Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-08-01 / 27. szám

27. szám. Pesten, kedden augustus , 1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettés hasébu sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10 , kevesebbszer küldve 9 pge­ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban . Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. PEST, JULIUS 26. Vessünk egy pillantást szíves szomszédunkra a triesti „Jour­nal des oesterreichischen Lloydsra. Ha jó barátságával nem is di­csekedhetünk, legalább meg kell vallanunk, hogy rágalmaival s el­lenséges czikkeivel valódi következetes hűséget tanúsít, s a hűség szép a csúnya dologban is. Azonban ne higye ön, kedves tenger­parti szomszédunk, hogy ön ellen folytonos táborozást kezdünk, ismerjük nyelve fürgeségét, nem akarunk piaczi jeleneteket elői­dézni, s egyedül annak tulajdonítja ön e sorokat, mert önök amott az ellenséges padokon legújabban azon modort kezdik fölvenni, hogy ha a magyar nemzet ellen szórt rágalmak s szidalmaknak va­­lamellyikét elfeledi sajtónk visszatartani, önök asztalhoz ülnek, s az augsburgi vén máminak egész komolyan azt írják: „ekkor és ek­kor a magyar nemzet ellen ezt meg ezt a vádat emeltem, tizennégy nap óta nem felelt rá senki, — tehát igaz.“ Kérem jegyezze föl ezt, s tegye „ad nótám.“ Ön kedves szomszéd idei folyamának 164—ik s 165—ik szá­maiban egy czikket közöl illy fölirattal: „Die ungarische und die italienische Frage.“ Az igaz a jó hosszúra terjedő czikkben egy szó sincs olasz ügyről, vagy hogy mi az az „ungarische und italie­nische Frage“ ? De ez semmi, megtörtént az már többször is önnel, hogy nem arról szólt, miről akart,vagy mást gondolt, mint mondott. Az egész hosszú czikk rövid értelme az, hogy a déli szlávok láza­dásának a magyar az oka. Ej­ej, még rosz ember gyanúsíthatná önt, kedves szomszéd, hogy vagy a horvátokat olaszoknak tartja, vagy csak úgy egyet kacsintva „nem sokára az egész adriai tenger Carlo Alberto olasz egysége vas­koronája alá kerülve, miután a tengerpart csak azé lehet, kié a tenger, Horvátország pedig vilá­gosan csupa tengerpart, tehát számoljuk már az olasz birodalom­hoz.“ Azonban én önt sokkal okosabb és „oestreicherebbnek“ tar­tom, s az egész csak botlás, melly tizenhárom éves pályáján bizo­nyára csak a kisebbek közé lesz számítható. Azonban, ha a rész czímet megbocsájtom is önnek, de a sok rész akaratot, mellyel e czikkben tanúsít, s a felhozott sok vádat és hamisságot ezennel önnek postán visszaküldöm; miután telegra­­phi sürgönyben nem mondhatom meg, hogy ön most is csak olly ravasz szomszéd, mint néhány év előtt, midőn azt akarta velünk elhitetni, hogy a magyar világkereskedésnek természetes, világos, és egyedüli kiindulási pontja csak Triest lehet. Legelőször is méltóztatik ön epésen haragudni, s bennünket ugyancsak szidalmazni azért, hogy Magyarország önálló ministé­­riuma által szörnyű separatismust vitt végbe az osztrák birodalmon s megsérté a sanctio pragmaticát. Mi igen tudjuk becsülni önnek önzéstelen nyíltságát. Más ember azt gondolná, önből azon hiú­sult óhaj keserűsége szól, miért nem maradt Magyarország még vagy 3 századig fejős tehene Austriának, hiszen bőrére azután is kapott volna zsidót.. Mi szép is volna az: Magyarország fővárosa Bécs; közigazgatási tűzhelye B­écs; pénzeink éléskamrája B­é­c­s; kereskedésünk raktára Bécs, és mellette Triest a báj­­szemű olasz hölgy, Bécsnek kedves dulcinellája, rakháza a pénz­nek , s előcsatornája minden veszendő gazdagságunknak !