Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-10-25 / 100. szám

KOSSUTH HIRLAPJA. 100. szám. Pesten, szerdán October 25.1848. Megjelenik , hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­­nek; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasába sorért pedig 6 pgő kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. BARÁTKOZZUNK MEG A DEMOCRATIÁVAL! Sokan vannak, kik új alkotmányunk által érdekeikben sért­ve érzik magukat. A kis nemes, ki adót, vámot, helypénzt nem fizetett, a közmunkákra nem állott ki, minden harmad évben a beálló tisztújításkor ingyen vendégeskedett, sőt egy pár forintocs­­kát is kapott, a katonaállítástól is felmentetett; a kastélyos nemes, ki a megyei hivatalokat, ha­bár még olly csekély képzettséggel bírt is, kiváltságosan űzte, s a zsinóros hajdú által magának tekintélyt, részrehajló ítélete által költeni valót szerzett, s a mellett nyitva állt előtte a Parnassusra vezető lépcső t. i. egy kis királyi hivatal, vagy egy kis tanácsosi czím, de ezen fölül néhány jobbágyok fö­lötti uralomtól s az úrbéri illetőségtől is — noha nem minden kár­pótlás nélkül — el kellett állania; a pap, ki a mellett, hogy minden nemesi előjogokkal birt, még azon fölül a privilégium ca­­nonum és forsra is támaszkodott; — a falvakkal és uradalmakkal biró nagy ur, ki robotjain, dézsmáin s a jobbágyokon gyakorlott vérhatalmon kivül még nimbusából is leszoríttatott az egyenlőség terére, aki az aristocratia korában még a táblabirákat is antic­am­­bikroztatta, a democratiában pedig még a szűrös ember iránt is figyelemmel lenni tartozik. Ezek közt találtatnak itt ott az elégü­­letlenek , kik az új alkotmányt nem szeretik , s a reactiónak ba­rátai. Pedig ha jól megfontolják, noha tán egyénileg vesztettek is a jelenben, de jövendőre nyertesek. A democratia nemzetünk felvilágosodottabb részének régi ked­­vencz eszméje, mellyel kisebb nagyobb terjedelemben majd mind­egyik megbarátkozott. A megyei gyűlések ezt eléggé tanúsítják. „Szabad ember, szabad föld“ ez volt a jelszó, mellyet mindenki elfogadott, s a vita csak a mikép legyen körül folyt. Ezzel volt egy nemzeti nagy kérdés öszvefüzve t. i. az ab­­solutismusnak hazánk szabadságát és függetlenségét sújtó ármá­­nyaitóli megmenekvés. A martiusi napok az absolutismust szét­rombolták, s hogy az többé ne folyhasson össze, mint a szétfecs­­csent kéneső, s ne alapíthassa magát a különvált érdekeken: a nemességnek — mert ebből állott a múlt országgyűlés képvise­lete — ki kellett mondania, hogy a nemzet minden tagja szabad és egyenlő, minden különbség nélkül, hogy megszűnt minden hűbéri viszony, és minden kaszt. És mennyire volt az absolutismus fon­­dorkodásai iránti sejtelem alapos, azt a következés mutatja. Nem találván fel a camarilla az egyenlőség által megsemmisült külön ér­dekekben a reactionális alapot, azt a nyelvkülönbségben keres­te és találta fel, és sikerült neki, a legaljasabb fanatizálás által csak ingerekkel a magyar és német ellen minden más ajkút fellázítani, hogy a zavarban a mindenek közös szabadságát leölje. Önök, kik a reactiót titkon elősegítik, vagy legalább titkon annak szerencsét­ óhajtanak, vegyék fontolóra, hogy veszteségü­ket a jövendő bőven kipótolja, mert 1-ször önök és gyemekeik ön­állókká lettek, s nem kényteleníttetnek gonosz vagy lealázó uta­­kon kegyek után csúszni mászni, mi a becsületes férfias jellemet megszégyeníti. Ész és munkásság leend jövendőben a jóllét és tiszta érdem alapja. 