Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-16 / 67. szám

67. szám. HÍRLAPJA. Pesten, szombaton, September 16.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel- Alfifizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, nők; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasába sorért pedig postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 6 pge kr. számíttatik. g pgj ft. w Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­tem-atera , 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­­pénztár házában. uIiBwnHMMMMnHRnnfm­KaanMnBaBHwm­HHBBaMMannHHHnMMH sm PEST, sept. 14. Hazánk sorsa eldöntésének előestéjét éljük. Légy készen éh magyar­­ megvédeni magad a reád mért ha­lálos csapás ellen. Soha nagyobb árulás nemzeten nem köve­ttetett el, mint mi rajtunk. Az austriai háznak roskadozó trónját magyar vitézeink vére menté meg olasz honban. S a camarilla ezt az által köszöni meg, hogy azon hadsere­get, melly hazánkban amannak helyét pótolja melly pénzünket költi, kenyerünket fogyasztja, felbujtogatja a végett, hogy a rend és törvény fentartásának becsületbeli kötelessége helyett, a rab­lókkal és pártütökkel ellenünk összeesküdjék. Most hát tudjuk, miért nem lehetett bevenni szent Tamást ? miért kell legyilkoltatni, porrá égettetni a magyar és német békés falvaknak. Jellacsich, ő felsége nevében eddigi viseletéért megdicsérte­­tik, hivatalaiba ministeri ellenjegyzés nélkül visszatétetik, s a­mint ezt kezéhez kapja, fegyveres erővel tör be Magyarországba — mondván — hogy ő a királyi esküvel szentesített törvény által al­kotott magyar ministerium ellen visel háborút. S botor hazugságokkal teljes manifestumában még csak nem is szinli, hogy horvát érdekben működik, hanem üres szavak kon­­gatása mellett nyíltan megmondja, hogy a magyar ministerium megbuktatására, s a közigazgatásnak Bécsbe visszavitelére visel háborút. Az austriai ministerium pedig egy borzasztó emlékiratban kereken tudtunkra adja, hogy a királynak nem volt joga a magyar önállást sanctionálni, s hogy a pragmatica sanctio­n nem a feje­delem egységét, hanem a kormányzat egységét teszi, azaz, hogy veszítsük el országos tételünket, mellyre első Ferdinánd óta 14 király megesküdött, s legyünk azzá, a­mivé jön a szegény Galliczia. Bécsben nyíltan kimondják, miként rosz néven veszik az oláhoknak, hogy nem revoltáltak a törvény ellen. Erdélyt bujtogatja a reactio. Pozsonyban a pecsovicsok nagy conferenciákat tartanak. A fiumei küldöttségnek azt felelik, hogy a horvátok szinte oly jó emberek, mint a magyarok, s így nincsen okuk Jellacsich foglalása ellen panaszkodni. Soha ennél nagyobb, ennél hítszegőbb, ennél gyalázatosabb árulás nem követtetett el, mint mirajtunk. Ha most nem ébred fel a magyar, hazáját megmenteni, ki fog irtatni — nem a népek — hanem egyenként az élők sorából is. S pedig csak ezt kell érezni a magyarnak, és mentve van. Jellacsich előre nyomulhat tán Budáig is, mert az idegen tisz­tek, s idegen seregek elárultak, a magyar pedig még készületlen, de nyomuljon bár — a meddig tetszik — egy bizonyos, az, hogy seregéből egy ember sem látja többé a Száva vizét. Buda­vár látott már nagyobb veszélyt is, bár nagyobb áru­lást soha sem látott. Készüljünk, készülni kell minden áron. A­ki most Magyar­­ország sok vadászati csoportokba bírja gyűjteni, örök­zöld pol­gár­ koszorút érdemel. Budapest szelleme jó. A törvényhozás nagy többsége élet­halálra határozva van. A magyar nemzet támogatni fogja ön­ma­gát, s a haza mentve, a haza szabadabb lesz, mint valaha. A ministeriumnak természetesen le kellett mondania. A ki­rály neve felhasználtatván ellene, a