Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-15 / 13. szám

13. szám. Megjelenik., hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgő kr., kettős hasábé sorért pedig 6 pgő kr. számíttatik. Pesten, szombaton Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10’, kevesebbszer küldve 9 pg. ft. jalius 15.1848. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a Kiadóhivatalban. Egye­­tem-utera, 90. szá­m első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. Jó hír! A szerb rablók s rácz lázadók alibunári táboruk­ból Verseczet csakugyan megtámadták. Seregeink Blomberg ez­redes vezérlete alatt győztek. A lázadóknak 50 — 60 halottjuk van. Részünkön 2 halott, 3 sebesült. A lázadók két ágyút vesztettek, két zászlójuk is el­vétetett, egyike fordítóval ellátva, miszerint tet­szés szerint szerb vagy ausztriai szint ülhetett fel. Legörvendetesebb, hogy a 21 lázadó között, kik elfogattak, gaz rablófönökük Sztanimirovics is ott van, kinek már régen függni kellett volna, ha Pancsován árulás vagy gyávaság el nem ereszti. Most hiszszük, semmi sem menti meg az akasztófától. Ör­vendetes az is, hogy Sztanimirovicsot most a végvidékiek fogták be s adták át a törvényes hatóságnak. Blomberg ezredes időközben tetemes segéderőt kapott, s mind onnan, mind a derék főparancsnok Bechtold altábornagy mun­kálatainak sikeréről, egy pár nap alatt örvendetes tudósításokat várhatunk. Most már meg vannak a készületek. Van egység s rend a hadi munkálatban. — Egy kis türelem még s tekintet arra, hogy biztosság­ a sikerben a főfeladat. Holnap bővebben. LEHETŐSÉGEK. Hogy lehet az, hogy a bécsiek, nem az illyrekre haragusz­­nak, kik őket a bankócsinálás gyönyöreivel ámitották s ezen a m­u-­­­a­­j védelme alatt szerencsésen haza érvén, a fejedelmet felség­­sértő szavakkal illeték, — hanem ránk, kik a fejedelem iránt a legőszintébb hűséggel viseltetünk, kik a régi kormányt okolván egyedül, alkotmányos érzelmünk szerint, annak bűneiből csak egyet is a sérthetetlen fejedelemre felrovatni nem engedünk ? ránk, kik őket mint elnyomott s beteg kövérségig hizlalt, s most velünk együtt felszabadult, egésségnek indúlt nemzetet, irigység nél­kül, sőt rokonszenves részvéttel kísérjük azon boldogság felé, melly rendeltetése, hogy a német szövetséggel minél szorosabban egyesüljön? — Mi lehet ezen igazságtalan haragnak kútfeje? Még folyvást tart-e ama szégyenitő ámulat? Vagy teljességgel nem akarják megérteni a szláv mozgalmak természetét ? Nem okultak a prágai eseményeken, mellyek kettős tanulságot nyújtanak akár a szabadság jövendője, akár a szláv barátság iránt? A prágai s illyr mozgalmak egy eredetűek, szellemük, tervök egy, czéljuk ugyan­az : a fekete tengertől fúlhatni Németország szivéig, számba sem véve Magyarország jogait s önállóságát, s meghódítani e világrészt a legvadabb türelmetlenségnek és zsarnokságnak. Ha a szlávok azt ígérik, hogy Bécs felsősége alatt akarják e szláv birodalmat felállítani, ámítanak. Ha a bécsiek azt ígérik, hogy ők a szláv nemzetiség követeléseinek, mind a három vagy négy dialectus szerint hosszú időre eleget leendnek, képtelensé­get ígérnek s hasonlóképen ámítanak. Ezek olly ígéretek, mellye­­ket mindenik fél megtagadni kész, mihelyt erejét érzendi. Mi sem a német sem a szláv elemnek nem lehetünk veszé­lyesek, de ha olly gyűlölettel vissza nem