Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-12-03 / 134. szám

134. szám. Pesten, vasárnap december 3.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasébu sorért pedig 6 pgő kr számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz-hordéssal boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarék­­pénztár házában. SS Lapunkra jövő évi januárius 1-je napjától új előfizetés nyittatik. Az előfizetési díj: Budapesten házhoz hordva boríték nélkül félévre 8, egész évre 16 ft pengő pénzben. Postán borítékban hatszor küldve . . félévre 10 „ ,, 20 „ „ „ „ „ kevesebbszer küldve . . . 9 „ „ 18 „ „ „ Évnegyedre előfizetés nem fogadtatik el. Helyben egyedül a kiadó­hivatalban fizethetni elő, vidéken minden postahivatalnál. A könnyen támadható kiadási zavarok és postai késedelmek kikerülése végett a czímeket hibátlanul, tisztán, olvasható­lag, valamint általában az előfizetéseket jó korán beküldetni kérjük. VIGYÁZZUNK! Mint a panoráma festett vásznai sebesen legördülnek a bá­muló szemei előtt, olly gyorsan tűnnek föl és le, honunk láthatárán az idén a legváltozatosabb jelenetek. Mivel e jelenetek nem annyira Andalusia hajló tájképeihez hasonlítanak, mint a­mennyire visszaemlékeztetnek Dante inferno­­jában előforduló rémítő iszonyatosságokra : lehetetlen, hogy em­ber , ki egy kissé kivül áll az események sodrán, s a sürgő tevé­kenység műhelyein, kinek elmélkedésre szánt óráit kegyetlen vég­zet nem zavarja, lehetetlen, hogy illyen elme ne szálljon mélyebb­re, azon okok nyomozásában, mellyek a magyar ellen minden ol­dalról intézett megtámadást megfejteni elegendők legyenek. Mondják: ,,anyagi érdek, státusadósság, egy szóval pénz, egyéb semmi.“ Hihetetlen! Az osztrák dynastia közel hatszáz év óta szomszédunk, s ezen korszak 321 utósó éveiben, mint ko­ronánk viselője, egyenesen főrésze lévén alkotmányos életünknek, ha más ösztön által nem hajtatnék, bár pénzvágya végtelen, e miatt még sem követte volna ellenünk azon eljárást, mellyet tavasz óta követ, s melly egykor az emberi nem történeteiben, mint párat­lan botrány, mint példája álland annak, hogy az „atyai kormányok“ bizonyos esetekben roszabbak lehetnek a zsarnok önkénynél. Oh, ha a dynastiát csak pénzvágya égetné, mivel módja s ideje elég volt, a magyar természet azon oldalával megismerkedni, mellynél fogva, ha csak vele bánni tudnak, az ingét is oda adja, ha a dynastia tudná, mit cselekszik, egészen ellenkező úton in­dúlt volna lángoló pénzszomját hűteni. Legtermészetesb lett vol­na,Magyarországot az anyagi jóllét azon fokára segítgetni, mellyre parlagon hevert földművelése, ipara, kereskedése, mellyre adós­ságmentes állapota, mellyre szerencsés fekvése, kelet és nyugat, dél és éjszak közt, mellyre az újabb törvények jótékony hatása és több más előny által, külsegítség nélkül is , csak ne gátoltassék, rövid időn fölemelkedett volna. A minden oldalról csak vagy Austriával vagy orosz befolyás alatt nyögő népekkel körülvett magyar, drága szőrét bizonyosan inkább simogató, mint karczoló kezekben eleregette volna, s a magyar föld ismét hosszú időre élés­kamrája, mészárszéke, pinczéje, mag- és pénztára leendett a többi örökös tartományoknak. Nem! Ki olly tartaléktalanul mond­va banque-ot, mint a lothringi ház , az számot vetett magával, az veszni kész , azt nem vezeti okosság, hanem vak szenvedély. Nézzük e szenvedély ne­mét és forrását. Ellenünk lévén irányozva, lehetetlen, hogy ily i­lyen