Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-06-30 / 46. szám

2. oldal. „ Komárom 1 Lapok44 1­920. júni­us 30, 5. Mondja ki a közgyűlés hogy a jegyzői tör­vény értelme szerint a szükséges munkaerők az állam terhére azonnal beállittassanak, mivel a jegyzői kar a felszaporodott munkálatokat tel­jesíteni nem képes. Követeljük ehelyütt azt is, miszerint mód nyujtassék arra, hogy a csupán magyarul tudó jegyzőgyakornokok,­ mint érté­kes munkaerők, a jegyzői tanfolyamot magyar nyelven is elvégezhessék. 6. A­ondja ki a közgyűlés, hogy az összes követeléseinket a segédjegyző kartársakra is értjük és küzdünk a nevezetteket megillető jogo­kért is. 7. Mondja ki végül a közgyűlés, hogy mivel keserű poharunk már csordultig megtelt, s türelmünk fonala is szakadozik, nem riad vissza semmiféle eszköz igénybe vételétől, kö­veteléseink feltétlen biztosítását illetőleg. Mi már sok ígéretet hallottunk, ezeknek ma már le­járt az ideje, egyrészt nincs is időnk arra, hogy folyton-folyvást a magunk nyomorúságos hely­zetén tépelődjünk eredmény nélkül, tehát fel­tétlenül cselekednünk kell. Utána Kü­rthy Győző terjesztene elő ha­tározati javaslatát a jegyzői továbbképzés és a jegyzők kinevezése tárgyában és memorandu­mában a jegyzői kar hely­zetének, de egyúttal a közigazgatásnak, különösen a pénzügyi köz­­igazgatás lehetetlenségeinek őszinte és bátor bírálatát hallottuk. A törvényeket és rendelete­ket nem lehet végrehajtani, mert hivatalos lap nem jár, annak nyelvét nem értik az itteni jegyzők, a rendeletek elkésve érkeznek, a ki­szabott határidő rövid és a jegyző sokszor a lapokból értesül csak a rendeletek kiadásáról. A rövid terminusokra éjszakánként dolgoznak, sokszor családtagjaik segítségével, nagyobb munkákat a községi értelmiség bevonásával, akiket külön díjazni is kénytelen nem egy eset­ben, így azután a jegyző hivatalára ráfizet. A tömérdek új adónem teljesen megbénítja más téren a jegyző tevékenységét, vagyonadó, fény­­űzési adó, forgalmi adó, hadi nyereségadó, új jövedelmi adók szinte lehetetlen helyzet elé állítják a jegyzőt, ezeket a mai munkaerőkkel­­ ellátni képtelenség. Ennek tehát az állami igaz­­­­gatás az oka, amely itt osztrák séma szerint dolgozik, de a szükséges munkaerőről gondos­kodni elfelejt. A jegyzői kar megállapítja és le­szögezi e tényt, azzal hogy a felelőséget a a közigazgatás fenyegető csődjéért magától elhárítja. Indítványozza a munkaerő kérdés szabá­lyozását és ezt a pöstyéni országos kongres­­­szus elé terjeszteni kéri. A határozati javaslatot Dávidházy János főszolgabíró felszólalása foly­tán azzal egészítette ki a közgyűlés, hogy a jegyzői testület az adókezelés alól teljesen men­tessék fel és az csakis közigazgatási feladatok­kal foglalkozzék. A Magyar Népszövetséghez való csatlakozásnak egyhangú helyeslés mellett Mandula Imre adott hangot. Majd a pöstyéni országos kongresszusra kilenc delegátust választott a közgyűlés, hova ezenkívül sokan jelentkeztek önkéntes résztve­vőkül. Ezzel Lövenstein Antal a gyűlést bere­kesztette, köszönetet mondva az előadóknak és a megyei szervezetnek s a Jókai Egyesületnek a terem átengedéséért. A nagygyűlés. Ezután dr. Alapi Gyula vezető megbízott foglalta el az elnöki széket és ismertette a szer­vezeti megbízottak lépéseit az itt járt miniszter előtt, ismertette annak válaszát és az alábbi felirat tervezetet terjesztette elő a megyei alkal­mazottak anyagi helyzetének orvoslása érde­kében : Teljhatalmú Miniszter Úr! Győr, Komárom és Esztergom megyék tör­vényhatósági és községi alkalmazottai mai na­pon tartott naggyűlésükből sürgős kérelemmel fordulnak Miniszter Úrhoz és még ez utolsó alkalommal felemelik kérő szavukat, hogy tart­hatatlan anyagi helyzetük orvoslása érdekében soron kívül intézkedni méltóztassék. Számos ízben adtuk elő és fejtettük ki azt a sérelmünket, hogy bennünket régi vár­megyei és községi alkalmazottakat az állami illetményrendezéseknél következetesen mellőznek és sokszor megismételt kérelmünkre csupán folyó év február hónapjától kezdve folyósítottak részünkre