jöhetünk, biztos válasz­­falai szolgálhattunk volna mindkettőnek, ellenben ők, nélkülünk, egymásnak a legveszélyesebbek. Honnan mégis e rokonszenv kö­zöttük, s mind­két felöl olly készültség ellenünk? Ennek csak egy fő oka lehet, hogy nagyravágyó, hódítási terveiknek egyedül mi állunk útjában. A régi osztrák és muszka szellem perel Magyar­­ország birtoka felett. A szabadságnak e rokon- és ellenszenvhez semmi köze, de igen az absolutismusnak és a hódításnak. A nép nem tudja, mit csinál. Vagy ha e szenvedélyek és tervek még most mélyebben fe­­küsznek, akkor a bécsi és zágrábi rokonszenvnek egy magyaráza­ta van csak , hogy, mint híre kelt, a fejedelmet lemondásra akar­ták kényszeríteni. Különben hogy czimborálhatna Bécs vagy a bécsi ministérium, sőt Bécsben csak egy hírlap is olly emberekkel kik a fejedelemnek nyíltan ellenszegültek s iránta a legsértőbb tisz­teletlenséggel nyilatkoztak ? Azonban tegyenek bármit: Magyar­­ország királya V-dik Ferdinánd, míg él. Erről máskép rendelkez­ni senkinek nem áll jogában. Meglehet, hogy mind­ez ábránd, vagy ha szándék volt, a po­liticai nap melege által a képzelmek legébe párolgott fel, van azon­ban egy, mi ügyeletünket Bécs felé fordítani kényszerít. János félig Némethon kormányzója lett. Kedvéért a német szövetség tán Bécs­­be helyzi át üléseit. Ez hatalmas gyógyszer volna a sorvadás ellen, mellytől Bécs leginkább rettegni látszik, még hatalmasabb azon va­lóságos betegség ellen, mellytől azonban épen nem látszatik félni, s e betegség azon nyomasztó helyzet, mellybe a bécsi országgyűlés a lét­elem túlsúlya miatt előbb-utóbb jutni fog. Német szövetségi gyűlés Bécsben s ezen eszme vissza fog rettenteni minden erősza­koskodást, mellyre a tét elem felbíztatva s fanatisálva van. De ha az osztrák nép vezérszellemeinek sikerülne a német szövetséget a hódítás nagyravágyásával megm­érgezni, ha sikerülne a rég bitorolt s most újra követelt osztrák uralmat a német szövet­ség fájába oltani, ha megfeledkeznének, hogy a magyar korona jo­gai nem Ausztria, és annál fogva nem a német birodalom jogai egy­szersmind­ könnyen megeshetnek, hogy a most barátságos Német­­hon roppant népességének egész súlyával reánk nehezednek s le­gyezve a tót, zsibbasztva a magyar elemet, utóbb mindkettőt meg­­igázva hódítási terveinek hálózatát egész az aldunáig kiterjesztené. Ez természetesen csak Magyarország elnyomásával, a tót fajok ál­tatásával történhetnék, melly áltatás, hosszú időre legalább, az éber orosz szomszédság miatt lehetetlen. Tehát itt csak megosztozásról lehetne szó az aldunai tarto­mányok felett, megosztozásról romlásunkkal, hódítás útján, orosz szövetségben, ha tudniillik Európa bele nem szólana. A terv mindenesetre, ha léteznék, kivitelével az európai súly— egyénnél jöne ütközésbe. Nem is azért hozom fel e tervet, mintha egyébnek tartanám még most nagyszerű ábrándnál, mintha hinném, hogy létesí­tse a legvéresebb európai s­tán két világrészt háború nélkül megeshet­nék , de azt is tudom, hogy az ábránd most nagy szerepet játszik, hogy a ki avval ügyesen hiteget és ámít, annak hatalmában van a népeket, nemzeteket egymásra lázítani s nyomról nyomra nevelvén a viszályt és anarchiát végre előidézni a háborút, mellynek véres hullámaiban az előbbi tervnek önként föl kell merülnie. Kétséget nem szenved egyébiránt az is, hogy az ármány ez