Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-09-27 / 76. szám
76. szám. Pesten, szerdán, September 27. 1848 Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négysser hasdbtott torért 3 pgfi kr., kettős hasába sorért pedig 6 pg. kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem -utóra, 90. szám, első emelet, előbb Almási, most a pesti takarékpénztár házában. PEST, SEPT. 24. Az osztrák camarilla nemcsak Bécset fonta körül ocsmány hálójával, esannyira, hogy fejedelmünk királyi székét, a szabadságért lángoló, s a hűségnek még a históriában példáját nem biró ragaszkodásával a dynastia iránt viseltető magyar népnek hozzáférhetlenné téve, de itt köztünk is, az egész országban kiterjesztő vészthozó szálait. Az árulásnak minden nap újabb jelenségei mutatkoznak, úgy hogy csaknem kétségbe kell esnünk: valljon van-e még a magyar hazában kebel, elég tiszta, mellyben föltétlenül bízhatunk. Az egyik hadvezér a lázadó ráczok elleni táborozásban gyáván küldi át az ellenségnek a megmentésünkre szánt fegyvereket. Más főtiszt, midőn az ütközet már azon stádiumát elérte, hogy bátor seregeink a pártütöket megsemmisíthették volna, midőn a győzelemhez képest olly csekély áldozattal valának kitűzendők a diadal zászlóját, az oroszlánokként előre rohanókat visszaparancsolja. Egy harmadik a kormánybiztosnak azt jelenti, hogy ő a pártütő Jellacsich ellen hadakozni nem fog, sőt, ha ez, meg amaz nem történik, hozzá megy át, vele hazáját pusztítani. És maga az az osztrák ministerium, mellynek mindez műve, mit csinál otthőn Bécsben ? Emlékiratot küld le kormányunkhoz, mellyben, nem tudjuk, a tudatlanságot kell-e inkább csodálnunk, vagy az igazság szándékos elferdítése által tanúsított gonoszságot. Nem akarjuk e páratlan okiratot egész kiterjedésében taglalni , hiszen a sophisticus rész akarat, jesuiticus félremagyarázás minden sorából, minden betűjéből kirí. Csak egy van, mit el nem mulaszthatunk; e tényt az igazságos história sokkal jellemzőbben fogja megbélyegezni, hogysem nem volna kötelességünk rá a jelen és jövő kört figyelmeztetni. És ez azon kimondhatatlan hálátlanság, azon szavakkal ki nem fejezhető feledése a legközelebb múltnak, mellyel magát az osztrák ministérium a világ színe előtt compromittálni nem irtózott. A számtalan közöl csupán két igen fontos pontra kívánjuk az olvasó figyelmét fordítani. Egyik az, hol mondatik, miszerint az utosó pozsonyi országgyűlés törvényczikkeiben hadügyministériumról sehol, hanem csupán honvédelmi ministériumról van szó. E sorok visszaemlékeztettek a mártiusi napokra, midőn e törvényczikk iránti leirat leérkezett. A főváros a legnagyobb izgatottságban volt, csak igen csekély impulzusra volt szükség, hogy ollyanok történjenek, mik mind Austriára, mind az uralkodó házra nem a legkedvezőbb eredményeket szülték volna. És meglehet, hogy e sokat szenvedő haza ezer meg ezer akadályba ütközött volna, valamint most ütközik, de annyi bizonyos, hogy Austriát most sokkal nagyobb csapások környeznék, és bizonyos, hogy az osztrák császár trónja még inkább megingattatott volna, mint azt a mostani conjuncturák ingatják. És ez ingerült állapotban voltak, kik a „honvédelmi minister“ kifejezésen felakadva, a királyi leirat fölötti indignatiojukat nem a legkímélőbb szavakba öltözteték, — és nyíltan kimondom a történteket — hangosan kiálták: itt más nem segíthet rajtunk, mint teljes, tökéletes elszakadás. Mi pedig, kik akkor még azt hittük, hogy a királyi adott szó szent, kik nem mertünk olly aljasságot embernek nevezett teremtményről föltenni, miilyen a bécs-innsbrucki camarillának minden legkisebb cselekvése, mozdulata, lehelete, békítő szellemben nyilatkoztunk ; mert a honvédelem hadsereg által történvén, ezt benfoglaltatni hittük, valamint hisszük most is. Pedig mi könnyű lett volna a forradalomban tovább mennünk, mit ha teszünk, most talán nem volna szükség a honvédelem szó jelentésének magyarázatára, hacsak