Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-19 / 122. szám

KOSSUTH HÍRLAPJA. 122. szám. Pesten, vasárnap november 19.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábu sorért pedig 6 pgő kr számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz-hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pge­nt. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban : Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­­pénztár házában. PEST, NOVEMB. 14. A história nem azért van, hogy adatai a népélet törvényei gyanánt tekintessenek , nem azért, hogy azokhoz kelljen változ­­hatlanul alkalmazni az alkotmány és kormányzat intézkedéseit. De ha összehasonlítva különböző időket, hason, egyforma okokat látunk működni itt is, ott is, akkor szabad és czélszerűn lehet is utalni a nemzeteket azon eredményekre is , mellyek azon okokból a múlt időkben származtak, és lehet kérdeni: valljon ugyanazon okokból a mi napjainkban is nem idéztethetnek-e elő hason események ? Ferdinánd austriai császár és XVI. Lajos franczia király po­liticai élete és sorsa közt nagy hasonlóság van. Mindkettő lelkileg, szellemileg végkép impossibilis lett. Lajos nem volt ugyan testileg olly kimondhatlanúl tehetetlen, mint a habsburgi ház jelen majorescoja, — de tagadhatlanúl mindkettő olly gyönge volt, mikép kizárólag idegen kezek és cselszövények eszközévé aljasúltak. Mind kettő bábjátéka, mindenre használható eszköze jön azon gyalázatos udvari camarillának, és gőgös, düszhedt aristo­­cratiának, melly mindentől képes volt megválni, csak a zsarnoki­­lag gyakorlott önkénytől nem, és kész volt mindent eltűrni , csak a népszabadságot és polgári egyenlőséget nem. Illy személyek, illy cselszövök vették körül mindkettőt. Olly egyének, kik a fejedelem érdekeinek palástja alatt ön uralkodási vágyaikat, hiúságukat és piszkos önzésöket rejtegették. Nem illyenekből áll-e az olmüitzi udvar ? Ezen emberek, a leggyalázatosb és legszolgaibb tervek mesterei­ Versailles, és Párisban azt hirdetik, hogy azon alkot­mányos szabadság és egyenlőség, mellyet a nagy franczia nem­zet követelt, nem az egész nép kivánatai, — és hogy azon nagy­szerű státusreformok és szabadsági mozgalmak, mellyek Páris­ban s az egész országban elterjedtek, csak egy kis fractio, egy szenvedélyes párt agyrémei lennének. — És ugyan ezt hitették el az olmützi udvaronczok és udvari dom­ák is Ferdinánddal, a mint ez zsoldos lapjaik czikkjeiből és a felséges iratokból, nyilat­­kozványokból (manifestumok) világosan kitetszik. A franczia aristocratia Európa előtt azt merészelte mondani, hogy XVI. Lajos nem volt erkölcsileg szabad és lelkileg önálló, midőn az új alkotmányt megerősítette, és az állami reformokat sanctionálta; azt mondák, hogy azt csak kényszerűségből téve, mellyet rajta egy önkénykedő párt terrorismusa gyakorlott. — És nem épen illy szemtelenséget követtek-e el a habsburgi herczegek és zsoldosai is ? Ezek szinte azt hazudják , hogy, midőn Ferdi­nánd megerősítette martiusban azt, mit megerősíteni köteles volt, mert törvényeink által folytonosan biztosítva volt — mit 14 ural­kodó ősei esküvel fogadtak megtartani — de mindnyájan gyalá­zatos esküszegéssel meg nem tartottak. Hogy, midőn ezt téve, nem volt szabad, nem volt kényszerítés