és hasonló tervek ábrándjaival csaknem az uj szabadság születése óta folyvást s átalkodottan izgat és dolgozik ellenünk. Különben miből magyarázhatnék meg a prágai fellépést, az ilyi mozgalma­kat? A reactionak most minden mozgalom jó, s minden csillogó áb­ránd, mellyel e mozgalmakat táplálhatja. A reactionak csak egy mozgalom árthat: a nemzetek felébredése, melly ámítóinak meg­büntetését fogja követelni. Épen ezért szükséges, hogy a nemzetek saját érdekeiket megismerjék, hogy az átalakulás nehéz napjaiban egymás jogait és határait tisztelve és biztosítva őrködjenek a szabadság felett, melly a hódítás zsarnoki toborzása közben igen könnyen kieshetik keze­ikből. Előttünk tisztán áll, hogy Némethonnak most nem lehet főbb érdeke, mint erejének benső kifejtése s megszilárdítása, a legtöké­letesebb egység alapján. Némethen nem akarhat még most hódító lenni, nem engedheti magát az osztrák reactio vagy nagyravágyás harczaiba sodortatni, saját egysége veszélye nélkül. S erős hitünk van, hogy ezt a német szövetség elég bölcs belátni, elég igazságos úgy szövetkezni, hogy egyesülésének diadala mellett nem feledendő Magyarhon függetlenségét tiszteletben tartani, mint olly országét, mellynek érdekében áll, hogy hű szomszédja s szövetségese legyen. Tisztán áll előttünk az is, hogy Ausztriának, miután Német­honnal szorosan egyesülendett, semmi más támaszra szüksége nem lesz, hogy semmi nem fogja annyira megronthatni, mint a szerte­len nagyravágyás, melly nagyravágyást belé a reactio, a pénzari­­stocratia olthatja csak,melly nagyravágyás miatt némethonnal egye­­sűlhetlenné válik, hogy előbb-utóbb a szláv elemnek áldozatul essék. Az ilye mozgalmakat pártoló bécsi ministérium megbukott, s így reményünk lehet, hogy a nép józansága diadalmaskodni fog e balk­ány felett. Azonban távol vagyok hinni, hogy bennünket e hit és re­mény tarthatnak meg. Nekünk csak arról kell meggyőződve lennünk, hogy igazságunk van, s hogy nemcsak jogosan, hanem okosan cselekszünk, és főleg magunk erejében bíznunk. A jogérzetben és hadban, erkölcsileg és anyagilag erős Magyarországnak frigyesei lesznek, a gyengének csak hódítói fognának keletkezni. A nemzetgyűlés a közlelkesülés egy nagyszerű pillanatában megszavazta a 200 ezer katonát és pénzt. Ez a legjobb eszköz arra, hogy a magyar király parancsai tiszteletben tartassanak. A magyar király parancsait eddig a ma­gyar nemzet nem volt elég erélyes végrehajtani. Ez a legjobb in­tézkedés arra, hogy leendő szövetségeseinknek terhekre ne váljunk és arra, hogy átalakulásunk felett saját erőnkkel őrködhessünk. Eddig az európai mozgalmak hatalmas szárnyai vitték ügyeinket, itt az idő, hogy magunk lábán járjunk. A kivitel, végrehajtás az, mire most főgondot kell fordítani. Lassú, ügyetlen könnyelmű emberek, most nem alkalmazhatók s az árulókat, ellenforradalmiakat végre meg fogjuk ismerni. Gyorsaság és szigor, szabatosság és összefüggés az életbevágó rendeletek és törvények végrehajtásában, főügyelettel arra, hogy elleneinknek fegyvert és hatalmat kezökbe ne adjunk, ez a mi é­­let és testet ad a szónak, ez a mi a jobbakban bizodalmat gerjeszt, a kétkedők­nek irányt ad s a lázongókat visszautasítja. Az idő még elég ter­mékeny a jóban, ezt tétlenül elszalasztanunk nem szabad. . ORSZÁGGYŰLÉS. Jul. 13. 