vizsgálat ránk nézve üdvös ne legyen. Hogy a lothringi ház a szláv elemre támaszkodik, kétsé­get többé nem szenved. Ezt a frankfurti mysticusok is végre ész­re veendik, megtudatván, hogy amaz uralkodó család Ma­gyarországot és népét minden oldalról a szlávokhoz számított fa­jokkal támadtatja meg, maga vezérelvén őket ellenünk irtó há­borúra. A habsburgi s ettől öröklötté lothringi családnak magyarság iránti gyűlölete epochalis jelenet gyanánt fog a történetben meg­jelenni , mint a megrögzött, kiirthatlan gyülölségnek az emberi természetben alig sejdíthető neme. Ezen dühbe változott gyülölség egész történetünk által, melly ama család befolyása alatt lefolyt életünket elbeszéli, be van bizonyítva. Eredetével most nem foglalkozunk, csak azon észrevételre szorítkozunk, hogy bármi dühös legyen ama gyülöl­ség , még sem elégséges magyarázata azon borzasztó tünemény­nek , mellyet a világ csak bámul, de megfogni nem tud , s melly­­nek kijelölt áldozata mi magyarok vagyunk; nem elégséges csak azért sem, mert máig ama család a német elem által törekedett kivégzésünkre. A mint tehát a szláv elemhez fordúlt, avval mű­ködik s tán azáltal gondolja fenmaradását biztosíthatni, elhagyván a német elemet, sőt ezt is áldozatúl dobván, megadja eljárásának teljes magyarázatát, de egyszersmind rést is nyit, mellyen át a titkos rugók pokoli sötétségébe bepillanthatni. Ki valaha hallott azon lelki gyötrelemről, mellyel Mária Te­réziát lelkiismerete kínozta,Lengyelország első felosztása után, az tudni fogja, hogy ezen osztásba csak kényszerítve egyezett bele. S valljon, ki kényszeríthette a hatalmas asszonyt ? ki más, mint orosz pénz által megvesztegetett udvaronczai. És azon első lépéstől a bűn sikamlós ösvényén, az osztrák ház ellenállhatlan, végzet­­szerű erővel sodortatik enyészete felé, melly rá az orosz karjai közt várakozik, s mellyet azon pillanatban elérend, mellyben magát végső kétségbeesésében nyíltan verendi karjai közé. E pillanat igen közelnek látszik, talán már be is következett. Orosz pénz által megvásárlott ministerek régóta készítették elő ezen catastrophát; a próbák napfénynél világosabbak s minden­nap szaporodnak. Az illyrzászlók már Fiume tornyain lobognak, s az Olaszországban hóhérkodó, a Bécset pusztító hadvezéreket már nem Ferdinánd, hanem Miklós czár jutalmazza rendjelekkel, nyilvános jeleül, hogy azok, kiket mi a camarilla zsoldosainak tartunk, a camarillával együtt nem egyebek, mint orosz eszkö­zök, a német és főképen a magyar elem leigázására és kipusztí­tására. Tíz , húsz, negyven, hatvan, ezrenként utaztatják a tót faj rajait Magyarországon keresztül, mintegy háztüzet nézni, mint­egy kémekül, hogy kedvet nyerjenek, az ígért földért, mellynek kiességét és gazdagságát bámulva nézték, fegyvert fogni és har­­czolni. Az, hogy a dynastiát ezen merénye okvetetlenül megsemmi­síti, minket sem kármentesíteni, sem vigasztalni nem képes. Ne­künk azon kell lennünk, hogy a minket magával érvénybe ragadni akaró udvar czélját ne érhesse, és főképen, hogy szemfényvesz­tései által Magyarország polgárait el ne ámíthassa.