Közgazdasági Értesítő, 1944. július-december (39. évfolyam, 27-51. szám)
1944-07-02 / 27. szám
774 KÖZGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ 1944. július 2. kát is), valamint a csomagoláshoz szükséges anyagokból az érdekelt miniszter keretet bocsát a Központ rendelkezésére. (2) A keret nagyságát és rendelkezésére bocsátásának módját az érdekelt miniszter a közellátásügyi miniszterrel egyetértve állapítja meg. 3. §. A közellátásügyi miniszternek a jelen rendeletben megállapított jogköre nem érinti a földmívelésügyi miniszternek, az iparügyi miniszternek és a honvédelmi miniszternek, valamint a közegészségügyi hatóságoknak más jogszabályokon alapuló ellenőrzési jogkörét. 4. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig, háború idején hat hónapig terjedhető elzárással büntetendő az, aki a közellátásügyi miniszternek a jelen rendelet alapján kiadott rendeletében foglalt rendelkezéseket megszegi vagy kijátssza. (2) A pénzbüntetésre az 1928 : X. törvénycikk rendelkezései az irányadók azzal az eltéréssel, hogy a pénzbüntetés legmagasabb öszszege az 1939 : II. tc. 212. §-ának (1) bekezdésében meghatározott mértékig terjed, a pénzbüntetés átváltoztatásánál pedig az 1939 : II. tc. 212. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. (3) Azt a nyersanyag-, félgyártmány- vagy készárukészletet, amelyre nézve a kihágást elkövették el lehet kobozni. Az elkobzott készlet értékesítéséből befolyó összeg teljes egészében az államkincstárt illeti. (4) Azt, aki a kihágás felderítése körül különös érdemet szerzett, a közellátásügyi miniszter — kérelemre — a lefolytatott kihágási eljárás •során elkobzott készlet értékének egyötöd részéig terjedhető jutalomban részesítheti. (5) A kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, a rendőrség működési területén a m. kir. rendőrségnek, mint rendőri büntetőbíróságnak a hatáskörébe tartozik. Az 1929 : XXX. te. 59. §-a (1) bekezdésének 3. pontjában foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából szakminiszternek a közellátásügyi minisztert kell tekinteni. 5. §. Ez a rendelet a kihirdetésének napján*) lép hatályba. Budapest, 1944. évi junius hó 24.-én. / Sztájcy Döme s. k. m. kir. miniszterelnök. A „Tartósított Élelmiszerek Központjainak felállításáról és működésének szabályozásáról szóló 2.290/1944. M. E. számú rendelet végrehajtása. A m. kir. közellátásügiyi miniszter ill.frlosti M. K. At. számú remdelete. A Tartósított Élelmiszerek Központjának felállításáról és működésének szabályozásáról szóló 2.290/1944. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem : 1. §• A tartósított élelmiszerek előállításának, feldolgozásának, forgalmának és felhasználásának irányítására, ellenőrzésére, valamint a tartósított élelmiszerek nyilvántartására a „Tartósított Élemiszerek Központja 11 (a továbbiakban : T. É. K.) szerveztetik. 2. §■ A T. É. K. a közellátásügyi miniszter mindenkori rendelkezéseinek szem előtt tartásával az alább felsorolt feladatokat látja el : 1. megállapítja a belföldi fogyasztásra és a kivitel céljára szükséges tartósított élelmiszerek mennyiségét, valamint az ennek előállításához szükséges nyersanyag (alap-, segéd- és járulékosanyag), tartósítószer, energiaforrás (ideértve a készenergiát is) és a csomagoláshoz szükséges anyagok mennyiségét és minőségét ; 2. irányítja és ellenőrzi az 1. pont szerint megállapított tartósított élelmiszerszükséglet előállításához szükséges nem zárolt és nem kötött forgalmú nyersanyagok (alap-, segéd- és járulékosanyagok) beszerzését ; 3. elosztja a tartósított élelmiszereket előállító üzemek között a közellátásügyi miniszter, illetőleg az érdekelt miniszter által a 2.290/ 1944. M. E. számú rendelet 2. §-ában foglaltak szerint rendelkezésre bocsátott anyagokat ; 4. irányítja a tartósított élelmiszerek előállítását ; 5. ellenőrzi a 2. és 3. pontokban említett anyagok rendeltetésszerű felhasználását ; 6. irányítja és ellenőrzi a tartósított élelmiszer-félgyártmányok feldolgozását ; 7. kiadja, illetőleg visszavonja a 103.700/1944. K. M. számú rendelet 1. §-ában említett gyártási engedélyeket ; 8. megadja vagy megtagadja a 103.700/1944. K. M. számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében említett előzetes hozzájárulást a kiviteli engedélyekhez ; 9. nyilvántartja a tartósított élelmiszerkészleteket és az ezekben bekövetkezett változásokat ; 10. ellátja az 1. §-ban meghatározott feladatkörbe tartozó mindazokat a teendőket, amelyeket a közellátásügyi miniszter reábíz. *) KH4. június 15.