nélkül. Sőt azon neveze­tes oklevél, a Staatsschrift, még azt is mondja, hogy azon sanctiót megadni nem is volt joga Ferdinándnak,— azon sanctiót, mellyre vele együtt minden uralkodó eldödei esküvel kötelezték magokat. Illy különböző hatásoknak eredménye volt azon politikai ingadozás és folytonos habozás, melly XVI. Lajos uralkodását jellemzi. Onnan eredtek azon ellentételek, mellyeket cselekvései­ben s rendelkezéseiben láthatunk, így a jun. 23-i határozatát, mellyben a nemzetre reá akarta parancsolni az osztályok szerinti szavazást, három kamarában, a jun. 27-t váltotta fel, mellyben azzal merően ellenkezőleg a főne­mességnek és papságnak meghagyta, hogy mindnyájan a nemzet képviselőihez menjenek át tanácskozni, így küldé el Neckert,a nép­szerű ministert, és hivta a bastille bevétele után vissza ismét a ministeriumba, így téve magát megfutásával, és ez alkalommal minden sanctioi ellen tett óvásával, világos ellentétbe azon eskühez, mellyet az alkotmány ünnepén, jul. 14-én, arra ünnepélyesen tön le. Hason ellenkezéseket mutat élőnkbe Ferdinánd cselekvés­­módja is. Egy rendeletében népét biztosítja az alkotmányos szabad­ság martiusi nyereményeiről, a másikban pedig az egész birodal­mat katonai hatalom és zsarnokság alá helyezi. Rend és közbéke fent­artását tűzi ki irányul, és seregeket küld békés népei lekonczo­­lására, és városai ostromlására. Megtagadja a nemzettől a törvé­nyesen jogos alkotmányosság gyakorlatát, önvédelmére tett intéz­kedéseinek törvényességét, és ugyan annak kormányától tett ki­nevezéseket, tiszti előléptetéseket helyben hagyja. XVI. Lajosnak ügyetlen barátai, Koblencz, Worms és Bécsből indították ki a franczia nemzet ellen a honáruló emigránsok és kül­földi népek szolgai seregeit. — Ferdinánd s udvara pedig Prágá­ból küldötte ki zsoldos katonáit népei szabadságának elnyomására, Bécs elpusztítására, hazánk alkalmasint rövid idő alatti megtáma­dására. — És Erdélyben, Horvát- Tótországban gyűjtötte össze béreseit, kikkel megrohanta s pusztította a kedves hont, mellynek területi épségére s minden megtámadások elleni biztosítására, vé­­delmére,a nagy isten előtt esküt ten le. Ezen gaz árúlások a franczia népnek minden részeit szoro­san egyesítették, és testvéries kapcsokba hozták, hogy egyesülve vívjanak és győzhessenek. A veszély nagysága óriási erőket te­remtett. A szabadság hő szerelme seregeket és hős vezéreket szült. A nép megtanulta a fejedelmi és aristocratiai árulás csel­­szövényeit ismerni, de megismerte önerejét, és jóllétének, nagysá­gának forrásait is. Igen természetes, hogy a nyilvánított zsarnoksági törekvé­­sek és pusztítások, kegyetlenkedések a Ferdinánd neve alatt ül­dözött népeket is olly erőre fogják ébreszteni, s olly hatalomra emelni, melly képes leend­ő valódi népszabadságot kivívni. A népek el fognak fordúlni azon névtől, mellyben csalódás­nál egyebet nem találtak, s mellynek palástja alatt csak szolgaság és önkény volt látható. — Mi magyarok szinte megismerve azon veszélyt, melly fenyegeti szabadságunkat és nemzeti életünket, melly 300 év óta cselszövények és ármányok által dolgozott elle­nünk , és most nyíltan, erőszakkal, barbár módon lépett fel. Mi szinte egyesítjük magunkat, nem fogjuk kímélni életünket, vérün­ket ; feláldozzuk mindenünket, hogy zsarnok elleneinket legyőz­hessük. Ezt fogják előidézni a dynastia árulásai, esküszegései, és rabló megtámadásai. Ez leend küzdelmeinknek egyik gyümölcse. Méltó, hogy érette fegyvert ragadjunk mindnyájan, sőt, ha kell, nélküle, inkább el is vérezzünk mindannyian. Ezen eredmény a franczia forradalom eredményével, a sza­badság kivívásában egy leend. — S. Szózat a szerbekhez. Több pesti szerb következő nyilatkozatot bocsáta a lázongó szerbekhez: Szerb testvérek ! A tizenkilenczedik század korszelleme igénybe veszi a nemzetek jóllétét és boldogságát. Ezen nagy föl­adatot minden szabadságra törekvő nemzetek elismerték s szívökbe vésték, és az eddigi zsarnokság nehéz lánczait, mellyek alatt mi európai nemzetek fájdalmasan nyögtünk, magunkról levetettük. A „szabadság, egyenlőség, s testvériség“ szava, minden nemze­teknél viszhangra talált. Az 1848-ik év tavasza föl leend jegyez­ve a magyar történetben, föl minden egyes keblében; mert a sza­badság , egyenlőség és testvériséget minden, a magyar korona alatt élő nemzeteknek nyelv- és vallás-különbség nélkül kihirdette a törvényhozó testület. Mennyire éreztük ezen nagy örömet, mint igaz szerbek, bel­sőnkben , annyira megszomorodott szívünk , midőn láttuk, hogy szerb testvéreink a szabadság, egyenlőség és testvériség szent szavának jótéteményét nem akarván megérteni, megvetik, s láb­bal tapodják, elfeledvén azon isteni szavakat: „szeresd felebará­todat, mint tenmagadat“ elengedek magukat csábíttatni néhány részakaróktól, magyar testvéreink ellen fegyvert emelni. Azonban nem a magyarok ellen emeltétek e fegyvert, hanem a szabadság, egyenlőség és testvériség ellen. Ok hallatlan csodája a mai világnak­­égbekiáltó vétek : a korszellem ellen küzdeni s vért ontani ! Nem akarunk benneteket kérdeni, testvéreim­­ miért lázadta­tok föl; eléggé meg vagyunk győződve, miszerint magatok sem tudjátok; mert kivánságtok kevesebb, —■ kevesebb mondom , mint, mit nektek az igazságos haza ad és adhat; mit azonban ti megvetve magatoktól eldobtok. Nem akartok a mostani törvények szerint a haza szabad polgárai lenni. A felelős magyar kormányt, mellyet maga a király is önakaratból helybenhagyott s törvényesen megerősített, melly a ti igazságos kivánataitokat törvényesen biz­­tosítni akarja , nem akarjátok elismerni, hanem azon gonosz buj­­togatókra hallgattok, kik veszteteken dolgoznak, kik köztünk s magyar testvéreink közt ezen átkozott viszályt előidézték; kik azt óhajtják, hogy mi tovább is austriai bureaucratia rabságában tar­tassunk, ők pedig magas rang­ú hivatalokra emeltessenek , hogy, csak az ő kivánataik teljesüljenek a legfényesebben , a nemzet pedig és utódai ezen iszonyú sors csapását örökké a legkeserűbb könyekkel sirassák. Meddig engeditek tehát magatokat azon gonosz bujtogatók­­tól ámíttatni, meddig fogjátok véreteket ontani a nemzetiség ürü­gye alatt némelly haszonleső árulók kedvéért, kiknek terhetlensé­gök s pogány szívük nem engedi még gondolatra is venni, milly iszonyú , milly embertelen az ügy, mellyet fölvettek? — Talán egész az utósó áldozatig barátjai lesztek azon istentelenek politi­­cájának, kik lelkiismeretüket már eltompították gonoszságaikkal, kik örökös szennyet hoznak rátok, mellyet