*) Németország legújabb eseményei,az ösvény, mellyre a frank­furti jóhiszemű gyűlést a legravaszabb politikai cselszövények észrevétlenül ragadták és terelték, világos bizonyságot nyújtanak arról, hogy, mihelyt sükerülendett Magyarországot elnyelni, azon­nal Németország jő a terhetlen orosz autocrata konyhájába. Mint most, mesteri szakácsok gyanánt, izekre aprítják Magyarországot, részint a szláv elem, részint az orosz hit fölött pártfogást usur­­pálva, úgy fog az történni Németországgal, mellynek csalétkül már is oda vetették Posen egyik részét, hogy azt is bűnrészessé tegyék, mint egykor Austriát azzá tették, Gallicziát és legújabban Krakkót oda vetve neki titkos méregül. Azért újólag mondjuk, vigyázz magyar! Hogy az orosz hadvezérek nem épen legyőzhetlenek, azt Jellachich, azt Mayer­­hoffer táborai, azt Windischgrätz, Simonich, stb. elleni hadjárá­sunk már bebizonyította. De az orosz czárok egytől egyig azon macedóniai Fülöp utódaitól tekintendők, ki minden várat bevehe­­tőnek tartott, mellybe aranyzsákokkal megterhelt öszvér befér. Nekünk örökké résen kell állnunk, mert az orosz iszonyú öntudat­tal halad czélja felé, s nem szabad mulasztanunk semmit, mi a köz­tünk lakó azon népfajok biztos és gyors megnyerésére vezet, mely­­lyek nyelvbeli és vallásos rokonszenvére az orosz pók aggatja há­lója szálait. Gondolja meg főképen a német elem, gondolja meg a magyar aristocratia és papság reactionarius része, hogy nem az a kérdés: magyar szabadság-e vagy austriai gyámság, hanem tagad­­hatlanul a kérdés így áll: magyar és német, olasz és lengyel sza­badság és szövetség-e vagy pedig orosz kancsukakormány ? — Barsi József. PEST, NOV. 24. A Közlöny nov. 21-ki és Kossuth Hírlapja nov. 22-ki szá­mában különös örömmel olvasandja minden hazafi, a honvédelmi bizottmány azon nemes elhatározását, melly szerint a haza védel­mében tetemesben megsebesült, megcsonkúlt és tovább harczi szolgálatra vagy egyéb polgári hivatalra képtelen vitézek számára Budapesten olly intézet alapíttassék, mellyben azok, minden élelmi gondtól ment becsületes ellátást kapjanak, és nem, mint eddig szo­kásban volt, nyomorúságosan tengődjenek.­­ Egy illy intézet méltányosságáról minden ember tökéletesen meg van győződve, és ezen olly fájdalmas úton szerzett érdeme­ket tisztelő gondoskodása a hazának minden dicséreten felül van; csak az óhajtható, hogy a honv. bizottmány e philanthropicus szel­leme sohase távozzék ezen intézettől,hogy ki ki át legyen hatva ál­tala, ki e tárgyban működendik, és ez intézet ügyeit most és jö­vőben kezelendi, hogy így teljes mértékben élvezhessék azon szellem jótéteményeit, kik a hazáért szívök vérét ontották, vagy testök épségét feláldozták. Hogy azon nemes szándék annál biztosabban,és korunk igé­nyeihez képest, czélszerűbben eléressék, bátor vagyok az intézet felállítása tekintetében azon szerény indítványt tenni, hogy ezen intézet ne létesíttessék épen Budapesten, hanem valahol künn, a tartományban. Hogy a köz- és jótékony intézetek mindig csak a nagy váro­sokban állíttattak fel, az eddig is hiba volt, de ezután még na­gyobb hibává válik, mert, ha mindent kellene is centralizálni, az emésztést, a tőkét, az alapítványokat centralizálni káros, és álta­lán ma már minden k­ö­z­ga­z­d­ás­z­a­ti, politikai, philanthropiai és erkölcsi tekintetek azt követe­­lik, hogy ezek, mennyire csak ezé­ljaikkal nem ellenkezik, kisebb városokban, sőt falukban és nálunk pusztákon is, mellyek erre alkalmasak, állíttassanak fel. Ez első pillanatra paradoxonnak látszhatik, de azonnal igaz­ságnak fog tetszeni, ha megfontoljuk közgazdászilag: mennyire olcsóbb az intézet kiállítása, annak átalakulása,**) keze­lése és fentartása, ha nem épí­tetik Budapesten, hol már maga a telek, melly másutt sokkal nagyobb és czélszerübb alakban