Korunk, 1937. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)

1937 / 7-8. szám - Szabó Ervin: A középkori parasztforradalmak és az 1437. évi felkelés

Szabó Ervin: A középkori paraszt forradalmak 583 megszedték magukat vagy megunták a szolgálatot, visszatértek falvaikba. Világot látott, önérzetes és bátor elem volt ez, mely nehezen tűrte a földes­úri önkényt. A kitört parasztforradalmakban mindenütt ezeket látjuk a föl­kelések élén, ők szervezik a parasztseregeket az akkori haditudomány szabá­lyai szerint s katonai képzettségük és harcedzettségük a parasztseregeket szá­mos győzelemre segítette. Nyugat-Európa gazdasági struktúrájának és szociális vonatkozásainak ezen nagyon is változatos képéből nem nehéz kidomborítani a társadalmi osz­tályoknak azon tagosulását, amelyet Engels Németországra vonatkozólag ki­mutatott s amely a parasztháborúk idején Európaszerte csekély eltéréssel azo­nos volt. A magyar parasztháborúk rövid leírásával nyújtjuk ezen konstrukció ténybeli bizonyítékait.* Évszázadokon át a magyar történetírás azt az álláspontot foglalta el a job­bágymozgalmakkal szemben, amelyet a német Zimmermann előtt, amelyet a polgári forradalmi mozgalmakig minden történetírás elfoglalt a nemesség- és papság-ellenes támadásokkal szemben: istentelen, barbár lázadásoknak bélye­gezte őket, vezetőiket elvetemült gazembereknek, részeseiket félrevezetett, együgyű bolondoknak. A magyar polgárság mögött nem áll forradalmi múlt, mindazonáltal akad­tak az utóbbi két évtizedben, kiknek volt bátorságuk szembeszállni a tudomá­nyos közvéleménnyel, igazságot szolgáltatni azon emberek emlékének, kiknek föbűnük az volt, hogy elbukott az eszme, melyért életüket és vérüket áldozták s hogy ennek folytán az a párt irt róluk, mely ellen ők küzdtek.­­S hogy a hi­vatalos tudomány még mindig nem akarja elfogult ítéleteit helyesbíteni, annál inkább elismerésre méltó ama férfiak bátorsága. Az 1437-i nagy parasztforra­dalmat Gombos Ferenc Albin irta le (Az 1437-i parasztlázadás története, kü­lönös tekintettel a jobbágyi viszonyokra s a huszitizmusnak hazánkban való elterjedésére. Kolozsvár, 1898.) Olyan könyv ez, melyben mindenkinek igazsá­got szolgáltatnak: a királyoknak, a papoknak, az uraknak és a parasztoknak; de nem leplez és nem szépít s így hű képét nyújtja az eseményeknek. Nagy rokonszenv az elnyomottak és érzék a szociális vonatkozások iránt jellemzi Márki Sándor könyvét az 1514. évi forradalomról (Dósa György és forradalma. Budapest 1882. Második kiadás 1886.) A jobbágyság helyzetének történelmi alakulásáról Nagy Benjámin könyve (A magyarországi jobbágy állapota Kóbert Károlytól 1514-ig Budapest 1896.) és Kálmán Miksa füzete (A magyar jobbágy viszonya a földeeuxhoz és államhoz 1514-1600. Budapest 1887.) tudósit pártatlanul és őszintén, mig Acsády Ignác­nak értékes leírását (megjelent a Közgazdasági Lexikon 2. kötetében) visszataszítóvá teszi az a Synkretismus, mellyel a gazdasági történetszemlélet eszközeivel nyert nagybecsű megismeré­seit a rendi történetírók reakciós szépítéseivel, ideologikus bakugrásaival össze­egyeztetni igyekszik. Az alábbiakban mi a két nagy forradalom közvetlen előz­ményeinek s lefolyásuknak rövid leírására szorítkozunk Gombos és Márki munkái nyomán; vajha akadna egyhamar, aki őseinek szenvedését teljes és színes kép­ben mutatná be a máig szenvedő és küzdő magyar földmives-munkásságnak.­ Az 1437-i nagy parasztforradalom előfutárja volt Magyarországon a refor­máció harcainak. Ebben az időben a hasszitizmus, melyet viszont méltán tekin­tenek a reformáció elődjének, erős elterjedést nyert az ország számos vidékén s különösen ott, ahol később a fölkelés a leghevesebb volt: Transzilvániában és a Tiszavidéken. A prágai egyetemen járt magyar diákok és theológusok s ki­vált az alsó papság terjesztette buzgón az uj tant,­­amelynek a pápai hierarchia, a papi osztály túltengése, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek ellen irá­nyuló célzatai igen népszerűek lehettek oly országban, ahol ezek a visszásságok szinte fokozott alakban általánosak voltak.

Next