fegyveres karjaink nem magyaráznák azt. Mi könnyen hívők! Nem gyanítottuk akkor, kikkel van dolgunk! A reactio, a camarilla már akkor is mindjárt működött szennyes kezeivel, és ármánykodva, hogy utóbb kibúvó ajtócskát találhasson, a hadügy helyébe honvédelmet csempészett be. A jesuiticus cselszövény első szálai már akkor ki valának vetve. Mi tehát a hála, hogy mi a béke kedvéért és a dynastia iránti hűségből a nem általunk választott kifejezésekben megnyugodtunk? Az, hogy miután a magát barátnak színlő ellenségnek fegyverünket átadtuk, bennünket akar vele meggyilkolni. Ez a bécsi ministerium hálája, mellyért nem a legirígylendőbb epitaphiumot fogja sírjára az utókor jegyezni. De ez ismét uj tanúság arra, miszerint annyi változás után is, Bécsben nem az elvek, csupán a személyek változnak a ministeriumban. A régi ministeriumban szőni kezdett ármányos hálót bámulatos kegyelettel fonják tovább az utódok. Második az elsőhöz méltó helye a bécsi emlékiratnak az, hol mondatik, miszerint ő felségének nem volt joga a magyarok kivonatait szentesíteni, mivel akkor már a bécsi felelős ministerium alakult. Ki nem tudja annak a bécsi felelős ministeriumnak alakulása Hübnerét ? Kossuth az 1847—ki júniusban tartott ellenzéki conferentiában e párt főteendői közé sorozta azon törekvést, hogy az austriai örökös tartományok alkotmányt kapjanak, és beszéde kitörő tetszéssel fogadtatott. A magyar ellenzék 1848—diki február végén győzött az országgyűlésen, s fölterjesztett egy fölirást Bécsbe, mellyben az örökös tartományoknak leendő alkotmányadás is benfoglaltatik. Pozsonból egy küldöttség ment Bécsbe, hogy a kivonatok szentesítését sürgesse. Ezt Magyarország tette, ezt tette a többség, azon párt, mellyből az első magyar ministerium alakult. Magyarországból jött tehát az első impulsus, hogy a bécsiek rántott csibén kívül egyéb boldogság után is vágyódjanak, magyarországi férfiak támogatták annak megadatását, s mit tesz ez előzmények után a bécsi ministerium ? Neki áll a magyar ministeriumnak, s azt mondja: nektek nem volt szabad szabadság után törekednetek, miután azt nálunk létrehoztátok. Lett volna Kossuth önző, mint a bécsi ministerium, akkor az örökös tartományok talán még most is az absolutismus vas járma alatt nyögnének, és nem volna, a ki nektek szemrehányásokat tehetne, hogy Magyarország függetlenségét kivívni törekedtetek. Most úgy jártatok, hazám lelkes fiai, mint azon ember, ki szomszédját égő házából megszabadította, s most ez bele akarja lökni megmentőjét, miért szabadította meg. Illy háládatlanságot ha költeményekben olvasunk, azt mondjuk: túlzás, de a való a gazságnak nagyobb fokát képes előállítani, mint az ideál. De annyi bizonyos, hogy a jellemtelenségnek illy vastag színezete már elérte a tökély non plus ultráját. Ilyen a bécsi ministerium hálája. De eljö az idő, el kell jöni a beszámolások idejének, és akkor lehetetlen, hogy az illy ezer meg ezer féle árulás és egy egész nemzeten elkövetett, a történetben példátlan perfidia ne lakoljon átkos cselszövényeiért. És minda mellett, hogy illy helyzetben vagyunk, hogy az osztrák ministérium közvetlen maga támad meg, hogy ránk küldi ráczokból és horvátokból álló sáskahadát, hogy a Királyhágón túl még egy tartaléksereget — a szászokat — tartogat, mind a mellett, mondom, nem állnak a dolgok- olly roszul, mint otthőn Bécsben szeretnék. Magyarországnak élni kell, ez nem a véletlen kérdése, ez az apodieticai szükség parancsa, mert Magyarországgal a szabadságnak, a civilisatiónak előbástyája fogna romba dűlni. De még azon nem képzelhető esetre is, ha a reactio pokoli ármányának sikerülne egy kis diadalt kivívni, korunk és nemzetünk gyalázatára: ez csak a szabadsághoz, a függetlenséghez fogna bennünket közelebb vinni. Mert most nem néhány ezerből álló nemzet vagyunk, mint voltunk 1848 előtt; de nemzetünk 18 millióból áll, s a melly súlyt, a melly igaztalanságot az önkény részéről