cse­kélységbe vagy épen semmibe sem kerül, tetemes összeget nyel el; hol az építési anyag, a napszám, a fuvarozás legdrágább ; hol egyszerű czélszerűséggel be nem érjük, hanem roppant „Invali­­den-P­a­­­a­­­s“t költséges pompával állítunk ki; hol az igazgató és kezelő személyzet a drága városi élet igényeihez képest tetemesb járandósággal ellátandó, hol magok az ápolandók kitartására,még a legszükségesebb élelmi­szerekre szorítkozva is, az országnak roppant költségeket okoz, melly ápolandók a nagy városban csak henyélő emésztők, mig azokat falun vagy pusztán, legalább az in­tézet számára, hasznos termesztőkké lehetne tenni, mert nagyon kevés,vagy nincs is olly béna vagy csonkult rokkant, ki valamelly kis kerti vagy házi munkát, saját egészségének legnagyobb ja­vára, nem vihetne végbe. Politikai tekintetben még fontosabb okok vanak a váro­son kivüli felállítás mellett, mert a gazdagabb városok most már magukra hagyva is feltartózhatlanul terjednek és gyarapulnak. *) Igen sok ember azt hiszi, Ferdinánd segítségül fogja híni Miklóst ellenünk. Miklós eljő, megfenyít bennünket, mint a praeceptor a rosz fiút, kivel szegény jó anyja nem bír, s visszaadván minket a „gyöngéd anyának“ mindennek vége lesz. Anya és fiú elfelejtik a czivódást, és az aranjuezi napok megújúlnak. De, hajh, barátim, nem addig van ! — B. J. **) Bécsben az uj tébolyda felállítása 2 milliónyi költséget okozand, úgy hogy nem kívánatos azokat még mesterséges utakon is szer­felett nagyobbítani, és a provinciát mindazon előnyöktől ezáltal megfosztani, mellyek a vagyonosodást, kényelmet és civilisatiót különben olly hathatósan terjesztenék. Milly hathatósan eszközük illyen középületek a városok ter­jedését , azt Pesten leginkább láthatni. Még az üllőutczai laktanya ki sincs építve, és már­is közüle a háztelkek tetemes értékre rúg­tak , és hol még hét esztendő előtt egy ronda viskót húszszor is kellett árvereztetni, míg vevőre akadt, ott most a legnehezebb körülmények közt is csinos házak emelkednek, az utczák rendez­tetek, tisztulnak, köveztetnek, és a műveltebb rendű lakosok a nép alsóbb rétegei közé vegyülnek, mi civilsatlói tekintetben csak üdvösen haland. Világosb tény ennél még az „ú­j é­p­ű­­­e­t“ vidéke, melly egy homokbuczkás ezudai területből hallatlan értékre szökkent fel, és most a főváros legfényesebb részévé alakul. Köztudomású dolog továbbá, hogy, mikor az itteni úgyne­vezett Károly-laktanya felépült, mögötte a mostani Orczyház tá­ján egy nagy mocsár valt, mellyen a pesti polgárok még vadré­­szekre vadásztak, és ott hemzseg most a tömött terézvárosi la­kosság. Ezen tény civilisátok­ hatályosságát a közadóra, vagyonoso­­dásra és művelődésre tehát nálunk kiváltképen használni kell, hol még annyira kevés a város és ritka a helység, hogy pl. Csong­­rádban,Békésben öt mértföldre alig esik egy, és azért minden olly köz- vagy jótékony intézet olly helyre volna állítandó, hol politikai,közgazdászati,rendőri,kereskedelmi vagy földművelési okok egy helység vagy város keletkezését kívánatossá teszik, mert ily i­lyen idővel bizonyosan épül körülé, és pedig annál szaporábban, minél czélszerűbben, folyók vagy utak mellett lesz választva a hely, mellynek természetes tulajdonságai is többé kevésbbé a gyar­matosítást elősegítik. A philanthropicus tekintetek pedig egytől egyig azt ja­vasolják, hogy ne nagy városban épüljenek az illyen ápoldák, mellyek többnyire orvosokkal, gyógyszertárral, alapítványokkal