magatokról soha le nem fogtok tisztítani!? Kérdlek benneteket, testvéreim ! valljon azon lelkiismeretle­neknek, kik benneteket önhasznuk eszközeiül fölhasználtak, volt-e legkisebb okuk fölkelni magyar testvéreink ellen ? testvéreink el­len — mondom — kikkel ti most a legszélsőbb ellenségeskedés­­ben éltek, — kik akkor, mikor maguk uralkodtak, mennyi jelét adták a barátságnak s milly testvériesen bántak velünk; és ellen­ben az austriai zsarnokság, mellynek létét a legveszélyesb körül­ményekben mi tartottuk fenn, annyi fényes szolgálatokért miként jutalmazott ? A magyarok uralkodása alatt, kiknek mi akkor semmi szol­gálatokat nem tettünk, szerb őseink nádorok is voltak — első hi­vatalnokok a király után; — tehát azt adták nekünk, mi nekik leg­kedvesebb, legdrágábbjok volt, hogy megmutassák őszinteségö­­ket; de midőn a koronát az austriai dynastiának átadták, nem bír­ván többé semmivel, mit sem adhattak másnak is. Íme testvéreim az ős, szilárd és állandó jellem, a­mint kihirdettetek a szabadság­egyenlőség s testvériség, valamint ezelőtt, úgy most is részeseivé tettek bennünket ezen javaknak; most mondjátok meg, testvéreim, van-e ember, kiben csak egy szikrája van az érzés­, becsületes és józan észnek, kinek szive nem fáj, látván ezen ellenségeskedést ? Lássuk, mit adott nekünk Austria, bízván mindent átkozott hatalmában, annyi véres szolgálatunkért ? Mi, szerbek, a törökök kiűzésére jöttünk be Magyarhonba, magyar testvérünkkel együtt hős lélekkel s erős karokkal meg­győztük a törököket, s mivel jutalmaztattunk meg ? Néhány curia­­lis földdel, mikor egész Bánát és Bács pusztaság volt, Cserno­­vicsnak Futak ajándékoztatott, melly, ismét visszavétetvén, Brunszvik grófnak adatott. Zákó Dubokával jutalmaztatott. Igaz, hogy papírosan elég adatott, de tettleg semmi. Most ítéljétek meg,testvérek, megérdemlette-e Austria, hogy érezte mi, szerbek, ellenére az isteni igazságnak, vérünket áldoz­zuk, s épen most, mikor isten­i törvény szerint a hazának egyenlő gyermekeivé lettünk, magyar testvéreinkkel magunkat megutál­­tassuk s verekedjünk; most, mikor, úgy­szólván, nemcsak mi kaptuk tőlök szabadságunkat, hanem testvéreink is, a határőrök, fölszabadíttattak általuk a haditanács járma alól; fölszabadították a földet, anyai nyelvünket; megkapták, mivel nem bírtak, biráik szabad választási jogát. És mit tett az austriai uralom veletek, testvéreink, határőrök? Az eddigi haditanács holmi sehonnal bukott német „Rittereket“ mint nadályokat küldött tisztekül, kik benneteket halálig sanyar­gattak, s gyermekeitek kényes szemekkel nézték, miként a na­gyobb hadi tisztségekre elejökbe holmi sváb gyerkőezök emel­tettek. — Most kérdezek titeket, kedves testvéreim, határőrök­­ őszin-­­­tén s igaz lélekkel, kihez fogtok inkább ragaszkodni, a magya­rokhoz-e, kik őseinket nádori méltósággal ékesítették, a régi lán­­czokat, mellyek alatt keservesen nyomorogtunk, maguk s mi ró­lunk is letépték, kik kieszközlötték, hogy többé nem vagyunk ra­bok, hanem szabad polgárok; ezután nem fogtok százanként lakni egy házban, hanem testvérileg megosztakozni; a föld, mellyet él­veztek , örökösen tiétek; öt gyermeketekből nem lesztek kénysze­­ítve négyet katonáéi adni s ruházni és Olaszországba küldeni ,­ hanem csak egyet, és azt is a kormány ruházza és fizeti kétsze­resen.