Félegyházi Hirlap - Félegyházi Hiradó, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-02 / 1. szám
53 szárnyalni törekszik: ki legyen a tengerek ura! . . . Bennünket közelebbről érdekel, hogy már Franciaország sem büszke rá, hogy nemtelen bosszúból Európa söpredékeit a keblére emelte s azok még ma is — tőlük telhetőleg urak ! A francia kamarában hangzott el a komoly szó, hogy Magyarország határai tarthatatlanok. Nem a részvét, a félelem beszéltet s nekünk igy biztatóbb. Magyarország még szabad prédája a rabló szomszédoknak, akik a harcokban gyávák voltak, árulással gyarapitott nagyságukat ma orgyilkos-rabló hősködéssel vélik állandósítani. — A sunyi belső ellenségek még gyakran vigyorognak, mert a keresztény kurzus még mindig jól jövedelmező — kurzus. A liberal sajtó fel fel ujjong, sőt irányítani törekszik ... A fehér terror hangja most elhalkult. Az álkeresztények és álmagyarok kurzusa azonban elég magas, piszok munkájuk értékes, nem elég gyors a kifejlődés. Mert pl. a világ-népszövetség fajtekintélye ,s igen lesülyedt, a Középeurópai Államok sem szuperálnak s a szabadkőművesek hiába próbálnak mosakodni akarni . . . Ez a mai béke . . . Csak egy halvány sugár világít a sötétségbe: Amerika új elnöke nyíltan megmondta, hogy a versaillesi béke nem béke, csak a rabló erőszak átmeneti eredménye; a népszövetség pedig az önzés kölcsönös biztosító szövetsége — volna. Az igazi béke a washingtoni béke lesz... Adjon Isten, jó Magyarok, boldog újévet — minél előbb !! A mi cipészeink, köztisztviselőink és hazánk erkölcsi újjászületése. Hogy kerül össze ez a három dolog ? A következőképen. Tessék elolvasni! Egyik köztisztviselőnk az egyik cipésznél valamilyen munkát végeztetett és mikor fizetésre került a sor, feltűnt a tisztviselőnek, hogy a mai árakhoz képest keveset számított fel a cipész. Ennek kifejezést is adott, mire a mester azt válaszolta, hogy tisztviselőknek ő kevesebbet szokott felszámítani, mert tudja, hogy a tisztviselők ma a legrosszabb anyagi,helyzetben vannak, a fizetésükből megélni és ruházkodni képtelenek. Az a tisztviselő azután vázolta a tisztviselőcsaládok nyomorát, melyen a kormány eleinte drágasági- és családi pótlékkal, majd beszerzési csoportok felállításával, a legfőbb szükségleti cikkeknek természetben való kiszolgáltatásával, a hírhedt naturáliákkal próbált enyhíteni, hogy mindezekkel azonban nagyon keveset könnyít a tisztviselők nyomorúságos helyzetén, mely napról napra tűrhetetlenebbé lesz, mivel az árak folytonfolyvást emelkednek. Rámutatott az a tisztviselő arra a veszedelemre, amely hazánkra menthetetlenül rázúdul, ha a közalkalnazottak helyzetét nem lehet javítani, mert éhen nem szoktak az emberek halni, a közalkalmazottak sem fognak éhenhalni és ha rongyos lesz a cipőjük és ruhájuk, hát szerezni fognak úgy, ahogy lehet és tudnak. És a Csonkamagyarországban csak úgy mehet majd a magyar a hivatalokba ügyes-bajos dolgait elintézni, igazat keresni, ha ajándékot visz a tisztviselő számára. Románia színvonalára sülyedünk majd le, Balkán lesz belőlünk. Ez ellen a veszedelem ellen, a közalkalmazottak erkölcsi lezüllése ellen meg kell tenni mindent. Maguk a tisztviselők, azok legjobbjai, akik 20—30 évet töltöttek el a köztisztviselői pályán, borzadva gondolnak arra és sehogysem tudnak ezzel a gondolattal megbarátkozni. De mivel sem a kormánytól nem várhatnak akkora segítséget, amely őket az anyagi nyomorúságtól megóvni, sem a társadalomtól, annak egyes osztályaitól, az iparosoktól, kereskedőktől és gazdáktól nem részesülnek semmiféle kíméletben, támogatásban, kénytelenek végre felhagyni azzal az állásponttal, mely felülről vár mindent és arra az álláspontra helyezkedni, hogy segítsenek magukon a tisztviselők