2-szor. Az egyenlőség önöket a feszültség és fényűzés kellemetlenségeitől felmenti. Önök a kasztakör helyett egy nagy emberi körbe jönek, nem fogja önöket unalom emész­teni , hanem ösztönt kapnak a munkásságra, melly jutalmazni szokott. Nem kell önöknek a sok ácsorgó cselédeket tartani, pa­zar ebédeket adni, erszényt nem biró kiadásokat tenni. Mert vall­ják meg igazán azok, kik eladósodva vannak, hogy őket nem mar­­tius, hanem a martius előtti aristocratiai világ s annak ferde ki­folyásai, a fényűzés és hibás számolás tette tönkre. 3-or. Önök, kik eladósodva vannak , a földnek a fiscus, ősiség stb. kötelékei­től felszabadítása által azt nyerték, hogy míg az előtt adósság fe­jében javaiktól bitangét fosztattak meg, midőn uzsorával terhelt uradalmi birtokuk holdjától a szép épületekkel együtt 30—40 fton kellett megválniok, most azokat bárkinek kisebb részletekben el­adhatják , és pedig jó pénzen , s igy az adósság is tisztázva leend, s még elég birtokuk is maradand, mellyre önök magok fognak le­telepedni , s nem bízzák gazdálkodásukat valami teljes hatalmú prókátor kormányzóra, ki önök mellett meggazdagodott, mig önök tönkre jutottak. 4-szer. Megszűnvén a kasztok, nem fogja önöket az álszemérem átka nyomni. Eddig a gróf és birtokosabb nemes nem tudott fiából mást nevelni, mint nagyságos és tekinte­tes úrfit, s az úrfi, habár az atyai birtok hat részre oszlott is, mégis úgy akart élni, mint az öreg mék­sás úr, igy időnek előtte elszegényedett: most nem lesz szégyen az úrfit real tudományok­ra, ismeretekre taníttatni, s a kiképzett ifjú 10 ezer forintjának sokkal több hasznát veendi, mint vette előbb a 200 ezernek; mert ennek, vagy ennyit érő birtoknak kamatjából nem tudott előítélet alatt álló rangja szerint megélni, holott most majd a 10 ezeret olly vállalatra fordítja, melly neki százszorozra fog kama­tozni. És már maga a reál tudományokbani kiképzettség elegen­dő tőke arra, hogy ipara által magát jó karba helyeztethesse. Or­szágunknak anyagi jóllétre kell emelkednie, s ekkor a csekélyebb érték, de több képzettség olly előnyt adand, min­t a császári con­­victusok adni nem tudtak. Minthogy a papságot is megemlítettem, szólok róluk itt is bő­vebben. A lelkészpapok, úgy látszik, a reactióba nem igen kevered­tek. Az a privilégium canonum et fori, a­mit elvesztettek, nem ő re­­ájuk, inkább csapás a hierarchiára nézve. A jó ember úgy sem vette hasznát soha, a roszra nézve pedig mindegy, akár hol ítélik el. De maga a hierarchia is csupán azon tekintélyt vesztette, melly rá nézve kellemetlen lehetett, ha megfontolja, hogy statust ké­pezett a statusban, miért eddig is sok keserű tusát kellett kiálla­nia. A lelkészpapok sorsa általában az eddiginél alábbvaló nem lehet, mert eltartásukról, míg vallás lesz a világon, gondoskod­ni is fognak. A főpapoknak, kivált azoknak, kik eddig fényűzés­re, családalkotásra fordíták gazdag jövedelmeiket, meghiszem, hogy nem igen tetszik a martiusi alkotmány s annak következmé­nyei; Ire azért jut nekik annyi, hogy gond nélkül megélhetnek, s ha szegény rokonaikat segíteni akarják, neveljenek belőlök hasznos polgárokat, ne