Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-08 / 112. szám

a­ járvány közepén pedig legbelsőbb hányás jött elő,ezután jött a kékség és hasmenés görcsökkel; a járvány utólján végre egy-két napig közönséges hasmenés ment előre, ha ez nem gyógyíttatott, ment által hányásba, mellyre a kékség és görcsök következének. 1832-ben és 1836-ban legelőbb hasmenés mutatkozott, mint 1831-ben a járvány utólján. Ezt tudni azért fontos, mert könnyebb valamelly bajt kezde­tében, midőn a természet gyógyerejénél fogva a gyógyulást maga a test igen könnyen előállítja, orvoslani, mint akkor, midőn már az egész betegség előállott, s a természet gyógyerejét hátra vetette, de erről alább. Azon kórjelek közöl, mellyek a beteg érzésén alapulnak, ki kell emelnünk az olthatatlan szomjat és a melegség érzését. A szomj és a kiürülések közt arány van, hogy minél sűrűb­bek a kiürülések, a szomj annál inkább növekedik, s minél többet iszik a beteg, a kiürülések annál gyakoriabbak. A melegségre nézve a beteg forróságot érez, magáról min­den takarót elhány; egészséges ember pedig a beteget még a szá­jában s nyelvén is békahidegnek találja. A többi kórjelek egynél így, másnál amúgy mutatkoznak, s alább, ha fontosak, különben is emlittetni fognak. II. A beteg testnek belső állapota. A keleti cho­­leránál a vérben saját változás történik. Éteri vagy piros (arterio­sus) természetét elveszti s visszerivé vagy kékké (venosus) válik. Különösen a vékonyabb üterekből kitakarodik , s a visszerekben összetolul, s minthogy az itéri vér folytonos képződése akadá­lyozva, mintegy fölfüggesztve van, azért veszti el a test termé­szetes melegségét. Nem lévén czélunk a vérképzés ezen változásainak okát fej­tegetni , ezt csak mint tényt említjük; következményeit azonban röviden előadjuk. A visszerekben (összesen a bőrszöveti s bőralatti, fő-, mell-, hasüregieket értvén) megtalult vér miatt támad a testnek hamvas kéksége. E kékség legelőbb meglátszik azon részeken,mellyeken a kül­­bőr igen vékony, mint az ivarszerveken, az ajkakon, nyelven, körmök alatt, szemek körül stb. III. Illyenkor még csak az érzékeny idegzetű ember veszi ész­re egészsége változtát, más erősebb ember­­i változást sem érez, hanem már a vizsgálónak ezen előjelek föltűnnek. A helyett tehát, hogy az ember a szokatlan kellemetlenség­től járkálással vagy ivással vagy evéssel stb. akarjon menekülni, inkább feküdjék le nyugodt kedéllyel azért, mert ha egyebet nem tesz is, mint összehúzva magát, jól betakaródzik, hamar izzadás fog kitörni, mellyet ha valaki gyógyászilag is elősegélni kíván, igyék egy kis findzsa meleg limonádét vagy puncsot, vagy gyen­ge savanyú meleg eczetes vizet, vagy ha nyomban jelen van, ül­jön meleg fürdőbe. Az izzadást átöltözéssel mind­addig zavarni nem kell, míg a test hűlni nem kezd. Ha ezen időszakban a természet gyógyereje a bajon illy könnyen és hirtelen nem fordított, ez a maga utján tovább halad, t. i. a vérnek visszeri állapota inkább­ inkább kifejlik. Ha ezen állapot kifejlett,a természeti gyógyerőnek külölésé­­re csak egy út van. Ezen út a visszeres vérből a higabb savós részek elválasztásában s a belekrei lerakodásában rejlik, jól meg­jegyezvén , hogy ezen út csak pillanatnyira életmentő út. Ha ezen elválasztást a természet előidézni nem képes, jelen áll a száraz cholera (cholera sicca). Ennél a test kék; a görcsök majdnem folytonosak; hasmenés, hányás nincs ; a fő szédelgése, kábultsága nagy; a hang semmi; a bőr összeesik, kezeken, lába­kon