Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-08 / 112. szám

112. szám. Pesten, szerdán november 8.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábu sorért pedig 6 pgö kr. szémittatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pge­nt. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utera, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. PEST, NOV. 6. A prágai Herostrat, osztrák katonáival túltett a középkori barbariesen. Bécsnek, a szép, a dicső, a szabadságért lángoló Bécsnek, az európai civilisatio e másodrangú focusának olly barom módrai rombolása, több mint pogányság, valóságos porbatiprása az em­beri méltóságnak. Ha a camarillától szembekötve vezetett fejedelem láthatja e tatárpusztítást, ősei szent városának e megfertőztetését: lehetlen hogy el ne hajítsa s porba ne tapossa azon koronát, mellyet e min­den emberiségből kivetkezett hűtlen szolgacsoport illy gyalázato­san beszennyezett! Azért áldozott-e az osztrák dynastia századokon át annyi kincset, kedves városának fölépítésére; azért emelkedett-e olly magasra ez a barbár kelet tengerére kiható világító-torony, ez a civilisatio diadalkúpja, ez a művészet és tudományok Athenaeuma s egy nagy birodalom fénye­s dicsősége; azért fáradott-e száza­dok keze az ott lerakott óriási emlékeken, hogy azokat egy Win­­dischgr­ätz, egy szláv bombahős halomra lője, az ott pihenő Habs­burgok erőtlen sarjadékának bitorlóit nevében ?! Istenemre , ha a szegény üldözött austriai népben testvérün­ket , frigyesünket nem tekinthetnék, ha a vad káröröm hozzáfér­hetne magyar becsületességünkhez és polgári modon érzelmeink­hez , úgy a nagy Bécs sorsán könnyűit kebellel s a százados nem­zeti sérelem kiengesztelése érzetével fel kellene kiáltanunk: ,,Is­ten keze érkezett el s megnehezült e város fölött, hogy porba sújtván a tőlünk rablott s kisarczolt kincsek pyramisait, nemze­tünknek érdemlett elégtételt tegyen !“ De mi Bécs elestén könyezni fognánk I. Könyezni fognánk, testvéri fájdalomból, s a civilisatio iránti kegyeletből, még akkor is, ha nem aranyaink , de vérünkből épült volna! S ha közönösek maradhatnánk iránta, úgy fásultabbak vol­nánk a pogány Nerónál, ki az általa felgyújtott Róma lángjai felett sirva fakadt. S az austriai császár Bécs felett csak azért nem sírt, mert annak romlását olmützi börtönéből nem látható. Feltűzte-e már Bécs falaira cannibáli győzelemzászlóját a világhírű hős, vagy még egyre ontja a zsoldos vért, vegyítve a szabadság­ szentelte vérrel: nem tudjuk, el vagyunk hermetice zárva szomszédainktól. Mintha csak egy muszka Paskievich vette volna körül Bécs falait, hogy cordont húzzon czárja nevében kelet és nyugat közt, a civilizált népek és barbárok közt: nem szabad tudnunk nyugati rokonunkról semmit. Meglehet, Itáliában meleg vértől áznak a szabadság örök­zöld csirái; meglehet, a szabadság-zászlók már előrelengenek az Alpeseken és a regényes Rajna partjain, segítségül sietendők ke­leten vérző testvéreiknek; meglehet, egy nagy európai háború jellegei tornyosulnak keletről és nyugatról Európa szíve felé, s összecsapásra készülnek a szabadság és despotismus villámai; meg­lehet, de mi nem tudunk semmit; mi nem vagyunk többé Euró­pában ; mi a legvadabb ázsiai csordák fonnyasztó Saharájában élünk, melly csordákat Windischgrätz et Comp. kiragadtak az em­beri törvények, ki a vallás és erkölcsiség szent kötelékeiből, és felhatalmaztak az austriai alkotmányos (a császár nevében rablás­ra, pusztításra, emberi és népi jogok tapadására, a civilisatio és szabadság, szóval, minden nemesebb érzelmek meggyilkolására ! Meglehet, Bécs deledezett palotái közt tartja már diadal­menetét a szabadsággyilkoló nagy Sándor, fején az ártatlan nép vérével fecskendezett babérral; meglehet, a