­­­0 mi szép házaspár volna ez a Bécs és Triest, — és Magyar­­ország mi bőséges tárházát tehetné e szerelmes pár gazdag­ságának! — Lám illy önző vágyakkal gyanúsíthatná önt va­laki kedves szomszéd, de én nem teszem, mert tudom gya­núsításommal szörnyen fölsülnék, miután ön számos példáját adá, hogy a gyanúsítás e részben teljesen felesleges. — Azonban mi kedves szomszéd már csak megmaradunk saját — mint nálunk mon­dani szokták— paraszt gazdaságunkban, az az, senkivel többé kö­zösre, vagy inkább egészen más kezére nem dolgozunk. Mi a separatismust illeti: mi úgy hisszük hogy ezzel ön semmit sem mondott. Mi — Magyarország — tökéletesen separáltak vagyunk az osztrák tartományoktól közigazgatásunk minden ágaira nézve, s csak dynastiánk egy, vagy hogy hasonlatosságot mondjak, össze vagyunk ugyan házasodva az osztrák tartományokkal, de ho­zományunkat — e csekély országocskát — koránsem adtuk soha kö­zös gazdálkodás alá , s a­mennyiben rövid 3 század alatt a közös­ség keserűségét elég nagy mértékben ízleltük, ma teljesen magunk akarjuk gazdaságunkat vezetni. Ez a mi separatismusunk, kedves szomszéd ! Tudja ön­­ talán szinte házas ? — legtöbb baj abból származik, ha a házasfelek egymáséból szabadon költenek ; egyik vagy másik mindig károsul. Legjobb az elkülönzés,­­» ez legjobban elejét veszi a házi czivódásoknak. — És nem is olly tegnapi dolog ez, kedves szomszéd — régibb ez sokkal az ön ellenséges indula­tánál is irányunkban. Ön szintúgy idézni tudná, mint én, azon ré­gibb törvényeket, mellyek szerint Magyarország csak annyira be­olvasztott tartománya az osztrák birodalomnak, mennyire mi is azon dynastiát uraljuk, mellyet önök; szintúgy költségét viseljük a ki­rály udvartartásának, mint önök; s szintúgy szívünkön viseljük a királyi ház érdekét, becsületét mint önök. — De régi sarkalatos tör­vényeink szerint a magyar pénzügyet — vagy­is kamarát — nem volt szabad soha alávetni a birodalmi kincstárnak ; a magyar had­sereget önállólag alakította az ország, s kezelésétől el volt tiltva minden idege­n beavatkozás; és az egész ország közigazgatásának teljesen függetlennek kell vala lennie a bécsi osztrák birodalmi ke­zektől. Ha pedig gyakorlatilag mindennek ellenkezője történt vala, — az meg annyi törvénysértés, ármány és erőszak volt a bécsi ré­gi rendszer gonoszsága részéről. — Ha valahogy ön nem találná az ide tartozó törvényeket „corpus juris“sában — mert lehet hogy épen e lapjai talán kiszakadtak — tudassa velem, én leirom önnek lelki épületesség okáért. — És lássa ön, már most, szomszéd, van-e más lényege az újabban törvénybe irt magyar ministériumnak, mint hogy az ország közigazgatását s főleg pénz- és hadügyét önállólag a többi osztrák tartományoktól fogja kezelni ? Higye meg ön ne­kem, mi nem új alkotmányt nyertünk, csak a régi jó könyv kapott uj- s csinosabb bekötést. — A mi separatismusunk ma az, mi szá­zadok előtt volt, s reményijük, a mi szinte még sok századig fönn fog maradni. , Azt mondja ön, kedves szomszéd, továbbá — bocsásson meg, hogy hosszú czikkének csak legélesebb vádjaira s­okasabb részére felelek — hogy a déli szlávok lázadását legalább is megfoghatóvá a magyarok zsarnoksága tette. Mi ugyan másutt hisszük lappangani e lázadás rejtett kútfejét, s koránsem