vannak összekötve, és mellyeket országunkban szerte terjeszteni kötelesség. De magokra a városokra nézve szinte tanácsos , mert itt minden közremunkál, hogy az emberek összecsoportozása a fölöttök levő légkört az alattuk levő kútvizet mindinkább elrontsa, úgy, hogy nemcsak az ápolandók, hanem még inkább az egészsé­gesek java követeli, nehogy a nagy városokban amúgy is tisztátalan levegő ezer meg ezer betegek és nyomorékok által, kik hely szű­ke miatt, veszélyes miasmaticus focusokra szoríttatnak össze, még inkább a nagy épületek cloncái által, mellyek másutt szinte ha­­szonvehetök, szerfelett rontassék és ez által a nagy halandóság okai még folyvást szaporodjanak. Bécsben a vagyonos lakosok közt minden 22-ik hal meg át­­mérőleg, Austriában általán csak minden 37—ik, Stájerországban minden 38—ik, Carinthiában csak minden 42—ik, Dalmatiában minden 45—ik. Még iszonyatosb az arány a betegek közt, mert, daczára a segítség minden nemes és a legkitűnőbb orvosok min­den elméleti és gyakorlati ügyességének, a kórházakban minden hetedik hal meg, míg a provinciákban, hol az orvosi segítség bizonyára nem kínálkozik olly mértékben, általán csak minden 11- ik hal el, Galliciában minden 13-ik, felső Austriában minden 25-ik.Nevezetesen a bécsi katonai kórodéban minden 18-ik hal el, Csehországban minden 38-ik, Styriában minden 48-ik, Galliciá­ban minden 62-ik, Tyrolban minden 90-ik. Erkölcsi tekintetben is figyelmet érdemel, hogy az ily i­lyen ápolandó a városban sok csábításnak van kitéve, azért több­nyire iszákos, már kényszerűti benyélésénél fogva is; elégedetlen, hogy még több mindenütt kínálkozó élvezettől el van zárva, mint­hogy mindazokra a mégis csak mindig krajczárokban nyújtható nyugdíj nem elégséges. Az i­lyen intézet fentartása pedig nevezetes különbséget tesz, ha nagy városban vagy ezen kivűl van. Bécsben a betegek ápolása, 1842-iki hivatalos adatok nyomán, került fejenként 156 ftba, Tyrolban csak 130 , Galliciában csak 118 ftba. A bécsi ka­tonai kórodában tesz a fejenkénti átmérőleges költség 131 ft, felső Austriában csak 101, Galliciában 82 ftot. Egy lelenet Bécsben okoz 33 pftnyi költséget, felső Austriában csak 29, Styriában 15 ftnyit, jóllehet itt is többnyire a fővárosban van az intézet, mi egyátalában nem szükséges, mert a tudományos intézetek számá­ra lesz mindig egy kórház, minden községben, hol az evés, ivás fűtés, csak maga a szalma is nem olly drága, mint a városokban; hol egy öl fa 30—50 ft, mig az péld. Budától 3 órányira csak 12— 20 ft és ugyanazon arány vagy még sokkal nagyobb, a hús és egyebeknél tapasztalható. De legnyomatékosabb ok az, hogy, ha ezen intézetek a nagy városokban összecsoportoztatnak, a henyélő emésztők száma a vá­rosokban tetemes összegre rúg, így hivatalos adatok szerint, 1842-ben, Bécsben 93.306 személy ápoltatott, vagy közköltségen, élt a nyilvános intézetekben , mi természetesen az életet ott álta­lánosan megdrágítja, és kiknek fele bizonyosan falu helyen egy gazdasággal ellátott intézetben dolgozhatott és bizonyosan az in­tézet számára burgonyát, répát, zöldséget, gyümölcsöt, tejet, szalmát stb. termeszthettek volna, mi által még saját egészségének is a szabadbani mozgás által használ, és a közköltségek egy tete­mes része megkiméltetik, ezen kívül pedig egy ronda helység vagy bitang földterület vétetik mívelődés alá és megnyeretik az adó­­fundusnak, miről egy másik czikkben részletesen.I V.

Next