Kossuth Népe, 1947. január-március (3. évfolyam, 1-17. szám)

1947-01-27 / 6. szám

Rend lesz a vízilabdamérkőzéseken! — mondja Rajki Béla a VJl főtitkára Az Úszószö­vetség kebelén belül most van alakulóban a vízilabda Játékvezető Testület. A világhírű vízilabdasportunk számára bizonnyal korszakalkotó alko­tásról Z­ajki Béla főtitkártól a követ­kező felvilágosításokat kaptuk: — A közelmúltban gyakran bot­rányba fulladtak a vízilabdamérkőzé­­sek, aminek sokszor a játékvezetők vol­tak az okai. A megegyezéssel válasz­tott mérkőzésvezetők legtöbbször nem tudtak feladatuk magaslatán állni. — A jövőben más lesz a helyzet. A most alakulóban lévő JT teljes erővel ráfekszik a kérdés megoldására. Tan­folyami hallgatására kötelezzük vala­mennyi tagunkat. Igen kevés a mű­ködő játékvezető és ezért a játékvezető­képzéssel is foglalkozni fogunk. A já­tékvezető-küldés lehetővé teszi, hogy a tehetségesebbek juthassanak szóhoz a nagyobb mérkőzéseken. Megszüntetjük a „vízi pankrációt“ és a vízből való„ki­­beszélést“. Gondoskodunk arról, hogy a játékvezetőt ne sértegessék, de erre okot se adjon. — Már csak azért is fontos mindez, mert nemcsak vízilabdázóink, hanem játékvezetőink is hamarosan nem­et­­közi szerepléshez jutnak. Meg kell őrizni minden vonalon jó hírnevünket. Különös figyelmet fordítunk a vidéki játékvezetőkre. Akkor érjük majd el első célunkat, ha a nagyobb fővárosi mérkőzés­­re vidéki játékvezetőket küldhetünk ki! A flavosi főiskolai világba m­olestiff ofton Pajor mit­sollik, Elek­fi harmaslik lett. A férfi műkorcsolyázó iskolagyakorla­­tal után Ede Bada (Au­stria) az eső. Ki­rály Ede (Magyarország) a második a cseh­szlovák Eek 51c3 előtt. A női mű­korcsolgázi­­bajnokság kötelező gyakorlatai­nak első nap­ján Saáry Éva vezet Saáry Marika előtt. Úgy a férfi, mint a női szabadkorcantyá­­zásra vasárnap délelőtt kerett sor. A „barna bombázó 11 bárt nyitott New Yorkban Joe Louis boxoló európai turnéra indul A világ legnépszerűbb sportága az ökölvívás, amely az emberek tízezreit mozgatja meg. A nehéz súlycsoport vi­­lágbajnokságának mintegy tíz év óta Joe Louis a védője. A „barna bom­bázódónak — aki egyébként az egész világháborút végigkü­zdötte — verseny­­karrierje simán alakult. Egyébként is józan, meggondolt, szolid ember, amire legjellemzőbb, hogy amikor először nyerte meg a világbajnokságot és ez­zel elindult a meggazdagodás útján, szűkebb környezetének ezt mondotta: „Csak a bolondok hiszik, hogy örökké küzdik étt­ek!" New York legnagyobb néger negye­dének, a Harlemnek egyik főuccáján nemrég előkelő bár és étterem nyílt meg, amely pazar fényével és pompá­jával kitűnik az ósdi környezetből. A hatalmas, csupa üveg, krómozott dszí­­tésű, neonfényű portál fölött ez a fel­irat díszeleg: r.Joe Louis Bar11 A „barna bombázó“, ahogyan Joe Louist, a nehézsúlyú ökölvívás világ­bajnokát becézik, félmillió dollár két­­­séggel építtette ezt a csodálatos helyisé­get, amely nemcsak látványossága a szutykos négern­gyednek, de New York éjjeli életének legjobban felkapott lo­kálja is. A bár­étterem, amelyet hatalmas fali­­festmények — mint az Illust­ried közti — híres néger tudóso­k, művészek és sportemberek portréi díszítenek, 500 ven­dég befogadására épült. A konyhában, ahol 16 néger séf irányítja a munkát, 300 főnyi személyzet