nagyságos urakat. Őket a martiusi törvény visszaadta az egyháznak. Még a köznemesekről is egy két szót. A szegény nemes nem sokat vesztett, mert hol kevés van, ott sokat veszteni nem lehet. Ő most is szabad polgár, mint volt előbb, s nem lett be­lőle jobbágy, hanem inkább a jobbágyból is szabad ember lett, a­mi neki nem baj. Igaz­, hogy fizetni fog mindentől, mitől más ember is fizet, de a kevésből csak aránylag szinte keveset fog adózni, ezt pedig a hazáért szívesen megteheti. A magyar ne­mes nem szokott fukarkodni, hol hazájáról van szó, ott életét sem veszi számba, a­mit meg is mutat azzal, hogy önkényt, szívesen, és lelkesülten harczol, pedig az embernek legdrágább kincse az élet. Azért félre bármilly színű reactióval, nekünk a tiszta demo­­cratiával kell megbarátkoznunk, mert csak ebben lelhetjük fel jö­vendő nagyságunkat. — M. ERDÉLYBŐL. Hasztalan volt az unió. A ki a Királyhágón átjőve, a régi Erdély határára lép , kénytelen érezni, hogy egy más, az előbbinél esélytelenebb országban kóvályog. Magyaror­szágon jóban, roszban az életnek nagyszerű működései jelentkez­nek : a régi Erdélyben leginkább tespedés! Mozgást inkább csak a reactionárius működés fejt ki saját érdekében. Ha Kolosvárnak, az egykori fővárosnak, szellemét vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy Kolosvár valamint az unió előtt, úgy szinte most is, a mágnások fényűzési fészke. Sehol a nagy Magyarországban a régit levet­kőzni nem tudó gróf, vagy báró olly jól magát nem találhatja, mint Kolosvártt. Itt az olygarchát ma is úgy tekintik, mint isten­nek különös kedvenczét, kit, ha mindjárt százszor bocsátotta is áruba kedves hazánkat, tisztelni, vagy épen leborulva imádni kell. Én erősen sajnálom Kolosvár polgárságát, hogy nem tudja magát emancipálni a mágnások uralkodása alól, és nem tud szi­lárd szellemi életet fejteni ki saját körében. A civilizált világ de­­mocrata irányt kezdett követni; nekem erős hitem, hogy az em­beriség ezen az úton fogja elérni boldogsága czélját. Föl tehát polgárok ! kövessétek ama pályát, legyetek ti magatok urai ten­­sorsotoknak. Ha Kolosvár polgárai az eddiginél több jeleit nem adják szellemi életöknek, akkor az ember kénytelen hinni, hogy a­mi erély a mártiusi és májusi napokban ott mutatkozott, azt is leginkább a három főtanodés ifjúságnak tulajdoníthatni. Miután a jelen pillanatokban, a magyar nemzetiség forog veszélyben, föllelkesült hazafiságra leginkább a székelyföldön va­gyunk jogosítva számítani. Csík­ és Háromszék fegyvert viselő székelyeiről nem szólok. Én, ki nem­régiben hagyom el az ország fővárosát, Budapestet, ama vidékeken nem forgottam. Egyébiránt közhír szerint, mind Csíkban mint Háromszéken, jegyezzük meg, az alsóbb rendű székelyeknél, a lelkesedés megvan. Máskép áll Maros­ és Udvarhelyszék. Sokkal több pangás, mint élet, mind a két helyen. Azonban ne gondolja senki, hogy ez azért van így, mert talán a székely elvesztette minden szellemi ruganyosságát; az egésznek oka az, hogy az erdélyi aristocratiának legnagyobb része inkább óhajtja a régi rendszer visszatérését, mint az új esz­mék diadalát, s ennélfogva itt sokkal többet agitáltak a reactio, mint a szabadság ügyében. A székely nép, hogy nem eléggé lel­kes, az azért van, hogy­ nem volt ki fölvilágosítsa, és ennek