Korunk, 1932. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)

1932 / 7-8. szám - Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság az imperializmus korában

494 Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság lélet ma különösen hódít, talán azért mivel éppen napjainkban mutatko­zik meg a l­egvilágosabban, hogy Kelet-Európa sorsa a legszorosabban összefügg Nyugat-Európa és Amerika s ezen keresztül az egész földke­rekség helyzetével, sőt, hogy Kelet-Európa végeredményben az amerikai pneriken, vagy a Rajna mellett intéződik és dől el. A területi és fajbio­lógiai varázst könnyen eloszlatják a történet adatai, csak meg kell kissé vizsgálni az időt és a körülményeket, amelyekben a kérdés eddig fölme­rült. Rövid áttekintés is igazolja, hogy a keleteurópai kérdésnek törté­nete van, amelynek folyamán, korszakok szerint más és más problemati­kát vetett föl. Először nemzetiségi kérdésként lép föl, majd szociális, vé­gül gazdasági problémává változik. Kortörekvések szerint majd az egyik, majd a másik osztály mozgalmainak keretében lép előtérbe, az összprob­­lémáknak majd egyik, majd másik részletét foglalja magába. Elsőnek a magyar jakobinus, Martinovics foglakozik Kelet-Európával, ami szemében a régi Magyarország területén élő nemzetek Habsburg-ellenes szövetkezésének kérdését jelentette. Utánna Kossuth vázol föl egy már valóban keleteurópai elgondolást: az összes dunai népek független, demokratikus konföderációját. Jászi Oszkárnál a nemzeti kérdést új elem egészíti ki: a polgári osztály mellett fölfejlődött parasztság, amely­nek polgári kibontakozása elé a háború előtti viszonyok leküzdhetetlen akadályt gördítettek Kelet-Európában. A világháború után fajbiológiai majd parasztromantikus keleteurópai koncepciók keletkeznek (Szabó Dezső, Bartha Miklós Társaság, a Sarló az első fejlődési stádiumban) míg a legutóbb két újabb elgondolás tört magának az összeomlott ideo­lógiák romjain keresztül utat. Az egyik koncepciót az állandósult agrár­­tárgyalások hívták életbe s lényegében véve nem más, mint a Duname­­dence polgárságának menekülési kísérlete a fenyegető proletárforrada­lom elől. Mulatságos és döbbenetes ennél a koncepciónál, hogy a polgári versenyben halálos ellenségekként szembenálló kormányok és tőkés ér­dekcsoportok formálgatják — Franciaország intenciói szerint. A másik elgondolás egyszerű diagnózis: föltárja a rejtett imperialista erőket, amelyek a háború utáni Kelet-Európát megteremtették, vizsgálja a to­vábbi fejlődési lehetőségeket és azokat az utakat, amelyek a Duna mel­lett élő kis népeket mind mélyebbre viszik a proletarizálódásban. Ez az írás is azzal a szándékkal készült, hogy ezt a felfogást kibontsa és iga­zolja, anélkül azonban, hogy igényt formálna a teljességre és végérvé­nyességre. II. A sűrűn ismétlődő agrárkonferenciák jó kiinduláspontot képeznek a keleteurópai kérdés vizsgálatában. Egyetlen témájuk van: az agrár­termékek értékesítésének lehetősége, a földművelés jövedelmezőségének visszaállítása és az ehhez szüksége® agrárhitelek. A politikai élet még három évvel ezelőtt sem vett tudomást ezekről a kérdésekről, minden a a nemzetiségi kérdés, Trianon és a békeszerződések revíziója körül for­gott és a kisántánt nem szűnt meg minden adódó alkalommal megcsör­getni fegyvereit, míg a magyar állam konok állhatatossággal próbálta elhitetni uralkodó és elnyomott magyarral egyaránt, hogy a­­revízión át a­­­menyországba visz az út. 1929 óta minden megváltozott. A kibomló agrárválság lépésről-lépésre fosztotta­ meg jelentőségüktől a politikai kérdéseket és éles világítással egyszerre megmutatta a modern keleteu­rópai kérdés lényegét. Gazdasági probléma ez elsősorban, a világgazda­ság összefüggése és a kapitalizmus válságának egyetemessége mutatko­zik meg benne. Rögtön mindennél fontosabbá válott, mekkora a kelet­

Next