Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1939 / 1. szám - Remenyik Zsigmond: Chilei közjáték
Remenyik Zsigmond: Chilei közjáték mert benne élsz. S mi volt, avagy lesz, számodra semmit sem jelent, és dünnyögöd a bölcs igéket míg bandukolsz a sír felé, múltat, jövőt kibír az ember, csak a jelenbe hal belé. CHILEI KÖZJÁTÉK Irta: REMENYIK ZSIGMOND önálló részlet szerző Dögvész és kaland című kora tavasszal megjelenő új könyvéből. Lassan jött ez a felismerés és hosszú éjszakáik után jutottam csak el a megundorodáshoz. Már szökdösnöm kellett hitelbe vett szállásaimról, hosszú kötélen eresztgetve le megfogyatkozott holmimat, apránkint lopkodva el szállásaimról hitvány, de mégis nélkülözhetetlen eszközeimet, a nők is neszét vettél.?) félrevezetettsérgüknek, egymásután tagadva meg további támogatásaikat Éppen egy idős hölgy vendégszeretetét élveztem ekkoriban, tele csömörrel és utálattal mindenféle dolog iránt, amidőn egy bizonyos Schilling nevezetű fiatal óráslegénnyel megismerkedtem, aki egy kocsmába, mint zongoristát beprotezsált. A Bar Ingles volt ez a korcsma, a kikötő legsötétebb részén, állandóan megtömve részegeikkel és csavargó lányokkal. Itt játszottam ezeknek a részegeknek a mulattatására, már kora délelőtt belekezdve és csak késő éjszaka hagyva fel klampírozásommal. Piszkos egy korcsma volt ez a Bar Ingles, apró boxokkal és egy emelvénnyel, ahol a zongora állott. Enni kaptam itt és napi néhány pesót, a vendégek jóvoltából pedig cigarettát és italt. Napi nyolc órát játszottam itt két részletben, délelőtt tíztől kettőig és este hattól tízig. Karjaim már meggémberedtek, úgyhogy éjszakánként már nem is tudtam aludni. Vizes rongyokkal borogattam karjaimat, melyek kétségbeejtően megpuffadtak és égtek a láztól. Naponként adták át itt díjaimat, magasztos leckéztetésektől kísérve, állandóan figyelmeztetve hiányaimra. Akár a kutyát, úgy hajtottak gazda és vendégek egyaránt, ha egy percre is abbahagytam a hajszolt játékot, már hajtottak és kergettek, biztattak és szidalmaztak, hogy játsszak tovább. Részeg csónakosok, ocsmány rimáik társaságában töltötték meg a korcsmát, ittak és ettek, néha nekem is juttatva egy pohár pálinkát, egy doboz cigarettát, egy üveg sört, vagy egy tányér levest. Kiemelkedve a korcsmát betöltő füstből, játszottam hát, ahogy tudtam, a rossz zongorán a dobogón, dagadt karommal és riadtan, az ösztökélő és hajkurászó kiabálásban. Nem sokáig bírtam ezt az irgalmatlan elfoglaltságot, Schilling óráslegény szerzett közben másikat, szerencsére még irgalmatlanabbat, mint ez a korcsmai zongorázás. Ez is zenei állás volt, a Pékek Egyesületében, amely évfordulót készült ünnepelni éppen. Pékelk leszármazottait voltam hivatva itt kísérni zongorán, betanítani őket bizonyos dalok eléneklésére, táncokra és taglejtésükre, mindezeken felül pedig szolgáltatni a zenét hajnalig tartó mulatozásukhoz. Emeletes helyiségben volt a Pékek Egye-