megránczosodik; a szemek beesnek , kikerekednek , azokat a pislák betakarni nem képesek ; egynél szorongás, félelem , más­nál semmivel sem gondolás mutatják, hogy a baj nagy; idő ke­vés, tennivaló egy, t. i. az elválasztás előidézése. Legczélsze­­rűbb valamellyik hashajtó só­­sal mirabilis Glauberi, Arcanum duplicatum, sal amarus, stb. Ha pedig a vérből a savós részek a belekre lerakodtak s há­nyással , hasmenéssel kiürülnek, a természeti gyógyerő pillanat­nyira elhárította az életveszélyt s időt enged a beteg bajának kö­zelebbi vizsgálatára. Ekkor fontolóra lehet venni: vallyon ételzabálás miatt tá­­madt-e a baj s az étkek a gyomorban vannak-e még, vagy már átmentek a belekbe? s ahhoz képest kell vagy hánytatót (speca­­cuanhából) vagy hashajtót rendelni. Hogy miféle hashajtók adas­sanak az egyes járványokban ? a tapasztalás mutatja meg, így je­lenleg a gyengébb izgató növények az erősen izgatók és az ás­ványi sók fölött állanak. Ekkor a betegség tisztán áll előttünk. Az itt mondottakat az eszmék összefüggése miatt el kelle szám­lálni azért, hogy a kórjelek értékét meghatározni, s a természet működéseire visszavinni lehessen. IV. A betegség kezelésénél általában a vér állapotát pilla­natnyira sem szabad szem elől téveszteni. Mindamellett, hogy a lélekzésben szorultságon kívül semmi változást sem vehetni észre, mégis az üteri vér készítése a tü­dőkben akadályozva van. A kész vér tehát, mint említik, a vissze­rekben tolul meg, mi miatt a vérkerengés nem folytathatja rendes menetét, ezt tehát elő kell mozdítani. A külső bőr, minthogy az üterek legszámosabb ágai benne végződnek s a visszereké ismét benne kezdődnek, a vérkerengés akadályát legelőbb megérzi, azért látszik s éreztetik rajta legelőbb a kékség s hidegség; a betegség kitörtével azért esik össze annyi­ra , hogy az embert formájából majdnem kiforgatja. A vérkerengés akadályát leghelyesebben elháríthatni azon dolgok által, mellyek a bőrben az álért természeti melegét föl­élesztik. Iiyenek a dörzsölések, melengetések, bőringerlő külső és belső gyógyszerek. Ezek között első helyen áll a testnek részletes és általános dörzsölése. A dörzsölés nem csak meleget, fejt ki, hanem mechanice igényest a vérkerengésnek is lökést ad. Ezt elmulasztani, mihelyt a betegség kifejlett, azért nem ta­nácsos, mert minden más kezdeteknél elébb lehet vele czélt érni. A dörzsölés az izmokon véghez vitetik puszta kézzel vagy porhal avagy pálya (flanell) darabbal, puhább vagy keményebb sertéjű kefével a szerint, a mint a beteg bőre finomabb vagy dur­vább, a mint a betegség kezdeténél van, vagy már a bőr szélhü­­déséig előhaladt. A dörzsölés történik vagy szárazon vagy nedvesen. Ez utósó esetben alkalmaztatnak: víz, eczet, bor, égettbor, lél (spiritus)és létben fölolvasztott illatok vagy csípős szerek, millyenek a fest­­vények (tinctura). A csípős szereknél vigyázni kell, hogy egész­séges ember kezével huzamosabban érintkezésbe ne jöjenek, mi­vel ennél hamarább lenne boringerlő foganatjuk, mint a betegnél. Különösen a víz jéghideg vagy minél hidegebb legyen, lehet jó meleg is ; vízzel a dörzsölés átalában tovább folytattassék, mint a többi szerekkel, s utána a test lepedőkkel vagy pólya darabok­ 496 kal jól körüiltekergettessék, minthogy a csak paplannal vagy duny­hával betakart testben a melegség nem szokott kifejteni. Az eczet, a bor, melegen dörzsöltessenek, az égettbor s léi pedig langyosan. A csípős szerek, miilyenek a létben fölrázott paprika, kutya­vagy