néhány ezer részint gyávaságból, részint félelemből elviselt, azt a 15 millió tűrni nem fogja. Olly hatalom nincs többé, melly népünket az urbériség igája alá hajtsa; e nép kissé műveletlen bár, de szabadságra született és bámulatos természeti észszel biró, ha a szabad mozoghatás által bátrabban merend szemébe nézni a tiszta világosságnak, mellyben a nemzetek számára egyedül terem üdv, e nép nemcsak lefogja rázni nyakáról a bitorolt zsarnokhatalmat, de bosszút is álland rajta. Az osztrák ministerium tehát sem a maga, sem hazája, sem a dynastia érdekét nem ismeri, vagy ismerni nem akarja, midőn a gyalázatos reactiónak bérbe adván magát, Magyarországot — legalább részben — a régi békéba akarja szorítani. Mit Kossuth a nemesség adómentességéről mondott, hasonlítván azt Sibylla könyveihez, ugyan az áll Austriára nézve. Vigyázzatok, — ti, kik a királyi trónt környezitek, hogy a sorsa utósó három könyvet a tűzbe ne dobja! — Szeberényi L. ORSZÁGIGYŰLÉS. Rövid közlés a képviselők házából sept. 26. Felolvastatott először Boczkó Dániel írásban tett ajánlata, miszerint azon 5,000 pftot, mit a haza oltárára tett, örökre a nemzetnek ajándékozza, olly föltét alatt, hogy annak kamatja a haza védelmében magokat kitüntetett megcsonkított harcrfiak, vagy ezek női s gyermekei közt osztassák ki, és hogy ezen tőke kezeléséről a ministérium a háznak minden évben számoljon. Ezen ajánlatot a ház tetszéssel fogadta. Ezután Nyáry indítványozz, miszerint azon több rendbeli levelek, mellyeket Jellacsich táborából Bécsbe akartak küldeni, de mellyek szerencsésen kezeinkbe jutottak, terjesztessenek a ház elébe, hogy a ház s a nemzet összefüggésben láthassa az árulás cselszövényeit. A levelek közöl egy Latour bécsi hadministerhez szól, kitől ágyúkat, lőport s isten tudja mit mindent nem kérnek. A ministerelnök mellé adott 5 tagú választmány először átnézendi a leveleket, s a közölhetőket még a ma estveli vagy legfölebb a holnapi ülésben terjesztendő a ház elébe. — Irányi megkérdeztetni kívánja a miniszerelnököt az iránt, hogy az Austriából történhető megtámadás ellen megtette-e a szükséges intézkedéseket, a főváros védelmére. — Az erdélyi román ajkúak folyamodására, mellyben az erdélyi aristocraták elnyomásáról, és arról panaszkodnak, hogy az 1848—ki törvény rájok nézve teljesedésbe nem ment, 3 részrehajlatlan tagból álló vizsgáló választmány kiküldetésével bizatik meg a kormány. — Debeliács lakosainak fölsegélésére, kiket a ráczok földönfutókká tettek, adakozásra szólítandja fel a ministerium az egész országot, addig pedig az első szükségek fedezésére a kincstárból adatik pénzbeli segedelem. Az ide menekült s Horvátországban mindenét elvesztett horvát atyánkfiai kérvénye, mellyben segedelmet kérnek, a kérvényi választmányhoz olly meghagyással utasíttatott, hogy e dologban holnap tegye meg jelentését. Sept. 16. 54-dik ülés a képviselőknél. (Folyt.) Batthány Lajos: Két föltételhez ragaszkodom, az első nem teljesítetett, de a második sem, értvén a ház bizalmát. (Közfelkiáltás van, s a bizalom kijelentése végett a ház feláll.) Két lehetetlenség közé van állítva: Bécsben nem olly emberek vannak, kikkel valamire lehetne menni; Pesten nem olly emberek vannak, kiket Bécsben szeretnének; egy kis respirium kedvéért néhány napig meghosszabíthatni a provisoriumot, mert nem tudja, képes lesz-e olly ministeriumot alakítni,melly ott fenn,és itt lent is lehető legyen. Felszólítja a házat, hogy gondolkozzék komolyan, ha nem jött-e még el azon utóló perez, mellyhez többé a törvényesség korláta közt a hazán segíteni nem lehet. Madarász László: A ház bizalma Batthyány Lajost felhíja kötelessége teljesítésére, magánvéleményét háttérbe szorítva, ő is felkéri, hogy vállalja el a miniszerelnökséget, és készítse meg, mit tehet a legalitás terén a haza megmentésére, mert respikiumra van szükségünk, kéri hát, vállalja el a miniszerelnökséget, s ő istápolni hazafiúi kötelességének