Ellenőr, 1936 (23. évfolyam, 1-16. szám)
1936-01-31 / 1-2. szám
4 ELLENŐR próféták után szaladnak, akik a magukban felhalmozott sok keserűséget néha egészen indokolatlan hevességgel és néha a romániai magyar fajra egyenesen ártalmas irányokban igyekeznek levezetni. Ami például ott lent történik most a Székelyföldön és ami gróf Bethlen György legutolsó, gyenge parlamenti szereplésének társadalmi megnyilatkozásaként jelentkezik, ilyen magyarok propagandájának a sikere volt. Jellemző a mai uralmi rétegre az a hányaveti nagyképűség, amelylyel ezt a folytonos erkölcsi és fizikai pusztulást méltatja. Pedig nem lehet zsákba dugni egyetlen erdélyi magyar panaszt se. Nem lehet azt mondani, hogy amit ez, vagy az mond, az súlytalan és színtelen, mert a panaszkodó nem tartozik amikozénka. Ez a pökhendiség lyukat szakít a magyarság testén, amelyen át kiszivárognak a vércseppek. Itt, ebben az országban, a magára hagyott magyarság minden egyes tagjának egyformán súlya és szava van. És ha valaki azt állítja, hogy ennek a hangnak aszerint kell eljutnia a központilag berendezett kisebbségpárti gondviselés történelmi ragyogással körülvett trónusa elé, hogy ki milyen körhöz és érdekcsoporthoz tartozik, akkor kétszeresen igazat irt Boldizsár Iván, mert ez az osztályozás egyenes elismerése annak, hogy igenis van széttagozódás közöttünk. És ezt a széttagozódást nem alulról, hanem felülről irányítják. Igenis van széttagozódás és széthullás. Az inkubációs időszak most ért véget. És kifejlesztett ez az időszak az összmagyarság egész életerejére egy veszedelmes kórtünetet: az erdélyi magyarok ijesztően emelkedő csoportos vérveszteségét. Akiben csak egy kis magyar lelkiismeret van s a telt zseb és duzzadt tőgy áldásainak élvezeteiben arra is gondol, hogy a folyton gyarapodó szakadárság végeredményben a romániai magyar élet kialvásához fog vezetni, bizonyára nem szigorítja a fajárulás minősítésében sajátos erdélyi módszerekhez idomuló és ránk is kimondott ítéletét, amikor azt sürgetjük, hogy a vérveszteséget előidéző okokat nagyon gyorsan meg kell szüntetni. Miután pedig a mai magyar kisebbségi pártélet irányítói szerint az erdélyi magyar egység bizalmának egyedül ők a tulajdonosai, mellyel szemben a „lefajárulózottak" hevesen tákadó csapata viszont a saját részfelében látja a romániai magyar tábor többségét s miután a politikai irányvezetés elvének elbírálásában is épp ilyen arányt mutat fel a hadakozási készség a részekre szakadt magyar testek között , úgy tartjuk, hogy a kérdés végleges eldöntését, az erdélyi szászok példáját követve — egy romániai magyar népszavazásra kellene bízni. Meg kell kérdezni és le kell szavaztatni falvakként és egyházanként a romániai magyarságot, vajjon: 1. Hajlandó e fentartani a romániai Magyar Párt kereteit, úgy, amint azok ma fennállanak ? S ha igen . 2. Helyesli-e azt a politikát, amelyet ma ez a párt kisebbségpolitikai szempontból követ? A szavazás eredményét aztán fogadja el magára nézve kötelezőnek a kisebbségben maradt rész. Fogadja el, mint a romániai magyarság összességének politikai kátéját. Vigyük-e feltétlenül legfelsőbb ítélőszék elé a mi áldatlan, de életbevágó perünket, hogy a jelen és jövő nagy faji harcaiban az igazi egység