8-ik országos ülés a képviselőknél. (Vége) A tanácskozási rendről szóló 111-dik szakasz hosszú vi­tára adott alkalmat. Minthogy az angol és franczia modor felett folyt a vita, szükségesnek látjuk bővebben közölni. Zsembery: Uraim ! a Hlyik szakasz, melly a tanácsko­zási rendről szól, előttem a legfontosabb szakasz. E szakaszban állapítatik meg az egész tanácskozási rendszer, mellyben a fran­czia minta van elfogadva. Én jobban a nemzet geniusával egybe­hangzónak találom az angol modort mint a francziát. A franczia modor szerint, a­mint önök mindnyájan tudják, választmányokra oszlik a tanácskozás, ezen választmányok inkább a centralisalio kifolyásai, vagy inkább a centralisalio foglaltatik bennök, nem pe­dig azon nyílt tanácskozás, mellyel az angol magáévá tett, s a­melly eddigi tanácskozásainkkal is inkább megegyezik. Ezen ta­nácskozásokban m­egvitattatik a tárgy, onnan ismét mintegy re­­tortán keresztül választmány alakul, s bemegy egyik retortából a másikba. Addig, míg ezen retortákon keresztülmegy a tárgy, a miniszerek hallgatják s tudják, hol és mi történjék, mit kell esz­közleni a dolgokon. Ne méltóztassanak úgy venni a dolgot, mintha a mostani ministeriumot látva magam előtt érdekelnék e szavak, s talán nem is tettem volna ezt, de nem tudjuk, jövendőben, kiket és milly ministeriumot fogunk magunk előtt látni. A franczia mo­dorban a legszebb tanácskozások elvesznek, egyes szegletekbe ülve össze tanácskoznak, kilencz tiz osztályra oszolva, s azon né­hány 18 — 19 ember monopolizálja a tanácskozásokat, minden nyilvánosság nélkül, s nemcsak a tanácskozás belérdeke, hanem maga a szó, a hang is mind elvész. Midőn a tanácskozás befe­jeztetik, a szép okokat s lelket kihagyva belőle, mint valami szá­raz szalma terjesztetik a munkájat a parlament elébe. Kérdem: tetszhetik-e ez nekünk ? Én egyszerűen azt felelem, hogy nem. Igaz, törvény nyomán úgy áll a dolog, hogy nekünk is lehet a munkálathoz szó­lani, de a megyei életből okulva tudjuk, hogy ha valami tárgy választmányra bizatik, s az munkálatát a gyűlés elébe terjeszti, már az ellen olly véleménynyel állnak elő, hogy azon munkálatot, hozzáértő, okos emberek készítvén, egyik a másiknak azt mondja: barátom, kár e­hhez hozzá is szólani, h­ogy a testület csak szavazó­géppé válik, mert nem akarván felette tanácskozni, a dolog felett csak egyszerű szavazással kívánnak ha­tározni , és ha talán egykét ember találkoznék is, a­ki tudna hozzá­szólani, elveszti a tanácskozásokban részt venni nem akarás a ta­nácskozás érdekét. Véleményezem tehát, hogy az angol modort fo­gadnék el, s állapilnék meg, melly szerint a tanácskozások első stádiuma volna a petitiók bejelentése, a második stádium, melly a szerkezetet módosíthatja vagy elfogadhatja; harmadik stádium vol­na ezután épen mint Angolországban, melly a dolgot végkép el­dönti. Az utóbbi által azt nyernék — miután tudjuk, a főrrendi tábla előttünk igen gyenge lábon áll, s ha szó lesz róla, magam is eltörlésére fogok nyilatkozni, — hogy azon eddigi levelezési temperamentum megszüntetvén, a felsőtáblát is szükségtelenné te­szi, mert nem egyes szónokok elragadtatása után fogunk törvénye­ket mondani ki, hanem lesz időnk kiábrándulni, s egész higgadt­sággal a tárgyakat megvitatni. Ezeknél fogva én a franczia minta szerinti tanácskozási rend alakítását nem fogadnám el, hanem in­kább a magunk geniusához illőbbet, az angol