camarilla által, maradnia egy perczig sem lehetett. Kossuth és Szemere eléggé férfiak voltak — nem hagyni az országot kormány nélkül. A nemzet képviselői, s a népnek ezerei kisérék osztatlan bizalmukkal e lépéseket. Huszonnégy óráig voltak ez állásukban, s maradandó emlé­kül tették le a magyar hadseregnek alapját, tapasztalással mutat­ták meg a nemzetnek, hogy mese­beszéd az — mintha néhány reactionális német tisztecskének hetvenkedései a magyar érzést, a magyar hazafiságot sárga-feketére tudták volna mázolni, a ma­gyar csatárok becsületes hű kebleikben. Láttátok volna csak, miként tépte le a magyar gránátos a sárga fekete zsinórt, mihelyt tudta, hogy a nemzet képviselői kí­vánják, megengedik a magyar honvédekhez állania. Százanként tódultak a Szalay által toborzott Hunyady-zász­­lóaljhoz, s most e sereg maga egy olly erő már, melly csodákat mivelend, mert bátor, elszánt és lelkesült, mint a magyar honvéd zászlóaljak, s a mellett, hála a közikbe lépett gyönyörű gránáto­soknak, kiknek mindegyike úgy áll, mint egy bástya, s hála a a Turszky ezredbeli bátor és fürge csatároknak — e sereg egy­szersmind gyakorlott is. Üdv nektek s tisztelet, bátor konflakt Győzelem kövesse lép­teiteket, a mint nemzeti hála követni fogja tetteiteket. E példa a ministerelnök előtt áll, — láthatja az életből, mint kell teremteni hadsereget, melly magyar, s gyakorlott is legyen egyszersmind. Még tíz illy zászlóalj, meg a honvédek, meg a székelyek és huszárjaink, s a hitérzetü magyar gyalogság, közbe szőve az önkénytesek közé, s Európa meg fogja látni, hogy mi leszünk ismét az európai szabadság dönthetlen védfala. Csak bátran, magyarok, fegyverre a hazáért, fegyverre a gyalázatos cselszövények által veszélybe sodort beteg királyért, s hadd jöjjön Jellacsich a meddig tetszik. A váczi táborban Ivánka őrnagynak már közel négy­ezer embere van. Szolnokon a derék Görgey őrnagy fogcsikorgatva várja, hogy a tiszai megyék gyorsabban küldjék seregeiket. Hogyan uraim — ott a Tiszánál ? — megengedhetnétek-e, hogy a tiszai magyar, a dunainál lassúbb legyen, midőn a hazát kell megmenteni ? Szálljon meg benneteket a múlt időknek nagy s dicső emlé­kezete. Mért késik az áldott tér­mezőkön megfeketült haragos jász­kun nép, midőn kiirtani készülnek őt ? Hát a hajdúk — Bocskay hős hajdúi nem lesznek-e elsők a haza megmentői közt ? Szeged küldött Szolnokra néhány száz embert, s még kül­dene mondjuk vagy ezeret, de nincsen egyenruhája még. Hagyjátok a ruhát, vitéz barátink, szív, kar és fegyver, — ez a mi kell. Pest város is állítja Budával együtt önkényteseit, számuk együtt a 600-at meghaladja már. Sőt Szeredy is lehozta immár bécsi seregének első negye­dét, ma érkeztek meg 470-en közöttük számosan nem magyar bé­csiek is, a német egység három színével, mellynek a képviselő ház örök barátságot esküdött. Legyenek idvezölve bécsi barátink háromszorosan. — Ők megértették, hogy a reactio diadala Magyarországon az ő sza­badságuk halálharangja volna. Mi pedig testvéri szeretettel fogadjuk őket, s midőn ma eze­­rek kíséretében Kossuthot üdvözölték, s e ezerek láttára a test­vériség csókját szónokuknak ajkára nyomná , ezzel a magyar nem­zet érzelmét fejezte ki, ők értünk küzdve, saját szabadságukért is küzdenek, s mi győzve, az ő szabadságukat is biztosítandjuk. Az időzésnek ideje lejárt. Gr. Batthyány Lajos méltánylást érdemel a bátorságért, hogy illy időkben a ministerium alakítását elvállalni elég merész volt, de késnie nem lehet ministeriuma ala­kításával , a nemzet nem várakozhatik, ha vele a bécsi camarilla hallogatósdit akarna játszani. A koczka-pohár fel van emelve, a koczkának esnie