farkastej, körösbogár, mustármag, torma stb. hidegen vé­tessenek. Ezekkel nem kell erősen dörzsöli mert különben , mihelyt a bőrben a visszahatás vagyis a meleg kifejtése az izzadság nőtt, könnyen terjedelmes hólyagok s nehezen gyógyuló bőrszivárgá­­sok támadnak. A melengetések vagy melegített lepedőkkel vagy tányérok­kal, födőkkel, vagy kő- tégladarabokkal vagy vasalóval (azonkép mintha fehérnemű sikáltatnék) történnek. Tovább tartják a mele­­­get a gorombára tört só, még tovább a homok, föld, legtovább a kőkorsókba töltött forró víz. Midőn a homokot zsacskóban a hasra, e rombok tetejére lehet alkalmazni, akkor az oldalak mellé, a c­om­­bok közé, talpakhoz kőkorsókat (millyekben savanyú vizek árul­tatnak) bugykosokat lehet rakni. A dörzsölések és melengetések hatásai múlékonyak, néha sokszori ismétlés után foganatosak, máskor foganatlanok. Ez utósó esetben jó szemügyre véve meg kell ítélni, valljon a főre vagy haszai vértolulás nem nagyobb-e ? s valljon nem ez okozza-e az alkalmazottak sikertelenségét ? Ha igen, akkor helyök van a bőr­­ingerlőknek, millyek a mustárliszt, torma és kőrösbogárpor. A mustárliszt vízzel vagy eczettel péppé keverve s vasta­­gocskán ruhára kenve, ha a hasban van a vértolulás, a hasra téte­tik, még pedig a darabot nem kell kímélni; ha pedig a főben van, a kezekre vagy lábszárakra alkalmaztatik. A mustárliszt elég, ha a betegség foka nem nagy vagy az még korai. Ellenkező esetben a liszthez torma kevertetik, mellynek ha­tása a mustárénál hamarábbi és erősebb; vagy tisztán torma véte­tik elő, ha a baj még sürgetőbb. A kőrösbogárpor vagy rozsliszttel vagy mustáréval keverte­tik péppé s alkalmaztatik. Átalában megjegyzendő, hogy ezen borizgatók addig ha­gyassanak a testen, míg a kórjelekre nézve czélt értünk, azután távolíttassanak el, de ha a szükség igényelné, ismét alkalmazandók lennének. Azon szabályt, hogy addig maradjanak helyben, míg a bőr alattuk megpirosodik, megtartani nem lehet, mert a súlyosabb esetekben arra hiába­ várnánk, mivel hatásuk gyakran a lábbado­­zásban fejtilt egészen ki. (Vége köv.) ORSzÁeevfiLÉ8. Nov. 7. 89-dik ülés a képviselő­házban. Kezd. 12 ór. A két előbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, Pálfy János alelnök jelenté, hogy a felső táborban Görgey ezredes min­den erejét az élelmezésnél s más dolgokban előjött rendetlenségek megszüntetésére fordítja; a sereg mindennap szorgalmatosan gya­­koroltatik a fegyverben s úgy, hogy rövid időn egészen organi­zálva lesz. — Simonich ki akarna szökni az országból; élcsapa­taink már utócsapatait elérték. Ezután Záborszky jegyző Vay Miklós kormánybiztos jelen­tését olvasá, mint következik: Az országos honvédelmi bizottmánynak. Ko­­ozsvárt, nov. 3-án 1848. B. Vay Miklós. Két hivatalos tudósítás fekszik előttem, az egyik Marosvá­sárhely felöl, a más Dézsről, főispán Veér Farkastól, kinek tudósí­tását Beszterczéről ide érkezett utasok, jelesen Bethlen Sándor is igazolják. Az elsőben értesítenek arról, hogy Urbánt a vitéz szé­kely tábor háromszor megújított tűzcsatában megverte, annyira, hogy Urbán nagy veszteséggel visszavonulni kényteleníttetett, úgy arról is, hogy a nyert csata után egy 6000 főből álló huszár, hon­véd, és székely sorkatonákkal elegy tábor indíttatott Enyed felé. A másodikban, hogy Beszterczére számos megsebesültek érkeztek a bukovinai vadászcsapatból, kik állíták, hogy csapatok­nak nagyobb része sebben volna, sőt egy része a székelyekhez ál­lott volna; hogy Urbán merre vonta magát, nem