modort. Perczel Móricz: Én is pártolom az előterjesztett in­dítványt , magam sem kívánván e házat pusztán csak szavazatadó géppé aljasítani, nem kívánom pedig azért, mert az itteni c­élzás szerint a másodszori tanácskozás alá vétel alkalmával minden ele­venségt ki fogna a tanácskozásból vétetni, ha a bizonyos többség által elfogadtatnék a tárgy, a kevesebbség egyszerűen elültetnék a vitatkozásoktól. Én pedig a kevesebbség által is meghányatni kívá­nom a tárgyat azért, hogy a nemzet lássa , miként felel meg kül­döttje a bizalomnak, várakozásnak. E fő szempontból kívánnám a tárgyakat a kevesebbség által is érdemlegesen tárgyaltatni, én is pártolom az indítványt. Besze János: Én a törvénynek erőt kívánok. Erős pedig a törvény csak úgy lehet, ha életbe megy át, valamint ha életben keletkezik. Életbe megy pedig a törvény, ha első bölcsője ringatá­­sából egész nyilvánossággal hazalik az. Törvényt szabunk, kiknek? A népnek. A hallgatóság a nyilvánosság első perczétől ismeri az okokat, melly okok ereje birta a törvényhozó házat arra, hogy tör­vény szentesítse az eszmét; ha pedig a nyilvánosság teréről elvon­juk, 15 vagy 20 ember között születik is, s kilenezszer illy 20 em­ber véleménye mozaik gyanánt összeillesztelik itt, s ekkor rögtön szavazás által el, vagy el nem fogadtatik, törvénynyé emeltetik, mi­nő törvény ez ? Egy nem nyilvánosság előtt, csak úgy társalkodási modorban létesített s életre soha sem számítható törvény. Én a tör­vényt, mielőtt életre jöne, az egész honban szájról szájra akarom járatni, hogy az eszme megizmosodván, előkészítse a nemzetet a törvény elfogadására, ezt pedig az angol modorban látom­ elérhe­tőnek. Nyilvánosság által kap a nemzet bizodalmát, bizodalom által nyer erőt, erő által pedig létesítést; hogy mindezt elérhessük, magam is az angol modor mellett szavazok. Irányi Dániel a szerkezetet pártolja, azon szempontból, mivel fontosabb tárgyaknál számos tagból álló gyülekezet nem ké­pes , vagy legalább rövid idő alatt nem annyira képes mint kissebb számú gyülekezet a véleményeket centrálni. Azon véleményt, hogy a törvényhozó test géppé aljasul, ha egy kevesebb tagból álló gyülekezet által készített munkálatra igennel vagy nemmel felel, nem oszthatja , mert ha világos a választmányi vélemény, akkor semmi vitatkozásnak nem lesz helye; ha pedig nehézségek fordul­nak elő, akkor pro et contra meg fognak vitattatni.Jelen munkála­tot is a kormány kész­ít, a ház saját kebeléből választott tagokra hizá az újonnan kidolgozást, mégis a ház tárgyalás alá veszi, a­mi jó van benne, elfogadja, a­mi nem jó, nem fogadja el. Madarász László: Én a szerkezet ellen szavazok. Meg­mondom okaimat, miért. Úgy látszik, Magyarországon az osztályok a szerencse sorj­átékai. Ha Amerika példája szerint történnék az osztályok alakulása — hol a ház érettjeit választják meg, s ezekre bízzák a munkálatokat, melly az országlárzat szanát k­pezi — ér­teném a dolgot. De ha úgy történik, mint Athénben, hol nem e­n­­gedtek meg azzal, hogy az okosabbak képezzék az illy osztályza­tokat, hanem­ kívánták, hogy az oktalanabbak is abba bejussanak, s igy sorshúzás utján választották meg, anem­­iát látok az osztályoz­­tatásban, azért, mert jöjön össze az osztály különböző időkben a kamarákban s ekkor mindenik osztály megválasztva előadóját, minő alakban fog ez a fő bizottmánynyal