Munkástelepi állami polgári leányiskola, Kispest, 1929

Megemlékezés a magyar polgári iskola 60 éves múltjáról. ~ Csillogó szem! Mosolygó ajk! Lezárult újra egy iskolai év. Ked­ves jelenetet perget le a film. Jókedvű, vidám gyermeksereg tódul ki az iskolák kapuin, hogy élvezzék munkájuk eredményét. Egy meg­szokott, s mégis mindig kedves és mindig új kép, — szülők öröme, a magyar jövő reménye, — boldog, megelégedett, — néhány bűnbánó, de szent fogadást tevő arcok, — kik egy évvel megint többet tettek a haza megmentésére. Igen. Szilárdan áll a romokból összerakott hatalmas épületnek, az újonnan felépítendő országnak alapja. Biztos kézzel, erősen illesz­tették össze a téglákat az irányítók, a vezetők, a munkások, — belevíve lelküket, tudásukat, — a hit szent lobogásával, a szeretet éltető melegével, a reménnyel fűszerezve, — a nagy nemzeti szent eszme, szent cél megvalósulásáért. Kicsinyje, nagyja, egyformán ipar­kodott; jól tudja mindegyik, hogy miért tanulnak, hogy a nagy nem­zeti munkának egyik alapfeltétele a műveltség,­­ hogy erős, vagyo­nos, független nemzet csak így lehetünk, így akarják az új rügyek felvirágoztatni az ágaitól megfosztott csonka törzset, új, erős gallyakkal átölelni s újra naggyá tenni. Ezért dolgoznak, ezért ké­szülnek kis iskolai küzdelmeik után ki az élet küzdelmeibe, — isko­lai életükből ki a társadalmi életbe, — hogy meg tudják állni ott is, a gyakorlati életben is helyüket; hogy boldoguljanak s felhasználják helyes irányban fejlesztett erőiket, képességeiket a haza javára. Ez a hazafiság! Ezt tanulják, ebben nevelődnek az iskolákban, vallásos alapon álló erkölcsi és állampolgári nevelésben. Mindegyik iskolatípus ezt célozza, kezdve az elemi iskoláktól a legfelsőbbekig. Mindegyik egyformán fontos munkát végez; egyen­­ként, külön-külön talán nem látszik annak, de összhatásában a meg­épített alkotásnak mind megannyi fontos része. Állítsuk meg az élet forgó kerekét egy pillanatra, hogy az elért munka eredményében gyönyörködve, felfrissüljünk. Hagyjuk pihenni a boldog ifjúságot, élvezzék a gondtalan jelent, s erősödjenek testi­leg is, hogy mire két hónap múlva összehívja őket a munkára, to­vábbépítésre hívó szó, újult erővel, fokozott kedvvel és bízó öröm­mel folytassák azt. Mi pedig használjuk fel ezt az időt arra, hogy a múltba tekintve, erőt szerezzünk további munkánkhoz. Pillantsunk be azoknak a küzdelmeibe, akik a tanügyi munkálkodásnak alapkövét elhelyez­ték, s azt idáig fejlesztették. Mert a múltba való betekintés, — a történelem — az a tükör, amelyen át a jövőbe látva, tudunk abból hitet meríteni. S mit mutat e fényes lap? örökös küzdelem az élet; országok alakulnak, dőlnek le; népek tűnnek, jönnek; új elvek meg­­döntik a régieket, — de él az eszme: az alkotás, a tökéletesedés utáni törekvés, — mely áttöri a gátat a legnagyobb veszélyben is, mindig nemesebb, tisztultabb alakban. Ezt a küzdelmet látjuk iskolázásunk kifejlődésében is, amely szoros összefüggésben volt s van nemzetünk történelmével. Tekintsünk be a magyar polgári iskola múltjába, melynek sorsa

Next