kell. István nádor emelkedjék fel a körülmények színvonalára, alkossa meg a kormányt, hű, becsületes férfiakból, kik a veszély­nek bátran szemébe néznek, s a haza megmentését nyomorult for­máknak elébe teszik. Ha István nádor ezt nem teszi, a história azt fogja róla mondani, hogy megmenthető a hazát, és formák miatt nem men­tette meg. Pedig e haza veszélye a dynastiának bizonyos bukás. Kossuth Batthyány új ministeriumában részt nem vehetend, ez természetes, — de ha Batthyány, a képviselőház határozata szerint, rögtön magyar sereget állít, ha erélyesen folytatja a megkezdett financiális munkálatot; ha Budáról, ha Komáromról — a­mint igérő — rögtön gondoskodik, Kossuth és minden becsületes ember pártolni fogja, — de ha nem, nem. Mert minden nap el­vesztésében a nemzet elvesztése foroghat most fen. Gróf Batthyánynak egy politicát ajánlunk: ne csak ne hát­ráltassa a lelkesedést, hanem teremtsen, a hol nincs , használja fel, a hol van. — Mert a hazát csak lelkesedés mentheti meg. A formákhozi makacs ragaszkodás (hadügyminiszerünk e nagy hibája) a hazát sírba dönti, azt pedig tudja meg gróf Batthyány Lajos, tudják meg azok is , kik nálánál magasabban állnak, hogy e megcsalatott, elhagyott s hitszegően elárult nemzet, a formák kedvéért nem lesz olly bolond, hogy meghaljon. S azt is igen jól tudja, hogy a kik mindig csak törvényességet emlegetnek, de a törvényesség korlátai között nem mentik meg a hazát, roszab­­bul tettek, mintha semmit sem tettek volna. Amazoknak ott a másik oldalon minden szabad legyen ? Le­gyen szabad lábbal tiporni a törvényt, megszegni az esküt, ki­venni kezünkből a törvényes eszközöket, mi pedig a formák iránti gyáván szent pietásból elveszszünk, mint a mészárszékre hurczolt juhok ? Bolond nemzet volna ez, ha ezt tenné. Hiszen még a por­ban csúszó féreg is védi magát. Az önfentartás kötelessége legelső kötelesség. Mi nem támadtunk senkit meg, de védeni fogjuk magunkat úgy és akként, a­miként lehet. Bátorság, bátorság! Nincs semmi vesztve, minden nyelve lesz ! — elintézés végett egyenesen az illető polgári hatósághoz utasi­­tandók. — Rambauer Róbert, Dá­­­noki Samu és Fabriczy Ferdinand honvédek foglalópénzekből az elsők 15, utóbbi 5 frtot hagytak a hon javára. — A nemzetörségi országos tanácshoz fogalmazóul: N­á­­­dasi Ferencz, számvevő segédekül: Gruber Lipót, Grösz­­t­e­n­b­e­r­g Ferdinand és Mayer Dávid neveztettek. — A keresk. minister Hoffmann Frigyes zágrábi har­­minczadi írnokot e minőségben a bécsujvárosi harminczadhoz tette át. A KÖZLÖNY UTÁN. Nádor ő fensége a belügyminiszer előterjesztésére a honvéd­sereghez a következő kinevezéseket tette: A 6-ik zászlóaljhoz: hadnagyokat: Péchy József, Háray Frigyes, Szabó Sándor, Balogh Kálmán, Kőrössy Imre, Zmeskal Antal. Főhadnagyul: Szalkay Gergelyt segédtiszti minőségben. Az 5-ik zászlóaljhoz : Hadnagyokul: Csaplár Mihály, Lehóczky János, Vincze Frigyes, Nagy László, a 8-dik zászlóaljhoz: Had­nagyokul: Pózner Lajos, Ujfalusy Imre, Borsiczky Antal, For­ster Zsigmond. — Szinte ő ugyanazon minister előterjesztésére a nemzet­őrséghez nevezte ki. a) Gyalogsági őrnagy­ és parancsnokokul: Szatmár megyében Pongrácz Lajost, Középszolnok megyében báró Egloffstein Bélát, Torda megyében b. Kemény Farkast, Borsod me­gyében b. Vay Lajost, Kraszna megyében b. Huszár Lajost, Sza­badka városban Ferenczi Albertet, Turócz megyében Lehóczky Józsefet, Udvarhelyszéken Móricz Dénest. b) Parancsnoki segédekül: Somogy megyében őrnagy Zichy László mellé: Vogrolics Sándort, Sáros megyé­ben gróf Haller Ferencz mellé: Keczer Sándort, Somogy me­gyében gróf Festetics Miklós mellé: Igmándi Ignáczot, G­ö­m­ö­r, Borsod