összejönni úgy-e, mint az osz­tály képviselője, s nem szabad-e véleményétől eltávoznia; vagy pe­dig mint személyes képviselő is egyéni véleményét előadhatja ? Ha mint osztályi előadó áll, mit fog tenni, ha három vagy kilenc­féle vélemény jön elő, szabad-e neki elállania az osztály véleményétől, s ekkor azon eset állana elő, hogy szabad lenne talán mind a ki­lencz véleményt a kamara elébe hozni, hát ha mind a kilencz osz­tály külön véleménynyel bír. Méltóztassanak megfontolni a dolgot, ez olly nevetséges, hogy ha a kilencz osztály 9 véleménynyel jöne elő, kérdem egyszerűen, szabad-e máskép szavazni az előadónak, mint az osztálynak; ha nem szabad, mikép egyeztethetjük m­i? Vagy talán az elnöknek adjuk azon hatalmat, hogy az osztály véle­ményét döntse el? Ekkor ismét felesleges a küldöttség. Hogy na­gyobb testülettel nehezebb lenne valamit kivíni, mint compact kisebb testületnél, én ennek igazságát nem látom át, mert elég van téve az által, ha a törvényjavaslat beadatik a háznak. Ré­szemről semmit egyebet el nem fogadok a háznál, mint a­melly­nek teste van, mint a mellyen írva van ,1,2. vagy 3. törvény­­czikk, sokadalom­i , zárt kamaráknál, vagy nyilvánosságnál. Én egyébként a zárt kamráknak helyét csak egy esetben látom szük­ségesnek , midőn t. i. a hazának olly veszélyes körülményei van­nak , mellyek mulhatlan zárt tanácskozást igényelnek, mit én ebben nem találok fel. Miért kívánom pedig a nyilvánosságot minden egyebekben, megmondom : mert mi következik abból, ha például a hallgatóságot kitiltjuk ? csak az , hogy egy órával később fogják megtudni a tanácskozás eredményét. Ez szász modor. S mikor tör­, ténik ez Európában, és hol van helye ? Leginkább ott, hol eskü köti az illetőket a szavak titokban tartására. Hogy ez minél ritkáb­ban , s csak az említett esetben alkalmazható, senki nem tagadhat­ja; de ha azért akarjuk a zárt tanácskozásokat, hogy kisebb kör­ben könnyebb valamit kivinni, akkor eltérünk azon nyilvánosság­tól , a­melly nyilvánosság épen annyi, akkor, a­midőn összejővén e terembe a tanácskozási tárgyat azon joggal bírjuk megvitatni, mint­ha nem volt volna az elzárt tanácskozmányban. Egészen máskép áll a dolog, ha teszem azt, az, a­mi egyszer a zárt tanácskozmány­­ból kijö, tanácskozás alá nem vétetik. De fontoljuk meg a dolgot: midőn joga van a kamarának az illy tárgyhoz hozzá­szólani, kér­dem : nem válik-e feleslegessé a tanácskozm­ány, s nem ollyan-e, mintha nyilvános helyen vitattatott volna meg. Mire való tehát a tárgyaknak kerengése , s a kétszerezett megfontolgatás , mellyek által az első szülőit gyermek úgy megsoványittatik , hogy reá nemi ismerünk. Nem oszthatom tehát azt, hogy a tárgyakat kisebb kö­rökbe átvigyék. De az sem áll, hogy a tárgy a napirendi kérdésnél meg fog vitattatni, ezt én a napirendnél hibának tartom. A napi­rend kérdésénél a felett kell szavazni, elvettessék-e a tárgy vagy nem; de hogy abba ereszkedjünk, mi a lényege , megvallom szükségte­len ; erre nézve véleményem az, hogy ha mi a napirend kérdésé­nél a tárgyat magát vitatjuk, soha eredményre nem mehetünk azért, mert a napirendi tanácskozást rövidebb tanácskozásnak lá­tom. De még egy aggodalmam van: t. i. majd előjön a végén az, hogyha bizonyos számú tagok szavazást sürgetnek, a kérdés azon­nal szavazásra menjen,­­ itt csak tíz tag van érintve, mire an-

Next