­­ Vagy tovább is fogtok ragaszkodni azon terhetlen s átkozott austriai uralomhoz, melly templomainkat elsajátította, azokból a lámpákat — bukása alkalmával — elvette, a nélkül, hogy a száz­ezer forinton felül rugó értéknek mai napig legalább csak kamat­ját is fizetné (a mint ez Pesten,a Tököli-intézetben tartott martiusi gyűlésben is nyilváníttatott) semmi szolgálatokba nem vett be ben­nünket, úgymint: a volt cancellaria, kir. tábla hivatalaiba stb; mi több, az egész Bács és Bánátban, a kamarai jószágokban, hol na­gyobb részt szerbek laknak, soha egy szerb sem kapott kenyeret, hanem holmi tót, cseh, morva és svábok tétettek tisztségbe, mi pedig csatába küldettünk, valamint most is Olaszországban gyil­­koltatunk és irtatunk. Legyen átkozott terhetlen zsarnokságuk! Ne késedelmezzünk tehát, kedves testvéreim, engedelmes­kedjünk a becsületes s igazságos kormánynak,­ egyesüljünk ma­gyar testvéreinkkel. Ne higyetek azon istentelen Jellachichnak, kit az austriai udvar megfizetett, hogy titeket a magyarokkal összeveszítsen, hogy benneteket s a magyarokat ismét lánczaiba s lármába ejtsen. Ne higyetek azon róka Rajachichnak, ki csak azért hinti kö­zénk az átkos viszályt, hogy a fáradalmasan összegyűjtött nemzeti alapítványi pénztárunkról, és azon pénzről, mellyet, mint a bácsi eparchia administratora, tőlünk kicsikart, elpazarolt, kártyán elfe­csérelt , számot adnia ne kelljen. — Nyissátok ki szemeiteket, s lássátok át, hogy ezen istentől elrugaszkodott, a szerb nemzetnek legnagyobb gyilkosa, kit a nemzet törvényesen metropolitának választa, elhagyván ezen fé­nyes hivatalt, néhány bujtogatók által patriarchának nevezteti ma­gát , hogy igy az adandó számolás alól kibújhasson. Átkozott le­gyen a te pokoli lelked annyi kifolyt hős vérért! átkozott kígyó szíved és rút lelked! Saját lelkiösmereted legyen a tüzes ostor, melly téged halálodig üldözzön és kínozzon! ítéljétek meg magatok, testvérek, igazságos-e, hogy, min­den magyar testvéreink szeretetével s barátságával a fáradalmas robot s dézma alól fölszabadíttattunk; midőn templomainkban,há­zainkban valódi urak vagyunk, a hazában törvényesen egyenlő polgárokká váltunk, hogy, mondom, most az austriai uralom érde­kéért az aranyszabadságot tapodjátok, és saját véreteken maga­toknak nehéz rablánczokat készítetek; gondoljátok meg, hogy ed­dig véres vers­ekkel tartottátok papotokat, tanítótokat, egyház és iskolátokat, és most az állodalmi pénztár fogja kitartani a mi egy­házaink és iskoláinkat is mindenütt; eddig gyermekeitek, elvégez­vén a főiskolákat, a kávéházakban töltötték el az aranyidőt, és most a hazának minden fia vallás­i nyelv különbség nélkül feljuthat a legnagyobb hivatalig, és így a hazának hasznára, nemzetének díszére s szüleinek örömére lehet. Fordítsátok tehát fegyvereiteket azok ellen, kik bennetek elámítottak, s küzdjetek vitéz lélekkel azok ellen, kik a szent szabadság, egyenlőség és testvériséget sírba temetni törekednek. Hallgassátok meg őszinte szavait több pesti igaz szer­­beknek. — Szerbből fordította Theodorovich Anastas. A catholicus püspökök emlékiratai ha­zánk vésznapjaiban. A catholicus főpapoknak két emlék­iratát olvassuk a nyilvános lapokban, egyik