maguk. Evégből elhatározták, hogy szabóműhelyt, cipészműhelyt, boltot, mészárszéket állítanak fel. Szabóműhelyünk azóta Szemere utca 6. szám alatt megkezdte működését. A mester erre azt válaszolta, hogy nincsen szükség külön műhelyekre, ő garantálja, hogy a félegyházi cipészek kedvezményes árat fognak a közalkalmazottaknak szabni, lépjen a tisztviselők elnöksége vele, mint az ipartestület cipészszakcsoportja elnökével érintkezésbe, meg lehet ezt a kérdést oldani a műhely felállítása nélkül is. Ez megtörtént és igen rövid idő alatt létrejött egy megegyezés, hogy a félegyházi cipészek mindnyájan kedvezményes áron dolgoznak a közalkalmazottaknak és ráadásul az Iparosok Anyagbeszerző Szövetkezete felajánlotta a felsőbőröket, talpbőröket és egyéb kellékeket olyan áron, amilyenen a szövetkezeti tagok kapják. Nos és ebben van hazánk erkölcsi újjászületése? Hát igen! Ha a cipészek példa általánossá válik, kiinduló pontja lehet hazánk erkölcsi újjászületésének. Mert mit tettek ezek a derék cipészek ? Adnak — anélkül, hogy viszonzásul valami kézzelfoghatót kapnának. Mi, tisztviselők, nem ígértünk a cipészeknek, semmit, nem is adhatunk nekik semmit. Ők sem kötöttek ki semmit, csak azt remélik és elvárják, hogy a tisztviselők megmaradjanak lelkiismeretes, hű, megbízható és megvesztegethetetlen szolgái a közérdekeknek. Hát, t. olvasom, nem magas erkölcsi álláspontra való felemelkedése a cipészek teljesen önzetlen cselekedete? Neik világít ez a tettük a mai züllött állapotok között úgy, mint a villám a sötét éjszakában ? Ha ezt a példát követnék mások is, a mészárosok, az asztalosok, borbélyok és a többi iparosok, továbbá a kereskedők, temetkezési vállalatok, a gyárak és ipartelepek is, az orvosok, a gyógyszerészek, az ügyvédek is, a papok és a szülésznők is, szóval mindenki, sőt ha még a gazdasági egyesületek is fel tudnának emelkedői a cipészet tigjas erkölcsi színvonalára és bölcs belátására és mindnyájan azt határoznák el, hogy ki-ki a maga szakmájában a közalkalmazottaknak kedvezményeket nyújt, ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül, csupán azért, hogy a közalkalmazottak megélhetése megkönnyíttessék, hogy azok minden idejüket, erejüket és teljesítőképességüket hivatalos kötelességeiknek szentelhessék és, újból hangsúlyozom, becsületes, tisztességes és megbízható szolgái legyenek és maradhassanak a közérdeknek, ha, mondom, a társadalom minden rétege és osztálya az önzetlenség, bölcsessége magaslatára felemelkednék : ez az erkölcsi újjászületésünknek kiindulópontja lenne. Mert ha a mi társadalmunk a tisztviselőkkel szemben tudna ily magas, ilyen nemes, ilyen hazafias, ilyen igazán keresztény szellemben eljárni, akkor ugyanezek a társadalmi rétegek egymással szemben is ugyanilyen szellemben járhatnának el. Vagyis az iparos és a kereskedő nem indokolhatná az áremelkedést azzal, hogy a gazda k is emelte a termény árát — és a gazda sem indokolhatná azt az ipari cikkek áremelkedésével. — Lehetetlen volna az egyezség az Ipartestület és a Gazdasági Egyesület között? — A mi cipészeink nemes és bölcs tette azt mutatja, hogy nem az iparosokon múlik, mert ők ingyen, kézzelfogható haszon nélkül is tudnak áldozatot hozni, hát hogyne hoznának, ha viszontszolgálatban részesülnének. És ha minden társadalmi osztály így jár el, hogy a rut kapzsisággal felhagy, nem jelentené az hazánk erkölcsi újjászületését? A köztisztviselőknek erős a meggyőzésük, hogy az aposztrofált szakcsoportok készek a cipészek példáját követni. A kereskedők köre december 26-iki választmányi gyűlésén már foglalkozott a kérdéssel és elvben elfogadta. A kivitel részletei vannak még hátra. A többi említett és nem említett szakcsoportokat ezúton kérem, szíveskedjenek erre való készségüket velem közölni, a helyet és időt kitűzni, ahol és amikor a részleteket és az eszme gyakorlati megvalósulását megbeszélhetnők. Csókán Lajos: FÉLEGYHÁZI HÍRLAP 1921. január 2. 