tartja. Kossuth Lajos: Uraim! Tájékozzuk magunkat röviden, egyszerűen állásunkra nézve. Valameddig Olaszországban a koczka jobbra nem fordult, addig haboztak, habozott a reactio minden ármányaival; amint egyszer állásában erősnek vélte magát nyíltan kilépni, levetette az álarczot. De Magyarország törvényes állásának isten és világ előtt még akkor is ollyan súlya volt, hogy ürügyet kerestek ezen álarcz levételének mintegy szép színbe állítása végett, s nem találhatván ürügyet a tényekben, keresték az ürügyet a személyekben. Szóljunk nyíltan, mert ilyen perezben nyíltan szólni még azonáron is kell, ha a szerénységet látszanék az ember vele sérteni. Én nem igénylem magamnak azon dicsőséget — mert annak tartom, hogy kimondhatlanul gyűlölt egyén vagyok bizonyos körökben — egyedül nem igénylem magamnak, vannak, kik osztoznak velem ebben, de kétségtelenül áll, hogy egyike vagyok azoknak, kiket igen gyűlölnek. Midőn Jellacsich által jö Magyarországba ,’ s a Dráva hidján horvátjai közöl kiáll egy őrmester, és azt mondja: uram, tábornok úr! minket a magyarok nem bántottak, miért menjünk mi Magyarország ellen? Én 5S555555^SS55SiSS555555£S Olaszországban harczoltam együtt a magyarokkal, mi egy tálból ettünk, egy veszélyben osztoztunk. Akkor kiveszi Jellacsich az ismeretes kéziratot, és azt mondja: én nem bántom a magyarokat, hanem Pesten van egypár minister, kik ő felségének jogait nyirbálják, elmegyünk tehát Pestre, azokat leteszszük, s aztán visszajövünk. Azt mondja erre az őrmester: ha így van, hogy csak ministert kell buktatni, jó, a végett elmegyünk. Midőn Bécsben a ministerelnök — kinek hála és köszönet legyen azon bátorságért, hogy az ország kormányát e perezben kezébe fogni férfiú volt — feltételeket szab, s azon feltételt mondja: az invasio szűnjék meg, mert itt bitoroltatik a fejedelem neve, azt mondják: de volt ám gróf urnak egy két collegája, kik úgy vitték a dolgot, melly iitelmód rám nézve sok bajjal van összekötve; hát már most nem tudom, valljon nem azon individuumokat akarja-e ön proponálni, ennélfogva ön kívánságára — mert nem meri mondani, hogy azok nem igazságosak, hanem azt mondja, nem adhatok határozott választ, nekem látni kell azon individuumokat, kell azokban látni a garantiát. Tényekbe ismét nem kapaszkodhatván, azt mondják: Jellacsich ellenem visel háborút, oda fen azért nem sanctionálják, mert nem tudják, nem tesznek-e bele engem. S mivel ez ürügy bármilly nyomorért legyen is, ürügyül használtatik a nemzet elnyomására , szüntessük meg ezen ürügyet, uraim, ki jót akar a hazának, annak egy politikát kell követni, mellynek két teendője van. Az egyik az: oda vinni a dolgot,hogy az ármány és árulás,vagy legyen kénytelen lemondani feltett czéljáról, vagy legyen kénytelen bevallani, hogy minden ürügyekből kifogyott, s nyíltan kimondja: én ármány és árulás vagyok, reactio és más semmi. Ennek kieszközlésével sokat nyertünk. A másik , hogy míg a nemzet ezt eszközölné, addig készüljön. Ezen kettőt kell e nemzetnek elérni. Én tehát azon tiszta meggyőződésben vagyok, hogy — ismét a szerénység rovására történjék bár — egy pár szót magamról is kell szólanom. A múlt napokban, midőn a kormánynélküliség nehéz és veszélyes perezében voltunk, a ház bizodalma csekély személyem felé is fordult. Ugyan kérem alázatosan , mikor én azt látom, hogy környezzen bármennyi bizalom , de az eszközöknek felhasználásában, mellyeket meg kell teremteni , hogy a hazát megmenthessük, ha az én nevem ürügyül használtatható arra, hogy megakadályozzák azon eszközöknek megteremtését, valljon kérdem, minden bizalom mellett is használhatnék-e a hazának, vagy ártanék ? Én azt hiszem ártanék. Ha azt mondanám: hát álljon ki azon katona, és oda fen azt mondanák : hó! hó ! hiszen kigyelmed épen azon egyén, kire azt mondtam azon leiratban , hogy úgy kezelte hivatalát, hogy nekem nem tetszett, hát én meg király azt mondom: ne álljon ki azon katona. Vagy