tudták megmon­dani, találkozott csakugyan egy közöttük, ki azt állítá, hogy őt kevesed magával Nagy-Sajón látta. — Ugyancsak a Beszterczéről jöttek mondják azt is, mint Régenböl ide menekült családoktól hal­lottat, hogy a székely tábor egy része Szász-Régenben állapo­dott meg. Ugyancsak beszterczei tudósítás szerint tegnap reggel in­dult Beszterczéről az Orbán erősítésére 300 bukovinai határőri vadász, de a­kiknek századosa azt sem tudta már, merre menjen, továbbá biztos tudósítás szerint, váratik oda még Bukovinából 8 század sorkatonaság 12 ágyúval, miről is a tisztelt bizottmányt addig is tudósítni kívántam, míg közvetlen a tábor parancsnoksá­gától vennék körülményesebb tudósítást. Kormánybiztos Zeyk Józseftől is csak az előbb vevék Enyed­­ről tudósítást, mellyben írja, hogy a már nagyon lehangolt kedé­lyekre igen jól hatott az, miszerint innen 2 század önkénytes és egy 120 főnyi önként vállalkozó csapat, s Mátyás huszárok men­tek segítségükre, s holnap még Mátyás huszárok fedezete alatt oda egy vagy két ágyú is indítandó,.e reménylem­ lehet, hogy ha a Székely segítség is megérkezik, a Fejérvár mellett, Enyedet fe­nyegető 15 ezerre menő Jánk tábora is széjjel fog vezetni. Ugyancsak a felemlített kormánybiztos jelenti, hogy ren­delésem nyomán, Benő őrnagy 200 s néhány mázsa golyóbisnak való ólmot és 500 néhány mázsa érczczel vegyített ólmot Maros- Újvárról hozott el, s biztosított számunkra. Végre arról is értesített, mikép csaknem bizonyos kútfőből tudja, hogy Gedeon tábornok sorkatonákkal ágyúkkal és szász se­géd­seregekkel Szebenből kiindult Medgyes felé, hogy Puchner tábornok tíz nap alatt beállítandó 14 ezer újonctot rendelt ki. A népfelkelés iránt mindenfelé kiadtam rendeleteimet, és ott, hol csak lehetőség van benne , már folyamatban is van, jele­sen Kolozs megyében ma volt e tárgyban 3 helyen u. m. B.-Hu­­nyadon, Kolozson és Gyaluban népgyűlés , az utósóban Zeyk Ká­roly kormánybiztos is jelen volt, s befolyt a nép buzdításába s tu­dósítása nyomán örömmel jelenthetem, hogy a több ezerre felme­nő nép a legnagyobb lelkesedéssel nyilatkozott ügyünk mellett s késznek mutatá magát utósó csep vérig védeni azt. Ma végeztetett ki kötéllel egy Türk László nevű fö­­lhujtogató. A mezőségen egy csapat Zsivkovicz gyalog sérget lefegy­vereztek arra portyázott önkényteseink. A ház kijelenté elismerését a székelyek iránt, és felhívja, hogy ne szűnjenek meg, erélyesen működni a haza ellenségei ellen. Több követnek engedelem adatik a távozásra. Néhány torontáli helység, a ráczok pusztítása következtében, segedelemért folyamodik a házhoz. Csernecz (Trencsinben) Si­monich átvonulásakor 12,000 pftnyi kárt vallván, szinte segedel­met kér. A kérvényt választmányhoz utasíttatik. Pest városa terézvárosi vas.­kerülete folyamodást nyújtott be a házhoz, kérvén, hogy Trefort Ágoston előbbi követek he­­lyébe, ki követi állását a ház engedelme nélkül hűtlenül elhagyta, más képviselőt választhassanak. A folyamodók kérése megadatott. Még Táncsics szólt előőbbi indítványát a közteherviselés életbe léptetését illetőleg, de mivel már a képviselők egy része in­dulófélben volt, szavát a zajban nem érthettük. Ezzel az ülés 1­1 -kor eloszlott. —A kisfaludai győzelem. Lippa, oct. 26. Máriássy János őrnagy urnak hadi terve szerint, a debreczeni verespántli­­kás önkénytesekből és békésmegyei felkelőkből álló seregnek — melly a balszárnyat képezé — feladatul tűzetett, Szentmik­­lós helységének elfoglalása s az ukránoknak onnét