámulat és tisztelet tárgya lesz s egyben Sándor Lipót nádor vendége. Atyjának, ki őt a jogi pályára szánta, mindez nem volt ínyére, kitagadta s minden támogatást megvont tőle, amikor is kedélyhangulata egyszerre irányt változtatott, nyakába vette az or­szágot, megkezdvén kalandgazdag pálya­futását. Petőfinek Rózsavölgyi Márkra, a 19. század utolsó trubadúrjára vonatkoztatott elégiája — „a hegedű és koldusbot“ — oreára is vonatkozik. Nem volt maradása sehol sem s hacsak tehette, került minden társaságot és legszívesebben a szabadban, erdőn, mezőn hegedült. Viszontagságos ten­­gődésre, örökös kóborlásra kárhoztatta a sors, hóna alatt gróf Szirmaitól Olaszország­ban kapott Stradivári hegedűjével és hátán a kulaccsal, „Servus humillimus“-sal, — amint kedvenc borocskáját nevezni szokta — bolyongott szüntelen. 1792-ben Prota­­sevich színtársulatához szerződött havi 15 váltóforintnyi díjazás mellett karmesternek, hol 4 évet töltött. Itt írta Lavotta „Első szerelem“ címü (Homoródi nóta) felséges hallgató magyarját, melyet Csokonai „Re­ményhez“ címü költeményére alkalmazott és amely a mai kor gyermekei számára Herczeg Ferenc „Ocskay brigadéros“-ában „Szerenád a Tisza-ház előtt“ címmel Kun Lászlónak vonószenekarra való átiratában lett ismét nagyon népszerű. A társulat bukása után többnyire a kiválóbb magyar nemesi családoknál (a legtöbb ideig Szabolcsban Eördög Alajos­nál, id. Ábrányi Kornél atyjánál) tartózko­dott és mindenütt a vendégszerető család tiszteletére hálából egy-egy zenedarabot szerzett, amelyeket ha ő maga játszott, azokba sok olyan mellékes sajátságot tudott önteni, amit azután se leírni, se utána­. A zsidósajtóban is szorgalmazzák már a zsidókérdés rendezését, mielőtt a magyarság türelmetlensége kirobbanna. Ezek tájékozva vannak a közhangulat felől, tisztában vannak vele, hogy hová kell vezetnie véreik fékezhetetlen zsidóskodá­­sainak Mert látnak. És akkor a mi saját külön butáink legbutábbjai még ott tarta­nak, hogy ma is gyártogatják az alkalmi hülye vicceket az ébredezőkről, mintha azok is csak tréfából, szórakozásból­­ kesereg­nének, az ő ráutattatásukra. A komolyabb zsidók pedig hallgatnak és várják a­­ szalmaláng kialvását. Nem hiszik, hogy az életünkről van szó ?!! — A tájékozottabbak közül azok szem­­telenkednek egész nyíltsággal, akik a kül­földön biztosítva érzik a bőrüket. Persze, hogy a zsidókról van szó. Valósággal taj­tékzik a hírhedt Krausz Náthán Bécsben, aki, míg minta-magyar volt is — akkor Göndör névre hallgatott, — de már min játszani más nem tudott s ebben magasult ki az ő általános akkori nimbusza, így Tiszafüreden Bihari, a cigánykirály a kezét csókolta, a cigányok pedig földhözvágták hegedűjüket, mikor meghallották játszani. 1816-ban műáru-kereskedést nyitott Deb­recenben, mely azonban csakhamar csődöt mondott, mivelhogy nyugtalan természete nem engedte, hogy hosszabb időre letele­pedjen valahol. E kóborlások és a mérték­telen életmód után, mint elcsigázott, meg­őrlődött 56 éves embert érte utól a halál a zempléni „vég“-en, Tálya városában, (1820. augusztus 10.), ahol sírját — „nemes Lavotta János, híres magyar hangművész és nemzeti nóták szerzője porai felett“ — egyszerű piramis alakú sírkő jelzi. Bernáth Gáspár, az 50 es évek nép­szerű humoristája meg is írta teljes élet­rajzát és Kirch János által revidiált kéz­iratai nyomán műveinek nagyobb részét Káldy Gyula adta ki egyik gyűjteményében. Lavotta alkalmazta műveiben legelő­ször az u. n. „magyar skálát“ s instrumen­tális műveit, s mint a Muravölgyi emlék, Hevesi nóta, Égi háború, Mezei álom stb., csak úgy egy szál hegedűre hangjegyezte le s hagyta hátra, mert a többszólamlúság, ha érezte is, m­égis távoli terület volt szá­mára, így ezeknél inkább csak az eszme lebegett a lelke előtt. Hasonló eszményítési ösztön lengi át az 5 részből álló „Szigetvár ostroma“ című szerzeményét is (Káldy Gy. hangszerelésében még kiadatlan), mely ha­tározott szvitnek számít s amelyet teljes joggal az első magyar „programm-zenének“ lehet nevezni. Klasszikus dalai közül — mint: Felfogadtam száz meg százszor . . ., Édes, kedves galambocskám . .., Az alföldön halászlegény vagyok én . . . stb. — még a mai napig is néhány fennmaradt és köz­szájon forog. De Lavotta akkor is halha­tatlanná tette volna magát, ha soha mást nem irt volna, mint azt a dalt, amely át­megy f­él nemzedékről nemzedékre, hogy „Cserebogár, sárga cserebogár.“ FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1920. augusztus 8. 1920.

Next