Korunk, 1937. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1937 / 7-8. szám - Szabó Ervin: A középkori parasztforradalmak és az 1437. évi felkelés
582 Szabó Ervin: A középkori panasztforrásúaknak A fejedelmek pedig, hogy növekvő pénzszükségletükön segítsenek és adósságaikon könnyítsenek, minden lelkiismereti aggály nélkül foglalkoztak hamis pénz gyártásával. A nép kényszerítve volt, hogy az értéktelen pénzeket elfogadja, őtőle azonban jó pénzben, követelték az adót uaik. S ha jó pénze nem volt, tízszerest és százszorost kellett fizetnie a rosszból. Mindez már magában elegendő lett volna, hogy a parasztság helyzeteit a tűrhetetlenségig rosszabbítsa. Amíg a terményszolgáltatások ideje járta, addig a parasztság adózásainak megvolt bizonyos határuk: többet a földesúrrnak sem volt érdeke követelni tőle, mint amennyit ő és családja és kísérete elfogyasztani (megenni és elviselni) tudott. A pénzből ellenben sohasem lehet annyi, hogy többre ne vágyjék. Az új szükségletek, a drága ruházat, a válogatott ételek, a cifra bútorok, szerszámok, a fényes zsoldos kíséret megkövetelték. És a pénzt fölhalmozni, akkumulálni is lehet, nem úgy mint a romlandó terményeket. Innen az urak meg nem szűnő törekvése jobbágyaik terheinek fokozására. Az emberszeretetnek legparányibb elemei is eltűntek a jobbágy és földesúr közötti viszonyból, és az a természetes rokonérzés is, mely az állandóan együtt- lakó, egymással érintkező emberek közt hébe-korba mégis enyhíti a kizsákmányoló és kegyetlenkedő hajlamokat. A gazdag földesúriak a városokban töltötték idejük javarészét, a fejedelmek udvaraiban, ahol a politikai cselszövések szálait szövögették és egymással versenyeztek a fényűzésben és pazarlásban; a kevésbé gazdagok kíséretükbe szegődtek vagy messze földön űzték a hadiszerencsét és szintén évszámra elmaradtak otthonuktól. Jobbágyaikkal csak ispánjaik, adószedőik utján érintkeztek, s ezeknek volt gondjuk rá, hogy uraik feneketlen zsebei mellett a maguké se maradjon üresen. Az urak jobbára észre sem vették parasztjaik mérhetetlen nyomorát; ha tudtak is róla, messze tőlük nem éreztek szánalmat velük. Az absentismus még az állítólag finomultabb erkölcsű 19. században is előidézte az ír vagy magyar földmvesnép mérhetetlen nyomorát: követelhetünk-e több emberszeretetet az ötszáz év előtti elődöktől ? Amily mértékben fokozta az új gazdasági és társadalmi alakulás a parasztság elnyomatását, azonképpen teremtette meg az ellenállásra hajtó erőket is. A városok nemcsak a földesurkban ébresztettek új vágyakat és szükségleteket. A ,landflucht‘, az ,urbanismo‘ nem újkeletű jelenség. A mezőgazdasági népességnek a városokba tódulását nagymértékben csak az ipari kapitalizmus indította ugyan meg, bérmunkásszükségletével, azonban más formában létezik azóta, amióta városok vannak. Hiába zárkóztak el ezek a polgárjogok, a céhszabadalmak, a birtokengedélyek takarékos osztogatásával, nem tudták megakadályozni, hogy a városok ne csak az autochton lakosság természetes szaporodása által, hanem a bevándorlásból is gyarapodjanak. Különösen a földesuraiktól vérig zsarolt parasztok menekültek előszeretettel a városba, ahol, ha a polgárjogokból ki is voltak zárva, mentve voltak uraiktól. És bár ezek tiltották, törvényekkel gátolták a szabad költözködést, bosszuló karjuk ritkán találta, meg megszökött jobbágyukat a város kevert népében. Ha meg sikerült erőszakkal röghöz kötni a parasztot, mint állandó csábító, mint örökös csalogató, mint az elégedetlenségnek szüntelen szitója megmaradt a város. De gyakran történt az is, hogy egyes jobbágyok a városban eladott terményeiken vagyonra tettek szert. Uraik szüntelen pénzszükségletük enyhítésére szívesen egyeztek bele, hogy ezek terheiket pénzen egyszer és mindenkorra megváltsák. Ám a jogbiztonság teljes hiánya közepette számtalanszor történt, hogy az urak a szabadságukat megvásárolt rabszolgákat tovább is sanyargatták, zaklatták, vagy még gyakrabban egymástól elhajtották, új rabságba vetették. A fokozódó elégedetlenség erős támaszt nyert a kiszolgált katonákban. Az urak és fejedelmek zsoldos seregeiben, a városi őrségekben a tönkrement nemesek mellett sok paraszt szolgált, akik azután, mihelyt a harcban kellőleg