Állami Deák Ferenc gimnázium, Kispest, 1919
2 REV 98 f . Iskolánk múltja. Iskolánk mint a budapesti X. ker. tisztviselőtelepi m. kir. állami főgimnázium fiókintézete csupán egy éves múltra tekinthet vissza. Iskolánk az 1919 20. iskolai évben. A kispesti m. kir. állami főgimnázium, mint a budapesti X. ker. tisztviselőtelepi m. kir. állami főgimnázium fiókintézete 1919. szeptemberben nyílt meg, egyrészt, hogy az anyaintézet túlzsúfoltságát megszüntesse, másrészt pedig azért, hogy a kispesti, wekerletelepi és pestszentlőrinci nagyszámú tanuló ifjúságot a villamosokon ide-oda való utazástól felszabadítsa és tanulmányaik folytatását szülőhelyükön lehetővé tegye. Kispest községe a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ezen elhatározását nagy megelégedéssel fogadta és első örömében minden áldozatra késznek nyilatkozott. Az elhelyezésre vonatkozólag megígérte, hogy mihelyst a román megszállás megszűnik, a Petőfi utcai fiúiskolát a gimnáziumnak azonnal át fogja adni. A megszállás megszűnt, de az ígéret kútba esett; a gimnázium bizony csak ott maradt az egész tanévben, ahol első ízben elhelyezték: az Árpád- és Sárkány-utca sarkán levő bérházban. Ez pedig a lehető legrosszabb elhelyezés, amelyet le sem lehet írni. 250 tanulót három kis tanteremben elhelyezni, őket tanítani és minden szépre és jóra nevelni nem oly könnyű feladat, ha a tekintetbe vesszük, hogy a kispesti gimnázium párhuzamos la, Ib, IIa, IIb, Illa és IIIb osztályokból áll. A tanítás az adott három kis tanteremben csak úgy volt lehetséges, hogy a három osztályt két csoportban, váltakozva tanítottunk napi 7 negyvenperces órában, kezdve reggel 8/48-kor, folytatva délutáni 1 óra 5-ig. Mindazonáltal e mizériák közepette is a tanári kar soha nem lankadó buzgalommal látott hozzá a tanításhoz és a reá bízott ifjúság nevelését oly kitartó lelkesedéssel vette a kezébe, hogy az ifjúság magatartása szembetűnően megjavult a tanév végéig. Köszönet és hála a tanári karnak, hogy kitartó munkájával Isten segedelmével a vadoncokból értelmes, tisztességtudó és a munkát kedvelő embereket tudott faragni. Mert a lezajlott két forradalom olyan rombolásokat vitt végbe lelki és erkölcsi világukban, hogy szinte emberfelettinek látszik az a munka, melyet e lelki gyomok kiirtásánál és az erkölcsi nemesítésnél kellett végezni, hogy ismét mondhassuk róluk, hogy Isten képére teremtett lények. Az ifjúság, legalább az értelmesebbje, hálás is érte a tanári karnak; belátja és méltányolni tudja, minő szeretettel párosult szigorral munkálta az ő lelki nemesedését, gyarapította ismereteit és minden nemesre és jóra vezette, irányította értelmét, akaratát. Hogy a forradalmi züllésnek posványából lassan bár, de fokozatosan kilábol a mi ifjúságunk, tanúskodik az a körülmény, hogy hitbeli és valláserkölcsi felfogásában örvendetes a változás. Mintha rossz álomból ébredne, mely rettentő képeivel riasztotta, kezdi a mi ifjúságunk a letűnt gyászos korszak rossz képeit, benyomásait lelki világából kitörülni és új, keresztényi, krisztusi eszmékkel eltelni. Az isteni tiszteleten való megjelenés lelki örömei közé tartozik, nem nyűg, nem tehet neki többé a templomba, az iskolába való járás, örömest vesz azokon részt és nem hanyagolja el, hanem pontosan a kitűzött időben megjelenik, példás magaviseletet tanúsít, úgy hogy ritkán fordul