szent vér még most is egyre foly; nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy azon vér az austriai nép szabadságának keresztvize leend, s valamint igaz, hogy Windischgrätz győzedelme Bécsnek temetése lesz, úgy az is bekövetkezik, hogy az austriai császár aranyos kocsiát egyet­lenegy gyermekhang sem fogja többé palotája felé kisérni ! Szegény beteg habsburgi koronás fő­­milly hűtlen kezekbe veté a sors császári hatalmad aranypalotáját! Olly hűtlen hivekkel vert­e meg istened, kik birodalmadat szétszaggatták, népeid szivét eljátszották, őseid szent városát el­rontották , és az igazságos istent ellened boszúra felingerelték. A históriával pedig följegyeztetik rólad, hogy a világ fenállása óta, annyi égbekiáltó igazságtalanság, annyi jog- és törvényszegés, annyi ártatlan vérkiontás, olly szentségtelenül felhasznált uralko­dói tehetetlenség és annyi vandalismus nem történt, mint I. és V. Ferdinánd betegsége alatt! — K­o­­­m­á­r J. SZABAD-E ELMÉLKEDNI ? III. Midőn Jellachich Fehérvár felé közelge, Sz. Tamás a mieink által hiába ostromoltaték, István főherczeg sokkal kisebb­nek mutatkozék, mint a minőnek hivatala s kivált az országnak bi­zodalma tették vala. Demosthenes szavai, mellyekkel a macedoni Fülöp által kétségbe ejtett athenaebelieket vigasztalta,ránk is illet­tek. „Nem kell elcsüggednetek athenaei férfiak, igy szólt a lángoló Demosthenes, a jelen állapoton, bár­mi aggasztó le­gyen is, mert a­mi a múltból legszomorúbb, az jövőre legbiztatóbb. Mi hát az? Hogy azért álla­nak roszul dolgaink, mivel mind abból, mit ten­ni kellett volna, legkisebbet sem tettetek, mert ha mind azt kellőn megtevőn, mégis úgy volnánk, mint vagyunk, ak­kor reményünk sem lehetne, hogy dolgaink jobbra fordulhatnak.“ Íme meglevőn részben azon készületet, mit múlt havakban teljesen megtenni elmulasztottunk, jobbra kezdenek dolgaink for­­dulni, de mindazonáltal ebből tökéletesen biztatót a jövőre nézve nem szabad merítenünk. Nagyon félő, hogy jelen körülményeink na­gyobbak magunknál; még inkább félő, hogy épen azért az alkalmat üstökénél megragadni nem tudjuk , mert könnyen vagy többet vagy kevesebbet, mint a­mennyit a körülmények ránk mértek, akarhatunk. Azonban a szándék bölcseségét nem mu­tatja ki a siker, kötelességünket tevén, melly minden politicai terv­nél magasabb és szentebb, t. i. hazánkat megmenteni, a szabadság érdekében megmenteni akarván, s ennél sem többet, sem keveseb­bet nem szándékozván, legbiztosabb téren állunk, sikerre is leg­bizonyosabban tarthatunk számot. De már ez­által is bele­nyúlunk az európai végzetek elhatározásába, mert Magyarország léte ke­leti Európában némi döntő erővel bir.­lit. Mondjuk, az osztrák birodalom csak Magyarország erejével volt az úgynevezett nagy hatalmasságok ötödike; nem tar­tózkodunk ismételni, hogy az öt hatalmassági politika szükségkép változni fog, mert az hamis, alaptalan volt. Hamis azért, mi­vel egészen más czélt vallott, mint természet szerint vallania kel­lett volna: mit a szent szövetség a nagy veszély után, az esemé­nyek felett gondviselést sejtve, ezé kérül kitűzött, miszerint úgy fognak a fejdelmek uralkodni, hogy a kereszténytan első parancsa, a testvéri szeretet legyen szabályozó, az csakhamar eu­rópai hazugsággá vált, ollyanná, miilyen volt az, hogy a fejdelem teszi az országot. Az európai politicának czélja volt, a népeket az uralkodó kedvenczek önkénye szerint, nem pedig az emberiség fel­adatához képest, vezetni. S ezen politica nem lehetett más, mint alaptalan is. Tudniillik, a politica még mindig kénytelen a természeti adatok után, mellyek a nemzet s annak természetisé­­ge, azután a f­ö­l­d vagy ország, mellyben a nemzet lakik, in­tézkedni. De arra nem gondolt a múlt századok politicája. „Tu felix Austria nube !