kiűzése. Mari­ássy, mint a jobbszárny vezére, ugyanazon időben Új-Aradot aka­ró elfoglalni. A terv lényege tehát abban állott, hogy az ellenség két oldalról fogván megtámadtatni, erejét megosztani leend kény­telen, és két tűz közé szoríttatván, könnyen túlteszünk rajta. Ezen terv foganatosítása, főleg a jobb és bal szárnyas seregek egy idő­ben történendő s öszhangzó működése által való eszközölhető. De­rék parancsnoka a balszárnyas seregnek, Zurics Ferencz, a terv­ben kitett időpontokat szorosan megtartá, és seregünk a kellő idő­ben, mindig a rendelt helyen volt. Octob. 21-én hajnalban Kisfa­­luda (Engelsbrun) alá érkezőnk. Parancsnokunk, Zurics, 3 ön­­kénytes kíséretében, a helységet elsőben megvizsgálván, miután tudósíttatott, hogy az ukránok csapatjai Szentmiklóson tanyáznak s előőreik közel Kisfaludéhoz vannak felállítva, seregét a hely­ségbe vezető s­előereit a tájék természetéhez képest, óvatos elő­­vigyázattal felállító. Seregünk, melly a hosszas álmatlanság és az út fáradalmai miatt lankadt volt, alig nyerhetett pihenésre kevés időt, midőn déli 10 óra tájban, 4 osztály Schwarzenberg dsidósok, 2 század Rukavina, egy század Leiningen gyalogokból álló sereg közeledése által rövid nyugalmából felriasztatott. Parancsnokunk azonnal csapatjai elrendezéséhez fogott, s a békésmegyei felkelő­ket debreczeni önkényteseivel fedeztetvén, a csapatok hadi rendbe állítását úgy intézte, hogy az ellenség a faluba — melly seregünk védhelye volt — sehol be ne törhessen, s mindenütt merész ellent­­állásra találjon. Ezalatt a nagyszámú ellenség mindinkább köze­ledett s 3 ágyúit felénk állítá. Fél tizenegy órakor az ellenség ágyúiból erős vtzelés kezdetett. A velünk levő szatmári tüzérek is elkezdenek egyetlen egy ágyútokból dolgozni, mondhatom meg­lepő ügyességgel s bámulatos sikerrel. Az ütközet, Zurics parancs­noknak Debreczen városa közgyűléséhez intézett levelében így iratik le: „Most csapataim s a benünket háromfélét megtámadott ellenség között tüzes harcz keletkezett, debreczeni önkényteseim részéről lelkes elszántsággal s ritka bátorsággal, kartácsok és ágyúgolyók szakadatlan záporában. És midőn szívemelő volt lát­nom ezeknél azon önfeláldozást és ritka készséget, melly a leg­veszélyesebb helyeken, vitézi tettekben nyilvánult, borús érzetek közt kelle néznem másfelől, a békésmegyei felkelők közt, kivált pedig tisztjeiknél szembetűnő levertséget, remegést, gyáva félénk­séget és visszavonúlást,mellynek következtében önkényteseim csak­nem egyedül magokra hagyatának. De a magyarok istene megáldd fegyvereinket és harmadfél órai tüzes harcz után diadalmas győ­zelmet vívtunk ki, elleneink, a haldokló camarilla ezen lelketlen zsoldosai gyalázatosan visszaveretvén. Ez ütközetben 6-an hulltak el közölünk, mint szent ügyért küzdő martyrok, megsebesültek pe­dig 5-en. De ellenségünknek aránylag roppant vesztesége van. A csata helyén ugyanis, vitézeim jól irányzott lövései által 34 ukrán, 17 gyalog és 3 tüzér vérzett el, 22 ló pedig leszúratott, ágyúnk is visszavonulás alkalmával az ellenség csapatjaiban tetemes kárt tett, úgy, hogy ellenségünk összes vesztesége mintegy 92 ember. Hi­teles tudósítás szerint, az ütközet estéjén 8 szekér sebesült vitetett az aradi várba. E fényes győzelem dicsősége egyedül debreczeni önkényteseimet illeti, a békés megyei felkelőkről csak szánalommal és boszús keserűséggel lehet emlékeznem s különösen tisztjeik gyalázatos elpártolását nem szabad hallgatással mellőznöm. A visz­­szavert ellenség