Magyarországon keressük a véres események talányfonalát, hanem szeretnénk szemébe nézni azon „Thatsachenak“ melylyel ön provocáltnak hiszi e lázadást. Tessék elővenni az augsburgi egyetemes rágalomtárt, és halássza ki ön ezeket a híres „Thatsachen“eket, hadd álarczozzuk le önnek rágalomteljes rész lelkiösmeretét! — Ha mintha e véteknek elis­meréséül történt volna az, hogy újabb időben a törvény több nyel­vekre fordítatott le, — ez is rágalom annyiban, hogy már az 1848—ki korszak előtt mindig többnyelvű fordításokban is lenyomatta a ma­gyar kormány a törvényeket. — Hogy szinte ennek következtében ígéretet tett volna ministeriumunk , hogy a kapcsolt részek közigazgatására horvát - szlavonita ministereket fog nevezni *— ez ismét­ csak önhöz méltó tudatlanság és rágalom, kedves szom­széd. Mert tudnia kell önnek, hogy a magyar ministérium teljesség­gel nem bír joggal miniszereket csak úgy félujjal teremteni, mint a Lloyd nyers árait — a rágalmakat — egyre másra gyártja. Hanem annyi igaz, hogy a magyar elég jóhiszemű volt a horvátországi bánt országos tanácsnokká tenni, a horvát megyékbe horvát hazafiakat főméltóságokra emelni, s Budán egész hivatalszobát alkotni a ben­­szülöttekből Horvátország és Slavonia közigazgatása vezérletére. És különös­ egyszer ha kedvök csosszan a horvátoknak, a magyar tör­ténetírás nagyobb férfiait, Zrínyit, a Frangepánokat stb. mind ma­goknak sajátítják, hogy miniszerelnökü­nk Bathyány Lajos neve épen olly gazdag múlttal bír a horvát mint a magyar történeti múltban, s épen úgy magyar mint horvát is. — Végre mintha legújabban ugyancsak a fentebbi zsarnokság lelki furdalása csillapultára adtuk volna meg, hogy Horvátország iskolai s közigazgatási nyelvül sa­ját nemzeti nyelvét használja : ez ismét szinto oly szarvas tudatlan­ság mint szennyes rágalom.—E részben soha a magyar törvényho­zás nem is akarta Horvátországot erőszakolni, csak annyit kívánt, hogy az országgyűlési nyelv, s a két ország közti érintkezési nyelv magyar legyen. A­mi történt is legújabban, nem félelemből, hanem magyar jó szívből történt. Mikor e törvényt írták, még hire sem volt a lázadásnak, valamint a törvény­fordítmányok is sokkal előbb készültek s osztattak ki, mint a fegyveres megrohanások csak megkezdettek volna is. — Kedves szomszéd, minek csinál ön­magá­nak annyi bajt, hogy e lázadás okait olly mélyen keresi, saját te­nyerén megtalálja, csak legyen kissé igazságos és becsületes! De ha az nem akar lenni, akár meg se kísértse — maradjon eddigi vé­leményében. És már most elbúcsúznám öntől, kedves szomszéd, mert biz engemet nem igen mutat önnek társasága, de lehetetlen, hogy két tárgyról ne szóljak még. Pedig tudom, nem igen hajt ön jó szóra, de mégis az egyszer megkísértem. Ön azt mondja ezen czikkében, miért hogy nem avatkozik, vagy avatkozott be az osztrák kormány sem az Erdélylyel történt egyesülésnél, sem a jelen horvát bonyodalmak elintézésénél! Ej, ön tudatlan arctot mutat, mintha nem volna képes a lent a gyapottól megkülönböztetni, pedig fogadom, hogy ön belsejében hamarább kész az i­lyen sületlenségek c­áfolatával, mint mennyi idő alatt azo­kat kikoholta. Annyit ön maga elismer, hogy Magyarország csak­ugyan független ország, s most mégis azt mondja, kösse őt szalag­ra Austria, s csak úgy sétáljon mint a póráz engedi. Vagy talán Erdély Austriának volt provinciája, s nem elzárt második szívkam­­rája