állami fizetési előleget. Az így nyert illetmények is végösszegük­ben alatta­ maradnak a volt magyar kormány által részünkre 1919 január 1-től biztosított illetményeknek, úgy hogy ma az a helyzet, hogy kevesebb illetményt kapunk mint másfél évvel ez­előtt. Ez alatt a másfél­­ év alatt a megélhetés hihetetlenül megdrágult és kisebb fizetésű alkalmazott társaink a szó tényleges értelmében nyomorognak, aki tudott, az adós­ságot csinált, csak hogy családja létfentartásáról gondoskodhasék. A főbb tisztviselők illetményei mélyen alatta vannak egy szakmunkás bére alatt és a szolgaszemélyzet oly csekély fizetést kap, hogy azt szégyenkezés nélkül nem írhatjuk le. Mivel az állam minden alkalmazottját a mai létviszonyoknak megfelelően fizeti, csupán velünk szemben tesz kivételt, akik kivételesen fontos és értékes munkát végeztünk a konszo­lidáció és átmenet rendjének biztosítása körül, mivel továbbá a közénk kinevezett új közigaz­gatási alkalmazottak, akik velünk azonos munkát végeznek, nem csak az állami alkalmazottak részére megállapított illetmények élvezetében vannak, hanem azon felül is díjaztatnak, bár semmivel fontosabb és különösebb munkát nem végeznek, mint mi, ezek a körülmények azt a hitet keltik bennünk, hogy a magyar tisztvi­selői kar munkáját a kormány kevesebbre ér­tékeli. Mi, megyei és községi alkalmazottak egye­dül és kizárólag az itteni közönség érdekeit tartva szem előtt, mely eddig részünkre ke­nyeret adott, maradtunk helyeinken és végeztük munkánkat áldozatul hozva mindent. E közön­ségtől most, a vármegyék átszervezésével el leszünk szakítva és így támogatására többé nem számíthatunk. E színmagyar közönség megértő együttérzéssel kisérte nagy lelkiismereti küzdelmeinket és elismerésének velünk szem­ben több alkalommal is kifejezést adott. Ez tette lehetővé, hogy a nyomorúság országutján tovább is kitartsunk. A helyzet azonban egyre súlyosabbá vált, családaink fentartása napról-napra mélyebb ba­rázdát szánt homlokainkra, a létfentartás esz­közeit többé már nem tudjuk előteremteni, az elsőrendű élelmi cikkeket, a fűtőanyagot és a ruházati cikkeket teljes lehetetlenség családaink részére megszereznünk. Csak természetes, hogy ilyen lelki állapotban dolgozni nem tudunk, mert anyagi gondjaink elkísérnek a hivata­lainkba is. Mivel magyar tisztviselő becstelenségre nem kapható és pártatlan meggyőződését, hi­vatali becsületét és esküjét áruba bocsátani és megkörnyékezni soha nem engedte, rajtunk az államnak kell segítenie amily gyorsan csak lehet. Ezt kérjük most teljes nyomatékkal Mi­niszter Úrtól, kérjük haladéktalanul, mert hely­zetünk így nem tartható és lehetetlennek tartjuk azt, hogy a közigazgatási alkalmazottak magyar tagjai legyenek a nyomorúságnak és nélkülö­zéseknek áldozatul dobva. Szervezetünk megbízásai június 22-én megjelentek Miniszter Úr előtt és előterjesztett kérelmükre azt a kijelentést nyerték Miniszter Úrtól, hogy a megyei alkalmazottak állami szol­gálatba átvételnek kivétel nélkül és ez két-három hónap alatt a közigazgatás reformjával kap­csolatban fog megtörténni. Ezzel kapcsolatos fizetés rendezésünk ügye is. Szervezetünk naggyű­lése e kijelentés utolsó részét súlyos aggodalommal fogadta és vette tudomásul, mert illetményeink rendezése ügyé­nek és főleg megélhetési bajainknak ebben el­odázását látja, de különben is azon meggyő­ződésben él, hogy e két kérdés össze nem függ. A közigazgatás reformja és a vármegyei alkalmazottak illetményrendezése ezért sem le­het egymással összefüggésben, mivel a közigaz­gatás keretébe kinevezett új állami alkalmazot­tak mind magasabb állami illetményekkel ne­veztetnek ki. Ismételve kérjük kérésünk teljesítését, mert az további halasztást nem tűrhet, küzdelmein­ket létünkért, nélkülözéseinket meghosszabbítani tovább nem tudjuk és lelki feszültségünk olyan, hogy az nem bírja tovább a vázolt helyzet mellett a további megpróbáltatást. Amennyiben helyzetünk orvoslást nem nyerhetne, aminek kiküldöttek útján rövid időn belül leendő meg­vizsgálását kérjük, arra az elhatározásra