még Szentmiklós alá sem ért, midőn a békési tisz­tikar nálam kinyilatkoztatja, hogy mivel az ő csapatjai nem jöttek mészárszékre, tehát még ma haza felé indulnak s megkívánják a debreczeni önkénytesektől, hogy őket hátulról fedezve kisérjék. Leírhatatlan ingerültséget okozott e gyalázat híre debr. önkény­­teseimben , és én tiszteimmel egyetértve, elsőben kérelemmel, utóbb halálfenyegetéssel akarom lelkekre kötni, hogy csapataik­kal legalább 24 óráig helyben maradni, legszentebb kötelességük­nek ismerjék. De mind hasztalan, mert tiszti tanácskozásunknak véget sem várva, szekereiket egymás után indítok haza felé. Egye­dül maradtam, szemben a még most is nagy számú ellenséggel, töl­tések és minden segéderő nélkül, s egy olly sváb helységben, mellynek lakosaiban bíznunk egyátaljában nem lehetett. A szó tel­jes értelmében kényszeríttetünk tehát Lippára visszahúzódni; de hogy e visszahúzódás egyedül a békésmegyei felkelők gyalázatos elpártolásának következménye, s debreczeni osztályom e részben egészen tisztán áll: azt isten és világ előtt merem állítani.“ Így hangzik Zurics századosnak Debreczen városához intézett levele, mellynek eredetijéről másolom e sorokat. És még jónak látom két úri ember szemtelen maga viseletét megróni, kik az egész ütkö­zet alatt gyalázatos gyávaságok bűntársaivá teendők valónak a népet, rettentő színben festvén a veszélyt, melly rájok vár, ha ma­gokat meg nem adják. E két jó madár, a békési ref. pap Hajnal Ábel és békési polgármester, Asztalos István. Kerülje őket minden igaz magyar. Egyébiránt e szerencsés győzelem után az ellenség egy része a várba vonult, a másik rész Temesvárra húzódott, és igy Új-Aradot minden ellentállás nélkül elfoglalhatta Máriássy.—Marjalaki Károly, debr. önkénytes nemzetőr. — Pétervárad, nov. 3. Pestről jöttem, megtekintem az aldunai tábort, mellynek tevéketlensége ellen annyira zúgolódnak a körülmények nehézségeit nem ismerő pestiek; — öröm s bánatos kebellel mondhatom, hogy a vitézség, jó akarat, s egyetértés a tá­borban nem hiányzanak; de annyi nehézséggel kell küzdeni a se­regnek, hogy annak testi s lelki ereje lehetetlen, hogy meg ne fo­gyatkozzék, hacsak egy eldöntő csata minél előbb véget nem vet a folytonos feszült helyezetnek. Ki a térképet maga előtt kiterjeszti s megtekinti azon roppant vonalt, melly Fehértemplomtól kezdve a karlováczi határszélig nyúlva Török és Ó-Becsét, Jovics-Szálast, Becskereket, Ó- és Kis-Kért, Verbászt, Pirost, Futakot, Újvidéket és Péterváradot öszveköti, s mellyen seregeink felállítvák, lehetetlen, hogy meg ne győződjék, mikép a szüntelen őrködő sereg, csak a rendes szol­gálatok által is ki ne fárasztassék. Növeli a bajt, hogy a romai és sz.-tamási sánczokban ta­nyázó rablócsorda, kisebb körben lévén helyezve, erejét időnként csakhamar öszpontosíthatja, s hol egy hol más ponton törhet ki, a mi seregünket száma hatszorosan meghaladván. A történetlapok egykor fennen fogják hirdetni az itt történt egyes csatákat, mellyeket az események nagyszerűsége által fel-­ magasztalt élő kor, nem csoda ha kisszerűeknek tekint! Fegyve­res csapataink eddig bármelly kicsinek voltak, a megtámadást mindenkor győzedelemmel verték vissza. Az ó­kori táborban a cholera kezdett dúlni, de a felüdültek száma nagyobb, sem mint az elhaltaké. Mint értesíttetem,már szűn­ni kezd. Verbászon egy két esetnél több nem mutatkozott, míg Futakon és Péterváradon pár héttel ezelőtt többen tettek áldozattal, de most már tökéletesen megszűnt ott is.

Next