a magyar elemnek ? Valljon a magyar király tartozik-e meg­kérdeni az osztrák császárt, hogy mit egykor törvénytelenül egy­mástól elszakított, egyesítheti-e most törvényesen ? Vagy talán mi­vel néhány százezer német is lakja Erdélyt, ezért illeti a beavat­kozás Austriát ? s nem lakja-e Erdélyt szinte sok oláh is ? — Hon­nan kérjünk ez iránt engedélyt, hogy százados elszakadás után, saját földünk testvéreit magunkhoz közelebb szorítsuk ? A te Lloyd, a te bölcseséged sok, mint a kiszáradt tengerfövény porszeme! De végén csattan az ostor! Ön azt mondja, hogy a horvátok­nak joguk van a magyar ministeriumot el nem ismerni, mert csak azon törvény kötelezi Horvátországot, mellynek alkotásába a bán­i követek befolynak, s mellyet a tartományi gyűlés elfogad. Ő te nagy diplomata és törvénytudó, ha te ezt nekem megmutatod, akár a pac­ta conventákban, akár Osegovics Metell szörnyű tudományából,vagy magyar törvényben, én neked, Lloyd, egy hajó­hadat állítok ki Bri­tannia meghódítására. Állításodból csak annyi igaz, hogy épen a tartományi gyűlés határozatát egyedül a magyar törvényhozás emel­heti törvényerőre. Ez okoskodásod megér egy sárga szigetet — a holdban, s neked koszorút — tűzből. De még itt sincs vége a te végeden balgaságaidnak és rész akaratodnak. Még azt is mondod, kedves szomszéd, hogy a magyarországi törvény erejére a horvát bán aláírása szükséges, és hogy az 1848-as törvény alá hamisan van írva Jellacsich neve, mert az időben Pozsonban sem volt. Mint­ha csak egy furfangos váltóügyvéd beszélne belőled, ki az aláírás hitelességét tagadja. A törvények hitelességére csak egy aláírás szükséges — a királyé. Vagy király és bán egy előtted ? És a tör­vények alá nem „elfogadom“ miatt írják a főtisztviselők neveiket, mert nem is ők írják, hanem íratják azért, hogy a maradék tudja, ez vagy amaz törvények hozatala korában, kik viselték az ország főtisztségeit. Nem Jellacsich aláírását utánzák tehát,hanem oda írták nevét, mert már akkor bűn vola. Bár ne lett volna, ebben is alkal­masint több a te vétked, mint a miénk. Jó éjszakát, kedves szomszéd! Ha reggel veszed e sorokat, a jó kívánat azt teszi, hogy szivedben s elmedben reggel is késő éj van. Pestbudai. ORSZÁGGYŰLÉS. Jul. 29. 20- ik orsz. ülés a képviselőknél. Teg­nap és tegnapelőtt a ház­bizottmányi ülést tartván, a ma reggeli 10 órakor megnyitott ülésben szokás szerint a jegyzőkönyv hitelesít­tetett , s néhány folyamodván az illető választmányhoz utasíttatott. Sillye Gábor és Döri Frigyes képviselőknek, kik mint nemzetöri kapitányok a táborba menendnek, engedelmet adott a ház a távolléteire. Bogdanovics Vincze előbbi visszavett indítványát mó­­dosítólag az iránt interpellálta a belministert, hogy a zágrábi püs­pök meghívatott-e az országgyűlésre, és tudja-e a belminister, hogy a zágrábi püspök a káptalan és az araniai perjel, nem a haza ellen használják azon pénzt, mit magyarországi jószágaikból húz­nak? — Táncsics 49 petitiót nyújtott be a háznak, mellyben a bordézma és regálék megszüntetése, és a legelők elkülönzése ké­retik. E részben törvényjavaslatot is olvasott fel. A folyamodások az illető választmányhoz utasíttattak. Ezután Hadzsics Lázár, Temes-, Torontál- és Bácsmegyék ostromállapotba helyezését illető törvényjavaslata mint napi­ren­den levő tárgy olvastatott fel, melly hosszabb vitára adván alkal­mat, abból Szemere belügyminiszer beszédét