és Heves megyében őrnagy Dick György mellé: Pongó Józsefet, Tolna megyében őrnagy Perczel Miklós mellé: Perger Sándort, Sz. - Fejér­vár városban őrnagy Zuber Antal mellé: Folting Alajost, Baranya megyében Schulzer István, őrnagy mellé: Koszits Szilárdot, Kraszna megyében b. Huszár Lajos mellé: Mihalcz Eleket. — C fens. a belügym. előterjesztésére Bertalan József le­mondását elfogadván, ugyanannak nyugdíjába visszalépése mellett az őrnagyi czim meghagyatik. — Kapuvári János 38 darabból álló fegyvergyűjteményét részint kiosztás, részint a muzeum részére ajándékozta. — A hadügyminister az 1848 . 23. t. sz. 28. §-ának foga­natosítása végett rendeli: 1- szer. Hogy a főhadkormányzók és illetőleg a katonai vá­lasztott bíróságok (Judicia delegata militaria) hivatalos eljárásaikra nézve magukat a fenebbi törvény értelme szerint kiszabott határok közt tartván, ezentúl a nyugalmazott tisztek és katonai hivatalno­kok irányábani eljárásokra viszonylag, minden bíráskodás ágait illető beavatkozástól magukat megóvják.­­ Ezen rendelet különö­sen a munkácsi vár palánkossairól is (palánkisten)­­•A­­kik egy­­átalján semmi katonai kötelék alatt nem állanak, és mint illyenek világosan a polgári törvényhatóság alá tartoznak — egyaránt ér­tendő. 2- szor. Valóságos szolgálatban álló katonai egyének ellen támasztandó, s dologi jogot tárgyazó polgári keresetek, hivatalos A BÉCSI MINISTERIUM EMLÉKIRATA. Nem állhatjuk meg, hogy azon cselszövényes értesitvényt, mellyet a bécsi kormány a pragmatica sanctio értelmezése iránt a magyar ministeriumhoz küldött, olvasóinkkal ne közöljük. Ez okirat szavai következők: A magyar birodalom tartományainak sorsa századok óta leg­­bensőbb összeköttetésben állt az osztrák uralkodó ház tartományai­val ; a kötelék, melly különböző koronákat egy fejedelmi házhoz csatolt, s még inkább a Dunánál lakó népek belélete, ezeket olly szorosan egymáshoz lánczolta, miként nehezen eldönthető, hogy a testvérisült népek között mellyiket illeti az állományi és társulati kifejlődés különböző mezején a vezérlet előnye, vagy a vetélkedő utánzás dicsérete. A hadügy, a bányászat, a Dunahálózat, a mű­­iparnak a Duna partjain fekvő városokba telepedése, továbbá a mértékek, súlyok és kereskedelmi szokások kölcsönösen váltak egymáshoz mindinkább hasonlóvá, s míg az osztrák német gyár­ipar a magyar országokbani fogyasztáshoz alkalmazta magát, ad­dig a magyar hús földjének azon irányt adta, melly szerint az oszt­rákok szükségeit vágómarhában, gyapjúban, dohányban s más terményekben minél nagyobb nyereséggel elégíthesse ki. Eugen győzedelmei után déli Magyarország megszabadítása és állományi rendezése mellett, a habsburgi ház utósó férfisarja­dékának legfontosabb vállalata volt, a természet és a népek géniu­­sa által kimondott összeköttetést minél szilárdabb státusjogi ala­pokra fektetni. A magyar országgyűlés, az erdélyi karoknak és rendeknek 1722-ben mártius 30-kán kelt és az 1740-ki ország­gyűlésen törvénybe igtatott csatlakozási okirata, úgy­szintén az osztrák-német birtokoknak tartományi gyűlései, különösen az osz­trák régi törzsországok, t. i. Csehország és Tyrol, a pragmatica sanctio által az örökösödési jog feletti háború veszélyeit nemcsak megelőzték, de az országok összeköttetését is olly szilárdul meg­állapították, hogy több mint egy század lefolyása alatt, csak egy monarchiáról, egy uralkodó családról és egy uralkodóról lehetett szó, és csupán históriai sötét emlékezetek maradványai valának még fönn, egy szerencsétlen előkorból, midőn Konstantinápolyban vagy Versaillesban rövid időközök alatt magyar malecontentusok ügynökei jelentek volt