szól a királyhoz, melly tudatni akarja vele, hogy minő borzasztó gonoszságok történnek az ő nevében, s ezek következtében intik és figyelmeztetik őt a veszélyre, melly trónját környezi. A másik irat szól a néphez, mellyben hazájok iránti buzgalomra, s a törvény és ezt pártoló hatalom iránti engedelmességre serkenti. E két irat többektől ócsá­­roltatik, leginkább azért, hogy nincs bennök elég erélyesség. Én részemről üdvözlöm a főpapokat ezen a téren. Maga az őszinte, bátor nyilatkozat már magában erélyesség, erélyesség azon főpa­poktól, kik megtámadott alkotmányunk mellett szólalnak fel, azon alkotmány mellett, melly őket sok előnyeiktől s jövedelmeik nagy részétől megfosztotta, s melly, ha fegyvereink diadala által meg­­szilárdulhat, számukra kiváltságokat fentartani nem fog, mit ők szinte jól tudnak. Erélyesség magában az, hogy azon férfiaktól ered, kik az absolut kormánytól vették méltóságaikat, s mint ily i­lyenek, az absolut tendentiák zsoldosainak és schwarzgelbeknek tartottak; mert ez által magukról egy gyanút hárítottak el, s a fe­jedelemnek is elég megtorlás egyelőre, midőn saját emberei ellene nyilatkoznak. Maga az írásmód o­lyan, minőnek lennie kell, mind­addig, míg alattvaló szól a királyhoz, ország és világ előtt. Még azért nincs tán minden befejezve, és ha az alázatos nyilatkoza­tokra a felségesnek fülei meg sem billennek, akkor én hiszem és kélem, hogy lesz püspök Magyarországban, ki a religio tiszta szel­lemében Ambrusa fog lenni a vérengző Theodosiusnak. És midőn a főpapok ekkér teljesítik és teljesítendik hivatásukat,örvendenünk kell, hogy azon testület főnökei, kik eddig hallgattak, felszólal­nak, s a cselekvés terére lépnek, ők többé visszavonulni nem fog­nak , hanem haladnak előre. A pásztori körlevél csak proclamatio, ők az igét megtestesítendők , hihető, e­gész napjain maguk fog­nak híveik közt atyai látogatásokat tenni, az elcsüggedtekbe bá­torságot , az elámítottakba a világosság lelkét önteni. Nekik nem kell a népet fanatizálni, csak az igazságot hirdetni, mellyre úgy is hivatva vannak. Rajacsics, a vén ravasz, híveit a camarilla mé­szárszékére viszi, s a vakbuzgóknak, ha elhullanak, mennyorszá­got ígér, ki maga a pokloknak szövetségese. Avagy az ő bibliá­jában nem kiált-e mennyire az ártatlan és kiontott vér ? Catholicus püspökeink az igazság mellett szólnak, mint szolgái az istennek, ki maga az igazság. S a ki ellene áll az igazságnak, az magának az istennek áll ellen, pedig az igazság oszlopa ellen a pokol kapui nem fognak győzedelmeskedni. Jól tudják azt a püspökök, a hívek pásztorai és vezérei, hogy a jó pásztor lelkét adja juhaiért, ezt magától az üdvözítő mestertől tanulták, ki körüljárta a városokat és helységeket, s magát az igazságért fel is áldozta. Azért tegyük le a csípős bírálatokat, s ne tegyük népszerűtlenné az első lépést, mellyet több fog követni. — Mnyszer. — A honvéd, bizottmány elnökéhez, biztos kézből követ­­lező pótló tudósítás érkezők a nov. 15-én megtörtént szarvasi ütközetről. „Engedje meg, hogy csak néhány szóval, s magán úton tegyek említést gr. Batthyány Kázmérról, kinek f. hó 16-ról kelt hivatalos jelentésében közölve van a nov. 15-kei szarvasi­tközet, de kinek szerénysége semmikép sem engedé meg azt

Next