emeljük ki. Szemere Bertalan. Midőn a martialis törvény ezen hó 24-ik napján indítványozva volt, nem volt szerencsém e házban jelen lenni, s épen csak az elébb jutott kezembe a Közlönynek il­lető száma, mellyből látom, miként igazságügyminister Deák Fe­­rencz úr felhívta az illető indítványozót és azt pártoló követeket, hogy mielőtt ilyet indítványoznának , jó lenne, ha a had- és bel­­ügyminiszerekkel értekeznének, s ezen felhívást helyesnek vallotta a jegyző , s a többek között Bács megyének követe azt mondván , hogy igenis a belügyminiszerrel már értekezett ez iránt, sőt érte­keztek azon megyék képviselői is, azonban mind ez ideig semmi lépés nem történt. Mennyire jelen nem voltam akkor, s a­mennyire ezt a Köz­lönyből látom , nem hagyhatom szó nélkül, mert épen akkor, mi­dőn az indítvány létetett, sőt még 7 nappal azelőtt történt, hogy a hadi törvényszék az alsó vidékeken felállíttatott, mert épen, mi­óta a bácsi követekkel értekeztem, azóta történt az, hogy Erdély­ben a székelyek egy része belő , azóta történt, hogy Kassáról a honvéd­­sereg elmegy Debreczenbe és a debreczeni átmegy Sze­gedre , azóta történt, hogy a nemzetőrök nagy része fel van híva táborba szállhatásra; azóta történt, hogy számos fegyvereket kül­döttünk az alsó vidékekre, azóta történt, hogy ágyúk nagyobb mennyiségben szállíttattak le, s átalában mondhatni, hogy az egész országban levő haderőnek csaknem háromnegyede Bács é­s a szom­széd megyékben van öszpontosítva; sőt történt az is, hogy még egy más, szinte nem kevésbé veszélyes pontról elhatároztatott a Bács és Torontálban lévő tábor megerősítése. Midőn ezek s effélék történtek, midőn nincsen fegyverünk, mellyet nem küldenénk a bácsi vidékek s az ország azon részének megmentésére, midőn nincsen fillér a kincstárban, mellyet, ha utolsó volna is, azon helységek megmentésére nem áldoznánk, mégis illy körülmé­nyek között azt mondani, hogy semmi sem történt; — az igazság­gal talán nem egyezik meg egészen. — A szót meg bízom e terem­ben , és a sajtóban is ; a szabad szónak barátja vagyok, mert tu­dom, hogy a szabad szó olly fegyver, melly öl és gyógyít, melly kárhoztat és üdvözít, melly becstelen­ít s az elvesztett becsületet helyreállítja. Tudom mind ezt, s azért az efféléktől nem tartok, s nem is azért szólottam, mintha az efféle távollétemben előadott nem való állítást — mennyiben az az adatokkal nem egyezik meg — nem tudnám eltűrni, hanem azért, m­ert mindig igyekeztem a szót igaz értékére levinni; s másrészről, mert ha az ország ollyat hall, hogy a ministerium semmit sem tesz, az az ország minden lakosai­ra kellemetlen hatással van. Egyébiránt mi ájul. 19-én kelt rendeletet,mellyben a hadi tör­vényszék van felállítva, szükségesnek láttak azért, mert Bács megyé­­ben a statáriumnak, melly ott legrégebben volt felállítva, mindeddig semmi sikere nem lett, azon oknál fogva, miután Bács megyében nem találkozott olly fér­fin, ki a rögtönítélő bíróságban részt mert volna venni, és ha a statariális bíróság összeült, és ítéleteit hozott volna, annak ítéletét végrehajtani bátorkodott volna. Illy körül­mények közt nem volt mit egyebet tenni, mint ki kellett a polgári hatalom kezéből venni a rögtönítélő jogot, és által kellett adni a katonai hatóságnak, miután reményünk volt, hogy az a rögtön­íté­leteket végrehajtja , de általadtuk e jogot csak azon mértékig, hol a polgárok nem voltak