1921. A kurzuslovagok arcképét találóbban nem örökíthetjük meg, mintha munkájuk eredményét számokba foglaljuk, a milliós vagyonok szerzésének módjára rámutatunk s a nélkülözhetetlenebb közszükségleti cikkek 1914. előtti és az 1930. év végén elért árait feljegyezzük. Mennyire lendült a — kereskedelem!— Elől (zárójelben) a régi árat, utána a mostaniak. Össze ne tévesszük!eruházat. Egy finom öltöny (angol szövetből hajdan 50—60 K), ma selejtes „prima“ 6—10,000 K, téli felöltő (80—100 K) 10-15,000 K, cipő (10 -16 K) 1200— 2000 K, csizma (10—12, úri 30—36 K) 2500 és 4000 K, kézelő párja (70—80 f) 80 K, ing (3—5 K) 500—1000 K, kalap (10 K) 700 K, nyakkendő (1-2 K) 250- 700 K, zsebkendő (10—20 f) 35 K, 1 orsó cérna (28 f) 120 K. Háztartás: 1 g búza (16—18 K) törvényes korlátozással ma még 1000—1600 K, 1 kgr. sertéshús (L20—160 K) 120 K, 1 kgr. zsir (L8Q—2 K) 220 K, 1 pár hízott liba (18—20 K), ma 1 kgr. 150 K, (de csak a szegény zsidók eszik!) 1 drb tojás (3—4 f) 7 K, 100 drb káposzta (4—5 K) 3-400 K, burgonya 1 g (160 K) 5—800 K, 1 g tűzifa (240 K) 340 K, poroszszén (2‘30—250 K) ma salak 300 K, liszt 0ás (30—36 f) maximálva 42 K, só (24 f) 14 K kilója, petróleum (finom 14—16 f) barna 60 K, lámpaüveg (8 f) 16 K. Házicseléd havi (8—10 K) 4-600 K. Böllér (, K) 200 K. Bor (40 f) 50 K. Gazdaság: Ló (4-500 K) 100—120,000 K, ökör (300 K) 80—100,000 K, sertés két mázsás (180 K) 24—30,000 K, választási malac (3—5 K) 1600 K, szekér (150—200 K) 50,000 K, kocsi (150 K) 40,000 K, ásó (80 f) 80—120 K 1000 drb tégla (16 K) 7-8000 K, 1 kgr. mész (3-5 f) 3 K. Kis lakóház (6000 K) 120,000 K. Kocsis ma 2400 K fizetés, 55 véka gabona, 3 lánc kukoricaföld, 3 line krumpliföld, 1 őszi malac, 1 kocsi szalma. Mai értékben: 22,650 K és ellátás. — Kisebb állami tisztviselő minden pótlékkal együtt 10—12,000 K és az — adólevonás, meg a család . . . Karácsonyfa hajdan 1 —2 K, ma 100— 500 K, 1 kgr. szaloncukor 300 K, gyertya (2—3 f) 4 K, közönséges mázolt baba (1 K) 200 K, francia alvóbaba 3500 K, beszélő 4000 K, kis vonat 10,000 K. Ezeket amerikaiak vásárolták mert itthon csak kiváló zsidóknak telt a békebeli 50—200 K helyett 20—100,000 K a díszítésre, — karácsonyfára ! A gazda, az iparos, no meg a zsidó (! kereskedő !) csereáron könnyen jut szükségleteihez. Mégis nyakig van panasszal mindenki. Azonban a tapasztalás mutatja, hogy soha nem látott lukszusruházkodásra korlátlanul telik, sőt ingatlanok szerzésére is — ha nem csordul, csöppen pár százezer, sőt nem ritkán néhány millió is; az ősi adósságok mird eltűntek rég. — Ellenben az agyonnyomorított középosztálynak mindent a fenti árakon kellene vásárolnia! Miből?! Ezért hallatlan, leirhatatlan a nélkülözése. Ezt a fenti adatok mellett csak lelki vakoknak szükséges még bizonyítgatni. „Mi nem dógoznak !“ mondja a kapufélfának támaszkodó Máté Pál uram. Mert szerinte csak az a dolog, ha pipál és — néha összeszidja a cselédeket ... A legfrissebb — mindig meddő! — Ígéretek fölülről most sem hiányoznak. De majd — ha már az sem lesz?! ... Akik azt a főjövedelmet ma is megmegirigylik, azoknak csak azt mondjuk Göre Gábor bíró úrral, hogy „hasonló lyukat kívánok“ . . . így fest az igéretteljes január elseje 1921-ben. Régi babona újévre. Ti órások, ti nagy mesterek! Ti nyakon fogjátok az időt, a szellemes időt és ez nem elég, mókoltok neki testet, olyant mint a miénk, kis dobogó szívvel, csavarintos ésszel, ha valaki azt találja aztán kérdeni tőletek, hol a lába, hol a keze, ti azt vágjátok rá, oh az időnek nincsen lába, kérem az idő az úgy jár, hogy