Korunk, 1935. január-június (10. évfolyam, 1-6. szám)
1935 / 1. szám - Bölöni György: Hétszilvafa árnyékában (Ady Endre osztálygyökerei)
2 Bölöni György: Ady Endre osztály gyökerei Amint a vicinális átdohogott a szatmári síkon, Szilágyban Tasnád alatt feltünedeztek az első dombok és messziről ködlöttek Erdély felől az első hegyek. Az Érmellék peremén jártunk, a régi Magyarország és Erdély határán, a hajdani történelmi Partiumban. A vasút mentén akácfák. Búzatáblák. Poros, sáros országutak. Tatárosan öt lóval nyargal az urasági igás szekér. A vonat mentén alig látszik ház. Egy állomás: Szakácsi. Innen jó félórányira északra egy kis falu: Érmindszent. Ady Endre szülőfaluja. Ma sincs vasútja, még az erdélyi népszerű Méra-autójárat is elkerüli. A háború előtti magyar helységnévtár ezt tudja róla: „Érmindszent, Ady-tanya, Bencze-tanya, Berkovics-tanya, Borzástanya, Kávásy-tanya, Molnár-tanya, Oroszhalom, Lepey-tanya és Récseytanya. Szilágyvm. tasnádi járás. Ház 147. Lakos: 789 magyar és oláh." Kis falu volt Érmindszent Erdély és az Alföld érintkezésénél. Románok és magyarok lakták. A lakosság nagyrésze görögkatolikus, 185 lélek református, aztán római katholikus, vagy harminc zsidó s néhány evangélikus. A románok többségben voltak, mint az egész megyében, de a magyarok kisebbségi voltukra nem szerettek ráeszmélni. Az államfenntartó rend tudta, de hivatalok, megyei urak nem túlságosan látszottak észrevenni, hogy a szalmafedeles „oláh“ házacskák lakói többen vannak ebben a megyében is, mint a zsindelyes vagy cserepes magyar házak lakói. De ment minden a századvégi magyar élet receptje szerint simán a maga útján. Képviselőválasztások idején a román parasztok azoknak a tollát tűzték fel, akik fuvarban, napidíjban, pálinkában a legtöbbet fizettek. És szavaztak Szilágysomlyón a román nemzeti párt jelöltjeivel szemben báró Bánffy Dezső miniszterelnökre, vagy a függetlenségi rabonban Ugron Gáborra vagy Barabás Bélára. Zilahon a szabadelvű Széll Kálmán jelöltjével, gróf Károlyi Mihállyal szemben, a Kossuth-párti Lengyel Zoltánra vagy az Érmelléken a magyar ébredők ősére, a lófuttató és kártyás kormánypárti Szemere Miklósra. Túl hatalmas nagybirtokok a megyében nem voltak. A Bánffyak, Wesselényiek, Béldiek és más mágnáscsaládok csak néhanapján vettek részt a megye életében, ha képviselők vagy főispánok voltak. A megye ki volt szolgáltatva a birtokos és nemesi középosztálynak. Nagy latifundiumok, mérhetetlen papi birtokok hatalma ide nem ért. De a nagy közközbirtokok, s néhány mágnás uradalom ereje is elég volt, hogy igába hajtsa a kisföldű zsellért, földnélküli parasztot. Ebben a Szilágyságban különleges szerepet játszott az Érmellék, ahonnan Ady Endre származott. Az erdélyi és síkföldi lélek ezen a nyugati területen érintkezett és keveredett. A zilahi megyegyülésekre beözönlő érmelléki birtokosok beszédmodora, mozgása, sőt ruházkodása is elütött az Erdélyhez nőtt szilágyságiakétól. Az Érmellék ha nem is műveltebb, de haladottabb mentalitású volt. A birtokosok életnívója módosabb és gavallérosabb. Viselkedésükön alig látszott az erdélyi középosztály kasztszerűsége. A síkon termékenyebbek voltak a földek, mint sokhelyt a hepe-hupás Szilágyban és a megyének ez a része nemcsak földrajzi fekvése szerint esett közelebb a Nyugathoz, de a valóságban is jobban együtt forgott a világmindenséggel. Bent a megyében az elmaradt feudalizmus ülte meg a kopott kúriákat, a földet túró magyar és román falvakat, de errefelé érezni lehetett a kapitalizmus erősebb lehelletét, a pénz erejét, a bankokat, a spekulációt, a börze idáig csapkodó hullámait. Az érmelléki úri tanyákon igen vígan éltek. Sohasem búsultak. Dáridók folytak, Gyurkovics-lányokszerű bakfisgenerációk duhajkodtak. Sokszor gazdát cseréltek egyes földek és a régi nemesi családok uralkodó rendje új és új rétegekkel bővült, nagybérlők, beköltözött birtokosok, új földesurak, telepedtek soraikba. A kapitalizmus hatalmát hirdették a