is fehérkabátos pincér van — valamennyi néger. Az újdonsült tulajdonos, aki a mai évben Elly Coont és Tomy Mauriellét ütötte ki, ezzel rendezte kissé zilált anyagi viszonyait, megcáfol­t a vissza­vonulásáról el­em­í­rt híreket. A cáfolat legjobb igazolása, hogy Joe Louis még ez évben elindul eu­ópai tú­lra, elő­ször Norvégiába, majd Londonba és on­nét Dél-Afrikába u­tasok veze­tő­kör­útra., Kijelentette továbbá hogy­ noha „már 32 éves", még távol van attól, hogy kitérjen az útból, ha a­ Indem - esetre biztosít­a­ni akarja jövőjét, mert — mint tíz évvel ezelőtt mondotta: „Csak a bolondok hiszik, hogy örökké küzdhetnek." Cielo verseny január 26-án, vasárnap és 30-án csütörtökön fél 3 órai kezdettel. A Pál­ utcai fiúknak jobb kedvük volt Hol játszanak a jövő Sőr ősi Gyurkái? A labdarúgó bajnoki küzdelmek ta­vaszi fordulói február 2- án kezdődnek. Az idény elejét® elválasztott négy hét alatt egyesületeink­­egyre fokozódó elő­készületeket folytatnak. A termekben egy-két tornaórát tartottak, azután ki­merészkedtek a szabadba s ha még lab­dát nem is vittek magukkal, futógya­korlatokat, tüdőmunkát már mindegyik csapatunk végzett Ahogy elnézzük a játékosokat eszünkbe jut az utánpótlás kérdése. Az elárvult „utánpótlás" A pálya szélén egy kis diák nézi a futótréninget. — No, a nagy csapat milyen szorgal­mas! — mondjuk neki. — Ti, fiatalok, mikor kezdi­tok el az edzést? — Én nem tartozom ide. — Azt hittem, a kölyökcsapatban ját­szol. — Nem. — Egyáltalán nem is futballozol? — Néha, néha, de már alig. — És miért nem? Eddig nehezen, vonakodva felelgetett. Most egyszerre kitör b­’ó’e: — Hát hol játs­zunkt tío, y jdzsirunkt Mivel Játsszunk! - ben játsszunk! Pillanatnyi szünet után rendesebben folytatja: — Egy időben sokat játsz­ottunk, de a teret, amelyet kineveztünk pályának, most újra körülkerítették. Rendezték. Már nem szabad ott labdázni. Hát hol trenírozzunk! Még méneseket sem tu­dunk lebonyolítani. Felmentünk a KISE-be, a diáksportegyesületba, hogy szerezzenek nekünk pályát, mert szeret­nénk az iskolában osztályközi bajnok­ságot kiírni és megrendezni. Azt mond­ták, hogy forduljunk az egyesületek­hez, majd adnak ajánlósorokat. Hát mi megpróbáltuk. De bizony hiába. Az egyesü­­etek féltik a pályájukat, a fel­szerelésüket. — Tehát az egyesületek a hibásaik? — Az igazság az, hogy az egyesüle­tek n­e is tudnak meg nem is akar­unk annyi fiút foglalkoztani, mint ahá­n­yan lennénk. Az egyesületek csak ki akarják választani az egy-két l g ügyesebbet, hogy szívesen felhajtolják, támogassák, a többi nekik nem kell. Nem akarnak velünk tömegesen fog­al­­kozni, így kesergett a fiú. Hát persze, a m­i korunkban más volt a helyzet. Nem voltak pályagondok, nem állt meg te­hetetlenül egy-egy klub ajtajában a fiú, aki véletlenül nem bizonyult éppen Orth szerű f­a­­­lzseninek, de azért egy kicsit játszadozni szeretett volna. A­­sport mindenkié kell, hogy legyen. Amíg nem oldják meg az illetékesek, hogy pályák egyenek, olcsó labdákhoz és felszerelésükhöz jussanak, addig az utánpótlás legfontosabb kérdése meg­oldást nem nyer, addig a tömegsport se csak meddő óhaj. Hejtő László LÓSPORT A Köztársasági Elnök Dívában, a feb­ruár 2-i főfutamban a jelenlegi hely­zet szerint Vélek­en. Bármikor, Inter­mezzo, Orfi ,, Édes, Pardon, Dilemma, Totya, Cso­dás T. és Végtelen a való­színű induló. Mikor nyernek Gyuri ,. Jupiter és Fekete Péter? Ezt találgatják az ügető­­pálya bennfentesei, de a nagyközönség is. Mind a három ügetőnek tudása sze­rint már régen nyernie kellett volna. Úgy látszik, a sorozatos „baleze­rencse“ nem tágít a három jobb sorsra érdemes ügető mellől.