kény­szerítenének a körülmények, hogy azok súlya alatt feladatainkat végezni tovább nem tudnák, amit mi tőlünk telhetőleg elkerülni óhajtanánk anélkül, hogy a közigazgatás helyzetét­ válság elé állítani igyekeznénk. Kiváló tisztelettel a győr-komárom- és esztergom megyei alkalma­zottak szervezetének 1920. június 23-án tartott nagygyűléséből: Aláírások. Az indítványozott kérelem azonban nem elégítette ki a nagygyűlés tagjait és azt han­goztatták, hogy másfél év óta állandóan kérel­meznek a megyei alkalmazottak minden ered­mény nélkül. Mészáros Károly és többek indít­ványára a közgyűlés elhatározta, hogy kérel­mének záros határidővel ad nyomatékot s ha addig az alkalmazottak tarthatatlan helyzete megoldást nem nyer, a közigazgatás az utolsó fegyverhez, a sztrájkhoz folyamodik. A községi, jegyzői kar tagjai felszólalásaikban teljes szoli­daritásuknak adtak kifejezést a megyei alkal­mazottakkal és ha a központi alkalmazottak a tollat letenni kényszerülnek, ugyanakkor a já­rásokban és a községekben is meg fog álln­i a közigazgatás gépezete. Dr. Alapi Gyula ismerteti a Szlovenszkói Köztisztviselők és Közalkalmazottak Országos Szervezete megalakulásának körülményeit és melegen ajánlja, hogy e nagy szervezetbe a megyei központi és járási valamint a községi alkalmazottak is testületileg lépjenek be. A közgyűlés elfogadta ezt a javaslatot és belépést kimondotta, de egyúttal azt is elhatá­rozta, hogy a megyei közalkalmazottak külön, szervezetét speciális kari érdekeinek védelme céljából változatlanul fentartja. * Eddig szól tudósításunk. Nem hihetjük, hogy a húrt odáig feszítsék, hogy a közigaz­gatási alkalmazottak súlyos helyzetén még ma ne segítsenek. Ezek az alkalmazottak a közönség szol­gálata érdekében maradtak meg hivatalaikban, holott átmeh­ettek volna a vármegye túlsó felébe működésüket folytatni. A kormány helyi expo­nensei biztosítására, akik itt ismételten kijelen­­tették, hogy a közigazgatás, a judikatúra és az iskola magyar marad, megmaradtak helyeiken, a kívánt fogadalmat letették és másfél év óta várják sorsuk jobbrafordulását. A közigazgatás régi emberei nélkül egy lépést se tehetett volna előre a kormány és hálája az, hogy utolsónak rendezi a közigazgatási magyar alkalmazottak helyzetét, akiket pár­ hó múlva a közigazgatás reformjával kapcsolatban nyugdíjaz, áthelyez vagy elbocsát és szaporítja a földönfutó ma­gyarság amúgy is nagy szám­át. A jogos elkeseredést, mely ma ezekben az emberekben él, teljesen megértjük. De a közigazgatási­ sztrájk, — amire még példa nem volt, — oly súlyos helyzetet teremt, amelynek bonyodalmait előre kiszámítani nem is lehet. Bízunk a kormány és helyi exponensei jóakaratában, hogy ezt a kérdést idáig elmér­gesedni nem fogja engedni és teljesíti az al­kalmazottak jogos kívánságát, egyenlő elbánást a többi alkalmazottakkal anyagi tekintetben is. isim SIS in­ 2É11É. A sok pártokbaszakadás, egyesületekbe való verődés rikítószinü cégérei között, nyu­godt fehéren, fölényesen lengeti a magyar nagy közösséggé való akarás a­­ Magyar Népszövet­ség öntudatra ébredt lobogóját. Fehér, mint a viharok után békésen úszó felhőfoszlány, melyre azonban már ráverődik a revalváló nap éltető sugárözöne s a m­egtépett magyar szivek összedobbannak. Nem tudjuk honnan jött, az az úr kiontotta magából, mint ahogyan spontán megszületett a nagy tömörülés! vágyakozás a­­ magyar lelkekből. S ez a vágyakozás akarássa­l izmosodik a kisebbségek védelmének bizton­­­­ságos reménysége alatt. Mert emberi joga van­­ a magyar vágynak élni, nagyra nőni, hogy ki­­­­heverhesse azt az elemésztő elernyedést, melyet a nemzeti öntudata az elszivárgó vérveszteségtől­­ elszenvedett. Minden népnek abszolút erkölcsi köteles­­­­sége fajiságának, nyelvének, szokásainak meg­őrzése, különösen ma, amikor a modern nem­zetközi felfogás egyformán­ egyének és népek­­ szabadságát sistergő üstökösként dobta bele .• Európa életközösségébe s rávilágított­ minden­­ nemzetiség kiválasztó maga fentartására. Más mindenkinek egyéni joga érvényesülni, miért

Next