ha azt mondanám: menjen azon banknotta, azt mondanák: kigyelmed mondja, ki épen azon egyén stb., én meg azt mondom: ne menjen tovább azon banknotta. Ha egy szóval most e perezben — az utóbbi gondolatot fentartom magamnak, mert mikor az ember a cselszövény, árulás, ármány korszakát éli, nem kell mindent kipletykázni. (Igaz!) Most e perezben talán ott állunk, hogy ha a miniszeriális formáktóli eltérés mezején azt mondaná a ház : jól van, hát kénytelenségből elfogadja, hogy gróf Batthyány nem akar ministériumot alkotni, s azt mondja : az ország nem lehet kormány nélkül, tehát ezen és ezen emberek vigyék a kormányt. Csak ezt várják most, hogy azt mondhassák: ahol m! világosan abdicálta a király hatalmát az országgyűlés, ellentétbe helyezte magát a királylyal, azt mondja , kormányozzanak azok, kiket a király nem akar, hogy kormányozzanak. Mi lehetne legelső következése ? Az, hogy azon constitutionális erőt, melly a nádor fővezérségi eljárásában fekszik, s mellyre nekünk szükségünk van, mind ott, mind pedig arra, hogy erőnk szaporodjék, az első perczben elvesztenénk. Én tehát azokhoz csatlakozom, kik gróf Batthyányi Lajost kérik, hozza meg a házának ezen áldozatot , mert áldozat. A gróf maga is kénytelen érezni, s kétségtelenül érzi, hogy ő jót nem állhat a nemzetnek, hogy minden esetre meg lesz mentve mindjárt; — hogy végkép el nem vesz ezen nemzet, arról mindnyájan jót állunk önmagunknak; — de arról jót áll, hogy mindent el fog követni, mi e nemzet megmentésére szükséges. S ezen szempontból véve fel a dolgot, a leghibásabb lépésnek tartanám, hogy most élőnkbe vetnek egy kelepczét, s azt mondanánk: belépünk a kelepczébe. A világért sem, de másként kikerülni nem lehet, mint csak úgy, ha a gróf segíti e részben a nemzetet. Én tehát azok közé tartozom, kik kérik a grófot: alakítsa a ministeriumot. (Éljen.) Batthyány Lajos: Tisztelt ház! Kötelességemnek tartom ezen egyhangú felszólításnak engedni. (hosszas éljenzés, mindnyájan felállanak) Én fogok ministériumot alkotni, de kötelességemnek tartom politikámnak egy részét mindjárt ezen alkalommal a háznak elébe adni. (halljuk) Az én politikám abban fog állani, hogy mindent elkövessek, hogy Jellacsich többé a magyar földből egy talpalatnyit se nyerjen. (helyes) Ha azonban nem volnék elég szerencséset arra kényszeríthetni, hogy visszavonuljon, feltett szándékom, hogy én őt kényszerítsem, hogy ontsa a magyarok vérét és ostromolja Pestet. Ha tehát engem miniszerelnöknek akarnak, kijelentem hogy Pestet védeni fogom. Ezt kötelességemnek tartottam kijelenteni. (helyes): Kossuth Lajos. Jelét akarom adni annak, az első percben, hogy ha mások a magyarról azt gondolják, hogy lelkesültséggel, s akár mi vészszeli szembeszállásánál fogva feledni tudja az észt, hogy ellenségünknek ezen gondolatja nem fog teljesülni. Ennek akarom jelét adni. Én ma reggel e házban azt nyilatkoztattam ki, hogy nem tartanám azt jónak, hogy maga a testvér két főváros ostromnak tétessék ki. A ministerelnök azt mondja: ő minden törekvését arra fogja fordítni, hogy tovább egy talpalatnyi földet se foglalhasson el az ellenség. Ez helyes. Ennek természetes következése, hogy a miniszerelnök minden kitelhető erélylyel fogja Magyarország erejét szaporítni, ollyan erőt értek, mellyre Magyarország jogainak, és törvényeinek megtartásában számolhasson. Miniszerelnök azt mondja : ha minden törekvése mellett is azt nem érhetné el, hogy a fővárosba ne nyomuljon az ellenség, védni fogja a fővárost. Én alá rendelem nézetemet nem csak, hanem azt mondom, én itt fogok maradni, s mindent el fogok követni, a mi csekély tehetségemtől kitelik, Buda-Pest lakossága azon részének, melly talán csekély személyem iránt, bár érdemetlenül bizalommal viseltetik, olly fellelkesitésére, hogy az utósó csepp vérig kész legyen a miniszerelnök ezen határozatának megfelelni, s ezen akaratát beváltani. Várjuk miniszerelnök úrnak rendeletét, mellyikre-