Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1939 / 1. szám - Remenyik Zsigmond: Chilei közjáték
Remenyik Zsigmond: Chvei közjáték 3 süléte, itt gyülekeztek egy héten, át a pékek leszármazottai, ifjak és lányok, tele művészi hévvel és ügyetlenül mozgatva lábaikat. Korcsma is volt ebben a helyiségben, göndörhajú gazda vezetése alatt és vállalkozásában, aki finanszírozta az elkövetkezendő ünnepélyt. Egy héten át kínlódtam a pékek leszármazottaival, míg végül is valahogy elfogadhatóvá sikerült tennem őket, már legalább is annyiban, hogy nem ballábukat emeltem fel jobblábuk helyett és legalább elviselhetően kántálták a kijelölt énekeket. Egy héten át kínlódtam, mégis, hogy díjaim kifizetésére került volna a sor, a göndörfürtű gazda megtagadta kiutalni járulékaimat. Hiányokat rótt fel, hivatkozott vállalkozásának sikertelenségére és anélkül, hogy egy centet is kifizetett volna, még csaposlegényével ki is dobatott. Utolsó ruhámban, fáradtan és éhesen, pénz nélkül és félrevezetve, úgy állottam a lépcsők aljában, mint aki némileg megszolgálta sorsát, mint akinek alig van joga a szemrehányásra, mint akinek gonoszsággal fizettek, miután hosszú időn át ő is mindenért, amit kapott, csak félrevezetéssel és gonoszsággal fizetett. Szegény fiatalemberek társaságába kerültem ezután, szegény fiatalemberek és művészek társaságába, akik emberségesen hónom alá nyúltak és maguk képességei szerint kisegítettek szánalomraméltó állapotomból. Éppen a veszendőség útját jártam már ebben az időben a tengerpart bódéiban pucolva élelemért burgonyát és halat, éppen csak kegyelemből húzódva meg éjszakára egy-egy régi ismerősnél, rongyosan és lukas cipőben, piszkosan és borotválatlanul. Ezek a kifőzések, fából összetákolt bódék a tengerpart hosszúságában nyúltak el a kikötő végiben, nem messze a vásárcsarnoktól, ahol rongyos népség gyülekezett, egymást taszigálva és ajánlkozva munkára maradék élelemért. Itt dolgoztam én is ebben az időben, egy kövér szakácsnő felügyelete alatt, guggolva aköszöbön, ahogy burgonyát és halat pucoltam fanyelű kis késsel, hogy utána valami élelemhez juthassak. Egy bizonyos Clrtéz nevezetű mészáros járt ide enni, ebbe a fabódéba a többi falbódé között, aki beszédbe elegyedett velem, kitüntetve érdeklődésével és rokonszenvével. Halpucolás után különböző vevők csomagjainak elszállításával bízott meg ez a Cortéz nevezetű mészáros, később, hogy előadtam neki sorsomat és hogy beavattam életem különböző fordulataiba, társaságába is bevezetett. Fiatal írók, festők, zenészek tették ezt a társaságot, hozzám hasonló rongyos és elcsúszott fiatalemberek, telve nyugateurópai eszmékkel és humanista ideálokkal. Ezek közé jutottam hát, magam is érdeklődő és kísérletező eféle mesterkedésekben. Szó se róla, hogy a chilei fiatal irodalmárok társaságába be nem illettem volna, hisz azok is ágrólszakadtak voltak valamennyien. Fiatal bohémek voltak, az idősödő Cortéz mészáros és egy bizonyos Drogét nevezetű zeneműkereskedő gyámkodása alatt, akik a kis társaságot a maguk módján jóindulatúiig segélyezték. Cortéz ennivalót juttatott a társaság állandó tagjainak, Drogét pedig megtűrte, hogy zeneműkereskedésében gyülekezzenek. Itt gyülekeztünk hát, a Milánói Scalához címzett zeneműkereskedésben, közvetlenül egy gyümölcsraktár szomszédságában, amelynek tulajdonosa, bizonyos Rogier nevezetű francia fiatalember szintén kis csoportunkhoz tartozónak tudta magát és állandóan segélyezte a sziklösködő művészeket édességekkel és gyümölccsel. A Milánói Scalához címzett zeneműkereskedés hatalmas, sötét helyi-