meg. Hogy ezen egyesülés alatt Magyar­hon szembetűnőleg fölvirágzott, és nemzetisége mint szintén me­gyei s politicai szabadsága megvédeték, azon fokozatos átalakulás tanúsítja, melly ezen ország kormányzásában az utósó három év­tized alatt létrejött. Ha előbb a politicai szabadság akkora ér­vénynyel nem birt, mint a jelenkor vágyai és nézetei igénylik, a sok háborút és pusztítást, mellyet az ozmánok igája alól csak ké­sőre kimenekült országrészek szenvedtek volt, számba kell venni. A pragmatica sanctio főbb megállapodásai, a monarchia kü­lönböző állományainak egybeköttetéseiről, az egyes országgyűlési határozatok és törvények azon pontjaiban föllelhetők, mellyeket egy mellékletben állítottunk össze. A pragmatica sanctio értelme mindig olly világosnak, olly kikerekítettnek tekintetett, hogy iránta soha semmi kétség­ben nem forgott. A legfelsőbb kormányzás egysége, az összes finánsz ügy­­vitel, a sereg kezelése és vezetése volt a monarchia osztatlansá­gáról szóló alaptörvény szükséges kifolyása. Magyarország a kül­föld irányában nem volt soha Austriától különvált, nem tartaték soha külön oszthatónak , és soha külön nem is képviselteték. Az osztrák név alatt az európai nagy­hatalmak körében nem csupán a nagyherczegség, de egyszersmind az azzal egyesült Magyarország értetett, mint kitetszik az 1723: 101, az 1741: 11 , az 1790: 10, 11, 17 , az 1792: 8. és 9. 1. czikkekből, mellyek törvényes ada­tokkal bizonyítják be azt, mi különben is a nemzetek évkönyvei­ben fölírva van. Minden külháború együtt folytattaték. Ha Magyar­­országot csapás érte, azonnal segély­nyujtaték, a legfelsőbb állo­mányi hivatal és a többi tartományok által, mint ezt a pesti vitát tanúsítja. Ha az országban lázadás ütött ki, a többi tartományok mindjárt seregeket küldöttek, s a rend helyreállott. Magyarország a kereszténység közellenségétől német és szláv népek vérével sza­­badíttaték ki, s csak a monarchia nyugati részeinek föláldozása menthette meg a keletre fekvő Magyarországot Napóleontól, a ha­talmas hódítótól. Hősileg s teljes egyetértésben harczolt a magyar Austria, német és szláv népeivel együtt, s a história a közgyőze­­delmekben nem különbözteti meg azon osztalékot, melly a magyar, német és szláv nyelvet beszélő bajnokok hűségét s vitézségét kü­lön illeti. Szintúgy nem vonta ki soha magát Magyarország azon ter­hekből, mellyeknek a hadiesemények következésében és a monar­chia közszükségeinek fedezése miatt támadniok kellett, ámbár azon hozzájárulás, mellyet Magyarország pénzben s vagyonban nyújtott a közkiadások viselésére, mindig csekélyebb volt , mint a­mennyi ezen, a természet által gazdagon megáldott országot nép­száma és segédforrásai arányában joggal illette volna. Ezen felfogása a pragmatica sanctionali és a monarchiát al­kotó állományok benső egybeköttetésének, feltalálható még a nagy ingerültséggel folyt utósó országgyűlés tanácskozásaiban is, mely­­lyekre azon párt gyakorolt túlsúlyt, melly később az állomány rudját megragadta s mostanig kezén tartja. A martius első nap­jaiban megvitatott felírás az országgyűlés teendői felöl, melly a főrendek által martius 14-kén elfogadtatott, a békés úton eléren­dő reformok iránti tervekben­ különösen kifejezi azon kivánatot is, hogy ő felsége nemcsak Magyarországnak számoljon a költségek­ről s nemcsak Magyarországnak adjon felelős ministeriumot, ha­nem a monarchia többi tartományainak is alkotmányos institutió­­kat nyújtván, biztosítsa az erős egybeolvadást és testvéri egyet­értést azokkal. Fájdalom, a magyar karok és rendek bizottmánya, mihelyt ezen fölirattal Bécsbe érkezett, a szoros testvériség szellemétől

Next