Közgazdasági Értesítő, 1930. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1930-01-04 / 1. szám

A KÖZGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ 1930 január 4 testtől fő célja és meggyőződésünk, hogy a minisztérium hivatalos lapja a kereskedelmi miniszter felügyelete és ellenőrzése mellett ezt a kitűzött célt el is fogja érni. A minisztérium tisztvise­lői kara, különösen az egyes oszályok szakreferensei, továbbá közgazdasági életünk illusztris vezetői nem egy eset­ben jelentetik meg írásaikat ebben a komoly, szakszerű és értékes lapban, amely méltán tarthat számot a közvéle­mény széleskörű érdeklődésére. Dr. Bod János m. kiír. kereskedelemu a­ntm­issieri sfokoziával­ ír felh­asználásáról. Bod János m. kir.­ kereskedelemügyi miniszter a vezetése alatt álló m. kir. kereskedelemügyi minisztérium szak­osztály­főnökeihez s az alárendelt ható­ságokhoz és intézetekhez a következő rendeletet intézte: A hazai, valamint a külföldi sajtó képviselői is több ízben szóvá tették előttem annak a szükségességét, hogy a kereskedelemügyi minisztérium ügy­körét érintő közérdekű kérdésekben tör­tént döntésekről és általában a minisz­térium munkásságáról a nagyközönség, valamint a szakkörök lehetőleg kimerítő és rendszeres tájékozást nyerjenek. E cél elérésére, megfelelő átszerve­zéssel alkalmasnak tartom a kereske­delemügyi minisztérium hivatalos lap­jának, a „Közgazdasági Értesítő”-nek az eddiginél fokozottabb felhasználását. Súlyt helyezek arra, hogy a „Közgaz­dasági Értesítő” kimerítő tájékozást nyújtson mindazokról az intézkedések­ről, amelyeket a vezetésem alatt álló minisztérium ügykörét érintő fontosabb kérdésekben tettem. Ehhez képest a „Közgazdasági Értesítő” feladata ezen­túl rendszeres beszámolót adni a mi­nisztérium szakosztályában végzett munkásságról is, hogy ekként a „Köz­­gazdasági Értesítő” mindenkor auten­tikusan informálja a nagyközönséget, Műkó Mozaik­lapely ANDREA CEMENTÁRUGYÁR V., VÍGSZÍNHÁZ U. 5. (L­EM.) TELEFON 298-37 valamint a gazdasági érdekképviselete­ket. Ezért hivatali elődöm 1929. évi már­cius hó 27-én 2196/1929. em­. szám alatt kelt rendeletében foglaltak érvényben tartásával nyomatékosan felhívom a szakosztályfőnök urakat, valamint az összes alárendelt hatóságokat és intéze­teket, hogy a „Közgazdasági Értesítő” szerkesztőségét megfelelő bőséges anyag rendelkezésre bocsátásával a leghatha­­tósabban támogassák. Felhívom, hogy egy-egy előadót jelöljenek meg, akik a közlésre alkalmas anyagot időnként ösz­­szeállítják és a „Közgazdasági Értesítő” szerkesztőségével állandó és rendszeres érintkezést tartanak fenn. A szakosz­tályok anyagának összegyűjtésével és feldolgozásával dr. Petheő Kálmán mi­niszteri osztálytanácsost bíztam meg. Végül értesítem a szakosztályfőnök urakat, valamint az összes alárendelt hatóságokat és intézeteket, hogy miután a minisztérium sajtószolgálatának át­szervezésével kapcsolatban a „Közgaz­dasági Értesítő” felelős szerkesztői állá­sától Tordai Imre ny. helyettes állam­titkár megvált, a lap felelős szerkesztői teendőinek ellátására Tors Kálmán, az Országos Társadalombiztosító Intézet főtanácsosa nyert megbízást. Budapest, 1929 december hó 14-én. Búd János s. k. STEAUA MAGYAR KŐOLAJ R. T. REX BUDAPEST, V., NÁDOR­ UTCA 2. sx tökéletes AUTÓBENZIN AUTOOLAJREX

Next