foly­tán feltüzelje. Lám Berzenczeinek egyetlen körútja, mint Mátyás­huszárokat toborzó kormánybiztosnak, megtette volt a kellő ha­tást ; kár hogy nem akadtak tisztakeblű vállalkozó egyének, kik állandósítsák a székely népnél az általa fölébresztett energiát. Leg­közelebbről azonban úgy látszik, hogy minden értelmes egykori primőr átkezdette látni, miszerint a camarilla által nemzetiségünk megbuktatása czéloztatik, és ezért azok is, kik egykor megcsonto­­sult pecsovicsok valának, a jó ügy szolgálatára kezdettek áttérni. Egyébiránt a székely nép fölvilágosítását illetőleg,legtöbbet remény­nek folyó hó 16-tól, mint a mikorra székely nemzeti gyűlés van hirdetve, a már 1555-ben classicussá szentelt agyagfalvi rétre. Ekkor igen is föl kell világosítani a népet a dolgok mostani állá­sáról. Ne essünk egyik szélsőségből a másikba. Eddig egész pol­gári életünk abból állott, hogy nagyokat szónokoltunk: most azok, kik legjobb hazafiaknak kívánnak mutatkozni, mind azt lármázzák, hogy ne beszéljünk, hanem tegyünk. Ez hibás instructio. Beszélni a néphez most többet kell, mint valaha, mert különben nem fogja érteni, nem fogja tudni kötelességét, lelkesülni pedig épen nem fog. Csakhogy aztán a beszédnél meg ne állapodjunk, hanem tegyünk is lehető sietséggel! Hiteles adataim vannak rá, hogy jelesen Udvarhely­széken az újonczösszeírás s más több eljárások ellen, sok helyt, azért tört ki reactio, mert a kiküldött biztosok tetten kívánták megkez­deni a dolgot a nélkül, hogy előlegesen a népet felvilágosították volna. Vannak más, az egykori kiváltságosok hibáiból származó okai még, a népnél mutatkozó reactiónak , mellyeket jelenleg, az igerültség kikerülése miatt elhallgatok; mert reményiem, hogy azon okokat azok, kik mesterei valának meg fogják jövendőre szüntetni, s jelesen nem feledik, hogy az újabb törvények szerint a volt job­bágyot sem szolgálatra kényszeríteni, sem telkéről kirekesztéssel fenyegetni nem lehet; remény­em, át fogják látni, hogy sokkal jobb az elveszett robot visszaszerzésével felhagyni, hogysem még a magyar születésű és érzésű emancipált jobbágy is kényszeríttessék, igaztalan terheltetése miatt roszszellemű oláh papokhoz folya­modni tanácsadásért, mint a­mi a Székelyföldön már több helyen megtörtént. Szinte felesleges említenem, mint már tudva levő dolgot, hogy míg a nagyobb értelmiséggel bíró aristocraták elmulasztók a jó ügy diadalát egész erejökkel elősegíteni, addig másfelől Or­­bán és a szász nemzet vezetői a reactio érdekében mindent meg­tettek, a­mit csak tehettek. Urbán­eszélyes tapintattal nyúlt a do­loghoz , hogy az aristocratiát maga kezére keríthesse: kezdette a robotrendszert visszaállítani. • No de azt hiszem, felnyílik már valahára az erdélyi volt ki­váltságosok szeme, s nem hisznek azon camarilla zsoldosának, a melly Gallicziában néhány forinttal vásárolta be az aristocraták fejét a felzúdított valóságos pórnéptöl! — Sz. Udvarhelyt, octob. 11-kén. — Pál Rudolf. Néhány barátságos szó a Freimüthigé-hez. Mióta a reactiónak Magyarország ellen elkövetett tettei és tervei elterjedtek leplezetlenül egész iszonyatos alakjukban, örömmel lát­tuk az elfogultságból vagy rosz értesítések után eljárásunkat olly­­kor ollykor kárhoztató Freimüthigét a közös ellenség és a szabadság gyilkolói ellen férfiassággal s valódi Freimuthtal föllépni, de annál inkább megütköztünk od­. 