Közgazdasági Szemle – 1947.

január–február - TANULMÁNYOK - Judik József: A hároméves gazdasági terv

A hároméves gazdasági terv­­ jellemzi. Ez a megállapítás nem egészen helyes, mert a kapi­talista országok nagyobb gazdasági egységei termelésüket tervszerűen irányítják. Azonban a kapitalista gazdálkodás ter­mészetéből folyik, hogy a legkülönbözőbb tervek állhatnak egymás mellett, ami könnyen azt eredményezheti, hogy a gaz­dasági erők szétforgácsolódnak, vagy pedig egymás rovására akarnak érvényesülni. Ha Magyarország jelenlegi helyzetében tervgazdálko­dásra gondolunk, elsősorban az a cél lebeg előttünk, hogy a különböző egyéni — részben egyes állami szervektől, részben a magángazdaság köréből kiinduló­­­zerveket a nemzet érde­keinek és az országra háruló feladatoknak megfelelő módon egymással összhangzásba hozzuk, az alapul elfogadott célkitű­zésnek megfelelően koordináljuk, vagy szubordináljuk. A tervek­nek ez az összhangzásba hozása, egységbe foglalása előfeltétele annak, hogy a korlátolt mennyiségben rendelkezésre álló ter­melő javak, nyersanyagok, energiahordozók, munkaerők, financiális eszközök, stb. zavartalan fejlődést biztosító módon legyenek a gazdasági élet különböző szektorai között szétoszt­hatók. Kézenfekvő, hogy ma ilyen eljárásra szükség van. Az ország jelenlegi leromlott állapotában és a reá nehezedő súlyos újjáépítési és jóvátételi terhek mellett az egyéni gazda­sági tervek száma és terjedelme nyilvánvalóan sokkal nagyobb, mint amekkorák a gyakorlati lehetőségek. De szükség van az állam tervszerű irányítására azért is, mert az előttünk álló nagy feladatok rendkívüli erőfeszítést tesznek szükségessé. Alacsony szintre hanyatlott termelésünkből szokatlanul nagy hányadot kell elvonnunk a fogyasztás elől újjáépítési, gazda­ságfejlesztési és jóvátételi célokra. Ilyen nagy gazdasági erő­feszítést csak az állam kényszeríthet ki, ami messzemenő terv­gazdaságot tételez fel az állam részéről. Végül szükség van az állam fokozott irányító és kezdeményező tevékenységére és­­ ezzel kapcsolatban állami tervgazdálkodásra azért is, mert a gazdasági életnek igen fontos olyan szektorai vannak — külö­nösen a mezőgazdaságban — ahol a kívánatosnak és szüksé­gesnek mutatkozó gazdasági tevékenység az állam támogatása és kezdeményezés nélkül nem mindig valósulna meg.

Next