Közgazdasági Szemle – 1920.
IV. Ismertetések - Keynes M.: A béke gazdasági következményei. Budapest, Révai 1920. (Bud János)
Közlemények és ismertetések. " 119 szerttett Németországot és Ausztria-Magyarországot, ezzel saját romlásukat is megpecsételték, mert rejtett lelki és gazdasági kötelékek mélyen és felbonthatatlanul kötik össze áldozataikkal." Európa összeomlása azonban — meggyőződésünk — nem maradhat visszahatás nélkül Angliára, sőt az egyéb világra sem, hullámai feltétlenül átcsapnak és feltartózhatlan a világkatasztrófa. Jellemzőbb bírálatot és azért a béketanácskozásokról el sem tudunk képzelni, mint a következő szavakban: „Páris lázas álom volt és beteg volt ott mindenki. A frivol színpad fölött fenyegető katasztrófa sejtése fügött: az ember gyengesége és jelentéktelensége a nagy eseményekkel szemben ; könnyelműség, vakság, arcátlanság, kívülről behatoló zűrzavaros hangok — a régi tragédiák minden eleme együtt volt." Keynes megállapításait nem szubjectív alapon teszi meg, hanem a legmesszebbmenő tárgyi ismérvekkel alapozza meg. Bemutatja mindekelőtt a második fejezetben a háború előtti Európát. Nagyszerű vonásokkal rajzolja meg azt a fejlődést, amelyen Európa, de maga az egész világgazdaság az utolsó évtizedekben átesett. Előtérbe tolja a népesség nagy megnövekedését, mint amelyben Malthus odaállította a népek elé az ördögöt, hogy az óriási méretű fejlődés illúzióinak véget vessen, de ez „eltűnt szem elől". Figyelmeztet továbbá arra, hogy a roppant nagy nemzeti termékenység feszítő erejében van az indító ok a háború, a forradalmak felidézésében s hogy az még mindig fenyegető veszedelmet jelent az európai rendre nézve. Külön megvizsgálás alá veszi a gazdasági szervezetet, igazolva, hogy „Németország, mint támasz körül csoportosult az európai gazdasági rendszer, s ha ez a rendszer megdől, a veszedelem nem marad izolált, hanem magával ránt valamennyi népet. A következő fejezetek már a békekonferenciának és a békeszerződésnek vannak szánva. Előttünk teljes valójában a Négyek tanácsa. Épp angol egyén részéről bátorság kell ahhoz az éles kritikához, amelylyel Keynes kíséri a vezéregyéniségeket. Megállapítja, hogy „az angol és amerikai kritikusok nem ismerték eléggé a vitás kérdést". A vezető szerep mindenütt átsiklott ennek folytán Clémenceau kezébe. Ha a békeszerződés gazdasági fővonásokban képvisel valami eszmét, az eszme Franciaországé és Clémenceaué. Filozófiája a gyűlölet, célja, minthogy „Franciaország jövő kilátásai nagyon szegények", a német erő talapzatát, ezt a „nagyszerűen megszervezett gazdasági rendszert" tönkretenni. Mennyire "helytálló a következő jellemzés : „Ilyen annak az aggastyánnak a politikája, akinek legélénkebb benyomásai és legelevenebb elképzelései a múltban és nem a jövőben gyökereznek", akinek szemében „csakis Franciaországról és Németországról van szó, nem pedig emberiségről és új rendért küzködő európai civilizációról ... és aki nem hiszi, nem reméli, hogy új kor küszöbén állunk". Nem marad el a megfontolt figyelmeztető szó sem ezzel az egyoldalú politikával szemben, mely oly feszültséget eredményezhet, mely mint mondja : „nemcsak bennünket, és garanciáinkat, hanem intézményeinket és társadalmunk fennálló rendjét" is veszélyezteti. Nem kíméli meg Lloyd Georgeot sem az éles megjegyzésektől, míg egyszerűen lesújtó az a bírálat, amit az „Elnök"-ről, Wilsonról ad. Kimutatja, hogy minden feltétel megvolt, hogy ráparancsolja a harcoló felekre az igazságon és nagylelkűségen alapuló békét. Nem ez történt.