19-diki számának olvasásakor. Ugyanis az első, avatott tollból folyt czikkében, a többi közt egész alapossággal megmutattatik, mikép Bécs és Magyarország egyesülve, az absolutismus czinkosait semmivé tehetik, hogy Ma­gyarország, melly nagyobb erőveli föllépésre minden perezben készen áll, seregét Austriából csak az osztrák népnek terhére len­ni nem akarás tekintetéből vonta vissza, s végre, hogy a Bécsből megszökött udvar csak a bécsiek s magyarok meghasonlásától várja istentelen terveinek sikeresítését, s azért úgymond, minden­kép óvakodni kellene annak bekövetkeztetésétől; de mit olvasunk nyomban ezután ? semmi mást, mint azt, hogy October 6-dikát, s minden innen származó bajokat (!) a magyaroknak tulajdoníthatni, kik az ellenséget Bécs falainál elhagyván „lassen Ihren Feind vor unseren Mauern“ és seregeikkel visszavo­nulnak. No már kérjük igen szépen a Freimüthige tisztelt szer­kesztőségét, hát ő az oct. 6-diki eseményeket bajoknak tartja? Valljon baj-e az, ha a szabadság elnyomói ellen fegyvert fo­gunk ? Tehát sajnálja ő az oct. 6-dikán történteket? Véleményünk szerint, ez a nap az, melly a kiskorúságban nevelt Bécsnél a sza­badság és önállóság nemes érzete első nyilatkozatának tekintendő, ez a nap az, mellyen Paris, Berlin, Frankfurt, és Pest szabadon gondolkodó népei egyaránt örvendenek, melly századok óta a ca­marilla dohos kigőzölgéseit Bécs falai közöl ha nem is egészen kitisztította, de legalább megritkította, röviden ez a nap az, melly első látta a szabadság barrk­ádjait és az emberi nemesebb érze­lem hajtotta nép zsoldos hatalommali megmérközését és diadalát, nem malheur, hanem minden esetre mint csillag fog ragyogni Bécsnek úgy is olly sötét évlapjai között. Mit jelent az, „lassen Ihren Feind vor unseren Mauern“ hát a menekvéi jo­gokat élvező bán csak Pestet és nem Bécset is akarja egyszer­smind Tabigába hozni ? Nem tudjuk-e, hogy a dynastia czinkosai a szabadság fája kiirtását vevék czélba, legyen bár az Pesten vagy Bécsben, vagy más köz­befolyással bíró helyen. A lieber Bán fela­data, mint ezt a Freimüthige igen jól tudja, a szabad elemet kiir­tani. Bécs avagy Pest, ez neki mindegy, ő dúló csordájával ugyan­azon örömmel szentségteleníti meg ha lehet emennek, vagy aman­nak a városnak falait. Seregeink bátorsága s ügyünk szentsége nagyban is elkeseríttették vele az efféle merész lépéseket, s midőn a rabló csapat lelkes harczosainktól szétszórva Bécs felé indúlt, vezéreink szinte arra tartottak. De midőn a magyar táborból futár küldetett Bécsbe, a magyar seregek befogadása végett, mint min­denki tudhatja, mind az országgyűlés, mind a Sicherheits-Aus­schuss megtagadta a magyar seregeknek az austriai földre való bemenetelt. És igy a magyar sereg moraliter kénytetett vissza­vonulásra. Nincsen itt mein vagy dein Feind, az ellenség kö­zös, Bécs meghódítása Magyarországnak szinte annyit árt, mint magának Bécsnek, és viszont. Sok ártatlan vér omlott már el a sza­badság eme gyilkolói ellen, nálunk is, s lehet, hogy még ezután is patakként kell omolnia, de mi a szabadságot hangoztatván, at-­­ tól nem rettegünk, mert az ármányt csak szent eszközökkel lehet legyőzni, és reméljük, mikép Bécs, az oktoberben szenvedettekre még büszke leend, és így önmagáért az egész német elem nevé­ben örömmel szálland az ármánynyal síkra, bármilly áldozatokba kerüljön is ez, és igy pd­. 