“ hangzott a habsburgi jelzők, s egyre háza­sodtak (inkább országosodtak), új meg új országokért. Bur­gundia, Hispánia, Italia, Hungária, sőt utraque India, s mintegy lépcsőül a másik világba is , (mellyben pedig Krisztus kimondása szerint , sem lánykérés sem férjhezadás nem lesz). Hierosolyme, mind kis hozományok képében, az osztrák országászok fogalmai szerint, jutottak a boldog habsburgi vőlegé­nyekhez. Mások karddal és ármánynyal szereztek tartományokat, összehányván a legkülönbözőbb elemeket, s hatalom útján egye­sítvén. Hogy így népszerű politicáról szó nem lehetett, hogy az emberiség feladatának fejlődésén a társadalom és állam segítsé­gével nem iparkodtak, mintegy szomorú kénytelenség gyanánt kö­vetkezett a visszás állapotból. S ez az, miért az európai politicát alaptalannak nevezem. Leginkább áll pedig az az austriai birodalomról. De Magyar­­ország nem is adta magát I. Ferdinánd alá, mint eljegyzési aján­dék, melly a vőlegény birtokába megyen által. Bár mennyire hibá­zott is a középkorú nemességnél az egyetemiség fogalma, s túl­uralkodott az egyedi haszon, a privilégium, mindazonáltal I. Leopoldig tizenhat, III. Károlytól fogva öt feltétel alatt koro­náztatott meg csak a király, s a mi biztosíték-hiányt József erő­szakos uralkodása mutatott, azt az 1791-iki törvények szentül pótolták. Magyarország tehát mindig önálló ország volt, d­e j­u­r­e volt, s annyira mennyire de factois az 1848-iki törvényekig , mellyek az elévülhetlen jogot factummá tették. Sőt azt az európai politica is tudta és elismerte. XVI. Lajos a törvényhozó gyűlésben Ferencz királyunk ellen ezen szókkal ja­vasolta a háború-viselést: „Az alkotmány szabályai szerint ünne­pélyesen javaslom a háborút a magyarországi és cseh király ellen.“ (Contre le roi de Hongrie et de Boheme). S ez volt 1792-ben. Akkor még mint a szent római birodalom császárai álltak királyaink az európai politicában, jóllehet va­lódi császári hatalmuk nem volt valódibb, mint maga a császárság, melly sem szent, sem római nem volt, s birodalomra sem vihette a dolgot. Tudjuk, hogy az osztrák császári czím csak 1804. óta divatozik, és hogy az osztrák császárság, szinte csak képze­leti , mint a szent római birodalom , s nem épen ollyan régi, hogy akár az 1723-iki valóságos öröködési, vagy az 1791. alkotmá­­nyozó törvényeket már elemésztette volna. Mindamellett Magyarország tevén erőssé az osztrák csá­szárt , még­pedig úgy erőssé, hogy az osztrák császár Xenophon­­nal (a Cyropaedia bevezetésében) csodálkozik, miért hagyják ma­gukat a nyájak könnyebben vezetni mint a népek ? É­s az európai politica csak udvarok viszonya lévén, nem akarják felfogni, hogy Magyarország valahára V. Ferdinánd alatt, mint törvényesen ko­ronázott , de a magyarországi önállásra megesküdt királya alatt úgy kormányoztassék, hogy neki legyen is belőle haszna. — De erőhatalom nem jog; a jog szent, és a törvény, melly a jogot megszólaltatja, szinte szent: bármint elferdítve nézzék is országunk ügyét a pentarchiai üvegen Londonban, Berlinben és Pétervárott: nekünk szent jogunk van, országunk önállását, épsé­gét és függetlenségét megóvni, s harczczal is kivíni. Ha nehéz­ség támad belőle, hogy királyunk egyszersmind más tartományok­nak is királya, viseljék a nehézséget azok, kiknek szerencsétlen­­ségök több országok felett királykodni. Ha a pentarchiai boldogító rendszer csorbát szenvedne is önállásunk által, inkább azon le­gyenek a többi népek is, hogy azon rendszer teljesen számkivet­­tessék, melly az európai emberiségnek nem kisebb szégyenfoltja, mint a szerecsenekkel való kereskedés az összes emberiségre nézve. Magunk nem száműzhetjük; ha magunkért dolgozva má­sok ügyét is előmozdítjuk, örülni fogunk, többet ne akarjunk, ha mindjárt sokan azt tennék is fel rólunk, hogy „az események szín­vonalára nem bírtunk emelkedni.