vagyonaikban és személyeikben veszélyeztet­ve. Azért azon rendeletben nem foglaltatik más, mint hogy a kit fegyveres kézzel fognak el, ki a táborba élelmet és hadszereket szállít, ki a­nélkül, hogy kényszeríttetnék reá, előmozdítja a tábor­nak mozgását, az hadi törvényszék elébe állíttassék. Átalában véve, olly jellemet kívántunk adni az efféle bűnöknek, mellyek a hadi­­ törvényszék elébe állíttatván, az úgynevezett polgári hatóságnak bírósága fenmaradjon. Újabban történt, hogy­ nem leg épen azért, mivel nincs martialis törvény, s minthogy nem akartuk tisztán ka­tonai hatóság kezébe adni az országnak azon részét, S­z­e­n­t­ki­rály­i M­ó­r­i­c­z, főkapitány, kir. biztosnak kineveztetett (éljenzés), ki az ottani hadierő parancsnokával egyetértőleg végezzen el min­den dolgokat, és a ki kezelni fogja a rögtöni bíráskodásnak azon részeit, mellyek a hadi törvényszék elé nem tartoznának. Én azt tartom, hogy a martiális törvénynek behozatala, midőn minden­féle alkotmányos és törvényes garantiák felfüggesztetnek, minden­esetre igen nagy lépés. Megvallom, nem is szeretném azt, hogy midőn az országgyűlés együtt van, akkor a ministérium magától merne ilyet felállítani, mert a személyes szabadságot a legszebb szabadságnak tartom, és kívánom, hogy Magyarországnak minden lakosa úgy becsülje azt, mint az angol, ki legsarkalatosabb jogának tekinti a személyes szabadságot, ollyan jognak, mellyre leginkább büszke és féltékeny, mellyhez nem mer nyúlni sem a ministerium, sem a parlament. Azt mondá Lord Ghatain, a híres Pitinek atyja, hogy minden angol polgárnak háza egy vár, mellyet biztosít a törvény ereje, azért mondja a törvény, hogy azon személyes jog minden polgárnak született joga, valamint született joga a királynak a trónhoz való jog. Megvallom, midőn az országgyűlés együtt van, nem adtam volna a kormánynak azon véleményt és ta­nácsot , hogy i­lyenkor az országgyűléstől nyert felhatalmazás nél­kül martialis­­törvényt mondjon ki, mert azon a szélen vagyunk, hogy tovább e tekintetben nem mehetünk, és a legközelebbi lépés nem kevesebb, mint a martialis törvénynek felállítása. — Tudjuk, hogy Angliában a „Habeas corpus ” actát nem szabad felfüggeszteni, de azért a mutiny act megnyittatván évenként a parlament által, ha lázadás tör ki, s egy óra alatt a csend helyre nem állott, a mutiny act felolvastatik, s akkor kezdődik a martiális törvény,az illető vég­rehajtó tisztviselőknek felelőssége alatt. — Véleményem e részben oda megy ki, hogy most, midőn a hadi törvényszék már fel van állítva , nem látom annak szükségét, hogy a martiális törvény ezen pillanatban felállíttassék, mert azon vidékeken most nyílt háború van , hol rögtön bírósággal nem döntjük el a dolgot, hanem kato­nával és ágyúval. Azt gondolom tehát, várjunk még egy kissé, vár­juk el a legközelebbi tudósításokat. És azon esetben , ha netalán semmi olly örvendetes nem fogna jöni, melly a dolgot megvál­toztatná, akkor biztosíthatom e házat arról, hogy a ministérium az ostromállapotot, a martiális törvényt nem fogja behozni a háznak ,engedelm­e nélkül, de más részről nem fog késni törvényjavasla­tot előterjeszteni, mellyben a martiális törvénynek minden pontja, a beadott törvényjavaslattól egy kissé eltérőleg és jobban meghatá­­roztassék. Véleményem és kérésem tehát az: nyugodjék meg ez­úttal a ház a középponti választmány véleményében, és vegye azon

Next