6-dikát nem baj, hanem egy dicső kor­szak előjelének tartandja. A KÖZLÖNY UTÁN. Rendeletek. I. Az országos honvédelmi bizottmány báró Majthényi István ezredest tábornokká kinevezte. II. Miután a hivatalos tudósítások, jelentések, szükség nél­kül igen bőven , igen terjedelmesen s épen ennél fogva nem vilá­gosan , nem szabatosan iratnak, a kormánybiztosok, hatóságok, parancsnokok és a hazában minden illetők oda utasíttatnak: 1) Je­lentéseiket röviden, szabatosan, világosan, s ha kell, pontokra osztva szerkeszszék. 2) Midőn pénz, fegyver s egyéb szükség geiért folyamodnak , nemcsak határozottan tétessék ki a mennyi­ség , hanem kitétessék azon legalább körülbelőli számítás is, min a kívánat alapszik. Budapest, oct. 21-kén 1848. Az országos hon­védelmi bizottmány. N­y­á­r­y Pál, helyettes elnök. III. Értesülvén az országos honvédelmi bizottmány, miként, részint Budapesten hivatalban levő állodalmi tisztviselők, részint ollyanok, kiknek fizetése az 1848-iki III. t.czikk 25. §-sza által biztosíttatott, az országból vagy eltávoztak, vagy pedig mindez ideig Magyarország határain kívül laknak, annálfogva meghagya­tott a pénzügyminiszériumnak, miszerint az i­lyen előzetes enge­dély vagy alaposnak ismerhető ok nélkül eltávozott, vagy az or­szágon kívül lakó hivatalnokok fizetéseit felfüggeszsze. Pesten, October 21 1848. Az országos honvédelmi bizottmány. Nyáry Pál, helyettes elnök. IV. Nádosy a honvédi tiszteknek meghagyja, hogy bármi járatban vannak, magokat a helyparancsnokságnál azonnal beje­lentsék. V. Akárkinek meghagyásából vagy rendeletéből, akárhol uj honvédzászlóaljak alakúlnak, a zavarok elmellőzése tekintetéből azok semmi elnevezést vagy számot addig fel ne vegyenek, mig arra az országos honvédelmi bizottmánytól — de csak a nemzet­őrségi tanács utján — felhatalmazva nem leendenek. Pesten, oct. 20-kán 1848. Nádosy Sándor. —A „Közlöny“ igazolja magát, hogy a sok hibának nem a javítnokok vigyázatlansága oka, mivel a kinevezések hozzá is hibásan küldetnek. — Igazítások. Pichler János nem Kovács György mellé segédtisztül, hanem Buda városi térparancsnoksághoz, a 37-dik zászlóaljhoz nem Donyevi Béla és Zámony Márton, hanem Döm­­jény Béla és Zámony Móricz van kinevezve. — Felszólítás: A képviselőháznak i. e. oct. 20-án­ kelt határozata következtében hivatalosan felszólíttatnak mindazon kép­viselők , kik hivatalos kiküldetés nélkül (ha­bár engedetem mellett is) törvényhozói helyektől eltávoztak, hogy ezen nyilvános és hi­vatalos felszólítás után Jüstint Budapestre visszajöni kötelességük­nek tartsák. Pálffy János, alelnök. dr Határozat. Az országos honvédelmi bizottmány gr. Pejacsevich János és Pál, Ulmann Izidor és Adolf , Földváry Jó­zsef, Kovács Illés, gr. Dessewffy Miklós, Brüdern Antal, Gruits János, Kehrer Ferencz, Révay Gusztáv , Szulinyi kapitány, báró Wesselényi Miklós, Bélási gróf Khuen Antal, báró Walterskirchen Károly, Szőllősy, Bencsik György és nevelője, Valkovszky An­drás , és Blücdorn Lipót urak azon folyamodványa következtében, miszerint a képviselő­háznak a folyó hó 10-én hozott és a Közlönki 124-ik számában közhirré tett határozata reájuk mint betegekre ki.

Next