­ Meghiúsult az amerikai import, ame­rikai követőnk előterjesztésére. Bizo­nyosak vagyunk, hogy ennek ellenére sem fog a MÚB elnöke „üres kézzé­“ hazajönni. ES Marschall József, a champion haj­tó idomár a kritikáról: „A kritika feltét­len szükséges úgy az egyén, mint a közösség érdekében. Az olyannyira szükséges komoly tárgykritika megszű­nik kritika lenni, ha az alap nélkül személyi térre siklik át Még egyszer az edző­kérdés A zárszó jogán — talán szabad ezt­­ mondanunk, mert hiszen a „Kossuth Népe" Rietz igazságügy miniszter inter­­­­júja nyomán lángoló fel a vita az angol I edzőkérdések körül — m­g egyszer hoz­z­­ kell szólnunk ehhez az ügyhöz A k.ará­­■ csöng­ óta eltelt hetek főtémája labda­rúgó körökben az angol ed­z ügye volt. Felsorakoztatt­a érveket ellene év mel­lette. Végeredményben elvileg a hozzá­szólók többsége az angol edző idehozata­­lt üdvösnek tartotta. Előbb magyar ed­zők mennek tanulmányútra Londonba. Ez is helyes, de az angol edző idehozata­­lának gondolata’ sem szabad végleg el­ejteni, mert egy külföldi elsősorban azt mutatná meg, mi is az igazi tréner sze­repköre, mi tartozik reá és azt hogy oldja meg. A magyar edzőknek úgyis az a legfőbb sirámuk, hogy az egyesü­letek­ben nem kapnak szabad kezet. Hol egy túla­mbiciózus elnök, hol néhány jobb­­módú vezetőségi tag formál jogot magá­nak ahhoz, hogy a szakvezetésbe bele­szóljon. Edzőink nem győznek ilyesmi fölött panaszkodni, de sohasem mutatnak kellő erélyt akkor, mikor az ilyen bele­szólások megkezdődnek. Egyesek tál­­ a keny­erüket féltik, talán Átkán örülnek, hogy az esetleges vereség ódiumát így majd lesz kire hárítani. Az az edző, aki az elnökség előtt hajbókol, hogy állá­sa el ne veszítse, hamarosan é­s így hajbó­kol a játékos előtt is, akik mögött min­dig ott sejt egynéhány vezetőségi tagot. Ilyenkor azután valóban már végleg megszűnik tekintélye, báb lesz csak, akire senki sem hallgat, akinek senki sem engedelmeskedik. Ennek az edző­­fajtának el kell tűnnie. Lépjen helyükbe a gerinces edzők tá­bora és akkor megszűnik az az ok is, amiért a magyar labdarúgósport fejlő­désének és a magyar edzők­­érdekében kértük az angol edző jövetelét. (­tó.) S­eszelik. A legnépszerűbb egyesü­letünk klub­­helyiséget változtat — a hírek szerint. Eddig sem a saját kerületükben volt a ucca sarok már nem tartóik a IX. ke­li­cc­a sarok már nem tartozik a IV. ke­rülethez. Az új klub kávéház míg mesz­­szebb lesz a Mester uccától. Egészen a Dohány Ucca és a Nagykörút sarkán».