“ (Vége köv.) A KÖZLÖNY UTÁN Közöltetik azon 120 honfi és honleány névsora, az általuk tett ajánlatokkal együtt, kik f. h. 1-jén a megsebesültek részére fölállítandó kórház számára több rendbeli vászon- és ágyneműt s 23 ft 30 krt a város­házán átadtak. — A honvédelmi bizottmány meghagyásából: A Hunyadi lovasság 1-ső, Lehel 2-ik, Mátyás Király 3-ik lovas honvéd ezred szám alatt jövend elő minden okiratokban. Felső ruházatjuk sötétbarna rövid attila, veres zsinórokkal, világos szürke lovagló nadrág térdig bőrözve. Az 1-ső lovas honvéd ezred csákója világos vörös. A 2-iké zöld. A 3-iké kék. Az újonan alakult lovas ezredeknek tudomásul szolgáljon , hogy az ezredeknél a századok nem mint eddig minden osztályban (di­­visio) iső, 2-iknak, hanem folyó­szám által 1-sétöl 6-ig neve­­zendök. Pesten, oct. 28. 1848. Nádosy Sándor ezredes. — Tudósítás. Minden félreértés elhárítása végett ezennel közzé tétetik, hogy a fő- és fiókhadfogadó parancsnokságok — Haupt- und Filial-Werb-Commanden — mellyek az evidentia és az illető ezredekbeli közlekedés fentartására okvetlen szükségesek, ezentúl is egész minőségekben megtartatnak, s csak egyedül a to­borzási parancsnokságok — Werbungs-Commanden — jelenleg úgy is ujoncz-állítás lévén,szétoszlatnak. A hadügyministé­riumtól. — Több selmeczi lelkes nők 70 pár uj fehér ruhát 6 darab epedét, 60 db pólyát, 21­0 font kötözőt és 106 font tépést. Sáros­megyei és Eperjes városi hazánk szabadságáért hőn lelkesült női­­egylet 5 db szalmazsákot, 159 uj inget és 93 db uj gatyát a hon­védek számára beküldeni sziveskedtek. Ezen igen becses ajándé­kokért fogadják a haza nevében hálás köszönetemet. Nádosy Sándor ezredes. — Miskolczi sótárnokká az eddigi munkácsi sótárnok Lieb Mihály , ennek helyére pedig huszti k. uradalmi pénztárnok Ma­talány Tamás, munkácsi sótárnoknak áttétettek és illetőleg kine­veztette­k. — Szabó alezredesnek az ó­kori táborból oct. 25-kén kelt jelentése. F. hó 24-kén délután 3 óra tájban parancsolatot kaptam Éder vezérőrnagy artól, hogy az ellenségnek Járek és Túria közt legelő mint­egy 1000 db marháját hajtassam el. Ezen parancsolat következtében egy század Ferdinánd-huszár­­ral, egy fél lovas ágyúüteggel, 6-ik 8-ik honvéd zászlóalj és lső székely ezredből egy egy osztállyal elindultam. Azonban midőn egy Sziregh és Temerin közelében eső elpusztult majorhoz jutot­tunk, a hosszan elnyúló kukoriczából hirten sűrű tüzeléssel támad­­tattak meg huszáraink, ezt hallva Gombócz huszár főhadnagy se­géd csapatával védelemre sietett, azonban, midőn övéitől előre ha­ladva egy árkot keresztülugratott volna, lova alatta agyonlövetett, s csak az épen akkor oda vágtatott Lipovics és Huszár nevű hu­szár tizedesek menték meg életét. Látván a csatát, Gróman száza­dost szakaszával segítségre küldöm, kiknek közbevágásuk által az ellenség visszavonulni kényteleníttetett. Közülünk két huszár elesett és két ló megsebesíttetett, egy agyonlövetett. Az ellenség mintegy 10-ig való halottjával sánczok közé futott. Az ellenség szésére az előcsapatot és a fél ágyúüteget kül­döm, s az ágyúkkal Ditt tüzér főhadnagy a sánczok közelébe nyomulván, olly jól irányzott lövéseket tett, hogy az ellenség sorai tüstént oszlani kezdettek, s hogy abban nagy kárt tett, onnan gya­nítható, mert magam is az ágyúk közelében állván, saját füleimmel hallottam a sánczból hangozó iszonyú jajgatást. Az ellenség is kezdett ugyan két ágyúval működni, de egyik csakhamar elhallgattatott, hihető haszonvehetlenné tétetvén, köz­tünk semmi kárt nem tett. Miután azonban esteledni kezdett, s átlátva azt, hogy a mar­hák őrizésére nagy számú csapatok vannak az ellenség által el­rejtve, nehogy csekély csapatunk körülvétessék, a táborba visz­­szavonultunk. Különösen kitüntették magukat Ditt tüzér főhadnagy, Gombócz Ferdinánd ezredi főhadnagy, Lipovics és Hu­szár tizedesek, kik főhadnagyuk életét megmenték, s B­­­r­­ köz­huszár, ki saját lovát adá a megsebesült főhadnagynak. A gyalogság nem érhetvén a csatahelyre, nem is vett részt a csatában. Budapesten, nov. 6. 