Korunk, 1934. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)
1934 / 1. szám - Sándor Pál: Az amerikai fasizmus formája
2 Sándor Pál: Az amerikai fasizmus formája és irányok az „abszolút értékek“, a valósággal vagy anélkül való „érvényesség“ és az egyéni és osztályöntudattól független azok fölött álló, a gondolkodást — szinte mondani lehetne: imperialista módra — meghatározó „normatív öntudat-tanát állítják fel. De ugyanígy áll a dolog az amerikai munkásmozgalmat illetően is. A munkásmozgalom, a szocialista tanok a kapitalizmus talajából nőttek ki — és mégis, a hatalmas fejlődésű amerikai kapitalizmus, úgy látszik, nem alkalmas talaj erre. S az európai munkás a maga szak- és pártszervezeteivel, állama szociálpolitikájával, munkásjóléti intézményeivel, társadalombiztosításával, betegség, baleset, öregség, sőt munkanélküliség esetére szóló biztosításaival lenézően tekint az „elmaradt“ amerikai munkásmozgalomra, vagy méginkább szánalommal, hiszen előtte lebeg az amerikai munkás sorsa, aki 40 éves korára már kirokkant a futószalagos munkából és ha nem takarékoskodott, öregségére a szemétdombra kerül. Maga Werner Lombart egy egész könyvet írt arról, hogy miért nincs szocializmus az Egyesült Államokban (Warum gibt es in den Vereinigten Staaten keinen Soziatismus? 1906.), írván, hogy miért nem csinál az amerikai munkáskapitalizmus-ellenes, proletárosztályharcos munkásmozgalmat, értvén ezalatt, hogy miért nincs Amerikában erős szociáldemokrata párt. Azóta a világ megint változott: kitűnt, hogy a világ összes szociáldemokrata pártjai nem kapitalizmusellenesek és nem proletárosztályharcosak, hanem épp ellenkezőleg, a kapitalista állam egyik legfőbb fenntartó szerve, a tőkés termelési rend egyik legfőbb oszlopa, ugyanakkor az „elmaradt“ munkásmozgalmú Amerikában a leszerelt katonák százezrei vörös lobogók alatt döngetik Washington falait, a pennsylvaniai bányavidéken statáriumot kénytelen hirdetni a kapitalista állam a sztrájkolók ellen és lázadó farmercsapatok fegyveres erővel kergetik szét a kapitalista állam milíciáit, foglalnak el konzervgyárakat, robbantanak fel tejgazdaságokat, hidakat és vasútvonalakat és demonstráló munkanélküliek millióinak lába allatt dübörög és remeg a kapitalista talaj. Lombart már a század első éveiben az amerikai munkás kispolgári életvitelének lehetőségeiben látta a proletár osztályharc kialakulásának legfőbb akadályát. Sorba veszi említett könyvében a munkás politikai, gazdasági és társadalmi állását az Egyesült Államokban és minden pontnál módjában van rámutatni arra, hogy a munkás nem ellensége a fennálló társadalmi rendnek. Természetesen nem elégedhetik meg azzal a szembeállítással, hogy az amerikai munkás jobban keres, mint a német, nagyobb szabadsága van mint a németnek, emberibb bánásmódban részesül, mint a német és kevésbé fenyegeti a munkanélküliség veszélye, mert lehetősége van rá, hogy mint farmer élhessen tovább, ha kiesik a munkából. (L m. 186. o.) Hanem hozzájárul ehhez 1. az egész amerikai állam demokratikus felépítettsége, amely egyformán beleszólást enged minden állampolgárnak a közügyekbe, amennyiben „szabadság és egyenlőség (nemcsak formálpolitikai, hanem materiális-társadalmi értelemben is) az amerikai munkás számára nem üres fogalmak, nem hiú ábrándok, mint az európai proletariátus számára, hanem nagyrészt valóság.“ (u. o. 127. o.), 2. a kapitalista osztály, amelynek „legfényesebb diplomáciai műve, hogy el tudta érni, hogy a munkás minden kizsákmányoltsága ellenére jó hangulatban maradt, hogy tehát nem jött valódi helyzetének tudatára“ (131. o.), végül, 3. maga a munkásság, amelynek bennszülött része nem más mint a „spiritus capitalisticus purus rectificatae“ (24. o.), de bevándoroltja is átújítja előre magát új hatások befogadására.