­­ Nagy elhatározás előtt áll a Haladás. A vezető ég nagyon érzi, hogy a város sporttá­sadalma nem sorakozik fel osz­tatlanul mögéje és különösen hiányzik az utánpótlás. Ennek — mint vélik — az az oka, hogy a Haladás tú­zottan ki­­dombo­ltja azt, hogy a műhely csapata. Most új alapszabályt akarnak készí­teni, megnyírjék a kapukat a vasutas­­társadalmon kívülállók előtt is, úgy­hogy Szombathely egész társadalma be­kapcsolódhassák munkájukba. Az átigazolások idején sok egyesület vezetője nyilatkozott arról, hogy milyen nagy túrákat fognak „holnap“ lekötni. Sokan csodálkozva k­érd­k, h­ogy mi lett ezekkel a portyákkal, amelyek Európa valamennyi részébe szólt­­ volna. Nemcsak vezetői „fogás" volt. Különös tekintettel az átigazolási me... Az Úszószövetségben a legutóbbi ta­nácsülésen sokáig folyt a vita arról, 1­-0-v melyik lova kapja a legjobb hogy versenyzőnek járó tiszteletdíjat. Végül azzal döntötte el az egyik hölgy papája a kérdést, hogy felajánlott egy tiszteletdijaat, amit leányának vetély­­társa kap meg.­­ Nyáron a MAFC—Vasas vizilabda­mérkőzésen az utóbbi csapat levonult. Mikor a levonultak nagy rábeszélés után újra vízreszálltak, a játékvezető a szabályok ellenére folytatta a játékot. A játékvezető ezért még ig lakolt, mert egy évre eltiltották. Az egyetemi csapat azonban nem tud belenyugodni abba, hogy a mérkőzést az elért ered­ménnyel igazolták. Mégis lesz labdarúgótorna a londoni olimpián A legellentétesebb hírek terjengtek afelől, hogy megrendezik-e az angolok az 1948-as londo­ni olimpián a labda­­rúgó tornát. Azt mondották, hogy­­ nem! Az angolok ugyanis nem hajlam­­dók magukat kitenni annak, hogy ők, akik valóban tiszta amatőrcsapatból in­dulnának az amatőrök részére fenntar­tott olimpiai játékokon, a közismerten ál-amatőr országoknak az angol profi­nál is profibb „amatőrjeitől" súlyos vereséget szenvedjenek. A­ most ér­ke­zett jelentés azonban arról számol be, hogy a londoni rendezőbizottsá­g, illetve az angol OB a labdarúgótornát is meg­rendezi, sőt már beosztást is készíte­t­t r­észére. Eszerint a labdarúgótorna döntője az olimpiai küzdelmek főszinterén, a wembley-i stadionban kerül sorra. Ez a stadion 1922-ben készült, befogadóké­pessége 100 000 ember . London­tól 11 kilométerre fekszik. Az olimpiai sza­bály szerint a tornán csk olyan ama­tőrök indulhatnak, aki so­ha nem vol­tak pufik. Tehát a mi visszaamatőrö­­sített játékosaink (Henny és Horváth kivételével a teljes válogatott csap­at) nem vehetnének részt a játékokon. En­nek ellenére is elég e­ős csapatot tudna Magyarország kiállítani, mert hiszen a vasutasjátékoso­k többsége soha nem volt profi! A BARATSAO SPORTBUYBSCLETEX KÖZPONTJA ma, vasárnap 11 .­lelőtt fél 11 órakor tartotta rendes évi közgyűlését. Kü­lön fényt jelentett, hogy a USz-yűlésen négy ml­­estőr, K­akasi­s Ár­pád, Éles Ist­ván, Bán Antal és Révai Sándor is meg­jelent. ... Nemcsak azért szakadt félbe olyan hamar a népszerű klub külföldi útja, mert a francia csapatok lemondtak! Maga a vezetőség is úgy látta, hogy a legjobb, ha sürgős­en hezavezényli a csapatot s egyes játékosokat „bizonyos vonatkozású" elméleti ok­atásban ré­szesít.a­­ Ezzel szemben nem h­­íz, hogy na-1 ránc?*áfán c­súszott el ,a­sáp­a svájci meghívása. Az a bizonya. 1hajított héj, amelyet rendőri a’f~ss. ' íi mellett a kistermetű játékosnak fel kellett szed­nie, nem narancs, have , banánhéj volt. I Í K­ossuth Né ünnepnap este Felelő* észté. Feltai Eerenc. - Feleld* .ladó: F­e­n­y­v­e» J­e.. «. - Szerkeszt* . é­g es Hadonivat*!. Vili, Corti­n *. - A *ror készt *eg é% kta ’ohivaUt­ telefonjéinál: IS. 5 «1 137 *62. 137 563. 1«. 564. 137-565. Kéziratokat nem őr*funk meff Vilásnaáy Nyomda Bt. Badwsat VIIL Cond­­acca 4. Felalön nyomdavraptő: Epexi lation.

Next