1848. Nádosy Sándor ezredes.­­ Az országos honvédelmi bizottmányhoz Közép-szolnok megye első alispán­ja Bálint Elek Zsibóról nov. 2-ről 1848. következő jelentést kül­dött: A fellázadt Zsibó helységnek és környékbeli fellázadt helységeknek megtámadására nézve tegnap éjszaka 11 órakor Nagy Károly őrnagy úr rendeléséből Zilajról kiindult 1500 nemzetőr, kiknek lelkesítésére nézve a jelen levő veszély között a sereg élére állani szükségesnek látván alispán úr, az ő és a nevezett őrnagy vezérlete alatt a sereg reggeli 6 órakor a zsibói határszélben meg­jelent, és az Erdély felől való határrészt eláltotta, azonban híre lé­vén, hogy Décsey László kormánybiztos úr 700 honvéd és 3000-en felül levő nemzetőrökkel Zsibót már reggeli 5 órakor bevette, Zsi­­bóra bevonultak és a kormánybiztos ur rendelkezése alatt álló tá­borral egyesültek. Zsibón, minekutána az egész tábor a helységbe szétoszolva nyugodott volna,hírt kapván az előőrök által, hogy a lázzadók tá­madásra készülnek, a lármadob megperdült, és talpon állt a sereg az ellenség elfogadására, s egy része a csakugyan közeledő láza­dók elébe indíttatott, nevezetesen Róna helysége felé , honnan a Szamoson keresztül közeledtek, a lovas nemzetek­ csekély csapat fogadá őket, kik sűrű tüzeléssel nyomultak előre, de visszavezet­tek. A győzelmes sereg visszatartózhatlanul átrohant Rónára, ott számtalan oláhokat lelőttek, számuk még nem tudatik, s a helysé­get, melly a lázadók bünfészke, felgyújtották, az porrá égett. Ré­szünkről kevés a veszteség; két ló sebesíttetett meg és báró Eg­­lefstein nemzetőri őrnagy egy ütést kapott, a lázadó oláhok szét­­futottak Kővár vidékére, a tábor Zsibóra visszavonult, s midőn a nap fáradalmai után épen enni akartak, újra megtámadtattak, de ezek is széjjel veretvén, s futás közben kettő közölök elfogatván, újra csendesség jön. A magyar utasok mindenütt feltartóztatnak, s kiraboltatnak. — Az orsz. honv. bizottmány Festetics gr. Volkemberg asszonyt végképen, Jurenák Ludmilla és Jurenák Antal urat pe­dig azon megjegyzéssel menti fel az oct. 10-ki határozat alól, hogy a folyamodványban elősorolt okok megszűntével, minél előbb visszatérni kötelességeknek ismerjék. — A­z o­r­s­z­á­g­o­s eh­o­­­e­r­a­ügy­i választmány el­nökétől. Értesítés a choleráról. A keleti cholera elő­ször ezelőtt 18 évvel látogatott meg minket; idősbjeink tehát is­­merik; fiatalaink pedig, kikre a hazának most legnagyobb szüksé­gük van, nem. Ezek kedvéért a betegségre nézve némellyeket elmondani csak azért is szükségesnek tartunk, mivel a fiatalság gondol leg­­kevésbbé a betegségekkel, sőt daczol velők; azonban, ha az idős­bek is okulnak szavainkból s lelkészek, tanítók, gazdatisztek, jegy­zők a népnek utánunk segélyt nyújtanának, annak örülünk. I. A cholera szembeötlő jelei. A szóbani beteg­ség beálltával a test bőre hamvaskék és békahideg; a végtagokat u. m. kezeket és lábakat időnként fájdalmas görcs szorongatja; a belső részek u. m. gyomor és belek hányással és hasme­néssel ürülnek ki, az ürület savóforma viz; a hang elváltozik, rekedt, susogóvá válik. Ezek azon kórjelek, mellyek a betegen mindenkinek szemé­be ötlenek, de nem minden esetben törnek egyszerre elő. A múlt alkalomkor az tapasztaltatott, hogy az 1831-diki járvány kezdetével legelsőbb a kékülés és görcsök mutatkoztak, ezekre eredtek el a belső részek.

Next